KULT
A Rovatból

Döbrösi Laura: Ha valaki csak azért vásárol, hogy megfeleljen egy társadalmi nyomásnak, akkor jusson eszébe, nem kötelező ezt csinálni

A fiatal, céltudatos művésznővel beszélgettünk A mi kis falunkról, a PopUp színházról, de mesélt az arcjógáról és a kenyai nők helyzetéről is.

Link másolása

Döbrösi Laura hazánk egyik legfoglalkoztatottabb színésznője, aki az ismertségét rengeteg jó ügy felkarolására használja. Szeretek vele inerjúzni, mert mindig van valami érdekes mondanivalója. Most sem okozott csalódást.

– Ha jól számolom, körülbelül két éve csatlakoztál A mi kis falunk stábjához.

– Mikor is volt? 2020-ban kezdtem forgatni, a 2021-es évad utolsó epizódjában jelentem meg először a sorozatban. Azóta egyre többet szerepelek.

– Ez hogy működik? Eleve így találták ki a karakteredet, hogy fokozatosan nő a jelentősége, vagy előbb megvárták a reakciókat, és aztán döntöttek úgy, hogy több képernyőidőt kapsz?

– Ez mindig kettőn áll. Egyrészt az is igaz, amit mondasz, egy karaktert mindig ki kell próbálni. A mi kis falunk a legnézettebb sorozat Magyarországon. Nagyon sok érzelmi reakció érkezik rá.

A nézők mindig hangot adnak neki, hogy kit szeretnek és kit nem.

Aztán van egy másik aspektus is: hogy adott színész miként tudja a szerepet beilleszteni az életébe. Én az első nyáron, amikor lazábban voltam, simán rábólintottam a felkérésre, a második nyáron viszont nem értem rá annyira. Szerencsére meg lehet beszélni, hogy mekkora szerepre érek rá.

– Gondolom az sem mellékes, hogy a színész szereti-e az adott szerepet.

– Igen, de ilyen szempontból nincs nehéz dolgom. Szerintem nagyon jól megírták a karakteremet, nagyon élvezem.

– Egy interjúban azt mondtad, nem hasonlítasz Anikóra, a sorozatbeli karakteredre. Viszont azt is hallottam már, hogy ha egy színész nagyon hosszú időn át játszik egy bizonyos karaktert, akkor kicsit hasonul hozzá. Rád igaz ez?

– (nevet) Remélem, hogy nem. Úgy mondanám inkább, hogy megtaláltam a közös vonásainkat, de remélem, hogy nem fogok szép lassan Anikóvá változni.

Bennem jóval több empátia és szeretet van az embertársaim iránt.

Az viszont szimpatikus, hogy ő egy kicsit kívülállókén van jelen a falu életében és jókat derül mások bénázásain, nem veszi a szívére a dolgokat. Ezt eltanulhatnám tőle.

A céltudatossága és a problémamegoldó képessége szintén példaértékű. Talán a humora az, amiben legjobban hasonlítunk. De közben azért mégis csak nagyon önző ember, aki mindig a saját boldogulására gondol. Ha csinál valami galibát sosem vállalja a felelősséget, és bárkit magával ránt.

Ugyanakkor nagyon jó feladat szerethetőre játszani. Ez benne a legnagyobb kihívás.

– Körülbelül másfél éve beszélgettünk utoljára. Próbáltam összeszedni, mi minden történt veled azóta. Az egyik ilyen például a PopUp színház, mesélj erről egy kicsit.

– A PopUp Produkció egy progresszív, hibrid színházi társulat. Bakonyi Alexa a társulat vezetője. Jellemzően ősbemutatókat adunk elő, bár ez nem szabály. Én jelenleg az Egykutya című előadásban szerepelek.

A PopUppal nem klasszikus színházi terekben játszunk. Az Egykutyát például az ACG reklámügynökség recepcióján adjuk elő.

Progresszív célunk olyan üzleti modellt teremteni, ahol cégek támogatják mecénásként a független színházat, mivel

független társulatként egyre kevesebb esély van támogatást szerezni a magyar államtól.

Fontos sajátosság még, hogy többnyire rendező nélkül dolgozunk, bár ez sem törvényszerű, csak gyakran így alakul. Magunkat találjuk ki, utána pedig a nézők és a szakmai barátaink visszajelzései alapján alakulnak az előadások.

– Feltétlenül mesélj az arcjógáról, mert nem csak azt nem tudtam, hogy foglalkozol ilyesmivel, de eddig még a létezéséről sem hallottam.

– Már attól is nagyon boldog vagyok, hogy megkérdezed. Egyszerűen csodálatos utat járok be vele.

A színészetet még gyerekként kezdtem, azelőtt, hogy tudtam volna önálló döntéseket hozni. A face yogát viszont én választottam magamnak. Én döntöttem el azt is, hogy nem csak gyakorolni szeretném, hanem tovább is adnám.

Face Yoga Method a módszer hivatalos neve. Magától a metódus kifejlesztőjétől, egy japán hölgytől tanultam, akit úgy hívnak, Fumiko Takatsu.

Már másfél éve tanítok, csak eddig nem vertem nagydobra, hogy nyugiban gyakoroljak és fejlődjek. Most ősszel viszont vettem egy nagy levegőt, és elkezdtem vállalkozást építeni, annyira, amennyire a forgatások és a színház mellett időm engedi. Van már honlapom is, egyelőre csak egy online órarend, a tukororszagfaceyoga.hu oldalon érhető el.

A face yoga egy természetes és holisztikus szépségmegőrző módszer. Arra jó, hogy az ember átvegye az irányítást az arca, a szépsége fölött. Tudatosítsa az arcbőrt öregítő szokásokat, és javítani tudja azokat a kondíciókat, amelyek a saját arcán zavarják.

Nagyon sok mindenre jó, amikre szépészeti beavatkozásokat szoktak használni, például a ráncok elmulasztására, vagy a bőr minőségének javítására, de akár az orr formáját is meg lehet vele változtatni.

Közben az önismeretet is fejleszti, hiszen a saját arcunkkal foglalkozunk.

– Gondolom, nem csak hölgyeknek szól.

– Egyáltalán nem, sőt, már gondolkozom kimondottan fiú face yoga órán, mert sok pasi feszeng eljönni arcjógázni a lányok közé. Édesapám szerint az érésnek induló, csinos férfiak lesznek az egyik legfontosabb célcsoportom.

– Az arcjógában is vannak ászanák?

– Abszolút vannak pózok, amik az arcizmainkat edzik. A metódus a keleti orvoslás alapjait használja, akupunkturás pontokkal is dolgozunk. Feszültséget oldunk az arcból, serkentjük a vérkeringést, amivel méregtelenítést is végzünk.

– A közelmúltban Afrikába is eljutottál.

– Ezzel kapcsolatban van egy nagyon aktuális hírem!

A Climate of Change nevű klímavédelmi program keretei között juthattam el Afrikába. Ennek egyik folyományaként most karácsonyra gyűjtést szervezek egy afrikai lánynak, Carolyne-nak, akivel Kenyában ismerkedtem meg.

Carolyne 26 éves, Kenya legszárazabb, legszegényebb régiójából származik, ahol a mai napig nem tekintik a lányokat a társadalom értékes tagjainak.

Az egyetlen céljuk az életben, hogy kiházasítsák és dolgoztassák őket.

Ez a lány ennek ellenére elhatározta, hogy tanulni szeretne. Öt évig győzködte a szüleit, hogy elmehessen egyetemre. El is végzett egy alapszakot ott, Kenyában, de rájött, hogy nem tudja hasznosítani a végzettségét, mert nincs munkalehetőség, sőt, a vidék egyre élhetetlenebbé válik a szárazság miatt. Ezért felvételizett Dublinba informatika és adattudomány mesterszakra, és fel is vették.

A szülei földeket adtak el, hogy előteremtsék a tandíját, de még így is hiányzik egy nagyobb összeg, ezért megígértem, hogy segítek neki összegyűjteni ötezer eurót.

Ha összejönne, ő lenne az első nő a kalenjin népcsoportban – kb. 6,5 millióan élnek Kenyában,–, aki tengeren túlon mesterdiplomát szerez.

Ez óriási lenne egy olyan helyről indulva, ahol a lányokat általában még angolul sem tanítják meg, merthogy „minek”, pedig Kenyában az a hivatalos nyelv.

– Hogy tud segíteni, aki szeretne?

– Ezt a gyűjtést teljesen egyedül csinálom, így egyenesen Carolyne-nak lehet utalni annyit, amennyi jól esik. Ha több százan segítenénk, elég lenne fejenként néhány ezer forint. Az Instagram oldalamon egy sztoribuborékban meg lehet találni a szükséges infókat. Lehet írni is nekem üzenetet ott, most minden ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolok!

– Tudom, hogy nagyon fontos számodra a fenntartható életmód. A magas infláció, elszabaduló rezsiárak mennyire nehezítik meg ezt a fajta tudatos életet?

– A világ mostani helyzetéről azt gondolom, nagyon sok jelet kapunk arra – az energiaválságtól kezdve a háborún át –, hogy a nyugati civilizációt jellemző dőzsölés nem lesz így jó, el kell búcsúznunk tőle, ha így folytatjuk.

– És milyen egy fenntartható karácsony?

– Ez a szeretet ünnepe, nem a bevásárlásé. Ha becsukjuk a szemünket és a szeretetre gondolunk, akkor a századik bögre és a rossz minőségű bonbon jut eszünkbe, vagy mondjuk a szeretteink, ahogy épp mosolyognak?

Ha valakinek az ajándékvásárlás a szeretetnyelve, akkor csinálja.

De ha csak azért vásárol, hogy megfeleljen egy társadalmi nyomásnak, akkor jusson eszébe: nem kötelező ezt csinálni.

Én idén azt kértem mindenkitől, hogy küldjenek pénzt Carolyne-nak.

De nagyon sok értékes ügy van elég rossz állapotban Magyarországon is. Ezeket is lehet támogatni ajándékvásárlás gyanánt. Idén magad helyett ajándékozd meg valamelyik kedvenc civil szervezetedet, vegyél színházjegyet egy független társulat előadására, ki tudja, meddig láthatod őket. Mindenképpen olyan ajándékot javaslok, amivel valami értékes dolgot támogatunk.

Nem azt mondom, hogy senki ne vegyen semmit, de próbáljuk jól elkölteni a pénzt. Használjuk valami jóra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: