SZEMPONT
Február 6-án lőtték le Vlagyimir Alekszejev altábornagyot, a GRU kulcsfiguráját. A gyanúsítottak között orosz tisztek is vannak, ami a Kremlen belüli leszámolás lehetőségét veti fel.
SZEMPONT
A férfi gázpisztollyal lőtt rá Orbán Sándor polgármesterre a hivatalban. A nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett polgármester támadóját emberölés kísérletével gyanúsítják.
SZEMPONT
Dubajban kapták el a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénteken többször is rálőtt Vlagyimir Alekszejevre, az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetőjére az utcán. A közzétetett felvételek szerint a fegyvere egy hókupacból került elő.
SZEMPONT
Családok gyűltek össze egy békés hanukai ünnepségre, ami pillanatok alatt rémálommá vált. A BBC az áldozatok listájáról mutatott be élettörténeteket.
SZEMPONT
Az 50 éves apát a rendőrök agyonlőtték, 24 éves fia súlyos sérülésekkel kórházban fekszik. A hatóságok szerint célzott, antiszemita terrortámadás történt.
SZEMPONT
A gyanú szerint egy 56 éves egyiptomi férfi tervezte meg a bajorországi merényletet. Három marokkói és egy szíriai férfi csatlakozott hozzá.
SZEMPONT
A politikus hiába állt komoly védelem alatt, a merénylő a tömegben férkőzött a közelébe. A támadásban egy tanácsos és a polgármester testőre is megsérült.
SZEMPONT
Három férfit vittek el a terrorelhárítók Antwerpenben. A házkutatásokon acéllövedékek és 3D-nyomtató került elő, a hatóságok iszlamista hátteret emlegetnek.
SZEMPONT
A Heaton Park-i zsinagógánál öt ember sebesült meg, közülük ketten meghaltak. A késes támadónál valószínűleg nem volt lőfegyver.
SZEMPONT
A vádiratban bemutatták Tyler Robinson üzenetváltásait is, amiben többek között azt írta: „lehetőségem volt kinyírni Charlie Kirköt, és ezzel éltem”.
SZEMPONT
A 22 éves Tyler Robinson egyetlen lövéssel végezhetett a jobboldali influenszerrel egy egyetemi rendezvényen. Az FBI csavarhúzót, levelet és több DNS-nyomot is talált a tetőn kialakított lőállásnál.
SZEMPONT
Tyler Robinson a támadás napján reggel egy órán át figyelte a helyszínt, majd a fórum kezdete előtt külső lépcsőn felmászott az egyetemi épület tetejére. 12:22-kor elfoglalta a pozícióját.
SZEMPONT
Az elnököt egy interjúban kérdezték meg, hogyan viseli barátja elvesztését. Ő hirtelen a Fehér Ház báltermének építéséről kezdett beszélni.
SZEMPONT
Erika Kirk szerint férje munkássága folytatódik, és hangja tovább él. A nő gyermekeik előtt veszítette el férjét egy nyilvános vitán.
SZEMPONT
Az amerikai elnök azt mondta: egy rendvédelmi dolgozó ismerte fel a gyanúsítottat, akit végül az apja vett rá, hogy feladja magát.
SZEMPONT
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
SZEMPONT
Egyértelműen nőtt a politikai erőszak szintje a mélyen megosztott Egyesült Államokban - mondja az elemző. Kirk elvesztése Trumpnak nagy veszteség, mert ő megtalálta a hangot a fiatalokkal.
Népszerű
Ajánljuk