FELFEDEZŐ
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
FELFEDEZŐ
A „porcelán ormányos” kategóriából érkezett szó csupán három hiányzó betűt tartalmazott. A teáskanna megoldásáért komoly nyeremény járt.
FELFEDEZŐ
A világ kultúráinak 90 százalékában jelen van valamilyen csókszerű érintkezés – leggyakrabban szülők és gyerekek között, de előfordul rokoni, baráti kapcsolatokban, valamint szimbolikus gesztusként, például ceremóniákon is.
FELFEDEZŐ
Megtalálta a tájat, ami előtt Leonardo megfestette a művészettörténet leghíresebb portréját.
FELFEDEZŐ
A rendszer nagyon bonyolult, 819 napos ciklusokra bomlik, de a Mars kulcsot adott a megfejtéshez.
FELFEDEZŐ
A rapperen kifogott a koktélcseresznye. Egy kicsit szomorú emiatt, de szerinte „minden úgy van, ahogy Isten akarja”.
FELFEDEZŐ
Elmondhatatlanul régóta próbáltak rájönni, mi célt szolgál az írás, és most fény derült rá.
FELFEDEZŐ
Ennek a játéknak rengeteg formája létezik, de kétségkívül ez az eddigi legnehezebb. Jogosan vitatkoznak rajta a kommentelők.
FELFEDEZŐ
A rejtélyes kód az A113. A rajzfilmekben eldugva jelenik meg, de a legszemfülesebbek kiszúrják. De vajon mit jelenthet?
FELFEDEZŐ
Ismert magyar kötelező irodalmakból válogattunk ki nektek néhány idézetet. Meg tudjátok fejteni, hogy melyikhez melyik tartozik?
Népszerű
Ajánljuk