Szörnyekről és szexről is mesélnek a középkori kályhacsempék
A középkori kályha csempéi által több volt, mint egyszerű tüzelőberendezés. Díszítette a szobát, képei pedig sok mindenre emlékeztették a ház lakóit: hitükre, helyzetükre, feladataikra, sorsukra, vágyaikra és félelmeikre egyaránt.
A “forró témájú” kiállítás paradox módon már csak azért is jó program a nyári kánikulában, mert a kiállítótérben kellemes hűvös van a műtárgyak védelme miatt.
A középkorban jóval kevesebb ember tudott olvasni mint manapság, ezért a képi ábrázolásoknak fontos szerepe volt a történetek, tanítások terjesztésében. A kályhacsempék képei a 14. század elején jelentek meg, százötven évvel megelőzve Európában a képeket jóval nagyobb léptékben terjesztő könyvnyomtatást. A kályhacsempék készítésekor használt sokszorosító eljárás lehetővé tette, hogy bizonyos egyszerű ábrázolások széles körben elterjedjenek.
A csempéken megjelentek fantasztikus állatok, szörnyek, vallási szimbólumok és az udvari élet jelenetei. A középkori magyar csempéken különösen nagy hangsúlyt kaptak a címeres ábrázolások is.
A figurális díszítésű kályhacsempék egy részén különböző történetek is megelevenednek: népmesei vagy bibliai témák, különböző hősök harca a gonosz ellen.
A mesterek olyan részleteket ábrázoltak a csempéken, ami alapján a kor embere könnyen felidézte a teljes cselekményt.
A sün és nyúl alakjából Aesopus versenyfutásról szóló fabulájára, a lovag és a sárkány küzdelméből Szent György legendájára asszociálhattak.
Az alábbi érdekes libás-rókás kályhacsempe Besztercebányáról származik, a 15. századból. Egy olyan közmondásra utal, ami több nyelven is elterjedt, de nincs magyar megfelelője. Valahogy úgy lehetne fordítani, hogy “Ha a róka prédikál, vigyázz a libákra!” E kályhacsempe ezzel az emlékeztetővel a félrevezetés és az álszenteskedés veszélyeire hívja fel a figyelmet.
Gyakoriak voltak az asszonyi állhatatosságot bemutató példázatok, de egyszerű zsánerképek, udvarlási jelenetek, sőt
verekedések és szexjelenetek is kerültek a kályhára.
Ezekhez valaha szintén teljes történet kapcsolódott, azonban az idők során feledésbe merült, s ami a középkorban egyértelmű utalás volt, nekünk már megfejthetetlen.
A kályhák meglehetősen tarkák voltak: a zöld, sárga és barna mázszínek domináltak. A 15. század végétől elterjedt a fehér, a kék és a barnáslila máz is, amelyeket képesek voltak úgy felvinni, hogy a mázak nem folytak össze. Ezáltal a csempék plasztikáját ki lehetett színeszni, ami rendkívül hatásossá tette a látványt.
A gótikus kályha legszebb és legszínvonalasabb példája a lovagalakos kályha volt, amelyeket rendszerint udvari megrendelésre készítették. E kályhákat lovagi tornákat vívó lovagokkal, címertartó angyalokkal, dúsan gazdagított tornyocskákkal díszítették, és keresztvirágokkal csipkézték.
A kályhacsempéken ábrázolt valós és képzeletbeli lények lehettek címerállatok, történetek szereplői, szentek attributumai, vagy vadászjelenetek szereplői. Ez utóbbiakban kedvelt zsákmányállat volt a nyúl és a szarvas, a kutya pedig gyakran tűnik fel a vadász segítőtársaként.
A középkorban a létező és mitikus állatok gyakran ruházták fel jó és rossz tulajdonságokkal, amelyekhez moralizáló magyarázatokat is társítottak:
a sárkány, a baziliszkusz és a farkas az Ördög megtestesítői,
a kölykeit életre lehelő oroszlán, a fiókáit vérrel feltámasztó pelikán, a tisztaságot kereső egyszarvú Krisztus szimbóluma.
A medve és az oroszlán roppant erejükkel tűnnek ki, így nem véletlen, hogy gyakran a kályhát tartó kályhalábak ábrázolták őket.
A Szívlemengető középkor kiállításon szeptember 2-ig te is megismerkedhetsz a magyar királyi udvar kályháival, a kályhák készítésének „titkaival” és történetével, valamint a csempéken megelevenedő ábrázolásokkal. Ha fázós típus vagy, vigyél magaddal pulóvert is. Részletek a Budapesti Történeti Múzeum honlapján.