KULT
A Rovatból

A Halloween véget ér: Michael Myers még mindig brutális

Talán a legjobb rész David Gordon Green Halloween-trilógiájában. Kritika.

Link másolása

Hollywoodban ritka, hogy egy alkotó végig tudja vinni elképzeléseit és teljesen saját szemszögéből mutathat be egy történetet. David Gordon Greennel pont ez történt. Befejezett egy Halloween trilógiát úgy, hogy

ő írta és rendezte, 2018 óta minden porcikájával a projektnek élt.

Az első rész ügyes újraélesztése volt az 1978-as, eredeti Halloween-filmnek, a folytatás már kevésbé volt értékelhető, de a 2022-es művel a franchise méltó lezárást kapott.

A Halloween véget ér nevezhető iparos munkának, vannak jó pillanatai és nagyon mélypontjai is. A történet négy évvel a Gyilkos Halloween után játszódik. Haddonfield városát nagyon megviselte Michael előző vérengzése és már semmi sem tud visszatérni a régi kerékvágásba. Nem fogok spoilerezni, mert

az alkotók egy ügyes ötlettel próbálták a lassan 80 éves Michael Myers vérengzését reálissá tenni,

és azt kell, hogy mondjam, emelem a kalapom. Viszonylag hamar leeshet egy gyakorlott horrorfilmrajongónak, hogy mire hajtanak a készítők, de ettől még öröm nézni. Ám senki ne tévesszen meg az illúzió: ez bizony Michael Myers és Laurie Strode utolsó tangója, egy vérgőzös, kegyetlen, néha-néha unalmas tánc.

Mi az, ami nem működik? Az előző részek tempója szinte teljesen hiányzik a filmből. Sokszor nagyon lassan kúszik előre a cselekmény, bőséggel meg lehetett volna rövidíteni, nem kellett a két óra, még akkor sem, ha egy ilyen sokrészes gyiloktúrát zár le. Ebben a részben

Jamie Lee Curtis inkább irritáló, mint szórakoztató, Andi Matichak is nagyon buta karakter, nem működnek a vásznon.

Rohan Campbell viszont nagyon jó volt, és hiteles a kicsit meghasonlott Corey Cunningham szerepében. Haddonfieldben szinte nincs egyetlen szimpatikus vagy normális ember sem, akinek drukkolni lehetne, ezért szinte nem is sajnáljuk, amikor eléri őket az elkerülhetetlen vég egy konyhakés képében.

Szerencsére azért több a pozitív jellemző, mint a negatív. A zene továbbra is zseniális,

a zeneszerző nem más, mint az első rész rendezője: John Carpenter.

Sokszor keveri bele az eredeti téma bizonyos motívumait új számokba, továbbra is várom, hogy rendezzen a nagy öreg, de addig is: a zenéje páratlan. A látványvilág hasonló az eddigiekhez, az operatőr továbbra is Michael Simmonds, aki ügyesen mutogatja nekünk a szörnyűségeket.

David Gordon Green rendezése az előző részekhez képest meglepően átlagos. Sok az unalmasabb, lassabb, üresebb párbeszédekkel teli rész. A felesleges jumpscare-ek sajnos visszaköszönnek az előző részekből. Tele van buta ijesztegetésekkel, amik csak azért vannak, hogy a nézők ugráljanak fel feleslegesen a székükben.

Szívesen elküldeném az alkotókat a Mosolyogj című filmre, ami szintén tömve volt hasonló elemekkel, csakhogy ott szervesen kapcsolódott a történethez

és nem a hülye szomszéd volt az, aki a sötétből kinyúlva egy hangos hangeffekt kíséretében a főszereplőnk vállához nyúl. Senki nem csinál ilyet a való életben, csakis a „slasher” horrorokban. És ott is már lerágott csont.

Az erőszak viszont gyomorforgató, és ezt mindenki maga tudja eldönteni, hogy tetszik-e neki vagy sem. A nagyon lassú pillanatokat extrém erőszakkal kompenzálják, és a film utolsó harmadára méltó lesz a tempó az előző részekhez.

Látunk több, nagyon kegyetlen kivégzést is. Az alkotók rögtön az első áldozatnál sokkolják a nézőt,

hogy aztán leüljön kicsit a lendület, majd folyamatosan adagolva a végére vérgőzös darálássá válik az egész.

Sokaknak nem fog tetszeni A Halloween véget ér. Közepes filmnek fogják titulálni, amiben van némi igazság, de én

úgy érzem, ez egy méltó lezárása Green trilógiájának.

Ügyes befejezés, kreatív csavarral, érdemi vérmennyiséggel, ugyan picit hosszú és lassú néha, de élvezhető. Én személy szerint talán jobban szórakoztam rajta, mint a 2018-as, első rebooton.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobb sorozata, csak a legerősebb idegzetűeknek – A Szarvasbébi való életbeli szereplői is megszenvedték a történetüket
Ha van kedved egy kis önsanyargatásra, és bírod a lelki zsarolást, a Szarvasbébi a te sorozatod lesz! Miután megnéztem a Netflix legújabb dobását, kellett egy kis idő, mire össze tudtam foglalni a gondolataimat.

Link másolása

Ez meg mi volt? Gondolhatná mindenki, miután végig nézi a Szarvasbébit. Sokan már a címét se tudják hova tenni, egy nagy kérdőjel a sorozat.

Amikor utánaolvastam az interneten, mindenhol azt írták, hogy ez a sorozat fájni fog.

De nem úgy, ahogy egy rossz sorozat tud fájni. Hanem egy erős gyomros, amit csak egy igazán kiemelkedő alkotás tud adni.

Nagyon kellemetlen nézni a Szarvasbébit, de hajtja a nézőt a katasztrófaturizmus. Tipikus „ennél rosszabb már nem jöhet”, aztán kapjuk a gyomrosokat sorban, mígnem a földön heverünk, de mégis megnézzük a következő részt. Nagyon fura, de nem tudom autentikusan leírni, milyen érzés a sorozatot végig ülni, bárhogy is próbálom, ezt bizony látni kell.

Miről is szól a Szarvasbébi? Egyáltalán mi ez a cím?

Richard Gadd skót humorista a 2019-es edinburgh-i Festival Fringe-en adta elő a Szarvasbébi című műsorát, ami saját életéről szólt. Arról, hogy hogyan próbált betörni a showbizniszbe, majd végül hogyan lett szinte emberi roncs. Ezt a műsort a Netflix megvette, és sorozat formájában feldolgozta. Richard Gadd maradt az író, az alkotó és a főszereplő. Megváltoztatták a neveket, de csak azért, hogy a valódi szereplők identitását védjék. A Szarvasbébi nem finomkodik, Gadd minden rossz döntése szinte szűrő nélkül bekerült a forgatókönyvbe úgy, hogy közben narrálja a cselekményt, tehát még mögé is látunk, mit miért csinál szerencsétlen főszereplőnk.

Donny Dunn (Richard Gadd) kitartó, de sikertelen humorista. Csaposként dolgozik egy bárban, ahova betéved Martha Scott (Jessica Gunning). A túlsúlyos, nem túl ápolt, alacsony brit nő pityeregve lép oda a csaposhoz, ám amikor Donny megkérdezi mit szeretne, azt válaszolja Martha, hogy nincs pénze. Donny meghívja egy csésze teára. Ez az apró gesztus nem várt következményekkel fog járni Donny életében. Martha innentől fogva rátapad, mint egy kullancs, minden nap bejár a kocsmába, főszereplőnk pedig meghívja egy diétás kólára, mert bár Martha azt hazudja, hogy gazdag, sosincs pénze.

A csaposnak jó érzés, hogy végre valakinek fontos, mert éppen a padlón van az élete.

Amit még nem tud Donny ekkor, hogy mindig van lejjebb. Martha megszerzi Donny e-mail címét a humorista weboldaláról, és innentől kegyetlenül elkezdi zaklatni. De ő nem csinál semmit, nem jelenti a rendőrségen, csak hagyja, hogy a nő a bőre alá másszon, hiszen addig sem üres az élete. Nem írok sokat, de elég annyi, hogy egy folyamatos lejtmenetnek leszünk tanúi, aminek a végeredménye a Szarvasbébi. Ami nem más, mint a becenév, amit Martha ad Donnynak, a nagy, szomorú szemei miatt.

A legszörnyűbb a Szarvasbébiben, hogy mennyire reális, hihető és megdöbbentő. Ez akárkivel megtörténhet, és meg is történik nap-mint-nap. Minden, amin Donny keresztülmegy, érthető, logikus és teljesen megbabonázó. Tényleg jönnek azok az információk, amiket nem ad ki magáról az ember, főszereplőnk mégis elmondja a nézőknek, sőt belső monológokkal meg is magyarázza őket.

Közelről, szinte barátként tekintünk szegény Donnyra, látjuk azt az elképesztő utat, amit a hét rész alatt bejár.

A legmorbidabb az egészben, hogy ennek a zaklatásról szóló szörnyű történetnek az lett a vége, hogy a sorozat rajongói felkutatták az igazi embereket, akiket álnéven játszottak a színészek, és kegyetlenül elkezdték zaklatni őket... Ilyen volt például az „igazi Martha” esete, a beteg nőt elkezdték kegyetlenül online inzultálni a nézők. Richard Gaddnek kellett rászólnia a saját rajongóira, hogy mennyire képmutató a viselkedésük. Ezzel be is zárunk egy teljes kört.

Ahogy haladnak előre az epizódok, egyre rosszabb dolgok történnek Donnyval, és mégsem lehet leállni a sorozattal. Bámulatosan rossz döntések szemtanúi lehetünk, amiket ennyire rosszul kezelni ámulatba ejtő. Ilyet tényleg nem lehet kitalálni.

A súlyosan beteg elme és erősen labilis lelki problémákkal küzdő humortalan komikus párbaja eddig az év legjobb olyan sorozata, aminek a közelébe se szeretnék menni többet.

Nézni, ahogy a két sérült lélek függ egymástól, igazi katasztrófaturizmus. Engem a negyedik rész teljesen kiütött. Nagyon fontos, erősen 18+-os a sorozat, és nem azért, mert annyira grafikus a megjelenítés, hanem mert ez egy érett, kegyetlenül lélekromboló sorozat.

A színészek 100%-ot beleadnak, ami nem csoda, Gadd gyakorlatilag Donny, csak más néven. Jessica Gunning néha szánalomra méltó, máskor irritáló, de van, amikor egyenesen ijesztő az alacsony, pufi, középkorú hölgy. Nava Mau alakítja főszereplőnk transznemű barátnőjét pár rész erejéig, Terit, aki az egyetlen fény az életében. A többi színész pedig tökéletesen játszik Donny és Martha párbaja alá.

Kiemelendő még Mark Lewis Jones, mint Donny apja. A skót karakterszínész minden pillanata aranyat ér.

Eljutottunk a lezárásig. Nem tudom, mi a helyes ajánlás a Szarvasbébi esetében. Mert ezt mindenkinek látnia kéne, de pontosan tudom, hogy az emberek többsége ki fog borulni tőle. Aki nyitott egy kis önsanyargatásra, annak tudom ajánlani a sorozatot. Tényleg az év egyik legjobb szériája, amit azért kevés embernek ajánlok tiszta szívből. A Szarvasbébi megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: