Megvan még valakinek a Képes történelem? Gyerekkoromban nagyon szerettem ezeket a nagy alakú, színes könyveket, az elsőnek szinte minden szavára és képére emlékszem, Küzdelem a tengerekért volt a címe. Ott hallottam először a vikingekről, Vörös Erikről és fiáról, Leif Erikssonról, akik felfedezték Grönlandot. Majd több mint 500 évvel Kolumbusz előtt eljutottak az amerikai földrészig. Amikor a 70-es években a korai P. Mobil egy nagy gályadobbal Erikről énekelt, tudtam, hová tegyem őt. Közben jöttek egyéb apró élmények, képregények, a filmek, a Nagy Alfrédtól, David Hemmingsszel és Michael Yorkkal a főszerepben, amely az angolszászok vikingek elleni 9.századi harcát mutatja be a Monty Python nonszensz Erik, a vikingjéig, amelyben felfedezik, majd elsüllyesztik Atlantiszt. Sajnos eddig kimaradt az 1958-as Vikingek, csak a zárójelenetét láttam, amelyben Kirk Douglas és Tony Curtis megelőlegezték a Spartacus utolsó párviadalát – ellenkező eredménnyel.
Egyetemistaként a kora középkori tanulmányaimban találkoztam Csonttalan Ivarral, Kékfogú és Széphajú Haralddal, de a nevükön kívül akkor más nem maradt meg róluk.
A viking legendák gyakran megszólaltak az általam kedvelt, főleg hard-rock/heavy metalt játszó zenekarok dalaiban. Elég csak a két leghíresebbet, a Led Zeppelin Immigrant Songját, vagy az Iron Maiden Invadersét említeni, de számtalanszor megidézik a fő isteneket, Odint, Thort és a harcosok paradicsomát, a Valhallát is.
Az elmúlt évek sorozatait kihagytam, így nem érinthettek meg sem a minden emberi képzeletet felülmúló kegyetlenségükről szóló mítoszok – amúgy a modern kor embereinek találékonyságát úgysem tudták volna überelni – miként az amazonszerű viking hősnők sem.
A legendákon és sztereotípiákon való túllépést szolgálja a nemzetközileg elismert történészek, etnológusok és más szakértők részvételével készült sorozat a National Geographic csatorna a Vikingek a dicsőségtől a bukásig, amelynek első részét október 2-án este 22 órakor vetítik.
Akár napjainkhoz is szólhat a nyitó epizód, amelyben arra kapunk magyarázatot, hogy miért éppen a skandináv félszigeten telepedtek le a 6.-7.században a tengerek leendő urai, akiknek gyűjtőneve, ahogy a filmben is elhangzik, „inkább foglalkozást jelöl, mint népet” („tengeri harcosok”). Annyit elárulhatunk, hogy ennek egy korabeli klímaváltozás volt az egyik legfőbb oka.
Bevallom, nekem Lindisfarne-ról egy 70-es évekbeli angol progresszív folk-rock banda ugrik be elsőre, holott ez a sziget és apátsága kulcsszerepet játszott a viking hódítások 8. század végi kezdetében. A harmadik rész középpontjában az a bizonyos Csonttalan Ivar király áll és az angol történelemben oly fontos szerepet játszó „napsütéses” York (a Rózsák háborúja IV. Edwarddal és III. Richárddal). Kevésbé ismert történet, hogy a vikingek egyes törzsei eljutottak egészen a Selyemútig, a bagdadi kalifátusig, és ők alapították meg a kijevi fejedelemséget, a „Ruszt” is. Tőlük ered tehát az „orosz” (ruszkij) név, és erre utal az is, hogy Svédországot finnül a mai napig „Ruotsi”-nak mondják. Külön epizód foglalkozik az Izlandon és Grönlandon át vezető „amerikai” felfedezésig. Ugyancsak történelemformáló a vikingek megtelepedése a mai Franciaország nyugati részén, Normandiában, hiszen innen indult Anglia „normann” meghódítása, amely az 1066-os hastingsi csatában Hódító Vilmos győzelmében csúcsosodott ki.
Bár a filmben nem kerülnek szóba a vikingek és a Kr.u. első ezredév végének nem kevésbé félelmetes hírű magyarok kapcsolatai, a kutatók számos érintkezési pontról tudnak, bizonyítottan vagy legalábbis feltételezetten. A sorozat kapcsán Katona Csete, a Debreceni Egyetem Történettudományi Intézetének oktatója foglalta össze e találkozásokat.
Az északiak már a honfoglalást megelőzően kapcsolatba kerültek az akkor még (fél-)nomád életet élő magyar törzsekkel. A IX. század közepén az Etelközben tartózkodó őseink egy perzsa történetíró szerint portyákkal zaklatták a Kijev körül letelepedő szlávokat és a ruszokat, majd a tőlük szerzett foglyaikat eladták a bizánciaknak.
A két nép azonban már együtt is működött. 860-ban a magyarok – eddig feltáratlan okból - zavartalanul engedték át a Konstantinápoly megtámadására induló több ezer fős rusz flottát, mely az etelközi szállásterületen keresztülfolyó Dnyeperen haladt dél felé. 970 körül viszont a ruszok szövetségeseként vettek részt egy Bizánc elleni hadjáratban.
A két népcsoport kereskedelme is virágzott. Mind magyar, mind rusz kereskedők látogatták például a prágai, vagy az al-dunai Perejaszlavecben rendezett nemzetközi vásárt. A Kárpát-medencéből számos olyan, 10. századra keltezhető leletet ismerünk, melyek Skandinávia vagy a ruszok területéről terjedtek el: baltaalakú amulettek, kétélű viking kardok és bizonyos baltatípusok. Különösen híres lelet a Prágában őrzött Szent István kard, melyet a dániai Jelling-dinasztia műhelyeiből elterjedő Mammen-stílusban díszítettek, vagy a Duna medréből előkotort hosszú lándzsa, melynek típusa és díszítése a svédországi Gotland szigetéről ismert példányokkal egyezik. A korai magyarságra jellemző íjak, hozzátartozó kiegészítők, süvegcsúcsok és veretes tarsolyok megtalálhatóak Ukrajna, Oroszország és Svédország területein is.
Ismert olyan elmélet is, hogy Géza fejedelemnek skandináv származású testőrei voltak.
Amikor a 980-as években a besenyők veszélyeztették a ruszok dnyeperi vízi útját Konstantinápoly felé, a ruszok magyarországi útvonalat kezdtek használni, és közülük többen elszegődtek testőrnek Géza mellé. Az északi eredetű kísérettagok másik hullámát jelentették azok a Bizáncban szolgáló varégok, akik István király fiának, Imrének bizánci menyasszonyával érkezhettek. Imre herceget a hildesheimi évkönyvek Dux Ruizorumnak, azaz a „ruszok vezérének” nevezik, így feltehetően ő lehetett a ruszokból álló királyi testőrség parancsnoka, mivel a hagyomány szerint a trónörökös parancsnokolt a segédnépeknek.
A filmben is elhangzik, hogy a vikingek nemcsak rettenthetetlen harcosok, találékony hajóépítők és kereskedők voltak, hanem nagy mesemondók is. Az ő sagáik alkotják az Edda-énekeket, amelyek már a 80-as években megjelentek magyarul Tandori Dezső fordításában. Ideje lenne előbányásznom e lassan muzeálissá váló kötetet könyvtáramból.
Horváth László 1940-ben született Budapesten, majd Radványi Géza rendező fedezte fel, ezután pedig számos magyar filmben szerepelt.
1956 után Münchenbe emigrált, reklámfilmeket készített és rendezőasszisztensként dolgozott. 1980-ban hazajött Magyarországra, és élete utolsó éveiben a Soproni Petőfi Színházban dolgozott.
Korábban mi is megírtuk, hogy az idei évben egy svájci előadó vehette át az Eurovíziós Dalfesztivál trófeáját. Nem sokkal később azonban nemhogy a trófeát törte el az énekes, de elmondása szerint még az ujját is.
Május 11-én, szombaton tartották a 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál nagydöntőjét a svédországi Malmőben, ahol összesen 25 ország képviseltethette magát, ugyanis Hollandiát korábban kizárták a versenyből, erről itt írtunk.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivált az összpontszám (591 pont) alapján végül a svájci Nemo nyerte meg. Miután a magát nembinárisnak valló – s ezzel a dalfesztivál történelmének első nembináris győzteseként – 24 éves svájci énekes-dalszerző átvette a trófeát, katasztrófa történt a színpadon.
Nemo teljesen meghatódott, azonban olyan nagy hévvel rázta a győzelmi ereklyéjét, hogy túl nagy erővel csapta a földhöz, így az üvegből készült trófea eltörött.
Graham saying “dont break the trophy” followed by the clink of Eurovision 2024 winner Nemo smashing the trophy is iconic #Eurovisionpic.twitter.com/DgH9ziJmsH— Louie Rowe (@louierowe_) May 11, 2024
Meglepő magyarázattal állt elő egy geológus a Mona Lisa eredetéről. Leonardo Da Vinci festménye régóta foglalkoztatja az embereket, sokan szerették volna már megfejteni, hogy hol készült a sejtelmesen mosolygó nő portréja. Vitáztak már arról, hogy valódi-a háttér, vagy csak egy képzeletbeli táj?
Az olasz geológus, aki egyben művészettörténész is, azt állítja, hogy megoldotta az évszázados rejtélyt - írja a The Guardian.
Ann Pizzorusso hosszú kutatás után arra jutott, hogy a festő a Comói-tó partján lévő, lombardiai Lecco városának számos felismerhető vonását felhasználta. Szerinte beazonosította:
- a hidat (a 14. századi Azzone Visconti-híd),
- a tavat (a Comói-tó mellett található Lago di Garlate)
- a hegyvonulatot (az Alpok dél-nyugati része, amely a Garlate-tó fölé magasodik).
Azt dokumentumok is igazolják, hogy Leonardo járt ezen a vidéken.
Voltak már hasonló elméletek arról, hogy a képen látható táj az észak-olaszországi kisváros, Bobbio környékét ábrázolja. Egy másik szerint a toszkán település, Arezzo hídja látható rajta.
A geológus szerint azonban nem elég a hidat figyelembe venni, mert sok hasonló épült abban az időszakban Európában.
"Mindenki a hídról beszél, de senki nem hozza szóba a földrajzot. A geológusok nem nézegetnek képeket, a művészettörténészek pedig nem foglalkoznak a geológiával. A művészettörténészek mindig azt mondják, hogy Leonardo a képzelőerejét használta, de ha odaadod ezt a képet a világ bármelyik geológusának, ugyanazt fogja mondani, amit én is mondtam Leccóról. Már azok is látják a hasonlóságot, akik nem földrajtudósok"
– mondta a szakértő.
Szerinte most már minden kétséget kizáróan sikerült bizonyítania, hogy megtalálta a helyszínt, ami Mona Lisa mögött látható.
Az ArtWatch UK szervezet igazgatója, Michael Daley szerint sok spekuláció hallható, de Pizzorusso állításai meggyőzőek. A Louvre egyik tanácsadója szerint is Pizzorusso tökéletesen birtokában van a táj beazonosításához szükséges tudományos ismereteknek.
A geológus a napokban mutatja be a bizonyítékokat egy konferencián.
Egy tanára brutálisan bánt vele, idősek otthonában volt ápoló, és jó ideig nincstelenként tengődött – Cate Blanchett 55 éves
Csak a főiskola alatt döbbent rá, hogy jól tud színészkedni, és érdekli is ez a világ, azóta pedig nagyjából mindent elért, amit egy színésznő elérhet. Cate Blanchett karrier- és életútja sok feltörekvő szakmabeli számára adhat reményt és motivációt.
Cate Blanchett karrierjében a hollywoodi A-listás színésznőként szerzett hírnév és a sokkal csendesebb színpadi munka ötvöződik. Hatalmas szakmai sikerei és sok-sok éve töretlen népszerűsége azonban nem törölték el annak az emlékét, hogy egykor nincstelen színésznő volt, aki a megélhetésért küzdött. Blanchett mindig is ügyelt arra, hogy megfizesse a tartozását azoknak a színházi közösségeknek, amelyek elindították a karrierjét, és végül világsztárrá tették.
„Szeretem az idős embereket”
Catherine Elise Blanchett 1969. május 14-én született az ausztráliai Melbourne-ben. Édesanyja, June ausztrál volt, tanárként és ingatlanfejlesztőként dolgozott, s akkor találkozott Cate apjával, Roberttel, az amerikai haditengerészet tisztjével, amikor a férfi hajója Melbourne-ben lerobbant. Két hetet töltöttek együtt, majd három éven át szerelmesleveleket váltottak, mielőtt Robert végre visszatérhetett Ausztráliába, ahol ő és June összeházasodtak. Három gyermekük született: Bob, Catherine és Genevieve, ebben a sorrendben.
Cate korai gyermekkora eseménytelenül telt, egészen 10 éves koráig, amikor az apja szívrohamban meghalt, így June-nak egyedül kellett felnevelnie a gyerekeket.
Cate már többször is nyilatkozta, hogy nincs sok emléke a gyerekkoráról, de alkalmanként leírta a család körülményeit Robert halála után: „Apám meghalt, amikor még kicsi voltam, és utána anyámnak elég nehéz dolga volt. Fontos volt számára, hogy minden gyermeke jó oktatásban részesüljön, ezért rengeteget dolgozott, sőt, adósságba is verte magát, hogy ezt ki tudja fizetni.”
A színésznő is igyekezett segíteni a család anyagi terheinek enyhítésében. 14 évesen szélsőséges lépéseket tett annak érdekében, hogy megszerezze első állását: ápolóként dolgozott egy idősek otthonában: „Hazudtam a korommal kapcsolatban, mert jogilag túl fiatal voltam még hozzá. Az általános iskola után mentem oda. A szakács már korábban elkészítette az ételt, én pedig felmelegítettem, felszolgáltam, majd leültem beszélgetni a bentlakókkal, aztán feltakarítottam, elmosogattam, és hazamentem. Igazából élveztem ezt a munkát, és az idős embereket is szeretem. Miután apám meghalt, a nagymamám beköltözött hozzánk, és mindig is hihetetlen kiváltságnak tartottam, hogy egy olyan házban élhettem, ahol három generáció lakott együtt.
Sok embert megrémít az öregség, az, hogy olyan emberek között van, akik alapvetően a végüket járják. Engem viszont ez lenyűgöz.
Csodálatos dolog olyasvalaki körül lenni, aki jól éli az életét.” Cate-nek pedig annyira tetszett ez a munka, hogy még a húszas éveiben is az idősek otthonában dolgozott.
„Nem kerestem pénzt”
Noha a fentiek tükrében a tinédzser Blanchett eléggé komolynak, kiegyensúlyozottnak és józannak tűnik, a személyiségének azért volt egy lázadóbb oldala is. Például megvolt a maga goth és punk korszaka: 15 évesen leborotválta a fejét, ami miatt majdnem kirúgták az idősek otthonából. Cate már sokszor félig extrovertáltként, félig nyárfalevéként jellemezte magát, de a színészet iránti szenvedélye csak főiskolásként jött elő. A Melbourne-i Egyetemre iratkozott be művészettörténet-szakra, ahol aztán elkezdett diákdarabokban szerepelni. Az egyik előadáson a húga a nézőtéren ült, és később azt mondta neki: „Már nem látlak téged a színpadon, csak a karaktert látom." Ez pedig arra késztette Cate-et, hogy fontolóra vegye a színészi karriert.
Végül otthagyta az egyetemet, hogy utazgasson, és éppen Egyiptomban volt egy fitying nélkül, amikor megkapta első mozgóképes szerepét statisztaként a Kaboria című, bokszolókról szóló, 1990-ben bemutatott egyiptomi musical egyik táncjelenetében (elmondása szerint falafelt ígértek neki a szereplésért, szóval elmondhatja magáról, hogy falafelért dolgozott). Ausztráliába visszatérve Sydney-be költözött, és beiratkozott a tekintélyes National Institute of Dramatic Art iskolába. Mint később elmondta, az anyagi helyzete továbbra is bizonytalan maradt: „Sydney nagyon drága város, és amikor kijöttem a színművészeti suliból, egy albérletben laktam, ahol a szobám... nos, volt ugyan ablak, de az egy téglafalra nézett. Nem dolgoztam, nem kerestem pénzt, így amim volt, azt úgy kellett beosztanom, hogy minden második nap meg tudjak inni egy kávét egy kávézóban."
„Brutálisan bánt velem egy rendező”
Ez az állapot azonban hamarosan megváltozott. Miután 1992-ben lediplomázott, Cate végre elkezdett szerepeket kapni, kezdve egy rangos produkcióban Ausztrália egyik legelismertebb színésze, Geoffrey Rush partnereként: David MametOleanna című színdarabjának sydney-i előadásában. Ezzel egy ötéves színházi időszak vette kezdetét sok népszerű darabbal, valamint alkalmi televíziós munkákhoz is hívták őt. Ez a pár év elmondása szerint időnként kifejezetten kemény volt a számára: „Amikor azt látjuk, hogy a fiatal élsportolók a végsőkig feszítik a testük kapacitását, hogy erősebbek és gyorsabbak legyenek, azt valahogy megértjük, sőt, tiszteljük ezt a folyamatot. És sokan nem fogadták még el, hogy ennek a kreatív művészetekben is meg kell történnie, ha át akarjuk lépni a korlátokat.
És igen, ez egy nagyon is kemény, véraláfutásos élmény lehet. Én magam is átéltem ezt. A karrierem elején volt, hogy brutálisan bánt velem egy rendező a próbateremben.
Mégis hatalmas áttörést értem el emiatt. Hogy őszinte legyek, nem lennék most itt, ha nem történt volna velem ilyesmi.”
A megterhelő tanulási időszak azonban meghozta gyümölcsét: Cate 1997-ben játszotta első nagyobb filmszerepét Bruce Beresford (Az Úr kegyelméből, Miss Daisy sofőrje, Afrika koktél, Az utolsó tánc) Láger az édenkertben című filmjében, egy évre rá pedig már az Oscar-gálán is feltűnhetett, hiszen az 1998-as Elizabeth című történelmi drámában nyújtott alakításáért a legjobb színésznőnek járó díjra jelölték (ebben szintén feltűnt régi színházi partnere, Geoffrey Rush). Az Elizabeth után pedig nem volt megállás.
Bár Blanchett talán leginkább A Gyűrűk Ura-trilógia Galadrieljeként nyújtott éteri alakításáról ismert, eddigi két Oscar-díja (a 2004-es Aviátorért és a 2013-as Blue Jasmine-ért), valamint további hat jelölése (Elizabeth, Egy botrány részletei, I’m Not There: Bob Dylan életei, Elizabeth: Az aranykor, Carol, Tár) az ausztrál Oscar-történelem legsikeresebb színésznőjévé teszi.
Ami azonban ennél is figyelemre méltóbb, az a színház iránti töretlen elkötelezettsége. Cate és férje, a drámaíró Andrew Upton 2008-ban a Sydney Theatre Company művészeti vezetői lettek, és egy időre Hollywoodtól is eltávolodtak, hogy csakis a színpadra koncentrálhassanak.
Ez közvetlenül azután történt, hogy Blanchett elérte azt a szakmai bravúrt, hogy ugyanabban az évben két színészi Oscar-díjra is jelölték két különböző filmért (a legjobb női mellékszereplőként az I’m Not There: Bob Dylan életeiért, valamint a legjobb női főszereplőként az Elizabeth: Az aranykorért) ez pedig a díjátadó 96 éves története során mindössze 10 másik színésznek sikerült. A 2008-as Oscar-gála idején már leforgatta az Indiana Jones negyedik részét és a Benjamin Button különös életét, majd közel három évig nem lehetett őt látni mozgóképben, mivel a színi társulatával turnézott a Ványa bácsi és A vágy villamosa című előadásokkal.
„Eltávolítottuk az íróasztalt”
A színházi évek kapcsán pedig Blanchett elárulta, a férjével próbáltak nem szokványos módon hozzáállni a munkához: „Amikor megosztottam a Sydney Theatre Company vezetését Andrew-val, az első dolog, amit tettünk, hogy eltávolítottuk az íróasztalt az irodánkból. Andrew azt mondta: »Ez nem lehet olyan cég, ahol a főnök egy íróasztal mögött ül.« Azért tettük, mert fontosnak tartottuk a szimbólumok erejét. Rájöttünk, hogy ha a fiatal vagy feltörekvő színészek belépnek a terembe, és azt látják, hogy a művészeti vezetők egy íróasztal mögött ülnek, akkor megfélemlítve érezhetik magukat, és ez akadályozza a mély és őszinte beszélgetéseket.”
Csak 2010-ben láthattuk legközelebb Blanchettet a mozikban, méghozzá Ridley ScottRobin Hoodjában, majd jött a Hannah: Gyilkos természet (2011), A hobbit-trilógia első része (2012), majd Woody AllenBlue Jasmine-je, amelyért 2014-ben megkapta a második Oscar-díját, ezúttal már a legjobb női főszerepért, (Az első díját az Aviátor női mellékszerepéért érdemelte ki). A streaming előretörésével a 2020-as években pedig kipróbálta magát tévésorozatokban is a Bevándorlók Ausztráliábannal és a Mrs. Americával, utóbbiért többek között Emmy- és Golden Globe-jelölés is járt neki.
Cate azonban mindemellett méltán híres emberbarátként, humanitáriusként és aktivistaként is. Leginkább az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jószolgálati nagyköveteként tevékenykedik, de számos társadalmi kérdésben is nyilvánosan szót kért, sőt, Hollywood eredendő szexizmusát is kikezdte már: a nemek közötti egyenlőtlenséget, illetve a színésznők családi és szakmai élete összeegyeztetésének nehézségeit hangosan bíráló kritikáival.
Családi idill
A színésznő és a férje, Andrew Upton egyébként Ausztráliában ismerkedtek meg az 1990-es évek közepén, és 1997. december 29-én álltak az oltár elé, vagyis idén ünneplik majd a 27. házassági évfordulójukat. Három vér szerinti fiuk (2001: Dashiell, 2004: Roman, 2008: Ignatius) és egy 2015-ben adoptált lányuk (Edith) van. Blanchett elmondta, hogy a férjével már első fiuk születése óta örökbe akartak fogadni, és végül sikerült ezt a vágyukat is valóra váltani.
Miután közel 10 évig az angliai Brighton volt a család fő otthona, 2006-ban visszatértek a szülőföldjükre, Ausztráliába. Blanchett azzal magyarázta a költözést, hogy állandó otthont szerettek volna a gyerekeiknek, és közelebb akartak lenni a családjukhoz.
Sydney Hunters Hill nevű külvárosában éltek, 2007-ben pedig alaposan felújították az otthonukat, hogy környezetbarátabb legyen. 2015-ben adták el a házukat, majd a következő év elején vásároltak egy 9000 négyzetméteres patinás ingatlant az angliai Crowborough-ban, Kelet-Sussexben, ahol azóta is élnek.
A csapból is ő folyik majd
S hogy miben láthatjuk a közeljövőben az 55. életévébe lépett színésznőt? Szerencsére továbbra is sok mindenben. Idén például a régóta várt, Borderlands című sci-fi-akciófilmben, ami egy népszerű videójáték adaptációja lesz Eli Roth rendezésében, ez augusztus 8-án érkezik majd a hazai mozikba. Még ezelőtt, most májusban, Cannes-ban debütál a Rumours című komédiája, amelyben Blanchett többek között Alicia Vikanderrel és Charles Dance-szel játszik együtt, és ami arról szól, hogy hét gazdag demokrácia vezetője eltéved az erdőben, miközben egy globális válságról szóló nyilatkozatot fogalmaznak meg, majd veszélybe kerülnek, miközben megpróbálják megtalálni a kiutat.
Szintén 2024-ben érkezik az Apple TV+ felületére Alfonso Cuarón (Az ember gyermeke, Gravitáció) Disclaimer című sorozata, amiben Blanchett játssza Catherine Ravenscroftot, a televíziós dokumentumfilmes újságírót, akinek a munkája arra épül, hogy feltárja régóta elismert intézmények . A szereplőtársai között lesz egy Oscar-díjas és három Oscar-jelölt színész: Kevin Kline (A hal neve: Wanda), Sacha Baron Cohen (A chicagói 7-ek tárgyalása), Kodi-Smit McPhee (A kutya karmai közt) és Lesley Manville (Fantomszál) is. Illetve szintén túl van már Jim Jarmusch új filmje, a Father, Mother, Sister, Brother felvételein is, amelynek története még nem ismert, de azt már tudni, hogy Blanchetten kívül feltűnik még benne Charlotte Rampling és Vicky Krieps is.
