HÍREK
A Rovatból

Biden ellen tervezett merényletet egy férfi, aki fegyverekkel és gyerekpornóval teli kocsijával bukott le

A gyanúsan elhagyatott furgonban megdöbbentő bizonyítékokat találtak a rendőrök.


A kannapolisi rendőrség most hozta nyilvánosságra annak az seattle-i férfinak az ügyét, akit még májusban tartóztattak le annak a gyanúja miatt, hogy merényletet tervezett Joe Biden elnökjelölt ellen - jelent meg a WBTV-n.

A férfi még május 3-án került a hatóságok látkörébe, amikor Kannapolisban egy banki alkalmazott kihívta a rendőrséget egy gyanús jármű miatt. A fehér furgon gazdátlanul állt a parkolóban, a kiérkező rendőrök pedig az első pillantásra látták, hogy gond lehet vele: már az ablakon benézve is látszott, hogy a jármű dugig van fegyverekkel. Az autó a 19 éves Alexander Hillel Treisman nevén volt, aki Alexander S. Theiss álnéven is tevékenykedett.

A kocsiban rengeteg lőfegyvert, muníciót és robbanószert találtak, félmillió dollár készpénzt - vélhetően az örökségét - emellett több olyan könyvet is, amely robbanószerkezetek elkészítéséről és fegyverhasználatról szóltak.

Szintén előbukkant több olyan külső meghajtó, amelyen további kényes tartalom szerepelt: nagy mennyiségű gyerekpornó, valamint rengeteg feljegyzés és képernyőfotó arról, milyen merényleteket tervez a férfi.

A férfit végül gyermekpornó birtoklása miatt tartóztatták le, jelenleg is rács mögött van, ám a fegyverek és a terrorista cselekményr elkövetésére utaló jelek miatt egyelőre nem emeltek vádat.

Treismannál három különböző állambeli jogosítványt is találtak, ahogy azt is kiderítették, hogy Washington, Kansas, New Hampshire és Nyugat-Virginia államokat körbeautózva szerzett be ennyi fegyvert.

A bizonyítékok alapján egyértelmű a gyanú, hogy az utóbbi időben Tresman Joe Biden meggyilkolását tervezgette.

Áprilisban például mémet is gyártott Biden meggyilkolásáról, sőt, azt is felkutatta, hol lakik az elnökjelölt, és bizonyíték van rá, hogy egyszer az elnökjelölt házától csupán néhány mérföldnyire található boltban is megfordult. Az ezzel kapcsolatos terveiről listát készített, amelyhez odaírta a kivégzés szót.

Lejegyezte többek közt azt is, hogy tavaly októberben tömegmészárlást akart rendezni egy plázában.

Rengeteg információ volt ezen kívül a meghajtókon különböző mészárlásokról - például a christchurchi terrorcselekményről is -, és egy olyan hangfelvétel is előkerült, amelyben épületekbe vezetett repülőkről van szó. Arról is találtak bizonyítékokat, hogy a férfi Kanadában akart letelepedni vélhetően a bűncselekmények elkövetése után.

A férfi ügyvédje azzal érvelt, hogy ügyfele Asperger-szindrómás lehet, ám ez végül nem nyert bizonyosságot, mivel maga Tresman is letagadta, hogy autista lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Pankotai Lili: 15 éve ti vagytok a szakácsok ebben a rohadt országban, itt az idő, hogy megegyétek, amit főztetek
A diákaktivista szerint huszonhárom év hallgatás, eltussolás és hazudozás – Orbán Viktornak ezt jelenti az azonnal, ami idő alatt a gyermekek elleni bántalmazás ellen lépne fel.


Pankotai Lili diákaktivista a Kossuth téri demonstráción tartott beszédében elsőként felidézte azokat az éveket, amikor bejelentés történt Juhász Péter Pállal szemben. Az első év 2002 volt, az utolsó 2016. Az elsőéves egyetemi hallgató arra emlékeztetett, hogy a feljelentőket kirúgták, Juhász Péter Pál pedig igazgatói kinevezést kapott.

Pankotai azt is felidézte, hogy Orbán Viktor azt mondta a Harcosok Órájában: aki gyermekeket bántalmaz, az azonnal kirakják a gyermekvédelemből.

„Huszonhárom év hallgatás, eltussolás és hazudozás. Orbán Viktornak ezt jelenti az azonnal”

– mondta, majd fideszes politikusok és propagandisták szavait idézte, akik a gyermekvédelemben meglévő problémákat igyekeztek relativizálni, majd a gyermekvédelemből nyilvánosságra került szörnyűségeket sorolta.

„Hol van az a Viktor, aki az országot egy családnak tekintette? Mert én most egy családot látok, és az a tiéd!”

– fogalmazott Pankotai, majd felhívta a figyelmet arra is, hogy Orbán állításával szemben milyen lejáratások voltak az elmúlt 15 évben, többek között a Juhász Péter, a Vona Gábor és a Márki-Zay Péter felesége elleni lejárató kampányokat említette.

Semjénnek azt üzenem: bújj el, miután 2005-ben azt mondtad, hogy »aki azt szeretné, hogy a 15 éves fia az első szexuális tapasztalatait egy szakállas férfitől szerezze, az nyugodtan szavazzon az SZDSZ-re«.

15 éve ti vagytok a szakácsok ebben a rohadt országban, itt az ideje, hogy megegyétek, amit főztetek

– zárta beszédét Pankotai Lili.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Így gyülekezett a tömeg a Kossuth téren Puzsér Róberték tüntetése előtt
„Elég a megfélemlítésből” mottóval tartanak szolidaritási demonstrációt vasárnap délután a Kossuth téren. Eredetileg más cím és cél lett volna, de Juhász Péter kihallgatása miatt változtattak a szervezők.


A vasárnap 17 órára meghirdetett demonstráció kezdete előtt nem sokkal még foghíjas volt a tér, de percekkel később már kezdett megtelni a terület.

A szervezők a Facebookon arról írtak, hogy csütörtök reggel az ügyészség házkutatást tartott Juhász Péternél, Kocsis Máté pedig Facebook-bejegyzésében nyilvánvalóvá tette, hogy ez kifejezetten az általa ígért megtorlás szándékával történt.

A jegyzőkönyv szerint az ügyészség Juhász Péter Pál és társai ellen zajló ügyben járt el, holott Juhász Péter pár nappal korábban az Ózd környéki gyermekotthon ügyében hozott nyilvánosságra információkat – jeleznénk, hogy a két ügynek semmi köze nincs egymáshoz. Az a tény, hogy az ügyészség olyan ügyben foglalta le Juhász Péter informatikai eszközeit, amelyben ő semmilyen módon nem érintett, a Napnál világosabban igazolja, hogy politikai leszámolás zajlik ellene.

„Juhász Péter a vasárnapra tervezett Megbékélésmenetünk egyik felszólalója lett volna – az őt ért fenyegetés mindannyiunk megfélelmlítésének szándékával zajlik: a hatalom azt üzeni, hogy bármelyikünk a megtorlás következő célpontja lehet. E helyzetben a Polgári Ellenállás nem tehet mást, mint hogy válaszüzenetet küld a hatalomnak: nem félünk, és kiállunk fenyegetett bajtársunk, Juhász Péter mellett. Sajnálattal elhalasztjuk a Megbékélésmenetet, és vasárnap este a Kossuth térre vonulunk Juhász Péter szabadságának védelmében. A hatóság dolga az lenne, hogy a gyermekmegrontókat üldözze, és ne a rendszerfüggetlen nyilvánosságot. ELÉG A MEGFÉLEMLÍTÉSBŐL!” – zárták soraikat a szervezők.

A Szeretlek Magyarország fotói a gyülekező tömegről (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Eltévedt a Tokaj Intercity Mezőzombornál – 80 perc késéssel ért célba
A vonatot Bodrogkeresztúrnál sikerült visszafordítani. A MÁV emberi mulasztásról beszél, a keleti vasúti forgalom egész nap akadozott.


Pénteken különös eset történt Mezőzombornál: a Tokaj Intercity nem a megszokott útvonalon haladt tovább. A szerelvény Nyíregyháza helyett Sátoraljaújhely irányába indult el.

A hibát időben észrevették, így a vonatot a következő állomáson, Bodrogkeresztúrnál sikerült visszafordítani.

A történtek miatt a vonat 80 percet késett, és a kelet-magyarországi vasúti közlekedés egész napra felborult.

A MÁV közölte, hogy „emberi mulasztás történt, a váltó rossz irányba állt”. A vasúttársaság elnézést kért az utasoktól.

Az RTL Híradó riportja

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szövetségese egyelőre nem kapott kormányalakítási megbízatást Csehországban
Petr Pavel államfő egyelőre konzultációt folytatott csak a Parlamentbe jutott pártokkal. A koalíciós tárgyalások döcögve haladnak, miután más az elképzelése a győztesnek és más a lehetséges koalíciós partnereinek.


Konzultációs jellegű megbeszélésekről volt szó, még nem jött el az ideje annak, hogy valaki kormányalakítási megbízatást kapjon – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök, miután vasárnap a prágai Hradzsinban egyenként találkozott a hétvégi képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választásokon legjobban szerepelt öt párt elnökével.

Az államfő szerint még idő előtti a következtetések levonása, mert folytatja a konzultációkat, és hétfőn további pártvezetőkkel fog tárgyalni. „A cél a helyzetfelmérés, illetve a pártok prioritásainak megismerése” – mondta Petr Pavel újságíróknak.

„Kormányalakítási megbízatásról csak azután érdemes beszélni, hogy kirajzolódnak a lehetséges kabinet körvonalai”

– jegyezte meg Pavel.

Andrej Babis, a választásokat 34 százalékos támogatással megnyerő Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnöke elsőként találkozott az államfővel. Megerősítette, hogy ANO-nak ő a hivatalos kormányfőjelöltje, aki a kormányalakítási tárgyalásokat is vezetni fogja – erről a mozgalom elnöksége szombaton éjjel döntött –, de kormányalakítási megbízatást az államfőtől még nem kapott.

„Áttekintettük a választások eredményét, és Csehország NATO-val, valamint az Európai Unióval összefüggő képét külföldön, mert folyamatosan negatív információk terjednek. Nem tartom ezt igazságosnak, mert már voltam kormányfő, és a mi külpolitikai irányultságunk világos volt” – fejtette ki újságírók előtt Andrej Babis.

A képviselőházba bejutott hat tömörülés közül a Spolu (Együtt) hárompárti kormánykoalíció, a STAN, és a Kalózpárt egyaránt közölték, hogy a jövőben nem kívánnak együttműködni Andrej Babissal.

A 200 tagú alsóházban 80 mandátumot szerzett ANO mozgalom számára így lehetséges partnerként maradt a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD), valamint az Autósok párt, amelyek 15, illetve 13 mandátumot szereztek. A három párt együttesen 108 mandátummal rendelkezne.

Alena Schillerová, az ANO alelnöke vasárnap megerősítette, hogy a mozgalom egyszínű kormányban gondolkodik, amelyet a két párt kívülről támogathatna, ezért első körben erről szeretne tárgyalni az SPD-vel és az Autósokkal.

Vasárnap az SPD és az Autósok is közölték: koalíciós kormányban gondolkodnak és miniszteri posztokat szeretnének.

Tomio Okamura, az SPD elnöke a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízióban leszögezte: az SPD koalíciós kormányt szeretne, a miniszteri posztokra azonban nem parlamenti képviselőket, hanem szakértőket jelöltetne. „Megvannak a megfelelő embereink” – tette hozzá.

Az államfő a vasárnapi találkozók után bejelentette: az új képviselőház alakuló ülését november elejére tervezi, hogy a pártoknak időt adjon a kölcsönös tárgyalásokra. A hatályos törvény szerint az alakuló ülést legkésőbb egy hónappal a választások utáni időpontra kell összehívni.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: