prcikk: Bayer Zsolt szerepében Vályi István, Szijjártóéban Molnár Áron – influenszerek indítottak kampányt a Fidesz ellen | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Bayer Zsolt szerepében Vályi István, Szijjártóéban Molnár Áron – influenszerek indítottak kampányt a Fidesz ellen

Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke, „Félmillió fiatal a változásért” néven indított országos kampányt. A kezdeményezéshez Molnár Áron és Vályi István is csatlakozott.


Influenszerek tömegével indított kampányt Fekete-Győr András, a Momentum egykori vezetője, hogy a fiatalokat az urnákhoz vigye az április 12-i választáson. A március 2-án indult, „Félmillió fiatal a változásért” című kezdeményezésben olyan ismert tartalomgyártók vesznek részt, mint Molnár Áron, Bernáth Odett, Macsa és Vályi István – írja a Kontroll.hu.

A kampány célja, hogy a 18 és 24 év közötti, hagyományosan alacsony – 50 százalék körüli – részvételi arányú korosztályt mobilizálja. Fekete-Győr szerint ha a fiatalok részvétele elérné az országos átlagot, az „150-200 ezer új, a rendszerváltás szempontjából kritikus plusz szavazatot jelenthet”.

A szervezők szerint a két évvel ezelőtti, kegyelmi botrányt követő influenszertüntetés bizonyította, hogy a tartalomgyártókban komoly politikai potenciál rejlik. A kampány bejelentése a kormánypártok saját mozgósítási időszakában történt. A Fidesz–KDNP az elmúlt hetekben a Digitális Polgári Körök „háborúellenes” rendezvényein és országjárásán mozgósított, ahol Orbán Viktor miniszterelnök több mint 200 ezer digitális aktivistáról beszélt.

Egy, a kampányról szóló videóban több influenszer is megszólalt. Vályi István újságíró arról beszélt, hogy a kormány támadta meg az országot 16 éve, és hogy az ország semmilyen háborúban nem áll.

Jámbor András azt mondta, az ország a háborús riogatás ellenére sem felejti el a végrehajtó-maffia ügyét, a gyermekvédelem lerohasztását és a Szőlő utca ügyét sem. Mayday a kormány védelmi kommunikációját kérdőjelezte meg, Tapasztó Orsi pedig az Orbán-rendszer autoriter sajátosságait részletezte.

A kampányhoz már elkészült több videó is. Az egyik forgatásáról itt osztottak meg egy felvételt:

A kész filmet pedig itt lehet megnézni:

Fekete-Győr András a közösségi oldalán üzent a miniszterelnöknek:

„Miniszterelnök "úr", néhány hete arra kérte a választóit, hogy beszéljenek a fiatalokkal. Nos, jelentjük: mi pontosan ezt fogjuk tenni. És az a rossz hírünk van önnek, hogy nem lesz benne köszönet. Tisztában vagyunk azzal, hogy önök a Tónival miben reménykednek. Hogy a tízmilliárdokból ránk öntött háborús pánikkeltéssel végleg sikerül elvenniük a fiatalok kedvét a politikától.”

Hozzátette, a kormány azt reméli, a fiatalok április 12-én nem a szavazófülkékben mondanak véleményt, hanem a választás után „lábbal szavaznak, külföldre menekülve a kilátástalanság elől”.

„Ki kell, hogy ábrándítsuk önöket: a következő hetekben influenszerek, előadók és tartalomgyártók egész sorával fogunk mindent elkövetni annak érdekében, hogy ledöntsük az önök által emelt hazugságfalakat, és minél több magyar fiatalhoz eljuttassuk a változás üzenetét” – fogalmazott Fekete-Győr.

Vályi István a Kontrollnak azt mondta: „A fiatalok fogják eldönteni az ország jövőjét, ők azok, akik nemcsak a tányért látják maguk előtt, hanem az egész asztalt. A legutóbbi választás tapasztalataiból kiindulva a valódi tartalék az eddig passzivitásba menekülő fiatalokban van. Őket szeretnénk minél nagyobb arányban mobilizálni”.

Fekete-Győr András pedig így nyilatkozott a lapnak: „Ha április 12-én legalább félmillió fiatal úgy dönt, hogy nem marad otthon, annak a generációs erőnek a lendületébe beleremeg az egész ország! Ezért indítjuk el influenszerek egész sorával a Félmillió Fiatal a változásért kampányt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiszivárgott a csádi elnök Orbánnak írt levele: fegyveres terrorista csoportok ellen is bevetettek volna magyar katonákat
A Telex birtokába került a csádi elnök 2023-as meghívólevele, amely a magyar katonák telepítésének jogalapja lett volna. A dokumentum szerint a Honvédség tagjai szükség esetén közvetlen harci beavatkozást is végrehajthattak volna, és engedélyt kaptak a halálos erő alkalmazására.


A magyar katonákat szükség esetén a fegyveres terrorista csoportok elleni közvetlen beavatkozásra is bevetették volna Csádban – derül ki a csádi elnök 2023-ban Orbán Viktornak küldött, eddig titkos leveléből, amelynek egy részletét a Telex hozta nyilvánosságra. A dokumentum azért bír kiemelt jelentőséggel, mert ez adta volna a hivatalos jogalapot a magyar Honvédség csádi tartózkodásához.

A levél szerint Mahamat Idriss Déby Itno elnök arra kérte a magyar kormányt, hogy

„biztosítson katonai segítségnyújtást és telepítsen magyar fegyveres erőket szuverén területünkre”.

A dokumentum egyértelműen fogalmaz a feladatokról: a magyar erőknek a terrorista csoportok elleni küzdelemben kellett volna segíteniük, ami „szükség esetén közvetlen beavatkozással is” járhatott volna.

A magyar katonák emellett jogot kaptak volna az erőalkalmazásra, „beleértve szükség esetén a halálos erőt is”.

„Az Ön egyetértése esetén a hazánkban tartózkodó magyar fegyveres erőknek az lesz a feladata, hogy a fegyveres terrorista csoportok elleni küzdelemben (szükség esetén közvetlen beavatkozással is) nyújtsanak segítséget a fegyveres erőinknek kiképzési, oktatási és mentorálási tevékenységek végzésével, a tapasztalataik megosztásával, valamint missziók, műveletek és katonai mentorálási feladatok közös végrehajtásával”

- írta a csádi elnök Orbánnak.

A kiszivárgott kormányelőterjesztésből az is kiderül, hogy

a Miniszterelnöki Kormányiroda a levél szövegét törlésre javasolta a minősített határozat tervezetéből, mondván, „nem szükséges minden információ megjelenítése”.

A dokumentumot a kormány korábban többször emlegette, de annak tartalmát még a parlament Honvédelmi Bizottságában sem mutatták be.

A magyar fél a jelek szerint komolyan készült a harci feladatokra. A lap azt állítja, hogy a tervek szerint először 30, később 200 katona ment volna az afrikai országba, a missziónak csak a logisztikai része 21 milliárd forintba került volna.

A misszió terve végül mégsem valósult meg. Bár a Honvédelmi Minisztérium tavaly novemberben még a 2023-ban elfogadott parlamenti felhatalmazás meghosszabbításán dolgozott, az végül nem ment át a kormányon. A felhatalmazás 2025 végén lejárt, magyar csapatok pedig nem mentek Csádba.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a napokban úgy fogalmazott, a feltételek és a biztonsági garanciák mára megváltoztak, „ezért ilyen misszió nincs, és nem lesz”.

A misszió kockázatait növelte a rendkívül instabil helyi helyzet. Csádot 2021-ig Idriss Déby vezette, akit végül felkelők gyilkoltak meg. Utódja a fia lett, ő hívta be a magyar csapatokat.

Az afrikai országban az összecsapások folyamatosak, 2024 októberében például a Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet a csádi hadsereg 40 tagját ölte meg. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a korábbi gyarmattartó, Franciaország csapatait 2025 elején kirakták Csádból, és félő volt, hogy az orosz Afrika Corps (mely a rettegett Wagner-csoport hasonlóan brutális utódja) bevonulhat a helyükre - ahogy azt tették a Száhel-térség több országában már.

Az ügy azután került ismét a figyelem középpontjába, hogy Pálinkás Szilveszter honvédszázados egy interjúban arról beszélt, a misszió Orbán Gáspár projektje volt, a tervezésénél pedig 50 százalékos harcértékvesztéssel számoltak, ami 200 katonából 100 halottat jelentett volna.

A vádakra a kormány és a katonai vezetés is reagált. Orbán Viktor a századosról azt mondta, „nem lenne a Pálinkás úr helyében”, utalva arra, hogy a katonai szabályok vonatkoznak rá. A Honvédség vezérkari főnöke pedig azt mondta, nincs politikai döntés a csádi műveletről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fotók: így gyülekezik a tömeg Magyar Péter debreceni kampányzáró beszédére
A Tisza Párt elnöke szabályosan felszántotta tavasszal az országot. Volt olyan nap, hogy hétnél is több településen mondott beszédet.


Szombaton este hattól tartja kampányzáró beszédét Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke nem Budapesten, hanem a Fidesz egyik vidéki bástyájának számító Debrecenben mondja el a vasárnapi választás előtti utolsó beszédét az Egyetem téren.

A politikus kampánykörútját „a legfontosabb országjárásként” hirdették meg, melynek része volt a Tisza mind a 106 egyéni jelöltjének bemutatása, és az, hogy minél több településre személyesen is eljussanak.

A választás előtti utolsó országjáráson Magyar Péter kezdetben naponta négy-öt, m ajd hat-hét, az utolsó héten pedig még ennél is több településre látogatott el.

A debreceni kampányzárón így gyülekezett a tömeg nem sokkal Magyar beszéde előtt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Pénzt osztottak a szegedi KDNP-iroda előtt, a fideszes jelölt szerint csak ételt adtak az aktivistáknak
A Redditen terjed egy videó, amelyen a szegedi KDNP-iroda előtt csomagok mellett készpénzt is osztanak. Farkas Levente, a Fidesz helyi jelöltje szerint az aktivistáiknak csak rántott húsos szendvicset és gyümölcsöt adtak, azt pedig nem tilthatja meg, hogy az aktivisták egymásnak pénzt adjanak.


Egy nappal az országgyűlési választás előtt került fel a Redditre egy videó, amelyen a KDNP szegedi irodája előtt látható csomagosztás és feltűnő készpénzmozgás. A helyszínre érkező fideszes jelölt, Farkas Levente a Szegedernek azt mondta, csupán az aktivistáiknak adnak enni, mert „nem vagyunk olyan szívtelenek”, hogy ne adjanak.

A felvétel a szegedi Victor Hugo utca 1. szám alatti ingatlant mutatja, ahol a Kereszténydemokrata Néppárt helyi irodája működik. A péntek este közzétett, közel háromperces videón látszik, ahogy többen bemennek az épületbe, majd csomagokkal a kezükben távoznak.

A közösségi fórumon többen választási csalásra gyanakodtak, miután a felvételen az is kivehető, hogy az iroda előtt egy férfi készpénzt ad át több nőnek.

Az egyik jelenetben egy fiatal nő legalább 4500 forintot kap, míg egy másikban egy középkorú nő egy húszezer forintos bankjegyet vesz át egy nagyobb kötegből.

Szombat délelőtt a helyszínen tartózkodó újságírók is láttak egy csapatot az irodába tartani, de ők a videóval kapcsolatos kérdésekre nem akartak válaszolni.

Nem sokkal később megérkezett Farkas Levente, a szegedi 1-es választókerület fideszes jelöltje is. Bár először azzal hárította a kérdéseket, hogy a Reddit „a legnagyobb szenny a világon”, és a Szegeder finanszírozási hátterét firtatta, végül mégis nyilatkozott.

„Nyilvánvalóan kampány van, mozgósítás van, vannak aktivistáink, és nem vagyunk olyan szívtelenek, hogy ne adjunk nekik ételt és italt” – mondta Farkas.

A jelölt szerint a csomagokban rántott húsos és szalámis szendvics, almalé és gyümölcs van. A pénzmozgásra vonatkozó kérdésre úgy reagált:

„Hogy kinek mi van a pénztárcájában, azt nem tudom. Nem tilthatom meg, hogy egymásnak adjanak pénzt az aktivisták.”
Videón a pénzosztás a szegedi KDNP-iroda előtt


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kapu Tibor: Hiszem, hogy a vasárnapi közös döntésünk meg fogja változtatni a történelem menetét
Az űrhajós a választás előtti napon fordult a magyarokhoz, a kölcsönös tisztelet fontosságára hívva fel a figyelmet. A bejegyzésben Jurij Gagarin űrrepülésének évfordulóját állította párhuzamba a magyarok előtt álló sorsdöntő választással.


Kapu Tibor, Magyarország második űrhajósa, egy nappal a választás előtt, az űrhajózás világnapjának előestéjén tett közzé egy Facebook-posztot, amelyben a szavazáson való részvételre és a kölcsönös tiszteletre buzdít. Az űrhajós Jurij Gagarin 65 évvel ezelőtti, történelmi repülését állítja párhuzamba a magyarok előtt álló döntéssel.

Bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

„Április 12. az űrhajózás világnapja. 65 évvel ezelőtt Jurij Gagarin első emberként ezen a napon járt a világűrben. A világ tudományos közössége, az űrkutatók és a világűr felfedezése iránt elkötelezett emberek sokasága ezen a napon ezt ünnepli. Az a nap 65 évvel ezelőtt megváltoztatta a történelem menetét.

Idén, mi magyarok, azonban valami mást is ünnepelhetünk ezen a napon. Azt, hogy újra véleményt mondhatunk hazánk jövőjéről. Szavazatunkkal hozzájárulhatunk és részt vállalhatunk Magyarország sorsának alakításából. Közös felelősségünk, hogy ez a gyönyörű ország ne a gyűlöletkeltés, hanem a szeretet, és ne a megosztottság, hanem a közös sikerek országa lehessen. Hogy egymás felé ne bizalmatlanságot, hanem tiszteletet sugározzunk.

És az is, hogy európai és észak-amerikai szövetségi partnereink felé demokratikus elköteleződést, bizalmat és együttműködést mutassunk.

A közhatalom sorsáról közvetlenül leghamarabb, valószínűleg csak négy év múlva lesz lehetőségünk dönteni.

E döntésünket legjobb meggyőződésünk és lelkiismeretünk szerint egy fejlődő Magyarország érdekében hozzuk meg. Tudnunk kell, hogy ebben a reményben fognak szavazni magyarok milliói, bárkit is támogassanak. Én legalábbis így fogok szavazni, reménnyel telve. Éppen ezért tisztelnünk kell minden döntést, véleményt akkor is, ha az eltér a sajátunktól.

Az nem járható út, ha egymáshoz kizárólag pártpolitikai érdekeknek megfelelően viszonyulunk. A gyűlölködésre nem lehet nemzetet, hazát építeni. Mindannyian magyarok vagyunk.

Tavaly megtiszteltek azzal, hogy egy emberként álltak mögöttem.

Kérem, most álljanak ki Magyarország mellett azzal, hogy elmennek szavazni és a legjobb belátásuk szerint leadják a voksukat.

Hiszem, hogy a vasárnapi közös döntésünk meg fogja változtatni a történelem menetét.

"Ne feledjük, másnap mindig felkel a Nap és ugyanabban az országban fog mindannyiunkra sütni. Sokkal több köt össze minket, mint amennyi elválaszthatna.””


Link másolása
KÖVESS MINKET: