KULT
A Rovatból

„A legjobb felesleges folytatás, amit valaha láttam” – Epikus mennyiségű fejlövés és akció a John Wick 4-ben

Hosszú is, felesleges is, de kritikusunknak nagyon bejött. Ha kilencven percet kivágnánk belőle, akkor is megértenénk a filmet, de pont a lényege veszne el.
B. M.; képek forrása: Rotten Tomatoes és YouTube - szmo.hu
2023. március 22.


Link másolása

Nem gondoltam volna, de a John Wick negyedik része a legjobb felesleges folytatás, amit valaha láttam. Ennek a filmnek nem szabadna léteznie. Az első John Wick egy egyszerű, kis költségvetésű filmremek volt, papírvékony karakterekkel és kilencven perc tömény akcióval. A második és harmadik rész próbálta jobban bemutatni ezt a bűnözővilágot, telepakolták felesleges szabályokkal és tradíciókkal a filmeket, kissé túlmagyarázták az egészet. Mindezt egyre hosszabb kiadásban, a rövidke első etap után a második már kétórás volt, a harmadik pedig két óra tíz perc.

Az eredeti film rajongói, mondanom sem kell, nem nagyon kedvelték ezeket a túl hosszú folytatásokat.

A negyedik eresztés ezen a téren is emeli a téteket, John Wick legújabb ámokfutása szolid 170 perc környékén ér véget.

Ez nagyon sok idő a darálásból. Márpedig ez a film nem más, mint véget nem érő erőszak és gyilkolás. Az a legszomorúbb az egészben, hogy közben hihetetlenül szórakoztató. Tipikus férfifantázia, egy átlag férfinek olyan megnézni a John Wick 4. felvonását, mint egy Alkonyat-rajongó hölgynek a filmadaptációkat. Mindenki pontosan tudja, mi-mikor fog történni, tudjuk, hogy buta és agyatlan, amit látunk, de nem tudjuk levenni a szemünket a vászonról. A felesleges is egy jó kifejezés a filmre.

A játékidőből ki lehetne vágni kilencven percet, a történet szempontjából semmit sem számítana, de mégis úgy érzem, pont a lényege veszne el.

John Wick annyit akciózik, ugrál, esik-kel, hogy egy-egy epikus akciójelenet közben a néző fárad el helyette. Embertelen, amit a kaszkadőrök és a színészek megvalósítanak ebben a filmben.

Chad Stahelski rendező maga is kaszkadőrként kezdte a szakmát, ami meg is látszik művein, olyan magas szintre emelte a „gun-fu” és kaszkadőrtrükkök színvonalát, hogy arra nincsenek jelzők. A filmben van négy hihetetlen nagyszabású akció-jelenetsor. Ezek mind-mind egyre komplikáltabbak, hosszabbak és szórakoztatóbbak. A párizsi kergetőzést kapásból betenném a legjobb kaszkadőr-teljesítmények közé Hollywood történelmében.

A francia bérházban lévő lövöldözés közben még az állam is leesett.

Ahogy megkomponáltak ugyanis egymás után két vágás nélküli jelenetet, azt tanítani lehetne filmes iskolákban. Nem tudom, milyen arányban áll a tényleges felvétel és a számítógépes effekt, de ez a jelenetsor beleégett a kis filmkocka-agyamba.

Keanu pont olyan, mint eddig. Tökéletes a csendes gyilkológép Wick szerepében, amíg ő bírja szusszal, addig lesznek John Wick-filmek. Visszatérnek régi ismerősök is, Winston szerepében a mindig szórakoztató Ian McShane, a hajléktalanok királya Laurence Fishburne előadásában, vagy a nem oly régen

tragikus hirtelenséggel elhunyt, karakteres hangú Lance Reddick.

Sajnos nincs nagy szerepe Reddicknek, de az alkotók méltóképp köszöntek el a karaktertől. Hatalmas veszteség, mert nemcsak remek karakterszínész volt, de kiváló ember is.

De ne aggódjunk, érkezett pár újonc is a csapatba. Aktuális főgenyónkat Bill Skarsgård adja elő, akin látszik, hogy élvezte a forgatás minden pillanatát. Sokszor annyira túljátssza a szerepét, hogy szinte leesik a vászonról. Élmény volt nézni, ahogy az érdekes arcú svéd színész dühöng, tör-zúz, vagy csak a szemével gyilkolna. Donnie Yen a Zsivány Egyes után ismét egy vak harcművészt játszik, ami már teljesen természetes.

Meglátjuk Donnie-t egy bottal, felismerjük, hogy nem lát, már el is fogadjuk, hogy mindenkit szénné fog verni/vágni/lőni a szobában, ahol éppen tartózkodik.

Találkozunk Hiroyuki Sanada nevével is, aki Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb japán színésze, a híres harcművész/kaszkadőr Scott Adkins is beköszön elképesztő mennyiségű műanyag maszk alatt, de a Harry Potterből ismerős Natalia Tena is Wick mellé áll. Számomra a széria legszórakoztatóbb új belépője Shamier Anderson Nyomkövetője és kutyája volt. Velük akár egy spin-off sorozatot is el tudnék képzelni.

Nagyon messze kerültünk az első rész már-már kisstílű lövöldözéseitől.

A negyedik film egy epikus videojátékra emlékeztet.

A párizsi Diadalívnél az autós kergetőzés pont olyan, mintha egy ilyen játékadaptációt néznénk, az ellenfelek vég nélkül, egyesével özönlenek Wickhez, ő irtja őket, elveszi a fegyverüket, lőszereiket, majd jön egy miniboss, miközben a „nem játékos karakterek” az autóikban körülöttük köröznek és ütik el a nem figyelő rosszfiúkat vagy éppen a szerencsétlen főhősünket. Senki sem viselkedik úgy ebben a világban, mintha éppen egy lövöldözést látna, a rendőrség nem jön ki, egy trance klubban lévő darabolás közepette a tömeg csak nyugodtan táncol a harcoló felek körül.

Röhejes, de ugyanakkor nagyon stilizált és iszonyatosan hangulatos az egész.

Ha már említettem a diszkójelenetet: a film zenéje az elektronikus dalok szerelmeseinek szól. Nem találtam meg még a hivatalos dallistát, de ha meglesz, biztos, hogy megy a kedvencek közé. A film első felében nem nagyon tűnik ki a zene, inkább csak a túlkevert hangeffektek, aztán megérkezünk az említett klubba, vagy a híres párizsi Sacré-Coeur templom lépcsőihez, és megszólal a filmzene.

Sokszor mintha a zenére koreografálták volna a képeket, mint egy videoklip esetében,

a hideg futkosott a hátamon, annyira menő az egész. A világ egyik leghosszabb videoklip-gyűjteménye is lehetne a John Wick 4. felvonás, a szó legjobb értelmében. Menő, stilizált, egyértelműen a stílus uralkodik a tartalom felett, és ezzel nincs is semmi baj, ha tudjuk a helyén kezelni.

Nem tudom eléggé dicsérni az alkotókat, az egész stábot, kiemelten a kaszkadőröket, de azért meg kell említeni sok problémát is. A CGI-effektek, vérfröccsenések még mindig gagyik. Értem, hogy a vérpatronokkal, tényleges praktikai effektekkel sokkal nagyobb büdzsé elment volna, de sajnos így elég béna megoldás született (mondjuk ez a hiba az első rész óta megvan). A 18-as karikát szerintem csupán az erőszak mennyisége követelte meg, mert egy-két keményebb kivégzést láthattunk csupán, amiknél már 16-os korhatáros filmekben is láttunk durvábbat.

Tény, hogy annyira töményen és sallangmentesen ömlik ránk az akció,

talán ezért adhattak 18-ast rá. A történet is ezer sebből vérzik. Túlkomplikálják ezt a bérgyilkos-társadalmat, miközben a normál világ infrastruktúráját elfelejtik. Nincs rendőrség, se kommandósok, még a kávézókban is zömmel orgyilkosok ülnek békésen várva arra, hogy a főhős megérkezzen és jól legyilkolja őket. De mindez egyáltalán nem zavaró, sőt ez az absztrakt világkép még jót is tesz a filmnek. A második óra felére már teljesen elfogadjuk, hogy a bérgyilkosoknak saját rádióállomásuk van az Eiffel-torony tetején, ahol van egy DJ-jük, aki csak nekik játszik zenét, miközben narrálja az eseményeket.

Aki csak a John Wick első részét szerette, annak nem a negyedik felvonás lesz a kedvence. Viszont akinek a folytatások is bejöttek, azok megnyalják mind a tíz ujjukat a legújabb után, jómagam már most eldöntöttem, hogy mikor nézem meg újra. Úgy gondolom, nem túlzás kijelentenem,

a negyedik a legjobb folytatás a sorozat történetében.

Viszont nem kell tartanunk tőle, hogy sokáig wicktelenek leszünk: még idén bemutatatnak egy angol címén még csak Ballerinának keresztelt spin-off mozit, melyben Keanu valami John Wick nevű fickót fog játszani, illetve már az ötödik részt is bejelentették. Érdekes kérdés, hogy miről fog szólni, hiszen a jelenlegi epizód tökéletesen lezárta Mr. Wick pusztításának balladáját. Azt viszont sosem szabad elfelejteni, hogy a pénz nagy úr, lesz itt még folytatás, pedig ez egy lassan tízéves sorozat, de még mindig friss, kegyetlen és szórakoztató.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: