HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: a belső felméréseink az eddigi legnagyobb előnyt mutatják a Tisza javára

Magyar Péter egy videóban kitért Orbán Viktor Kaposváron kezdődött országjárására is, amelyet „temus országjárásnak” nevezett. Szerinte a miniszterelnök a Tisza gyűléseit próbálja másolni.


A Tisza belső felmérései a korábbi Medián-kutatáshoz hasonlóan az eddigi legnagyobb előnyt mutatják a Tisza javára a Fidesszel szemben – jelentette ki Magyar Péter a 24.hu által is szemlézett, kedd délutáni Facebook-videójában. A Tisza elnöke szerint a március 15-i Nemzeti Meneten legalább háromszor annyian vettek részt, mint a Békemeneten, és úgy véli, „Orbán Viktor és a propagandája is már egyértelműen a vereségre készül”.

Ezt a képet erősítik a nyilvános közvélemény-kutatások is, amelyek az elmúlt hónapokban a Tisza Párt erősödéséről tanúskodtak. A 21 Kutatóközpont decemberi mérése a teljes népességben 8, míg a biztos szavazók körében 17 százalékpontos Tisza-előnyt mutatott ki. A Medián már húsz százalékos különbséget is mért legutóbb.

A március 15-i rendezvények résztvevőinek számáról rendszeresen vita alakul ki a politikai oldalak között, független, egységes becslések jellemzően nem állnak rendelkezésre. A kormányoldal által szervezett Békemenet és a Tisza Párt által meghirdetett Nemzeti Menet is ugyanazon a napon zajlott Budapesten.

Magyar Péter a videóban azzal vádolta a kormányt, hogy „felgyorsították a még megmaradt nemzeti vagyon kiárusítását”. Példaként említette, hogy a Belügyminisztérium épülete után a Pénzügyminisztérium épületét is árulja az állam, mintegy 35 milliárd forintért. A Belügyminisztérium belvárosi ingatlanegyüttesét tavaly ősszel 50,8 milliárd forintért értékesítette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Magyar ezzel kapcsolatban kijelentette: „A Tisza-kormány ezeket az eladásokat semmissé fogja nyilvánítani, és minden résztvevőt bíróság elé állít”.

A politikus kitért a pártja menetén történt, általa provokációnak nevezett esetre is, amikor egy csoport ukrán zászlót feszített ki a tömegben. Az akcióval kapcsolatban úgy fogalmazott: „kiderült, hogy a bátor miniszterelnök kiskorú fiatalokkal intéztette a piszkos melót.” Szerinte az akcióban részt vevő fiatalok a Fidelitas budapesti elnökével fotózkodtak, ezért hozzátette: „megint kiderült, hogy könnyebb utolérni a hazug Orbán Viktort, mint a sánta kutyát”. A kormányközeli sajtóban visszatérő narratíva, hogy Magyar Péter kapcsolatban áll ukrán körökkel.

Magyar kitért Orbán Viktor Kaposváron kezdődött országjárására is, amelyet „temus országjárásnak” nevezett. Szerinte a miniszterelnök a Tisza gyűléseit próbálja másolni, és úgy véli, Orbán Viktor sokkal kevesebb ember előtt beszélt ugyanott, mint ő néhány hete.

A Tisza elnöke Toroczkai Lászlóról, a Mi Hazánk elnökéről is szót ejtett, aki szerinte azt a feladatot kapta Orbán Viktortól, hogy elbizonytalanítsa a kormányváltást akarókat. Toroczkainak azt üzente, hogy a vele szemben megfogalmazott vádakból semmi sem igaz. Videója végén Magyar Péter arra kért mindenkit, hogy ne üljenek fel semmilyen provokációnak, és fokozott aktivitásra buzdította a támogatóit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert költségvetési csalás gyanúja miatt
A Mi Hazánk elnöke azt állította az ATV műsorában, hogy Varga Judit egykori igazságügyi miniszter és volt férje korábban gyanúsan olcsón vehetett ingatlanokat a a XII. kerületben. Magyar Péter már reagált is a vádakra.


Toroczkai László feljelentést tett Magyar Péter ellen, és Trócsányi László volt igazságügyi miniszterrel kapcsolatos hangfelvételeket juttatott el a Központi Nyomozó Főügyészségnek. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a pártja által „felszámoló- és végrehajtómaffiának” nevezett ügyekről beszélt, amelyek szerinte a legmagasabb kormányzati körökig érnek.

A pártelnök állítása szerint Varga Judit egykori igazságügyi miniszter és volt férje, Magyar Péter gyanúsan olcsón, 200 millió forintért vásárolhattak ingatlanokat a XII. kerületben.

A tranzakcióhoz felvett 192 millió forintos bankhitel nagy részét Toroczkai szerint Magyar Péter „gyanúsan drágán eladott” belvárosi ingatlanának árából és megtakarításaikból fizethették ki. A Mi Hazánk elnöke a költségvetési csalás gyanúját arra alapozza, hogy egy 46 négyzetméteres lakás eladási árából nem lehetett volna fedezni az előtörlesztést.

Magyar Péter egy Facebook-oldalára feltöltött videóban reagált a vádakra.

„Innen is üzenem Orbán pizzafutár kifutófiújának, Toroczkai Lászlónak, hogy a velem szemben megfogalmazott vádakból egyetlen szó sem igaz. (...)

Az V. kerületi lakásomat piaci áron adtam el öt éve. Ha ma adnám el, dupla árat kapnék érte. A jelenlegi két lakásommal kapcsolatos állításaiból sem igaz semmi. Sem az adásvételnél, sem a hitel felvételénél, sem annak törlesztésénél nem követtem el sem erkölcstelen, sem jogszabályba ütköző dolgot”.

A politikus kijelentette, hogy piaci áron vásárolta az ingatlanokat piaci alapú hitel felvételével. Hozzátette, hogy a kölcsönt évekkel később törlesztette, mint ahogy Toroczkai László állítja. Azt is leszögezte, hogy a felszámolói helyek kiosztásához soha semmi köze nem volt.

Videójában a Tisza Párt elnöke azt is hozzáfűzte, sajnálja a Mi Hazánk szavazóit, mert szerinte mostanra számukra is világossá válhatott, hogy a pártjuk „egy orbáni projekt”, amelynek a feladata a rendszerváltás elé akadályokat görgetni.

A végrehajtói ügyben Toroczkai László egy hangfelvételre hivatkozott, amelyet szintén eljuttattak a Központi Nyomozó Főügyészségnek. A pártelnök azt állította, a felvételen két végrehajtó arról beszél, hogy 25 millió forint vesztegetési díjat kellett fizetniük, a pénz pedig nem állt meg Völner Pálnál, hanem az egykori államtitkáron keresztül eljutott Trócsányi László volt igazságügyi miniszterhez.

Trócsányi László a bíróságon tanúként korábban azt mondta, minisztersége alatt nem foglalkozott konkrét végrehajtói kinevezésekkel, és tagadta a vádakat. Rogán Antal tárcája a felmerült összefüggéseket korábban „megalapozatlan pletykának és hazugságnak” nevezte, a Toroczkai által szintén megnevezett volt fideszes képviselő, Bohács Zsolt pedig úgy reagált: „fogalma sincs”, miről szólhat a felvétel.

A Központi Nyomozó Főügyészség már tavaly arról tájékoztatott, hogy a végrehajtói ügyben hivatali vesztegetés elfogadása miatt egy magánszemély feljelentése alapján már nyomozás van folyamatban.

A Schadl–Völner-ügyként ismert perben Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt több mint 80 millió forint kenőpénz elfogadásával vádolják. A perben tanúként hallgatták meg Varga Juditot és Trócsányi Lászlót is.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Laponyi Zsoltnak: Ha úgy gondolod április 12-e után, ha szeretnél még mundérban szolgálni, akkor biztos vagyok benne, hogy újra megtalálod a helyed a rendőrség kötelékében
Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt politikusa tett ajánlatot a hétfőn leszerelt őrmesternek. Az ígéret egyértelmű politikai gesztus a rendvédelmi dolgozók felé a választás előtt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2026. március 17.



„Ha úgy gondolod, április 12-e után, ha szeretnél még mundérban szolgálni, akkor biztos vagyok benne, hogy újra megtalálod a helyed a rendőrség kötelékében” – ezt üzente Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt politikusa Laponyi Zsoltnak, aki március 16-án jelentette be, hogy leszerel a rendőrségtől – írja a Telex.hu.

A rendőr őrmester neve akkor vált országosan ismertté, amikor tavaly nyíltan kifogásolta, hogy Rétvári Bence KDNP-s államtitkár a beleegyezése nélkül használta fel egy Facebook-posztban az ő és társai fotóját.

Laponyi a Rétvárinak címzett bejegyzésében a kép eltávolítását kérte, mivel azt a tudta és beleegyezése nélkül használták fel, ráadásul utólag egy KDNP.hu-feliratot is rászerkesztettek. Az ügy miatt a rendőrség fegyelmi eljárást indított ellene, amelynek végén megállapították, hogy fegyelmi vétséget követett el. Eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől.

A Tisza Párt politikusa szerint ők „senkit sem hagynak hátra”. Az ügyben korábban Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy nyilatkozott, Rétvári Bence „kiváló jogász”, és biztosan nyomós oka van arra, hogy ne törölje a képet. A fotó nem sokkal a miniszter szavai után lekerült az államtitkár közösségi oldaláról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a Pénzügyminisztérium palotájának az eladásáról: A választás előtt a nemzeti vagyon még megmaradt részét is át akarják játszani a Dinasztiának
A TISZA elnöke úgy véli, az épületet „mint egy sufnit” hirdették meg, kétnapos határidővel. „A Parlamentet is el akarják adni április 12. előtt?” - kérdezte a posztjában. Közölte: a TISZA-kormány az összes ilyen eladást semmisnek fogja nyilvánítani, és közölte, hogy minden résztvevőt felelősségre vonnak.


Magyar Péter, a TISZA Párt vezetője egy Facebook-posztban azt állítja, hogy a kormány eladásra hirdette a Pénzügyminisztérium épületét. Szerinte „a bukás előtt álló maffia a Belügyminisztérium után a Pénzügyminisztérium csodálatos palotáját is meghirdette eladásra. Mint egy sufnit, két napos határidővel.”

Magyar Péter úgy látja, hogy „a választás előtt a nemzeti vagyon még megmaradt részét is át akarják játszani a Dinasztiának.” A politikus szerint a TISZA-kormány az összes ilyen eladást semmisnek fogja nyilvánítani, és közölte, hogy minden résztvevőt felelősségre vonnak. Posztját egy retorikus kérdéssel zárta: „A Parlamentet is el akarják adni április 12. előtt?”

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) 2025-ben és 2026 elején több nagy értékű, belvárosi állami ingatlant, köztük minisztériumi székházakat tett fel online árverésre. A Széchenyi téri Belügyminisztérium-épülettömböt 2025 szeptemberében árverezték el bruttó 50,7–50,8 milliárd forintért. A sajtó a licitidőszakot „néhány naposként” (3–6 nap) említette. A vevő Mohamed Alabbar emirátusi befektető cége, az Eagle Hills Hungary Zrt. lett. Az árverésre bocsátott ingatlanok között szerepelt a József nádor téri volt Pénzügyminisztérium-palota is, amelynek kikiáltási árát 2025 őszén 38 milliárd forintban jelölték meg.

A kormányzati kommunikáció a folyamat jogszerűségét és nyíltságát hangsúlyozta, míg az ellenzéki és független sajtó a rövid licitidőszakot és a nemzeti vagyon „kiárusítását” bírálta. Az ellenzéki diskurzusban „dinasztiaként” emlegetett kormányközeli üzleti körökkel kapcsolatban Tiborcz István érdekeltsége, a BDPST közölte, hogy nem tervezi megvenni az MNV által árverezett palotákat. A posztban említett április 12-i dátum a 2026-os országgyűlési választás napja, amelyet Sulyok Tamás köztársasági elnök január 13-án tűzött ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Izrael bejelentette: megölték Irán kulcsfontosságú biztonsági főnökét, Ali Larijanit
Az izraeli védelmi miniszter közlése szerint Ali Larijani mellett a Baszidzs parancsnokát is likvidálták. Az izraeli sajtó szerint a biztonsági főnök a fiával együtt egy rejteklakásban bujkált, amikor lecsaptak rá.


Izrael védelmi minisztere, Israel Katz kedden bejelentette: egy éjszakai csapásban megölték Ali Larijanit, Irán kulcsfontosságú biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszidzs parancsnokát – írja a BBC. Teherán egyelőre nem erősítette meg a halálhírt.

Izraeli sajtóhírek szerint Ali Larijanira a fiával együtt egy rejtek­lakásban támadtak rá. Katz a műveletben részt vevő izraeli pilótákat és hírszerzési tisztségviselőket is méltatta.

„A miniszterelnök és én utasítottuk az Izraeli Védelmi Erőket, hogy folytassa az iráni terror és elnyomás rezsimjének vezetői levadászását” – mondta a védelmi miniszter. Hozzátette: „Az Egyesült Államok elnöke, Trump beszélt az iráni vezetés magas fluktuációjáról, mi pedig jelezni fogjuk neki, hogy a magas fluktuáció folytatódik, sőt növekszik is a két megmaradt legfelső vezető meggyilkolását követően.”

Az iráni állami média mindeközben egy keltezés nélküli, kézzel írt üzenetet hozott nyilvánosságra, amelyet Larijaninak tulajdonítanak.

Az üzenet az Iráni Iszlám Köztársaság Haditengerészetének „harcosait” dicséri, azon a napon, amikor az IRIS Dena hadihajón a hónap elején elesettek temetését tartják. Irán kedden további állami megemlékezésekre készül, köztük egy esti ceremóniára annak a 84 tengerésznek a tiszteletére, akiket március 4-én egy amerikai tengeralattjáró torpedótámadásában öltek meg.

Egy korábbi, órákkal azelőtt kiadott nyilatkozatában, hogy Izrael azt állította, megölte őt, Larijani sajnálkozott amiatt, hogy a muszlim országok nem nyújtanak támogatást Iránnak. „Egyetlen iszlám kormány sem állt az iráni nép mellé” – írta. „Kivéve néhány ritka esetet, és azok is csak politikai nyilatkozatokra korlátozódtak.”

A világszerte muszlimoknak címzett üzenet megfogalmazása arra utalt, hogy szerinte Irán ügye a muszlim országok utcáin visszhangra találhat, még ha kormányaik nagyrészt hátat is fordítottak neki. „Az Egyesült Államok és Izrael az egyik oldalon, a muszlim Irán és az ellenállás erői a másikon” – írta. „Ennek a küzdelemnek melyik oldalán álltok?”

Larijani külön bírálta az Öböl menti országokat, amelyek amerikai erőket fogadnak vagy közeledtek Izraelhez. „Várjátok, hogy Irán tétlenül üljön, miközben az országaitokban lévő amerikai bázisokat ellene támadásokra használják?” – tette fel a kérdést.

Ali Larijani Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának befolyásos titkára. 2025 augusztusában Maszúd Pezeskian elnök nevezte ki a posztra, emellett a néhai legfőbb vezető, Ali Hámenei ajatollah képviselőjeként is szolgált a tanácsban.

Larijani tizenkét éven át, 2008 májusától 2020 májusáig volt Irán parlamentjének elnöke, korábban, 2005 és 2007 között pedig az ország fő nukleáris tárgyalójaként tevékenykedett. Az utóbbi években „mérsékelt konzervatívként” írták le.

Testvére, Szádegh Larijani szintén befolyásos szereplő, az Expediency Council nevű legfelsőbb döntőbírói testületet vezeti.

Larijanit utoljára március 13-án, pénteken látták nyilvánosan a teheráni Kudsz-napi felvonuláson. Egy nappal korábban a közösségi médiában Trump elnöknek üzent: „Trump azt mondja, gyors győzelmet keres. Bár háborút indítani könnyű, néhány bejegyzéssel nem lehet megnyerni.” Majd hozzátette: „Nem engedünk, amíg meg nem bánod ezt a súlyos téves számítást.”

Egy március 10-i posztjában pedig arról írt, Irán nem fél Trump „fenyegetéseitől”, és jelezte, hogy „még a nálad nagyobbak sem tudták eltörölni az iráni nemzetet”. A bejegyzést azzal zárta: „Légy óvatos, nehogy téged töröljenek el.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk