SZTÁRVILÁG

Magyar veterán katona zaklatja Sharon Stone-t és családját, azt állítja, volt egy közös gyereke a színésznővel

A Londonban élő Boros Sándort lebuktatta a hollywoodi sztár magánnyomozója, de a rögeszmés férfi továbbra is kitart amellett, hogy közel 40 éve „titkos” viszonya volt Stone-nal.
Fotó: Getty Images - szmo.hu
2023. október 21.


Link másolása

A magyar hadsereg egyik, ma Londonban élő veteránja zavaros e-maileket küldözget Sharon Stone-nak, miközben a színésznő családtagjait is zaklatta az otthonuknál. A Boros Sándor néven azonosított férfi azt állítja, közel 40 éve volt egy „titkos” közös gyereke Stone-nal – írja a Daily Mail.

A lap szerint Boros egykor a magyar hadseregben szolgált. A veteránnak az a rögeszméje, hogy 1986-87-ben titkos viszonya volt Sharon Stone-nal, majd el is jegyezte őt, és született egy fiuk, Jason, aki nem sokkal később meghalt egy „rejtélyes balesetben”.

Boros szerint a sztárral való kapcsolatát és a tragédiát eltussolták, ezért most szeretné felvenni a kapcsolatot a 64 éve színésznővel, hogy „kiderüljön az igazság a közös gyermekükről”.

A már Londonban élő egykori katona mániákus kényszerképzeteit zavaros, olykor nyugtalanító és ijesztő sorokat tartalmazó e-maileken keresztül osztotta meg a hollywoodi világsztárral. Mivel az elektronikus levelekre nem kapott választ, Boros úgy döntött, felkeresi Los Angelesben Stone-t. A lakcímét nem tudta kideríteni, ezért családtagjai otthonánál próbálkozott: becsengetett a színésznő anyjához, húgához és bátyjához. Mindhárom helyről elküldték a férfit, aki csak akkor volt hajlandó távozni, amikor a házigazdák kilátásba helyezték a rendőrség értesítését.

Ezt követően a színésznő és családja pánikba esett, ezért felbérelték Paul Barresi magánnyomozót, hogy találja meg a megszállott férfit, majd tudassa vele, hogy hagyja békén a Stone családot, különben jogi következményekkel kell szembenéznie. Barresi 3 nap alatt Boros nyomára bukkant, a zaklató ekkor már Londonban volt.

A magánnyomozó azt mondta, az e-mailjei és a vele folytatott telefonbeszélgetések alapján a magyar származású veteránt egyértelműen kényszerképzetek vezérlik, megszállottság és mentális betegségek tüneteit mutatja.

Barresi szerint kérdésére Boros elismerte, hogy nincs közös fotója Stone-nal, se levele tőle, de kitart amellett, hogy a világhírű színésznő egykor a menyasszonya volt, és volt egy közös fiuk.

„Elmagyaráztam Borosnak, hogy magánnyomozó vagyok, aki a családnak dolgozik. A viselkedése nem volt fenyegető, nem mutatott semmilyen kéjes, romantikus vágyat Sharon Stone iránt. Azt mondogatta, csak a fiáról akart tudni. Állítása szerint már nem tervezi, hogy újra Amerikába jöjjön” – mondta Barresi a zaklatóról, aki szerinte jelenleg nem jelent veszélyt a színésznőre, de sosem lehet elég óvatos az ember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schobert Lara szépészeti klinikán járt, az internet népe kiakadt a végeredményen
Lara a közösségi oldalán osztott meg egy fotót magáról, ahol megmagyarázta, hogy egy szépészeti klinikán járt, és feltöltette a száját. Sok kommentelőnek nem tetszett az eredmény.

Link másolása

Schobert Lara néhány nappal ezelőtt posztolt egy fotót magáról, ahol kiderült, hogy egy szépészeti klinikán feltöltette a száját - írja a Blikk.

Azonban a fitneszguru lánya bizonyára nem olyan kommentekre számított, amit a Reddit közönsége rázúdított:

„Ezek a lányok miért akarnak 20 évesen 40 évesnek kinézni?”

- érkezett a kérdés, mire egy másik kommentelő azt írta:

„Torz egy világot élünk. Ezt másképp nem tudnám jellemezni.”

Ugyanakkor akadt olyan felháborodott felhasználó is, aki hosszan kifejtette véleményét:

„Gyerekek ha ez így megy tovább akkor ezek a tinédzserek harminc körül annyira le lesznek amortizálva, mint egy hatvanéves sőt, teljesen torzak lesznek. Ez a Lara is mi a f*sznak töltet szájat. A férfiak NEM szeretik a műnőket. Egy férfi igazi mellet akar fogni, igazi szájat csókolni és nem műanyagot”

Viszont a negatív üzenetek között volt, aki megvédte Larát:

„Lara 20 éves, jogilag felnőtt, valószínűleg nem a szüleitől fogja megkérdezni, hogy feltöltetheti-e a száját. Nyilván abba ne menjünk bele, hogy kinek a pénzén, meg mennyire felnőtt gondolkodásban stb., de 20 évesen én is elhittem, hogy mennyire felnőtt vagyok már és én sem engedtem volna anyukámnak beleszólni az ilyen döntésembe.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Vujity Tvrtko titokban Magyarországon járt, komoly orvosi beavatkozáson esett át
A tévés azt írta, hogy több orvosi beavatkozáson esett át, amik nagy fájdalommal jártak. Most már viszont mindenen túl van.

Link másolása

Vujity Tvrtko hazalátogatott, és átesett egy komoly orvosi beavatkozáson. Minderről a Facebook-oldalán írt a riporter szombaton.

"Bár én még soha nem írtam a saját egészségi állapotomról, nyilván sokaknak feltűnt, hogy nem tudósítok, nem írok, nem jelentkezem és mások számára nem is vagyok elérhető, így egy hónappal ezelőtt írtam Nektek pár mondatot, amelyek ma már a múltat jelentik. Szóval nagyon röviden: több orvosi beavatkozáson estem át, ezek számomra nagy fájdalommal jártak, de túl vagyok mindenen, s azok felé a csodálatos emberek felé, akiknek az egészségemet köszönhetem, hamarosan külön is kifejezem a hatalmas hálámat."

Írásában továbbá beszámolt édesanyjával való kapcsolatáról is:

„Egészséges és erős vagyok, mi több: legyőzhetetlen erőt érzek magamban! Ebben pedig rengeteget segített nekem az ÉDESANYÁM, a kétszeres ráktúlélő HŐSÖM, aki számára sosem leszek híres riporter vagy sikeres író, színháztermeket és sportcsarnokokat megtöltő előadó. Neki mindig is a kisfia voltam, vagyok és leszek, aki egyszer nagyon régen belekeveredett a háborúba, aztán Észak-Koreától Csernobilon át Hawaiig beutazta szinte az egész világot. Ha az anyukám sosem panaszkodott, nekem sincs miért panaszkodnom. Ő mindent kibírt, én pedig az Ő vére vagyok! Az élet pedig gyönyörű, ha megtaláljuk benne a szépet, értékeset és maradandót!”

A tévés híresség mindazonáltal bejelentette új előadását is, amelynek a Tvrtko a Föld körül címet választotta.

Tvrtko és családja tavaly Floridába költözött, ugyanis felesége a válogatott kosárlabdázó Zsolnay Gyöngyi via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Jordán Adél őszintén vallott a coming outjáról: az édesanyja pánikrohamot kapott
Lázár Kati végül elfogadta lánya és párja kapcsolatát, de nagyon féltette és izgult érte. Az idegenektől azonban rengeteg bántást kapott.

Link másolása

Jordán Adélról 2021-ben egy színházi előadáson derült ki, hogy Székely Kriszta rendezővel élnek együtt. Ám arról, hogy miként fogadta a hírt a családja, eddig nem beszélt.

Most Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorban beszélt arról, mit mondtak:

"Mindenki a vérmérsékletéhez képest fogadta. Annyit mondanék szűkszavúan, hogy Andor fiam volt mindenki közül a legelfogadóbb, legnyitottabb, és a mai napig az".

Édesanyja, Lázár Kati pánikrohamot kapott:

"Nagyon féltett engem az anyukám és nagyon izgult.

Volt, hogy mentőt kellett hívni, mert pánikrohama volt emiatt. A tényt tudta, csak ő annyira izgult, azt hitte, ez átmeneti állapot, őrületem ez az egész. Nem azért, mert lány, hanem mert a családommal, gyerekemmel mi lesz.

Mégis azt éreztem, hogy ez az. Ő meg nagyon izgult. Először az volt, hogy Kriszta mit akar, sok mindent mondott. Aztán a legvégén azt mondta, jó, viszont esküdj meg, hogy mindig szeretni fogod Adélt és nem hagyod el!"

Végül édesanyja áldását adta, és támogatja a kapcsolatukat.

Idegenektől azonban rengeteg bántást kapott, ami nem esett jól neki.

"Engem a kommentek nagyon bántanak. Biztos, hogy nem szabad ezzel foglalkozni, de én rámegyek. A coming outom és a Jordán Adél előadásom után is nehezen viseltem a helyzetet, mert ezekkel a kommentekkel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Biztos vagyok benne, hogy az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége, de nem én leszek az az ember, aki érzékenyít, mert nem bírom lelkileg. Egy-két véleményt elkaptam, és tudom, hogy rohadtul nem rólam szól, hanem bizonyos emberek és az ország állapotát mutatja, de én magam nehezen viselem"

- árulta el.

A színésznőnek azonban fontos volt, hogy felvállalja a kapcsolatukat:

"Jobb elébe menni, sokkal felszabadítóbb is. Amennyire féltem, annyira jól vagyok már ezzel. Öt éve volt, annyira erős találkozás volt, hogy azt éreztem, hogy ez hosszan is fog tartani, ezért kár lenne titkolni vagy úgy belekezdeni, hogy bujkálnom kellene. Pedig előtte tíz évig mintha nem is létezett volna".

Az ismerettségük már korábbi volt, de a szerelem villámcsapásként érte őket. Most úgy érzi, hogy ennek a kapcsolatnak köszönhetően jobban érzi magát, mint korábban.

VIDEÓ: Szavakon túl - Jordán Adél

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Az álommeló győztese elárulta, hogy mire költi majd a hárommillió forintos fizetését
Kása Eszter nyerte meg a műsort, ő lesz Balogh Levente új asszisztense. Azt is elárulta, hogy szerinte mi vezette sikerre.

Link másolása

Kása Eszter nyerte meg Az Álommeló második évadát, így ő lett Balogh Levente új elnöki asszisztense, havi bruttó hárommillió forintért.

A döntő után Eszter azt mondta: nem örül neki, hogy az emberek tudni fogják, hogy mennyit keres. Ugyanakkor azt is elárulta, hogy mire fogja költeni a fizetését.

„Az első fizetésemet szerintem lakberendezése. Tavasszal elköltöztem egy új albérletbe és szeretnéma teraszt berendezni. Viszont miután kiköltekeztem magam, vagyis az első hónap után, minimum a fizetésem felét szeretném félretenni, befektetni”

- mondta Eszter az RTL-nek.

A nyertes azt mondta: szerinte az vezette sikerre, hogy folyamatosan tudod építkezni a kritikákból, és volt benne bizonyítási vágy, ami az egész életét végigkísérte. Emellett a családjának is szerette volna megmutatni, hogy nagyon fontos és értékes feladatra is érdemes és hivatott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: