KULT
A Rovatból

„Boomer vagyok, 35 évesen. Ideje felvállalnom” – Abel Label lemezpremier

Az új album dalai között van olyan, amit a Covid-lezárásokat övező képmutatás, egy másikat pedig a szomszédunkban dúló háború ihletett. Mindezt igazi rockos hangszerelés kíséri.

Link másolása

A korábban főként dobosként ismert Mihalik Ábel manapság inkább producerként tevékenykedik (bár eredeti hangszerét sem engedte el teljesen), emellett pedig Abel Label nevű szólóprojektjével is aktív. Az élőben már jó ideje teljes zenekarként működő formáció különlegessége, hogy mindegyik lemez más műfajban készült: Ábel kalandozott már többek között a funk, a blues és az elektronika berkeiben, legújabb albumát pedig vérbeli rockos hatások jellemzik.

A dalszerző-frontember szerint azért Boomer Music lett a lemez címe, mert „nem nagyon hallgatnak manapság a fiatalok olyan zenét, mint én szoktam, vagy amiken felnőttem. Apám generációjának egy későbbi verziójának érzem magam sokszor. A címadó dalban írom is, hogy boomer vagyok 35 évesen. Ideje felvállalnom” – fogalmaz, hozzátéve, hogy egyébként egész sok mai zenét kedvel.

A lemez itt hallgatható meg:

A borítót Vigovszky Rita Szederke készítette Adamkó Péter fotója alapján. A szövegeket lektorálta Chovanecz-Molnár Éva, az albumot maszterelte Fenyvesi Márton. A külön kiemelt kivételektől eltekintve minden hangszert Ábel szólaltat meg, és ő is énekel. Spotify-on IDE KATTINTVA hallgatható.

Röviden az egyes dalokról

It shall pass – a pszichológusom nyugtatott ezzel, hogy mikor szorongok, gondoljak arra, hogy ez is el fog múlni. Ezt kicsit a dalszövegben továbbgondoltam. Akkoriban vettem egy basszustorzítót, ami megihlette ezt a riffet. Igazából a basszus volt meg legelőször az egészre és abból jött minden más hangszer.

Cliché – Ez egy kedves kis dal arról, hogy tudnánk egymást szeretni, ha nem lennének túl nagy elvárásaink másokkal szemben, illetve magunkkal szemben is óriási elvárásaink vannak. A másokkal való elvárásaink figyelésének egyik legjobb tesztje a forgalomban való közlekedés autóval. Még mindig bele tudok kerülni intenzív mérgelődésbe mások cselekedetei miatt, de már sokkal jobb a helyzet, mint pár éve. Gyakran tudok kedvesen legyinteni újabban.

Folk – Itt a gitárriff született meg először, aztán mivel elég népiesnek éreztem a motívumot, valahogy emlékeztem, hogy az „Elmegyek, elmegyek..” c. népdalt mindig is fel akartam dolgozni valamilyen módon. Végül ezt a dalt választottam erre a célra.

Game – Azt gondoltam, ez amolyan Foo Fighters-es dal lesz és ugyan kicsit olyasmi lett, de azért csak tettem bele fuvolát és idióta szólamokat, hogy ne legyen olyan. A szöveg arról szól, hogy az élet egy játék / illúzió és most már értem, szóval megpróbálok minél jobban játszani és szórakozni benne.

Boomer – ez egy nem annyira udvarias véleménydal főleg a trap műfajról, de a mai popsztár-ideálról is. Ebben vallom be, hogy 35 évesen boomer vagyok. Az az érdekes, hogy konkrétan egyre hamarabb maradnak le komplett generációk a technikai fejlődés exponenciális gyorsulása és a divatok mihamarabbi változása miatt. Már a 25 évesek zenei ízlését és sokszor kommunikációját sem értem egyáltalán, míg régebben azért tíz év még nem volt ennyire áthidalhatatlan szakadék. Ez persze lehet, hogy nem így van, de szubjektíven eléggé így tűnik.

We all belong – Mostanában nagyon foglalkoztat a tudat és minden ehhez kapcsolódó kérdés. Egyre inkább azt gondolom, hogy össze vagyunk sokkal jobban kötve, mint eddig valaha gondoltuk (és néhányan akartuk volna). Bár ez a dal kicsit hurrá-optimista, de a célja az, hogy rávilágítson, mennyien járunk szinte ugyanabban a cipőben és sosem vagyunk egyedül, még ha valaki annyira rosszul is érzi magát a bőrében, hogy ezt hiszi éppen.

A dalban Meggyes Ádám és Kováts Gergő fúj az Irie Maffiából (és Kéknyúlból is részben).

Nicely done – Ezt a dalt a Covid ihlette és az a körüli, kissé fasiszta intézkedések, illetve a képmutatás és a virtue signaling is témája. Sajnos a közösségi média sok esetben a vélt morális fölényünk villogtatásáról szól, de amúgy is nagyon szomorúnak látom az egész szosal médiát jelenleg. Kellene valami reform, nem?

Egyik barátomnak azt mondtam, hogy jó kis Blur dalt írtam és emiatt hónapokig azt gondolta, hogy ez a dal egy Blur feldolgozás. Mondjuk lehetne is.

Round & round – Ezt teljes egészében Galambos Peti énekli, aki a lemezen több dalban is közreműködik. Az élet körbe-körbe forog és valójában nem tudunk róla túl sokat.

Sinking – Ezt is Peti énekli. A szorongásról és kényszeres gondolatokról szól. Hogy mennyire rabul tud ejteni egy-két teljesen indokolatlan félelem. Megakadályoz az életben is, ha nem teszel valamit ellene – vagy kérsz segítséget.

Look – Ezt a dalt a mellettünk dúló háború ihlette. Ahogy idősödöm, egyre érthetetlenebb lesz a háború eszméje számomra. Nem akarok semmiféle erkölcsi felsőbbrendűséget kifejezni, csak sajnálom, hogy még mindig nem jöttünk rá, hogy mások gyilkolgatásával magunkat gyilkoljuk tulajdonképpen. Ráadásul ugye nem is a közkatona tehet róla, hanem jóval feljebb azok, akik be sem teszik a lábukat a harctérre. Kellemetlen belegondolni.

A lemezen körülbelül másfél évet ültem, és már csak azért is fejeztem be, hogy végre elengedhessem a kezét. Innentől az lesz vele, amit akarnak, hogy legyen. Próbálok ihletett maradni és figyelni a belső hangomra és a kreativitásom megtartására, de a mai helyzetben, ebben a furcsa, sietős taposómalomban nem nagyon van tér nem mainstream projekteknek itthon – pláne ha angol nyelvű - és nehéz ezzel lélekben dűlőre jutni. Sok körülöttem levő alkotón látom ezt a csendes elkeseredést.

Na de nem akarom negatív energiákkal zárni a mondandóm, hanem örüljön velem, aki akar, hogy megjelent végre a lemez és jöjjön is el a december 15-i lemezbemutatónkra a Turbinába!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Köllő Miklós
A Balázs Béla-díjas dramaturg, forgatókönyvíró, színész, stúdióvezető 96 éves volt.
F. P. Fotó:Pixabay - szmo.hu
2024. február 20.


Link másolása

Köllő Miklós 1928. június 28-án született Gyergyócsomafalván. 1948 és 1953 között a Leningrádi Állami Egyetem filológiai szakán tanult. 1953-tól két éven át a Szabad Nép kulturális rovatának munkatársa volt. 1955-től 1957-ig a Mafilmnél, 1957-ben az Élet és Irodalomnál dolgozott. 1957 és 1959 között ismét a Mafilm lett a munkahelye. 1959-től 1965-ig forgatókönyvíróként dolgozott, majd 1965-től fődramaturg, 1976-től 1987-ig pedig a Hunnia Stúdió vezetője volt.

Színészként szerepelt egyebek mellett Jancsó Miklós Csend és kiáltás, valamint Rajnai András Fejenincs Írástudó – avagy a titokzatos haláleset című filmjében.

Forgatókönyvíróként dolgozott Herskó János Vasvirág és Fábri Zoltán Húsz óra című filmjén, valamint a Családi kör és a Bors című televíziós sorozatokban is.

1975-ben Balázs Béla-díjat kapott, 2002-ben, a 33. Magyar Filmszemlén Életműdíjjal jutalmazták.

Köllő Miklós február 14-én hunyt el. Halála nagy veszteség az egész filmes szakmának – írta a Magyar Filmművészek Szövetsége. A közlemény szerint Köllő Miklóstól családi körben vesznek végső búcsút.

MTI

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Náci édenkertben élt a család a haláltábor mellett – Az Érdekvédelmi terület rémisztő hangjai örökre belénk ivódnak
Még egy holokausztfilm? Igen. Láttunk már ilyet? Aligha! Jonathan Glazer Oscar-jelölt filmje ugyanis ezúttal Auschwitz parancsokát és annak családját mutatja be, akiknek aranyélete van csupán néhány méterre a kb. 340 ezer ember halálát jelentő koncentrációs tábortól.

Link másolása

Érdekes módon az idei Oscar-gálán a Legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában versenyez a díjért az Érdekvédelmi terület, amely az Egyesült Királyság küldöttje. Az angol Jonathan Glazer filmje azért vehet részt itt, mivel a filmben, bár főként brit pénzből készült, nem angolul beszélnek, hanem németül, illetve hallható benne némi lengyel és jiddis nyelv is. Nem egyedülálló ez az Oscar-átadók történetében, hiszen az Egyesült Királyság színeiben indult az 1993-as Egy walesi bárd, valamint az 1999-es Solomon és Gaenor is, amelyek szintén jelöltek voltak ebben a kategóriában, igaz, akkor még Legjobb idegen nyelvű filmnek hívták. S bár a korábbi két nominált nem tudott győzedelmeskedni, ráadásul mindkettő elől egy-egy spanyol alkotás (Belle Epoque, Mindent anyámról) happolta el a hőn áhított szobrocskát, az Érdekvédelmi területnek idén abszolút van esélye a díjra, még úgy is, hogy ezúttal is akad a legjobb öt között spanyol rivális (A hó társadalma).

S hogy miért van nagyobb esélye a többi filmnél? Nos, mivel Jonathan Glazer (Szexi dög, Születés, A felszín alatt) rendezését összesen öt kategóriában is jelölték idén az Oscar-szavazók, köztük pedig nemcsak a Legjobb nemzetközi játékfilmében, hanem a Legjobb filmében is. Ilyen korábbi esetekben pedig, ha az utóbbit nem is, az előbbit mindenképp bezsebelte az adott alkotás (eddig csupán a dél-koreai Élősködők tudta mindkét díjat behúzni). Ilyenkor persze kevésbé lehet izgulni e kategória kapcsán, az Érdekvédelmi terület azonban rászolgált a kitüntető figyelemre.

Ha azt halljuk, olvassuk egy új film szinopszisában, hogy holokausztfilm, vagy koncentrációs táborban játszódik a II. világháború idején, sokaknak az ugrik be, hogy „de hiszen már száz ilyet is láttunk, minek még egy?”

Nos, egyrészt egy ilyen súlyos történelmi és társadalmi traumára időnként emlékeztetni kell az emberiséget, hogy ne történhessen meg újra, másrészt pedig az Érdekvédelmi terület minden, csak nem egy tipikus holokausztfilm.

A filmesek időről időre próbálják más, addig nem látott szempontból bemutatni ezt a mindennél sötétebb időszakot: Roberto Benigni például mert humort is belevenni Az élet szépben (1998), A csíkos pizsamás fiú (2008) alkotói egy náci parancsnok fiának szemszögét választották az események felvázolására, az Oscar-díjas Saul fiában (2015) pedig a kamera egyetlen emberre szorosan rátapadva követte nyomon egy koncentrációs tábor borzalmait.

Az Érdekvédelmi területben az SS-alezredes Rudolf Höss (Christian Friedel), a felesége, Hedwig (Sandra Hüller) és a gyerekeik mindennapjait követjük nyomon, Höss ugyanis 1940 és 1943 között három és fél év át volt az auschwitzi tábor parancsnoka. A család villája ott volt közvetlenül a tábor falai mellett, ahol Hedwig egy kis földi édenkertet rendezett be az udvaron növényekkel, melegházzal, kerttel, padocskákkal, csúszdás úszómedencével.

Itt éldegéltek boldogan, látszólag felhőtlenül, az idillbe „csupán” a ház melletti fal túloldaláról beszűrődő fegyverropogások, sikolyok és kiáltások, a tábor folyamatosan dübörgő gépeinek komor zajai, vagyis a létező leghorrorisztikusabb hangok piszkítanak bele, amelyeket Hössék mintha nem is hallanának.

Megtanulták látszólag ignorálni mindezt, de az embert már csak úgy találták ki, hogy a szemével ellentétben a fülét nem tudja becsukni, így minden egyes nap szembesülniük kell tetteik következményeivel.

Az Érdekvédelmi terület nem adja könnyen magát, Jonathan Glazer időnként elidegenítő eszközökkel mutatja be a család hétköznapjait, de épp ebben a hétköznapiságban rejlik az igazi borzalom. A fentiek tükrében a film A csíkos pizsamás fiúhoz áll a legközelebb, ám ezúttal egy pillanatra sem lesünk át a fal és a szögesdrótos kerítések túloldalára, megmaradunk mindvégig Hössék villájában és az udvarán, ahol Glazer lassú, komótos tempóban tárja elénk a napi rutint:

a megfélemlített lengyel szolgálólányok tüsténkedéseit, hogy Hedwig időnként csomagot kap, s egy nap egy drága bunda, a zsebében egy használt rúzzsal érkezik, hogy az idősebb fiú este az ágyában aranyfogakkal játszik.

Időnként csobbannak egyet a közeli folyóban, vendégeket fogadnak, például a többi tisztet a táborból, vagy partit tartanak a csodaszép udvaron. Hedwig pedig annyira boldog ezen a helyen, hogy még a férjét sem hajlandó követni, amikor leváltják a tábor parancsnoki posztjáról, és áthelyezik máshova.

Hösséket egyébként egy teljesen átlagos családként mutatja be a film. Rudolf sem az az ordibáló, bármikor robbanó szadista pszichopata, akihez hasonlót sokszor láttunk már (pl. Ralph Fiennes Amon Goeth-je a Schindler listájában), hanem egy teljesen nyugodt, a munkáját végző, a családját és a gyerekeit szerető, a feleségét abszolút egyenrangú félként kezelő férfi, akin időnként úgy jön ki ez az egész borzalom és feszültség, hogy öklendezni kezd.

Vagyis Jonathan Glazer bekukkant a család intimebb pillanataiba is, de a filmjében érezhetően nem akar hatásvadász módon érzelmeket kicsikarni a nézőkből. A tábor borzalmai így is tisztán érezhetőek, s mindez szembeállítva a család közönyével (a gyerekeknél azért még érezhető némi természetes empátia) és életkörülményeivel, ugyanúgy eléri a kívánt hatást. Anélkül lesz megterhelő az élmény, hogy nem is látjuk direkten a horrort, csupán hangokat hallunk, és el-elcsípünk dolgokat, amelyek a fal túloldalán történő iszonyatra utalnak. Ilyen holokausztfilmet még biztosan nem láttunk – és nem is felejtjük el egyhamar!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Szenzációs Csontváry festménnyel nyílik meg az ingyenes Róma-Budapest kiállítás
Gulácsy Lajos és Vaszary János életvidám, színes, olaszos hangulatú, látványos alkotásait is megcsodálhatod a Virág Judit Galéria tárlatán.
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2024. február 21.


Link másolása

A modern magyar művészet kialakulásában és sokszínűségében elképesztően fontos szerepet játszott a századfordulós Róma. Ezt a képzőművészeti kapcsolatot mutatja be hiánypótló sokoldalúsággal a Virág Judit Galéria ingyenes kiállítása.

A tárlat egyik meglepetése, hogy Csontváry Kosztka Tivadar felbecsülhetetlen értékű, a nagyközönség által régóta nem látott, Holdtölte Taorminában című festményét is kiállították. Mutatjuk mi vár rád!

A Róma-Budapest tárlatot azóta várom, mióta 2016-ban, majd 8 éve megnéztük a háromrészes kiállítás-sorozat első, Berlin-Budapest, majd pár évvel később a Párizs-Budapest részét.

Most végre a 20. századi magyar művészek Róma ihlette életvidám, színes, olaszos hangulatú, látványos alkotásait is megcsodálhattuk. A tárlaton felsorakozik közel 100 kép, szobor és műtárgy Gulácsy Lajostól, Vaszary Jánostól és a magyar képzőművészet legnagyobb ikonjaitól.

Amikor a kiállítás terébe léptünk, meglepetésünkre Csontváry Kosztka Tivadar Holdtölte Taorminában című ikonikus festményével találtuk szembe magunkat.

A szicíliai tájkép felbukkanása igazi művészeti szenzáció, hiszen a magántulajdonban lévő festményt régóta nem láthatta a szélesebb közönség.

Csontváry több alkalommal is járt Szicíliában, az egyik ilyen utazása során festette ezt a képet, valamint párját, a Mandulavirágzás Taorminában című művét. Érdekességük, hogy a művész szinte ugyanarról a pontról festette a két művet, azonban más irányba fordulva és más napszakban.

Itália festői tájai mindig is lenyűgözték az európai művészeket és írókat. Évszázadokon át Európa valamennyi fontosabb művészeti központjában az akadémiai képzés kiegészítő eleme volt az itáliai, mindenekelőtt a római tanulmányút. Festők, írók, gondolkodók százai töltöttek el hosszabb-rövidebb időt az antik, reneszánsz, majd később a barokk emlékek tanulmányozásával.

A képzőművészeti emlékek kimeríthetetlen tárháza mellett Róma a korszak legfontosabb vallási centruma is. Így az utazások elsődleges célpontja a 18-19. század fordulóján az örök város volt. A két világháború közt számos magyar művész, szobrász, építész kapott állami ösztöndíjat a Római Magyar Akadémián.

Ferenczy István és id. Markó Károly csak előfutárai voltak annak a jelentős magyar kirajzásnak, mely során művészeink hosszabb-rövidebb időt töltöttek el az antik, reneszánsz, majd később a barokk és középkori emlékek tanulmányozásával.

Scheiber Hugó 1932-ben kapott lehetőséget Marinettitől arra, hogy Rómában a futuristákkal közösen mutassa be munkáit. A római Palazzo Adrianában megrendezett Első nemzeti futurista művészeti kiállítás megnyitóján a Római Magyar Akadémia vezetősége is megjelent.

Márffy Ödön már pályája elején is járt Olaszországban. Itália iránti rajongása később is megmaradt, de csak a Csinszkával kötött házasságát követően, illetve az anyagi biztonságot is szavatoló festői sikerek után váltak lehetségessé a rendszeres észak-olasz kirándulások.

Egry József mecénásai segítségével indult Olaszországba 1929-ben. Szicília délszaki klímája és a sziget fűszeres illatú gyümölcs- és olajfaültetvényei lenyűgözték:

Nem tudunk betelni a sok szép narancs, citrom, meg a virágos kertek sokaságával. Nem szólva a tengerről, az Etnáról meg ezekről az itteni fényekről"

Vaszary János a profán téma vibráló erejét vette észre Olaszországban. A modern élet érdekelte, annak összes attribútumával, az automobillal, a mulatók világával, a ledér hölgyekkel, az utcák nyüzsgő zajával és nem utolsósorban az egyre népszerűbb fürdő-kultúra színtereivel.

Ez az örökké mozgó, lármás, önmagát élő és megsokszorozó tömeg színes kabinok és még színesebb ernyők és vitorlaszerűen kifeszített tendellák közt zajlik; itt futkos, lármáz, alszik és úszik reggeltől - késő estig"

A kiállításon megismerheted a Római Magyar Akadémia tevékenységét, és bepillantást nyerhetsz a modern magyar egyházművészetbe is.

A kiállítás premierjén Kaszás Gábor és Szeredi Merse Pál új tanulmánykötetét is bemutatták, ami összefoglalja az 1800-tól 1948-ig tartó másfél évszázad művészeti irányzatait. A tipográfia - stílusosan - olasz betűtervező munkája.

A Róma-Budapest kiállítást március 28-ig nézheted meg a Virág Judit Galériában (Budapest, Falk Miksa utca 30.). A kiállítás nyitvatartási időben ingyenesen megtekinthető, a tárlatvezetésekről a galéria honlapján és közösségi média felületein tájékozódhatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Mintha a Hihetetlen családot látnánk, csak nindzsákkal – Megnéztük Az utolsó nindzsaklánt
Az utolsó nindzsaklán a Netflix legújabb keleti szerzeménye. Egy érdekes, már-már anime paródába illő élőszereplős családi akció-dráma. Úgy kell elképzelni, mintha a Hihetetlen családot animébe oltanánk.

Link másolása

A sorozat készítőjének Dave Boylenak érdekes koncepció jutott eszébe. Az utolsó nindzsaklán zsáner szempontból nagyon különleges. Nem lehet egyértelműen besorolni egyetlen típusba sem, mert egyben egy érdekes családi dráma, akciófilm, nyomozós történet, illetve vígjátéki elemekből is építkezik.

De a legkülönlegesebb az egészben a sorozat hangneme, amit legjobban a nyitány reprezentál:

látunk egy éjszakai nindzsaakciót, ahogy maszkos főhőseink küzdenek számtalan ellenséggel, miközben andalító, ’70-es évekbeli rockzene szól. A második jelenetben egy hatalmas, az egész évadot befolyásoló tragikus esemény történik, de a zene ezt nem követi le. Annyira abszurd az egész, hogy akarva-akaratlanul is mosolyog rajta az ember.

Történetük szerint van két rivális klán: az egyik Hattori Hanzotól származtatott, kormány által fizetett shinobi ügynökökből áll, a másik pedig a gonosz Fuma-klán, akik a civilizáció vesztét akarják. Rögtön az első jelenet után a Hattori-klán elveszti egyik fontos tagját, és kiszállnak az állami megbízásból. Nevet váltanak és megpróbálnak normális életet élni, de mint azt már sok filmből és sorozatból megtudtuk, ez nem olyan könnyű, mint ahogyan azt gondolták.

A szuperhősök élete bizony nem csak játék és mese – akarom mondani a nindzsáké.

A Hattori-klán ugyanis már csak egy családból áll, Souichi (Yôsuke Eguchi) a családfő, felesége Yoko (Tae Kimura), legidősebb gyermekük Gaku (Kengo Kôra) (akit leszúrnak az első rész első percében), fiatalabb fiúk Haru (Kento Kaku), aki képtelen embert ölni, lányuk Nagi (Aju Makita), legkisseb gyermekük Riku és a család legidősebb tagja, a bölcs nagyi Taki (Nobuko Miyamoto).

Ezt leírni is fárasztó volt, hát még, gondolom, olvasni.

Az utolsó nindzsaklán – előzetes

Természetesen minden családtag máshogy próbálja feldolgozni Gaku elvesztését. Apuka a munkába temetkezik, és a nindzsa (vagy ahogy ők mondják shinobi) fedőcégként működtetett Sake főzdét akarja életben tartani.

Haru — gyakorlatilag a főszereplőnk – nem akarja a legidősebb fiú feladatait betölteni, teljesen ledobja magáról a felelősséget.

Nagi igyekszik testvérének emlékét megtartani azzal, hogy gyakorolja a shinobi művészetét. Az anyuka pedig eltereli a figyelmét és piti bolti tolvajlásokkal szeretne egy kis izgalmat csempészni a mindennapokba. A legkisebb fiú nem tud az egész családi bizniszről, de érzi, hogy valami nem kóser, és nyomozgat odahaza saját bajszára.

Ekkor megjelenik egy nemzetbiztonsági kérdés, ami miatt az állami szerveknek szüksége lesz a Hattori-klánra. Minden jel arra mutat, hogy a Fuma-klán visszatért, és valamire készülnek. Emellé a globális fenyegetés mellé mindenkinek megvan a saját kis történetszála, ami miatt a sorozat hihetetlenül szerte ágazónak tűnik. Vannak jól működő és kevésbé izgalmas pillanatok egyaránt.

Az expozíció furcsasága mellé tesszük ezt a rengeteg karaktert és észrevehetjük, hogy az egész olyan, mintha egy animét néznénk.

Sőt, ha igazán pontos akarok lenni, egy animeparódiára hajaz Az utolsó nindzsaklán. Mintha a Hihetetlen családot néznénk nindzsákkal szuperhősök helyett. Sok a logikai ugrás, a történet se hibátlan, és a tempó sem mindig tökéletes. Rengeteg a pillanat, amikor csak bámulnak egymásra hőseink, ebből is látszik, hogy egyértelműen anime elemekből építkezik, de nem annyira populáris módon, mint azt például a szintén netflixes One Piece tette. Ezért európai szemmel nagyon furcsa, idegen lehet a stílusa és a hangneme. Ezen túl kell lépni: ha az első rész nem tetszett, akkor sanszos, hogy az egész sorozat sem fog.

A megvalósítás a költségvetéshez képest kimagaslóan ügyes, a színészek nagyon jók, de mindenképpen eredeti nyelven ajánlanám a megtekintését, valahogy az ilyen történeteket csak japán nyelven lehet autentikusan eladni.

Hangneméhez képest meglepően véres a sorozat, ugyanakkor mégsem „tocsogunk” benne, ahogy azt a téma megkívánná.

Egy nindzsákról (elnézést: shinobikról) szóló sorozatnál ennél sokkal bátrabb megvalósításra számítottam. Viszont ilyen, finomabb kivitelben sokkal többen férnek hozzá a tartalomhoz, nem kell aggódni, hogy a gyermek túl kemény dolgokat lát majd. Azért akad vér, de 12-es korhatárnál erősebb tartalom igencsak kevés van Az utolsó nindzsaklánban.

Én nagyon jól szórakoztam, de azt zárójelben hozzá kell tennem, hogy magam nagyon kedvelem a japán kultúrát és az aminéket, így nem állt messze tőlem ez a zsánerkavalkád.

Nem tudom egyértelműen ajánlani mindenkinek Az utolsó nindzsaklánt, de aki kicsit nyitott a keleti kultúrára, szereti ezt a stílust és a nindzsákat, azok tegyenek egy próbát vele, szerintem nem fogják megbánni.

Az biztos, hogy nem lesz akkora dobás, mint mondjuk a Squid Game volt, de már most bejelentették a második évadot.

Az utolsó nindzsaklán megtekinthető magyar szinkronnal a Netflix streaming szolgáltató kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: