„Rettenetes, amiket átélünk” – megszólalt egy gyermekvédelemben dolgozó
Elmondta, hogy minden szétesik, alig van pénz ruhára, ennivalóra. De ha őt vádolják meg alaptalanul, akkor is elesik a fizetéstől, amíg tart a vizsgálat. Megrendítő történet.
Mérő Vera író, jogvédő a közösségi oldalán tett ki egy felhívást, amelyben azt írta, hogy pár óra alatt többen is megkeresték azzal, hogy beszámoljanak neki az állami gondoskodásban tapasztalható "pokoli állapotokról". Ezért közreadott egy email-címett, ahová a hasonló beszámolókat várja.
Után pár órával később újabb posztot tett ki a közösségi oldalára. Itt már arról számolt be, hogy újabb megkereséseket kapott:
"Nem kellett várni, máris érkeznek a levelek, hétnél járunk egy óra alatt, de most nincs olyan, hogy sok vagy elég.
Az első, itt publikált beszámoló íróját már fenyegették meg kirúgással, mert egy zárt csoportban véleményt nyilvánított, úgyhogy a szövegben semmilyen beazonosításra alkalmas részlet sincs. Így is tanulságos. Hogy mit NEM tesz meg az állam. Miközben a kivéreztetett rendszer dolgozóit a kormány éppen p*****l képekkel akarja csőbe húzni, miközben a megalázó és irreleváns "feddhetetlen életmód" kérdőívvel nyaggatják őket, valódi cselekvés helyett. Pedig lenne dolog elég:
#1.
„Rettenetes, amiket átélünk. Minden esik szét a lakásotthonban, a gyerekek szekrényein nincs ajtó, mert nincs pénz megcsináltatni. A fürdőszoba penészes, a zuhanytálca szétesik. Negyedévre 20 ezer Ft a gyerekek ruhapénze.
De mondhatnám a másik oldalt is: ha egy gyerek azt mondja, hogy megütötted (de ugye nem tetted), nem lehet szankcionálni, minket viszont hetekre felfüggesztenek a munkavégzés alól, amíg a belső vizsgálat le nem zárul. Addig se fizu, se semmi, és rajtad marad a "kabátlopási ügy" bélyege...
Az egész gyermekvédelmet a benne dolgozók félreértelmezett lojalitása tartja úgy-ahogy a felszínen.
Nincs ruhája? Veszel neki a saját pénzedből. Nincs cipője? Dettó. Szétszakadt az asztalterítő? Veszel. Beszakította egy kamasz az ajtót, és mindegyik lyukas? Veszel nagy kartont, és rajzolnak rá valamit a gyerekek, hogy ha jön a nagyfőnök, ne lássa a lyukat..."
A bejegyzés végén pedig azt írja: "A további üzeneteket, történeteket ide várom: [email protected]
Ha a megyét/várost megjelölitek, az nagy segítség, hogy jobban kirajzolódjon, hogyan is állunk az országban az állami gondoskodás és a gyermekvédelem területén".
Mérő Vera író, jogvédő a közösségi oldalán tett ki egy felhívást, amelyben azt írta, hogy pár óra alatt többen is megkeresték azzal, hogy beszámoljanak neki az állami gondoskodásban tapasztalható "pokoli állapotokról". Ezért közreadott egy email-címett, ahová a hasonló beszámolókat várja.
Után pár órával később újabb posztot tett ki a közösségi oldalára. Itt már arról számolt be, hogy újabb megkereséseket kapott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor nyolcórás késéssel csatlakozott az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójához, mivel a Békemeneten tartott beszédet október 23-án. A miniszterelnök azt mondta, ekkora rendezvényt még nem látott: „Az nagyon nagy volt, ekkorát még sose láttam”. Azt is hozzátette: „Én csak a saját rendezvényünkről tudok beszámolni, azon voltam ott”.
A beszéd kapcsán reagált arra a felvetésre, hogy nem említette Moszkvát, csak Brüsszelt. „Ez tévedés” – jelentette ki, és hozzátette: „Olvassa el még egyszer. Ott a szovjet birodalom összeomlásáról és a szovjetekről végig beszéltünk.”
A Telex számításai szerint a „Moszkva” szó egyszer sem hangzott el a beszédben, az „orosz” szó mindkét előfordulása az orosz–ukrán háború kontextusában volt, nem 1956-tal kapcsolatosan.
A brüsszeli csúcs kezdetén Robert Fico szlovák miniszterelnök képviselte a magyar álláspontot. Orbán erről így nyilatkozott: „Késő délutántól itt hadakoztam”, előtte pedig Fico „derekasan és becsületesen képviselte a magyar nemzeti érdekeket”. A szlovák kormányfő felolvasta Orbán írásban elküldött álláspontját, amelyben a magyar kormány jelezte: nem támogatja Ukrajna csatlakozási tárgyalásának megkezdését, és semmilyen olyan pénzügyi intézkedést, amely a magyar forrásokat Ukrajnába irányítaná vagy azokat veszélyeztetné.
A tanácskozáson Ukrajnáról is született közös állásfoglalás, amelyet 26 tagállam fogadott el – Magyarország ismét nem csatlakozott ehhez.
Ez már a negyedik alkalom, hogy az ilyen következtetések Orbán részvétele nélkül születtek meg. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is jelen volt Brüsszelben, de mire a magyar miniszterelnök megérkezett, már túl volt a sajtótájékoztatóján, így nem találkoztak.
Orbán a konfliktusról azt mondta: „Oka van a véleménykülönbségeknek, nem alap nélküli a konfliktus.”
Úgy fogalmazott, hogy az ukrán érdek az, hogy minél több országot bevonjanak a háborúba, de Magyarország nem kíván részt venni ebben.
Hozzátette: „szívesen segítünk egy béketárgyalás nyélbe ütésével”, és „a budapesti békecsúcs napirenden van”.
A csúcstalálkozón tárgyaltak arról is, hogy az orosz vagyont felhasználják egy jóvátételi hitel finanszírozására. A döntést decemberre halasztották. Orbán korábban jelezte: „Magyarország soha nem lesz része bármiféle döntésnek, amely más pénzét venné el, az biztos.” Elmondta, hogy egyeztettek az orosz féllel, milyen megtorlásokra lehet számítani, például elkoboznák-e az Oroszországban működő magyar cégek vagyonát.
A csúcs után a miniszterelnök úgy nyilatkozott: „nagyon világos, azt írták – jogi nyelven, de ez azt jelentette –, hogy ellenlépéseket fognak tenni. Az azt jelenti, hogy az Oroszországban lévő vállalati vagyonok” „bajba kerülhetnek”. Kiemelte, hogy „több nagy magyar stratégiai cég is jelen van” ott, és ezt nem akarja kockáztatni.
Az ülésen elfogadtak egy újabb szankciós csomagot is, amiről Orbán úgy nyilatkozott: „Mindent kivettünk belőle, ami rossz volt Magyarországnak.” Bár
a csomag „folytatja a szankciós politikát, amely gyökerében elhibázott”, a miniszterelnök szerint Magyarországot „nem érinti negatívan”.
Orbán arról is beszélt, hogy a háború a magyar gazdaságnak eddig 20 és 30 milliárd euró közötti veszteséget okozott. Nem részletezte, hogy ebből mennyi köthető az uniós szankciókhoz, amelyeket a magyar kormány eddig minden esetben jóváhagyott.
Orbán Viktor nyolcórás késéssel csatlakozott az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójához, mivel a Békemeneten tartott beszédet október 23-án. A miniszterelnök azt mondta, ekkora rendezvényt még nem látott: „Az nagyon nagy volt, ekkorát még sose láttam”. Azt is hozzátette: „Én csak a saját rendezvényünkről tudok beszámolni, azon voltam ott”.
A beszéd kapcsán reagált arra a felvetésre, hogy nem említette Moszkvát, csak Brüsszelt. „Ez tévedés” – jelentette ki, és hozzátette: „Olvassa el még egyszer. Ott a szovjet birodalom összeomlásáról és a szovjetekről végig beszéltünk.”
A Telex számításai szerint a „Moszkva” szó egyszer sem hangzott el a beszédben, az „orosz” szó mindkét előfordulása az orosz–ukrán háború kontextusában volt, nem 1956-tal kapcsolatosan.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szabó Andrea politológus szerint jóval többen vettek részt a Tisza Párt csütörtöki rendezvényén, mint a Fidesz Békemenetén. Az ELTE oktatója a Facebook-oldalán azt írta, hogy
a különbség akár kétszeres is lehetett.
Szabó Andrea és hallgatói több csoportban voltak jelen mindkét eseményen. Mint írta, „a nap folyamán folyamatosan kapcsolatban álltunk egymással, pontosan tudtuk, hogy melyik hallgatói csapat hol van, és kísértük a tömegeket, az elején, a közepén és a végén is”.
A politológus az így gyűjtött adatokat a MapChecking nevű tömegszámláló alkalmazás segítségével is elemezte.
Eredményei alapján a Békemeneten körülbelül 85–92 ezer ember vett részt, míg a Tisza Párt megemlékezésén 160–170 ezren lehettek
Szabó Andrea úgy fogalmazott: ezek a becslések szerinte konzervatívnak számítanak, de abban biztos, hogy „az Orbán Viktor által is hangoztatott kétszeres fideszes többség nem igaz”.
