Hatalmas meglepetés: most már a 2020-as évekből is van kiváló magyar thrillerünk – Az Itt érzem magam otthon kiismerhetetlen, bizarr és félelmetes
Nincs tele a padlás magyar pszichothrillerekkel, így üdítő színfolt és egyben hiánypótló alkotás az első filmes Holtai Gábor rendezése, az Itt érzem magam otthon. Voltak persze korábban is próbálkozások ilyen-olyan sikerrel, a pozitív példák közt például említhetjük többek között a Defektet (1977), a Félvilágot (2015), A marftűi rémet (2016) vagy sorozatként az Aranyéletet (2015-2018), amelyben sok ilyen elem is volt; illetve voltak kevésbé sikerültek is, mint a Halálkeringő (2010), a Víkend (2015) vagy az Utolér (2011).
Egy majdnem teljes egészében egyetlen lakásban játszódó filmmel van dolgunk, tehát nyugodtan nevezhetnénk kamaradarabnak is (ide a rozsdás bökőt, hogy színpadra is alkalmazzák majd valamikor). A történet Ritáról (Lovas Rozi) szól, aki épp az utolsó munkanapját tölti egy végleg bezáró cipőboltban. Úton hazafelé azonban két maszkos figura elkábítja és elrabolja. Egy minimál berendezésű szobában tér magához, és egy Marci nevű, nyugodt viselkedésű férfi (Molnár Áron) áll előtte, aki nagyon örül annak, hogy Szilvi (ő így hívja Ritát) megkerült, miután „elcsatangolt”. Rita természetesen nem érti a helyzetet, fogalma sincs, miért akarják elhitetni vele, hogy ő egy Szilvia nevű nő, aki az ebben a belvárosi lakásban élő furcsa család egyik tagja.
Az Itt érzem magam otthon első etapja erről a testi és lelki tortúráról szól, amely során Marci próbálja belenevelni Ritába, hogy fogadja el ezt a rárótt szerepet. Nem jutunk el könnyen az elfogadásig, amikor azonban kiderül, hogy hősünk csak így juthat ki a gyűlölt szobából (amelyben még a szépen megvetett ágyat sem használhatja), belemegy a játékba. Ekkor jutunk el a film fő terepéhez, a família bemutatásához, és a köztük lévő dinamikák felfedezéséhez.
Megismerjük még a rettegett patriarchát, Papát (Szervét Tibor), akinek négy gyermeke van: Marcin és Szilvin kívül Miklós (Simon Kornél) és Anna (Józsa Bettina). Illetve jelen van még Miklós felesége, Juli (Gryllus Dorka), a kisfiuk, Istvánka (Simon Soma), valamint a Papa fivére, Rudi (Znamenák István). Így áll össze a díszes társaság, amely látszólag összetartó, Rita azonban érzi, hogy nem mindenki az, akinek mutatja magát, s hogy egyesek terrorban és/vagy fogolyként élnek itt.
Ennél többet vétek lenne elárulni a cselekményről, hiszen az Itt érzem magam otthon egyik fő erénye épp a sztori kiszámíthatatlansága, nézőként ugyanis Ritával együtt fogalmunk sincs, mire megy ki a játék, mi ez az abszurd és félelmetes szitu ezzel a családdal, és hogy ki miért csinálja azt, amit. Ritával együtt fedezzük fel szép lassan a dolgokat, így a figyelem mindvégig fennmarad, a látszólag nem sok történés és sok párbeszéd ellenére izgalmasan telik el a film kétórás játékideje. Ehhez Holtai kiváló atmoszférát teremt, sokszor harapni lehet a feszültséget.
A másik nagy erény pedig, ami egy kamaradarabnál elengedhetetlen, a kiváló színészi játék.
Lovas az érzelmek teljes skáláját bemutatja, alakítása pedig bőven túlmutat egy folyton síró és az események sodrásában cselekvésképtelen szimpla áldozatén.
Rajta kívül azonban a többieket is dicséret illeti, főként Molnár Áront és Szervét Tibort. Előbbi a kiismerhetetlen, sokszor megnyerő, máskor pedig brutális és kegyetlen Marciként marad emlékezetes, utóbbi pedig csodás csöndes pszichopata, a magyar filmtörténet egyik igazán emlékezetes gonosza.
A rengeteg könyvvel, irattal és régiséggel teli lakásdizájn valóban az idő telését látszólag megállító, nyomasztó hangulatot áraszt, ahol nem szívesen töltenénk el egyetlen percet sem.
A végkifejlettel nem lesz mindenki elégedett, ott érezni csupán némi megalkuvást a hasonló tematikájú filmek ilyenkor szokásos fordulatai kapcsán, szerencsére azonban ez sem rontja le az összképet, amely a magyar filmes világ egy kifejezetten nagy meglepetését tartogatja a nézőknek. Egy jó magyar thrillert. Nagyon vártuk már!
