Hátborzongató: mosolyogva szelfizett fiával a fiatal anya, órákkal később a gyerek megölte őt
Megrendítő Instagram-bejegyzést osztott meg a halála előtti órákban egy anyuka, akit a jelek szerint halálra késelt a fia – írja az UniLad hírportál.
Szeptember 8-án, vasárnap a floridai Polk megyei seriff hivatala segélyhívást kapott a 17 éves Collin Griffithtől. A fiú azt állította, hogy anyja, a 39 éves Catherine Griffith véletlenül beleesett egy késbe, és erősen vérzik a nyakán. Azt azonban hozzátette, hogy az eset egy heves vita közben történt.
A helyszínre érkező rendőrök később azt mondták, hogy Collin először hűvösen és feltűnően nyugodtan fogadta őket, érzelmet nem mutatott, de hamarosan megváltozott, és ragaszkodott ahhoz, hogy ügyvédet biztosítsanak neki.
A nő boncolása után a Polk megyei seriff, Grady Judd egy sajtótájékoztatón elmondta: egyáltalán nem életszerű, hogy a nő sérülései úgy keletkeztek, ahogy azt fia állította.
A történetben az igazán hátborzongató az, ha megnézzük az anya Instagram-oldalát, ami jelenleg is elérhető. Oda számos alkalommal, a közelmúltban is feltett több mosolygós közös képet fiával – az egyik fotót állítólag halála előtt néhány órával újraposztolta.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Május 5-én fia nem kisebb ajándékot, mint egy Volkswagen Jettát kapott, amihez az anya azt írta: „Boldog korai érettségi ajándékot!!! Gratulálunk Collinnak a vadonatúj 2024-es VW Jetta-hoz!!! Szeretlek és nagyon büszke vagyok rád!!!”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A történet azonban még ennél is bizarrabb. Cathy Griffith halála nagyjából másfél évvel azután történt, hogy Collin 2023. február 14-én, az oklahomai Lincoln megyében, otthonukban agyonlőtte apját, Charlest. A fiú és édesapja között egy vita fajult tettlegességig, ami után a tinédzser pisztolyt rántott. Akkor is őrizetbe vették, de a nyomozók úgy döntöttek, hogy nem zárható ki az önvédelem, ezért szabadon engedték. Collin ekkor költözött Floridába, hogy anyjával és nagymamájával éljen. Utóbbi most arról beszélt a sajtónak: a fiú gyakran volt verbálisan agresszív az anyjával, de előfordult az is, hogy fizikálisan is ellene fordult.
Judd seriff azt mondta, hogy Collint kora ellenére felnőttként fogják kezelni a bíróságon.