Mindenben ott az AI – Las Vegasban bemutatkoztak a jövő kütyüi és autói
A CES a technológiai ipar egyik legnagyobb és legmeghatározóbb világkiállítása, ami ismét a legújabb innovációkat és trendeket vonultatta fel Las Vegasban, január második hetében. Az idei eseményen kiemelt figyelmet érdemeltek az AI-trendek, amelyek jól tükrözik az iparág jövőbeli irányait.
A CES a világ valószínűleg legnagyobb és legjelentősebb fogyasztói elektronikára specializálódott kiállítása, amit minden év januárjában, a Las Vegas Convention Centerben tart a Consumer Technology Association (CTA). Az idei rendezvény több százezer négyzetméteres területén 4500 kiállító (köztük 1400 startup) jelentkezett technológiai újdonságokkal, amelyeket bő kétmillió látogató nézett meg és próbált ki.
Gary Shapiro, a CTA vezérigazgatója már az eseményt nyitó sajtókonferencián kiemelte, hogy a CES 2025 talán legfontosabb szereplője az AI. „A generatív mesterséges intelligencia az innováció motorja” - mondta, hozzátéve: az AI-ökoszisztéma sok területen javítja a felhasználói élményt, növeli a termelékenységet, illetve fejleszti az egészségügyet és persze a mobilitást. Autóból pedig szokatlanul erős volt a felhozatal.
Indulhat az AI-vezérelt önvezető teherautó tömeggyártása
A CES-nek már évek óta kiemelt eseménye az Nvidia előadása, amelyet 2025-ben is Jensen Huang vezérigazgató tartott. A mintegy másfél órás beszámoló bővelkedett a szenzációkban, hiszen a vállalat számtalan ágazatot lát el nagyteljesítményű AI-hardverekkel. A legérdekesebb momentum az autóipar számára az Nvidia együttműködése az Aurora és a Continental vállalatokkal.
Az összefogás eredménye egy négyes szintű önvezetésre képes teherautó lesz, benne az NVIDIA DRIVE valós idejű, szenzoralapú adatfeldolgozást garantáló platformmal, ami az Aurora Driverre épül. Huang közölte: az Nvidia két további számítástechnikai rendszerrel és AI-szoftverrel járul hozzá az autonóm járművek fejlesztéséhez. Az egyik a mesterségesintelligencia-modellek és szoftverek betanítására szolgáló NVIDIA DGX, míg a másik a szimulációkra és önvezető rendszerek validálására alkalmas NVIDIA Omniverse.
Az autóipar a CES-en látottak szerint egyértelműen a szoftvervezérelt járművek és a folyamatos „over-the-air” frissítések irányába mozdult el. Ezt remekül vette észre az Nvidia, és szépen lassan, de biztosan az önvezetés technológiai ökoszisztémájának kulcsszereplőjévé válik – még akkor is, ha akad legalább egy cég, amely már biztosan beelőzi az Aurorával és Continentallal közös projektet. És ez a John Deere.
A munkagépeket gyártó óriásvállalat több AI-alapú önvezető rendszerrel rendelkező járművet is bemutatott az idei CES-en, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy az új technológiák segítségével elsőként reformálja meg a mezőgazdaságot, az építőipart és a professzionális tereprendezést. A vállalat új önvezető csuklós dömperét például kifejezetten kőbányák és infrastrukturális projektek automatizált anyagszállítására terveztek.

Közös EV-t dob piacra a Sony és a Honda
A Las Vegas-i kiállítás autóipari szekciója persze bővelkedett újgenerációs személygépkocsikban is, amelyek mindegyike – nem túl nagy meglepetésre – elektromos. A Sony Honda Mobility (SHM) a CES-en mutatta be az AFEELA márkanév alatt megjelenő EV-modelljét, amelynek első példányai már idén megjelenhetnek az utakon – kezdetben csak az Egyesült Államokban.
Az SHM közleménye szerint az AFEELA 1 „újradefiniálja az emberek és a járművek kapcsolatát”, hiszen nem csupán autó, hanem „intelligens társ a mobilitásban”, ami fejlett szoftver- és hardvertámogatással teremt interaktív kapcsolatot a vezető és az autó között. Az EV 40 szenzort – köztük kamerákat, LiDAR-okat és radarokat – kapott a környezet folyamatos megfigyelésére és mesterséges intelligenciájával enyhíti a vezetés sofőrre nehezedő terheit. A műszerfal kijelzőjén megjelenő térképen valós időben lehet majd követni a környezet és a forgalmi helyzetek képét, ami nagyban támogatja a hatékony, biztonságos közlekedést.

Az elegánsan minimalista külsejű, AI-alapú vezetéstámogató rendszerrel felszerelt AFEELA 1 bátor árcédulát kap: a várhatóan 2027-ben piacra kerülő Origin alapmodellt 36 millió forintnyi dollárért lehet majd kapni, de előbb – még idén – jelenik meg a 42 millió forintos Signature típus, ami máris előrendelhető – egyelőre csak kaliforniai lakosok számára.
Az AI megváltást hozhat a gyógyításban
Az egészségügyi innovációk szintén különleges helyet foglaltak el a CES programjában, hiszen a fogyasztók komolyan vették a mesterséges intelligencia egyik legfontosabb ígéretét, azt, hogy a segítségével pontosabb, gyorsabb, olcsóbb és bármikor elérhető diagnosztikában részesülhetnek – ahelyett, hogy hónapokat várnának csupán egy találkozásra az orvosukkal.
A CES 2025 látogatói főleg a viselhető eszközöket, például az alvást, a szívritmust vagy a lépésszámot monitorozó, esetleg előrejelzéseket is nyújtó kütyüket keresték. Kellemes meglepetésként könyvelhették el, hogy az olyan elszállt ötleteken túl, mint az oltást adagoló és beadó robotkar, akadnak hatalmas előrelépést mutató, mégis elérhető digitális és AI-alapú diagnosztikai eszközök.
A fejlett egészségügyi megoldások egyik legékesebb példáját a CES 2025 Picks Award elismerését bezsebelő OnMed prezentálta. A cég egy olyan eszközért kapta meg a paradigmaváltó és kreatív innovációért járó díjat, ami jelentősen csökkentheti a várólistákat és enyhítheti az orvoshiányt. A nyilván tehetősebb országok egészségügyi rendszereit megcélzó termék neve OnMed CareStation, ami egyfajta „klinika a dobozban” megoldás. A vállalat közleménye szerint egy 2,5-szer 3,3 méteres high-tech fülkéről van szó, amelybe belépve a páciens egy AI-asszisztens és egy távolról bejelentkező orvos, illetve többféle beépített műszer (HD kamera, sztetoszkóp, pulzoximéterek, automata vérnyomásmérő stb.) segítségével kérhet diagnózist az egészségügyi állapotáról. Talán mondani sem kell, hogy az ilyen mobil egységeknek mekkora jelentőségük lehet a túlterhelt egészségügyi rendszerekben, amelyek nem képesek megfelelően kiszolgálni a betegek igényeit.
Karthik Ganesh vezérigazgató a helyszínen készült videóinterjúban elárulta: „a cél az egészségügyi ellátás elérhetővé tétele, bárhol”, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy az ágazat súlyos orvoshiánnyal küzd és ezt jelen formájában „a telemedicina sem oldja meg”. Épp ezért, a távgyógyítás lehetőségeinek kiterjesztésére alkották meg a CareStationt, „ami a hibrid ellátást: a hagyományos és a virtuális gyógyítás kombinációját” hozza testközelbe.
A CES 2025 felhozatalában az OnMed megoldásánál kézzelfoghatóbb eszközök is megjelentek, köztük például a Novosound csuklón viselhető vérnyomásmérője, ami a CES-es válogatásunk egyetlen AI-mentes eszköze, de annyira innovatív, hogy muszáj kiemelni. Nem a hagyományos, mandzsettás módszerre kell gondolni: a műszer világelső technológiával, ultrahangos méréssel monitorozza – tűpontosan és 24 órában – a viselője vérnyomását. Az adatokba persze valós időben is belenézhetnek a betegek, hiszen az eszköz egy mobilapplikációval párosítva folyamatosan megjeleníti a három legfontosabb adatot, a szisztolés és a diasztolés értékeket, valamint a pulzusszámot.

Dave Hughes társalapító-vezérigazgató (fenti képen jobbra) úgy véli, a vállalat eszköze „hidat képez az egyének, a viselhető eszközök ipara és az egészségügyi szolgáltatók között, mivel valós időben, folyamatosan képes a vérnyomás monitorozására.” Hozzátette: a napi 24 órás monitorozás és az ehhez kapcsolódó adatok hitelessége forradalmasíthatja az egészségügyet, lehetővé téve a potenciális egészségügyi problémák korai felismerését és a magas vérnyomás hatékonyabb kezelését. A szkeptikusok elhallgattatására egyébként – akik nem hiszik el, hogy az egyedi ultrahangos technológiával ugyanolyan, sőt pontosabb adatokat lehet kapni, mint a mandzsettás mérők esetében – több amerikai egészségügyi központban, nyilvánosan bizonyították a csuklón viselhető eszköz képességeit.
AI-vezérelt WC a méltóbb betegellátásért
Kevésbé látványos, mégis zseniális tagja volt a CES-en megjelent egészségügyi alkalmazások tömegének az az akkumulátoros, AI-vezérlet mobilvécé, ami az egyik legkellemetlenebb és legidőigényesebb feladattól kíméli meg a kórházak és az idősotthonok ápolóit: a betegek mosdóba cipelésétől vagy akár az ágytálazástól.
A vécékagyló robot bármelyik ágy mellé odagurítható (idővel majd nyilván oda is hívható), hogy steril felületet biztosíthasson a pácienseknek, akik a dolguk végeztével egy automatikusan és szagmentesen záruló, laboratóriumi vizsgálatra tovább küldhető zsákot hagynak maguk után a készülékben, ami azonnal cseréli is az ülőkére feszített nejlont. Yuk Ki Wong, az AI-vécét forgalmazó Pren Limited munkatársa az Interesting Engineeringnek azt mondta: bárki, aki volt már fekvőbeteg, tudja, mennyire nehéz és kellemetlen segítségre várni, csupán azért, hogy az ember mosdóba mehessen. És akkor nem beszéltünk a kórházi mosdókban elkapható fertőzésekről, amelyek veszélyét a Pren Limited eszköze teljes egészében kizárja.
Kijelzőcsodák, amelyeket mesterséges intelligencia hajt
Bár a CES-en vége-hossza nincs az AI-vezérelt megoldásoknak, van még egy termékkategória, amit érdemes vele kapcsolatban kiemelni, és ez a hétköznapjainkat uraló televízió vagy monitor. A Las Vegas-i shownak mindig fontos szereplői a kijelzők, amelyek az utóbbi években is nagy átalakuláson estek át, de a korábban látott fejlődésük gyermeki botladozásnak tűnik a mesterséges intelligenciával elérhető funkciókhoz képest. A gyártók egyértelművé tették, hogy az AI-t maximálisan kihasználják a következő időszak fejlesztéseiben. A legtöbb figyelmet közülük alighanem az LG újdonságai kapták.
A hangazonosító már bekapcsoláskor felismeri és nevén szólítja a felhasználót, majd annak tartalomfogyasztási szokásaihoz igazodó beállításokat, illetve műsorokat kínál. Az új tévéken elérhető AI kereső a nyelvi modellek segítségével megérti a felhasználói szándékot, így releváns találatokat ad, miközben a Microsoft Copilot integráció a tartalmak rendszerezését és keresését teszi hatékonyabbá. Ha mindez nem lenne elég, az AI a képminőséget is sokkal magasabb színvonalra emeli: az LG mesterséges intelligencia alapú processzora mélytanulási algoritmusokkal elemzi és alakítja élesebb vizuális élménnyé, még az alacsony felbontású tartalmakat is.
Már ez a fentebb hozott néhány példa is jól demonstrálja, hogy a CES 2025-ön bemutatott többezer új elektronikai termék jelentős részét a legapróbb részletekig uralják a mesterséges intelligencia megoldások. Az AI az elektromos autóktól az egészségügyi eszközökön át a számítógépekig és a kijelzőkig jelen van, hogy egyszerűbbé, gyorsabbá és minőségibbé tegye a felhasználói élményt. És még szóba sem kerültek a AI-vezérelt katonai drónok, humanoidok és más robotok, automatizált kutatójárművek és minden más. A technológiai fejlődés sosem áll meg, és reméljük, hogy a jövő eszközei egyszerre lesznek fenntarthatóbbak, intelligensebbek és praktikusabbak.