Szabó Andrea politológus szerint jóval többen vettek részt a Tisza Párt csütörtöki rendezvényén, mint a Fidesz Békemenetén. Az ELTE oktatója a Facebook-oldalán azt írta, hogy
a különbség akár kétszeres is lehetett.
Szabó Andrea és hallgatói több csoportban voltak jelen mindkét eseményen. Mint írta, „a nap folyamán folyamatosan kapcsolatban álltunk egymással, pontosan tudtuk, hogy melyik hallgatói csapat hol van, és kísértük a tömegeket, az elején, a közepén és a végén is”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
László Róbert: A miniszterelnök elismerte, hogy a Magyar Péter vezette ellenzéki párt ellépett a Fidesztől, magyarul előnyben van
A Political Capital elemzője szerint a kormányfő üzenete arra utal, hogy nemcsak a meglévő, hanem az elvesztett szavazókat is meg akarják szólítani. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa.
Orbán Viktor a Kossuth téren tartott beszédében arról beszélt, hogy „öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról. (…) De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le, mert minden magyar felelős minden magyarért.” László Róbert választási szakértő szerint ez a kijelentés fontos fordulatot jelez a kormánypárt politikájában.
A Political Capital elemzője a 24.hu-nak azt mondta, a Fidesz még 2024-ben is úgy gondolta, hogy elegendő a saját szavazóit mozgósítania, és nem szükséges új választókat megszólítania. Ehhez képest jelentős változás, hogy most a kormányfő azok felé is nyitna, akik korábban nem a Fideszt támogatták.
Az elemző úgy látja, hogy
Orbán Viktor közvetetten elismerte: a Magyar Péter vezette ellenzéki párt előnybe került. László Róbert szerint ez ellentmond azoknak az adatoknak, amelyeket a kormányközeli intézetek közvélemény-kutatásaikban publikálnak.
A szakértő emlékeztetett arra is, hogy a miniszterelnök a hét elején kiszivárgott zánkai beszédében azt mondta, „nem állnak jól”, vagyis nincsenek elegen. László Róbert szerint ez is azt mutatja, hogy a kormányoldal most már olyan választók megszólítására készül, akik az utóbbi időszakban elfordultak tőlük. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa – tette hozzá.
Az elemző szerint ez a helyzet több szempontból is eltér a 2022-es választás előtti időszaktól, amikor az ellenzék nem tudta tartósan meghaladni a Fidesz támogatottságát.
A mostani kampányban viszont a korábban még fideszes, de azóta más pártokhoz pártolt szavazók lehetnek a célkeresztben.
László Róbert nem számít jelentős változásra a kampány stílusában vagy hevességében, de szerinte
elképzelhető, hogy fiataloknak szóló üzenetekkel is megpróbálnak új szavazókat megszólítani.
Úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök egyszerre próbált erőt és magabiztosságot sugározni, miközben arról is beszélt, hogy új választói rétegeket kell elérni. A szakértő szerint ez azért fontos, mert több százezer olyan bizonytalan szavazó is van, akiknek a támogatása döntő lehet, és ők elsősorban az erőt, a magabiztosságot kereshetik a politikai szereplőkben.
Orbán Viktor a Kossuth téren tartott beszédében arról beszélt, hogy „öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról. (…) De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le, mert minden magyar felelős minden magyarért.” László Róbert választási szakértő szerint ez a kijelentés fontos fordulatot jelez a kormánypárt politikájában.
A Political Capital elemzője a 24.hu-nak azt mondta, a Fidesz még 2024-ben is úgy gondolta, hogy elegendő a saját szavazóit mozgósítania, és nem szükséges új választókat megszólítania. Ehhez képest jelentős változás, hogy most a kormányfő azok felé is nyitna, akik korábban nem a Fideszt támogatták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dmitrij Medvegyev, Oroszország volt elnöke élesen reagált arra, hogy elmarad a budapesti Trump–Putyin találkozó. A politikus a Telegram-oldalán azt írta:
a békecsúcs lemondását és az új amerikai szankciókat Oroszország elleni háborús cselekménynek tartja.
Bejegyzésében arról is írt, hogy szerinte Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke „nem mindig harcol aktívan a banderista Kijev oldalán, de ez most már az ő konfliktusa, nem a szenilis Joe Bidené”. Úgy fogalmazott, hogy
Trump „teljes mértékben szolidaritást vállalt az őrült Európával”.
Medvegyev szerint Washington döntései azt mutatják, hogy az Egyesült Államok Oroszország ellensége. Hozzátette: meglátása szerint van „egyértelmű előnye is az amerikai elnök ingájának újabb kilengésében”, mivel így még erőteljesebben lehet támadni Ukrajnát, és „nem kell tekintettel lenni a felesleges tárgyalásokra, és a győzelmet a terepen, nem pedig az íróasztal mögött elérni”.