KULT
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Földessy Margit színésznő, Mézga Kriszta és Malacka ikonikus hangja. 1985 óta működő stúdiójában olyan nevek tanultak, mint Tompos Kátya és Lengyel Tamás.
KULT
„Organikus, kíváncsi, szelíd, natúr, szép. Ezek a kulcsszavak” – foglalja össze a Zengetőt Döbrösi Laura, aki 2017 óta alapító szervezője az eseménynek.
KULT
A fiatal, céltudatos művésznővel beszélgettünk A mi kis falunkról, a PopUp színházról, de mesélt az arcjógáról és a kenyai nők helyzetéről is.
KULT
Az HBO bejelentette, hogy szinte minden európai országban leállnak a saját tartalmak gyártásával. Erre reagáltak most a korábban velük dolgozó színészek és szakemberek.
KULT
Döbrösi Laura 9 napot töltött Kenyában egy Climate of Change című klímavédelmi program magyar nagyköveteként. Az út során olyan helyekre vitték őket, ahol a leginkább látni lehet a klímaváltozás hatásait.
KULT
Döbrösi Laurát arról kérdeztük, milyen változásokat hozott az elmúlt év a zöldmozgalmak számára.
KULT
A környezetvédő színésznő a fenntarthatóság elkötelezett harcosa, a dzsungelben átélt legmeghatározóbb élményeiről mesélt és azt is elárulta, hogyan élte túl a találkozást egy csörgőkígyóval.
KULT
A színésznő a műanyagok elleni harcról írta szakdolgozatát, amely bekerült az év legjobbjai közé a tanszéken. Elmesélte nekünk, mit tanult a kutatásai során, és mi a terve az ELTE nemzetközi tanulmányok szakán szerzett diplomájával a későbbiekben.
KULT
A színésznő a nők elleni erőszakra hívja fel a figyelmet. Arra biztatja az áldozatokat, hogy merjenek szólni, ne féljenek segítséget kérni.
KULT
A színésznő az Instagramon tett közzé posztokat arról, hogy az emberek kidobálják a fenyőfákat karácsony után. Ezt páran eléggé félreértették.
KULT
A kezdeményezéshez csatlakozott Steiner Kristóf, Földes Eszter, Vámosi Viktória, Jordán Adél és Döbrösi Laura is.
KULT
A színésznő is szereti a nyár legkedveltebb édességét, ráadásul úgy eszi, hogy utána nem dob ki semmit a kukába.
KULT
A jelöltek, Döbrösi Laura, Jordán Adél, Jakab Juli, Farkas Franciska és Szamosi Zsófi karrierjükről meséltek. Vajon melyikük lesz az év színésznője?
KULT
Először mongolra fordították, majd vissza magyarra a Google fordítóprogramjával. Íme a végeredmény.
Népszerű
Ajánljuk