Maria Denisa Adas Paun május 15-ről 16-ra virradó éjszaka tűnt el nyomtalanul az olaszországi Pratóból, amely Firenze közelében található. A 30 éves, romániai származású nő escortként dolgozott. Korábban arról beszélt a barátainak, hogy attól tart, meg fogják ölni. Az édesanyja azonban azt mondta, hogy a lány nyugodtnak tűnt, amikor közvetlenül az eltűnése előtt beszéltek telefonon – számolt be róla egy helyi lap.
Június 4-én egy elhagyatott tanyán, a bokrok közé rejtve találták meg a nő lefejezett holttestét egy bőröndben. Az áldozat összeégett fejére több kilométerrel arrébb, egy szántóföldön bukkantak rá.
A hatóságok őrizetbe vettek egy 32 éves férfit, aki biztonsági őrként dolgozik, és szintén romániai származású. A gyanúsított vallomást tett. Azt mondta, azért végzett a nővel, mert az megzsarolta. Állítása szerint az áldozat 10 ezer eurót követelt tőle, és azzal fenyegette meg, hogy ha nem fizet, elmondja a feleségének, hogy szexuális kapcsolat volt kettejük között.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt a férfi, aki élőben nézte végig, ahogy egy nő felgyújtja magát a TikTok-on
V. Géza közösségi média oldalán vallotta be, hogy lelkileg összetört a történtek miatt, ugyanakkor elmondta azt is, hogy nem tartja magát hibásnak, mert a nőt nem kényszerítette senki, hogy felgyújtsa magát.
Mi is beszámoltunk róla, amikor tragédia történt egy jászsági településen, ahol egy nő egy TikTok-kihívás miatt gyújtotta fel magát.
Időközben V. Géza is megszólalt az ügyben, aki végignézte a TikTokon, ahogy Farkas Ica felgyújtja magát. A férfi a közösségi média oldalán szólalt meg egy videóban – írja a Blikk. Videójában félmeztelenül, sírva mondta el, hogy nem tud megbirkózni a tragédiával. Mint fogalmazott:
„Napról napra nem alszom, annyira meggyötört engem ez a tragédia, ami történt. Ez egy ‘tét’ volt, nem bírom elviselni azt, ami itt történt.”
Elmondása szerint nem ő tehet a történtekről, és rosszul viseli, hogy sokan gyilkosnak nevezik. „Folyamatosan írjátok be, hogy gyilkos vagyok, pedig nem vagyok az. Egyet kérek tőletek, fejezzük be ezt a TikTokot. Mindenkitől azt kérem, hogy álljon meg ezzel, mert ez nem az én hibám” – mondta a videóban.
Hozzátette, együttérez az elhunyt nő családjával, és úgy érzi, most jön ki rajta a történtek súlya. Azt is elmondta, hogy a rendőrségen is járt már: „Bevittem a telefonomat a rendőröknek is, akik kinevettek.”
Végül így fogalmazott:
„Részvétemet szeretném kifejezni még egyszer a családjának és a gyerekeinek, ez egy játék volt. Nem az én hibámból halt meg, önmagát gyújtotta fel szegény asszony.”
Mi is beszámoltunk róla, amikor tragédia történt egy jászsági településen, ahol egy nő egy TikTok-kihívás miatt gyújtotta fel magát.
Időközben V. Géza is megszólalt az ügyben, aki végignézte a TikTokon, ahogy Farkas Ica felgyújtja magát. A férfi a közösségi média oldalán szólalt meg egy videóban – írja a Blikk. Videójában félmeztelenül, sírva mondta el, hogy nem tud megbirkózni a tragédiával. Mint fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy amerikai katona meghalt, egy másik pedig megsérült június 5-én hajnalban, amikor gyakorlatozás közben járműbaleset történt a Veszprém környéki NATO katonai bázisnál.
Az amerikai hadsereg közlése szerint a baleset körülbelül 1 órakor történt. A helyszínt Camp Croftként nevezték meg, de a baleset pontos helyét és részleteit nem tették közzé. A körülményeket a magyar és az amerikai hatóságok is vizsgálják.
A tájékoztatás szerint
az egyik katonát mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol belehalt a sérüléseibe. A másik katonát mentőautóval vittek egy másik kórházba, ahol stabil állapotban ápolták, és egy éjszakára megfigyelésre bent tartották.
Az elhunyt katona nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mivel még nem értesítették a legközelebbi hozzátartozókat.
Egy amerikai katona meghalt, egy másik pedig megsérült június 5-én hajnalban, amikor gyakorlatozás közben járműbaleset történt a Veszprém környéki NATO katonai bázisnál.
Az amerikai hadsereg közlése szerint a baleset körülbelül 1 órakor történt. A helyszínt Camp Croftként nevezték meg, de a baleset pontos helyét és részleteit nem tették közzé. A körülményeket a magyar és az amerikai hatóságok is vizsgálják.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Öt gyermeket nevelünk, de nem dolgozunk - ezt a magyarázatot adták a rendőröknek a cigicsempészek
A házaspár Franciaországba tartott, amikor a NAV megállította őket. A kocsiból több mint ötmillió forint értékű csempészcigi került elő – a nő magára vállalta az egészet.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának munkatársai az M1-es autópályán, az Ausztria felé vezető oldalon állítottak meg egy bolgár rendszámú személyautót, írja a NAV közleményében.
A járműben egy házaspár utazott, akik elmondásuk szerint Franciaországba tartottak. A pénzügyőrök megkérdezték, hogy szállítanak-e jövedéki terméket, mire azt a választ kapták, hogy csak a megengedett mennyiséget viszik magukkal.
Az autó átvizsgálása során azonban több rejtett helyen – a motortérben, a tetőkárpit alatt, a padlólemeznél és az ajtók belsejében – összesen 2066 doboz különféle márkájú, bolgár cigarettát találtak.
A házaspár a lebukás után azt mondta, egyikük sem dolgozik, és öt gyermeket nevelnek. A cigaretta birtoklását a feleség vállalta magára, miután a férj a felelősséget áthárította.
A lefoglalt dohánytermékek értéke meghaladja az ötmillió forintot. A NAV jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekménye miatt indított eljárást, az asszonyra akár hétmillió forint bírság is várhat.
A NAV pénzügyőrei országszerte végeznek ellenőrzéseket, hogy kiszűrjék azokat a jogsértéseket, amelyek veszélyeztetik a lakosság biztonságát, illetve az Európai Unió és tagállamainak gazdaságát.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának munkatársai az M1-es autópályán, az Ausztria felé vezető oldalon állítottak meg egy bolgár rendszámú személyautót, írja a NAV közleményében.
A járműben egy házaspár utazott, akik elmondásuk szerint Franciaországba tartottak. A pénzügyőrök megkérdezték, hogy szállítanak-e jövedéki terméket, mire azt a választ kapták, hogy csak a megengedett mennyiséget viszik magukkal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem érzem bűnösnek magam” – vallomást tett a halálos TikTok-kihívás gyanúsítottja
Őrizetbe vették a 28 éves férfit, aki közösségi média oldalán korábban egy videóban mondta el, hogy nem érzi, hogy felelős volna a nő haláláért. Nem sokkal később a rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.
Őrizetbe vett a rendőrség egy 28 éves bekecsi férfit, mert a gyanú szerint egy TikTokon közvetített élő adásban arra biztatott egy nőt, hogy gyújtsa meg a saját ruháját, írja a police.hu.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 36 éves tiszasülyi nő május 15-én meggyújtotta a pólójára húzott trikót egy TikTok-kihívás miatt. A kihívás teljesítéséhez húsz másodpercig kellett volna égnie a ruhadarabnak, de a trikó lángra kapott, és a nő súlyos égési sérüléseket szenvedett.
Az asszonyt kórházba szállították, ahol két műtéten is átesett, de az állapota nem javult. Június elsején este életét vesztette.
Az eset után a rendőrség öngyilkosságban közreműködés bűntette miatt indított nyomozást az interneten megosztott videó alapján. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki. A kihallgatáson azt mondta, hogy nem érzi bűnösnek magát az édesanya halálában.
A rendőrség a közleményében kiemelte: a közösségi médiában terjedő kihívások súlyos veszélyeket rejtenek. Fizikai vagy pszichikai sérülésekhez, önkárosításhoz, sőt akár halálesethez is vezethetnek. Hangsúlyozták, hogy minden résztvevőnek fel kell mérnie a kockázatokat, mielőtt ilyen feladatok teljesítésébe kezd.