Letartóztatták a férfit, aki TikTokon buzdított egy nőt, hogy gyújtsa fel a pólóját
A nő nem tudta időben levenni az égő ruhát, súlyos sérülései után három héttel halt meg a kórházban. A férfi szerint nem ő a felelős, csak egy játék volt.
A Szolnoki Járásbíróság vasárnap 30 napra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki egy élő TikTok-videóban arra biztatott egy jászsági nőt, hogy gyújtsa fel a pólóját egy kihívás miatt – írta a Bors. A rendőrség pénteken vette őrizetbe a férfit.
Ahogy korábban írtunk róla, a nő korábban fogadást kötött a férfival TikTokon, amely szerint a vesztesnek fel kellett gyújtania a ruháját. A szabályok alapján a ruhát csak húsz másodperc után lehetett volna levenni. A lángok azonban hamarabb átterjedtek a ruhájára, és nem tudta időben levenni azt.
A nő a sérülései után három héttel halt meg egy kórházban.
A férje azt mondta, a kórházban tüdőgyulladást kapott, megműtötték, majd egy fertőzés miatt már nem ébredt fel. A férje szerint a nő gyakran részt vett TikTok-kihívásokban.
A videó másik szereplője, aki élőben nézte végig az eseményt, így reagált: „Ez nem igaz. Az a »tét« elment, elvállalta (...). Kérem a rossz kommentelőket, hogy fejezzék be, hogy gyilkosnak neveznek, mert nem vagyok hibás és nem is leszek.
Bevittem a telefonomat a rendőröknek is, akik kinevettek. Részvétemet szeretném kifejezni még egyszer a családjának és a gyerekeinek, ez egy játék volt. Nem az én hibámból halt meg, önmagát gyújtotta fel szegény asszony.”
A Szolnoki Járásbíróság vasárnap 30 napra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki egy élő TikTok-videóban arra biztatott egy jászsági nőt, hogy gyújtsa fel a pólóját egy kihívás miatt – írta a Bors. A rendőrség pénteken vette őrizetbe a férfit.
Ahogy korábban írtunk róla, a nő korábban fogadást kötött a férfival TikTokon, amely szerint a vesztesnek fel kellett gyújtania a ruháját. A szabályok alapján a ruhát csak húsz másodperc után lehetett volna levenni. A lángok azonban hamarabb átterjedtek a ruhájára, és nem tudta időben levenni azt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy amerikai katona meghalt, egy másik pedig megsérült június 5-én hajnalban, amikor gyakorlatozás közben járműbaleset történt a Veszprém környéki NATO katonai bázisnál.
Az amerikai hadsereg közlése szerint a baleset körülbelül 1 órakor történt. A helyszínt Camp Croftként nevezték meg, de a baleset pontos helyét és részleteit nem tették közzé. A körülményeket a magyar és az amerikai hatóságok is vizsgálják.
A tájékoztatás szerint
az egyik katonát mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol belehalt a sérüléseibe. A másik katonát mentőautóval vittek egy másik kórházba, ahol stabil állapotban ápolták, és egy éjszakára megfigyelésre bent tartották.
Az elhunyt katona nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mivel még nem értesítették a legközelebbi hozzátartozókat.
Egy amerikai katona meghalt, egy másik pedig megsérült június 5-én hajnalban, amikor gyakorlatozás közben járműbaleset történt a Veszprém környéki NATO katonai bázisnál.
Az amerikai hadsereg közlése szerint a baleset körülbelül 1 órakor történt. A helyszínt Camp Croftként nevezték meg, de a baleset pontos helyét és részleteit nem tették közzé. A körülményeket a magyar és az amerikai hatóságok is vizsgálják.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tűz ütött ki a Puskás Arénába tartó szurkolói vonulás útvonalán két ház között egy füves területen a Keleti pályaudvar közelében. A Magyarország-Svédország barátságos focimeccsre igyekvő szurkolók közül dobhatott valaki egy olyan tárgyat a Verseny utcai épületek közé, amitől a gazos rész lángra kapott. A széles sávban lángoló és füstölő területről ott élő riporterünk videót is készített:
Riporterünk azt is elmondta, hogy nem sokkal a videó megjelenése után a helyszínre értek a tűzoltók is, és már oltják a lángokat. Szerinte valamilyen füstbomba vagy cigaretta okozhatta a tüzet.
A magyar és a svéd válogatott a világbajnoki selejtezők előtt játszik felkészülési meccset Budapesten. Marco Rossi csapata ősszel kezdi meg a csoportkört, melynek során a jövő nyári vébére kijutásért Portugáliával, Írországgal és Örményországgal csapnak majd össze.
Tűz ütött ki a Puskás Arénába tartó szurkolói vonulás útvonalán két ház között egy füves területen a Keleti pályaudvar közelében. A Magyarország-Svédország barátságos focimeccsre igyekvő szurkolók közül dobhatott valaki egy olyan tárgyat a Verseny utcai épületek közé, amitől a gazos rész lángra kapott. A széles sávban lángoló és füstölő területről ott élő riporterünk videót is készített:
Riporterünk azt is elmondta, hogy nem sokkal a videó megjelenése után a helyszínre értek a tűzoltók is, és már oltják a lángokat. Szerinte valamilyen füstbomba vagy cigaretta okozhatta a tüzet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Mindannyiunk számára tragédia” - egy 24 éves katona halt meg a magyarországi hadgyakorlaton, megnevezték az amerikai őrmestert
A CBS beszámolója szerint a baleset áldozata a 24 éves Aaron Cox őrmester volt, aki a 101. Légideszant Hadosztály 2. Mobil Harci Dandárjában (2MBCT) teljesített szolgálatot.
A Honvédelmi Minisztérium csak két nappal az eset után adott hírt arról, hogy egy magyarországi hadgyakorlaton baleset történt, amelyben egy amerikai katona életét vesztette, egy másik pedig megsérült. A gyakorlatozás közben egy katonai jármű felborult.
A hadsereg közlése szerint a baleset csütörtökön történt a Camp Croft melletti területen, a Saber Guardian 25 gyakorlat előkészületei közben.
A CBS beszámolója szerint a baleset áldozata a 24 éves Aaron Cox őrmester volt, aki a 101. Légideszant Hadosztály 2. Mobil Harci Dandárjában (2MBCT) teljesített szolgálatot.
A texasi származású Cox lövészként szolgált a „Strike” 2. Mobil Harci Dandár kötelékében.
Aaron Cox 2021-ben lépett be az Egyesült Államok hadseregébe, és ez volt a második külföldi bevetése. Először 2022-ben Lengyelországban szolgált.
„Cox őrmester elvesztése mindannyiunk számára tragédia a Strike egységben” – fogalmazott közleményében Duke Reim ezredes, a dandár parancsnoka - írta a Just The News. „Erős katona és vezető volt, aki rövid idő alatt gyorsan emelkedett a ranglétrán.”
A járműbaleset körülményeit még vizsgálják, a hadsereg nem közölt további részleteket az esetről.
A Honvédelmi Minisztérium csak két nappal az eset után adott hírt arról, hogy egy magyarországi hadgyakorlaton baleset történt, amelyben egy amerikai katona életét vesztette, egy másik pedig megsérült. A gyakorlatozás közben egy katonai jármű felborult.
A hadsereg közlése szerint a baleset csütörtökön történt a Camp Croft melletti területen, a Saber Guardian 25 gyakorlat előkészületei közben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egyre több holttest kerül elő az austini Lady Bird Lake nevű tóból. Az elmúlt három évben összesen 38 testet emeltek ki a vízből, írja az Unilad.
A Lady Bird Lake a Colorado folyó része, és közvetlenül Austin belvárosában, a népszerű Rainey Street szórakozónegyed mellett található. A környéken 2022 óta rendszeresen találnak holttesteket – a legutóbbi esetben egy tinédzser tűnt el, miközben családjával kajakozott a tavon. A Fox 7 Austin beszámolója szerint a fiú vízbe esett, és nem bukkant fel többé. Egy másik evezős vette észre a lebegő testet.
„Egy másik evezős jelezte, hogy a Lady Bird Lake-en lebeg egy test, és úgy tűnt, az illető már nem él”
– mondta Jose Mendez törzsőrmester az austini rendőrségtől.
A rendőrség közölte: nem tartják valószínűnek, hogy sorozatgyilkos garázdálkodna a környéken. Eddig csupán egy esetet minősítettek emberölésnek, több holttestnél azonban nem tudták megállapítani a halál okát. Korábban az Austini Rendőrkapitányság közösségi oldalán is reagált a találgatásokra. Mint írták:
„Az Austini Rendőrkapitányság tudomást szerzett a Lady Bird Lake környéki vízbefulladásokkal kapcsolatos találgatásokról. Bár ezek az ügyek még nyomozás alatt állnak és az adatok elemzése folyamatban van, jelenleg egyik esetben sem találtunk bizonyítékot arra, hogy idegenkezűség történt volna.”
A rendőrség szerint a legtöbb esetben a vízhez történő könnyű hozzáférés és az alkoholfogyasztás is szerepet játszhatott. Több baleset is este 10 óra után történt, amikor a közeli parkok már zárva voltak.
A Fox News 7 szerint a tóból eddig kiemelt 38 test közül 30 férfi volt. A holttestek 60 százaléka 39 és 49 év közötti, két áldozat pedig tinédzserkorú volt. Áprilisban további két testet is találtak a tó környékén.
Jeff Jones egyike azoknak, aki szerinte túlélt egy támadást. A férfi 2023 júniusában egy legénybúcsún vett részt Austinban, ami után eszméletlenül találtak rá egy híd alatt. A toxikológiai vizsgálat szerint benzodiazepin nyugtatószert találtak a szervezetében, amely az ismert Rohypnol hatóanyagai közé tartozik.
„Akárki is volt, elvétette, én pedig a földre estem. Szerencsére emiatt nem fulladtam vízbe”
Jones testét a West Sixth Street híd alatt találták meg, amely a Shoal Creek patak fölött húzódik – ez a vízfolyás a Colorado folyóba torkollik. A férfi kómába került, majd újra kellett altatni a szövődmények miatt. Több műtéten is átesett, fémrudakat építettek be a hátába, de azóta teljesen felépült.