hirdetés
binoculars-2474698_1920-1000x667.jpg

„4 hónapig élt rettegésben” – hónapokon át követte vélt gimis szerelmét a brit férfi

Kép: Illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. március 25.


hirdetés

A nő egy idő után már sehova nem mert egyedül menni, édesanyja kísérte mindenhova, és lakhelyéről is emiatt költöztek el hamarabb. Owen többször írt neki a közösségi oldalakon keresztül, megpróbálta követni Instagramon, ahol nagyon gyakran osztott meg nyugtalanító tartalmakat. A férfi közösségi oldalára is gyakran posztolt fotókat arról, hogy miket vásárolt a nő az üzletben, és

feltűnően sokszor készített olyan szelfit, amelynek a hátterében a nő háza volt látható.

McGowan egyszer az ablakból kitekintve azt látta, hogy a férfi a háza előtt áll az ő autója mellett. Mikor Owen észrevette a nőt az ablakban, elrohant, ám elhajított egy üveget a nő kertje felé, amely összetört. Üveget egyébként máskor is dobált felé, egyszer például a lány az autóban ült, amikor a férfi megközelítette a járművet, megcélozta az üveggel, majd futásnak eredt.

A nő hosszú hónapok félelme után döntött úgy, hogy a rendőrséghez fordul, akik le is tartóztatták Owent, miután az azonnal bevallotta, hogy valóban a nő megszállottja. Mindent beismert, amit a nő elmondott a rendőröknek.

Tetteit azzal indokolta, hogy még mindig haragszik a lányra, aki állítása szerint 8 évvel korábban szakított vele.

Ügyvédje szerint Owen mentális problémákkal küzd.

A férfi végül szabadon távozhatott, de két évig nem mehet a McGowan közelébe, távoltartási végzés van érvényben. Emellett hat héten keresztül tilos kijárnia este 9 és reggel 7 között, fél év közmunkára ítélték, és 170 fontos büntetés is kell fizetnie.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szerelmes_par_agy_unsplash.jpg

Hétfő óta tilos a szex a nem egy háztartásban élőknek a briteknél

A lakásokban legalábbis. A szabad ég alatt viszont nyugodtan szexelhetnek egymással, akár hatan is.
képünk illusztráció, fotó: Unsplash - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

A koronavírus-járvány miatt bevezetett legfrissebb szabályozások alapján az Egyesült Királysgában június 1-től csak az egy háztartásban élő szexelhetnek egymással, írja a Metro.

A rendelet szöveg szerint ugyanis

"egyetlen személy sem vehet részt olyan két vagy több fő részére tartott rendezvényen, melyet zárt térben tartanak, függetlenül attól, hogy ez egy nyilvános hely vagy magántulajdon."

Eddig csak az követett el szabálysértést, aki egy másik ember lakásába lépett, de az új rendelet értelmében már nemcsak a látogató, hanem a vendéglátó is felelősségre vonható.

A korábbi szabályozások nem tértek ki ennyire részletesen a magántulajdonban lévő ingatlanok használatára, mivel általánosan elfogadott volt a "maradj otthon!" irányelve. Ebben az időszakban csak a legszükségesebb esetben hagyták el az emberek a lakásaikat. Mostantól azonban csak az "ésszerű kivételek" esetében lehet eltérni a hétfőn életbe lépett szabályozástól, ebbe pedig nem tartozik bele az intim együttlét, ha a pár tagja külön ingatlanokban élnek.

hirdetés

Ehhez képest ilyen kivétel lehet az egy légtérben tartózkodó, habár külön lakásban élők esetében a gyerekfelügyelet, a gyereklátogatás elvált szülők esetében, a temetés és a sürgős ellátásra szoruló emberek nyújtott segítség ideje.

A kiskaput a kültéri szabályozás viszonylagos lazasága jelentheti a pároknak: eszerint a szabad ég alatt akár 6 ember is részt vehet egy összejövetelen. Vagyis igény esetén akár csoportos szexre is lehetőség nyílik például egy parkban.

Az egyelőre még nem világos a lap szerint, hogy milyen eljárás és büntetés jár azoknak, akik megszegik a június 21-jén életbe léptetett határozatot.

A márciusban bevezetett kijárási korlátozások kezdetén a kormány sürgette a különélő párok összeköltözését éppen azért, hogy minél kevesebbet hagyják el az otthonaikat. Egy kutatás szerint 10-ből 6 brit nem élt szexuális életet az országos vesztegzár idején.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
woman-in-white-long-sleeve-shirt-and-gray-pants-sitting-on-4098366-1000x667.jpg

Nem elég szőrös mellkas és anyós a nászúton - ügyvédek meséltek a legfurcsább válóokokról

A „kibékíthetetlen ellentétek” máris más megvilágításba kerülnek.
A címkép illusztráció: Pexels - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

Amerikai és brit ügyvédek osztották meg Redditen egy már régen posztolt, de most újra felpörgött kérdésre, mik voltak azok a legbizarrabb, legnevetségesebb és legfurább válóokok, amelyekre hivatkozva beadták ügyfeleik a válókeresetet. A legjobb gyöngyszemeket a Bored Panda gyűjtötte össze.

1.

"Egy két éve házas pár azért adta be a válókeresetet, mert a férj állandóan etette a közös kutyát. A kutya megdöbbentően kövér lett. A nő úgy vélte, hogy hasonlóság lehet a kutya és a jövendőbeli gyerekek közt a férj hozzáállását tekintve."

2.

hirdetés

"Sok válással találkoztam a munkám során. Egyszer egy olyan válópert kellett felügyelnem, amelyben azért akart elválni a férfi, mert a feleség nagyvécé után foltosan hagyta ott a vécét."

3.

"Az ügyfelem azért akart elválni a férjétől, mert az ragaszkodott hozzá, hogy nászutukra az anyját is magával vigye. Hogy miért? Mert az anyja még mindig szoptatta. Igen, a férjet, a felnőtt férfit még mindig szoptatta."

4.

"Az egyik ügyfél azért jött be, mert a felesége beadta a válókeresetet. Mindezt azért, mert bedőlt egy internetes átverésnek, ahol egy ember azt állítja magáról, hogy ő Törökország hercege. A feleség elhitte, és most 45 ezer dollárt akar neki adni, meg Törökországba költözni, és hozzámenni."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szex-mozgaskorlatozott-emberrel.jpg

„Nem olyan törékeny, mint amilyennek látszik” - egy nő elmesélte, milyen mozgáskorlátozott barátjával szeretkezni

A pár meglepően nyíltan beszélt szexuális életükről közös videójukban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 29.


hirdetés

Sok ember hiszi azt, hogy a mozgáskorlátozottaknak nincs szexuális életük, pedig ez nem igaz. Ezt bizonyítja egy fiatal nő is, aki egy mozgáskorlátozott férfivel alkot egy párt. A 24 éves Hannah Aylward és a nála három évvel idősebb Shane Burcaw közös YouTube-csatornát vezet, ahol most egy videóban meséltek a szexuális életükről.

A férfi spinális izomatrófiával (SMA), azaz gerinc eredetű izomsorvadással született, ami miatt kétéves kora óta egy elektromos kerekesszékben él, és alig tudja mozgatni a végtagjait. Shane ennek ellenére teljes életet él: íróként és előadóként tevékenykedik.

My "Golden Birthday" is approaching and I could not be more excited. What is a Golden Birthday, you ask? Great question-I had no clue either until very recently when I told Hannah's 9-year-old niece that I was turning 28 on May 28th and she nearly keeled over with excitement. "THIS IS YOUR GOLDEN BIRTHDAY SHANE," she yelled with glee.⁣ ⁣ Based on her reaction alone, this is a highly momentous occasion that warrants extreme levels of fanfare.⁣ ⁣ To celebrate, I'm asking each and every one of you to send me 28 cans of GOLDEN, delicious beer... just kidding. While I would love that, I don't think my tiny beer fridge could handle the surge. Hannah might also leave me when I tell her we need to find space for 300 cases of beer.⁣ ⁣ However, I would like to use my big, special, important Golden Birthday to do some good in the world. As you know, I co-manage a nonprofit organization called Laughing At My Nightmare, Inc. Our mission is twofold: we provide free disability awareness seminars for thousands of students across the country each year, helping schools foster more inclusive and empathetic environments. Second, we support the disability community with grants and item donations. We've provided over $250,000 in adaptive and medical equipment in the last few years!⁣ ⁣ For my Golden Birthday, I've created a special Golden Fundraiser, with a goal of raising $2,800 in honor of what might be the most important day in my life-May 28th.⁣ ⁣ Every dollar donated on this fundraiser helps us achieve that mission above, allowing us to provide our services to more people in bigger and better ways. If you'd like to toss in a dollar or two as a GOLDEN birthday gift to me, it would mean the world to me. For real, thank you from the bottom of my heart.⁣ ⁣ The fundraiser link is in my bio. Click the linktree link, and then select "Golden Birthday Fundraiser." Thank you everyone!

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

Hannah akkor ismerte meg őt, amikor látta Rainn Wilson amerikai színész róla készített kisfilmjét a YouTube-on. Ebben a színész Shane mindennapjait mutatta be, hogy mások is láthassák, milyen inspiráló az, ahogy a férfi él a betegsége ellenére.

hirdetés

A lánynak nagyon szimpatikus lett az akkor 20 éves fiú. Írt egy e-mailt neki, amiben megdicsérte többek közt a humorát és az írásait. Egy idő után üzengetni kezdtek egymásnak, a beszélgetések során pedig egymásba szerettek.

This picture is from Shane's first visit to Minnesota in December 2016. We had only been dating for 9 months, and would never have guessed that almost three years later we would be BUYING A HOUSE a few miles away. We are super excited to fill you in on all the details, so click the link in my bio to watch our new video!

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

A pár azért indított közös YouTube-csatornát, hogy megmutassák,

egy fizikailag ép és egy mozgáskorlátozott embernek is lehet olyan párkapcsolata, mint másoknak.

Legutóbbi videójukban a szexuális életükről beszéltek meglepően nyíltan, mivel elmondásuk szerint nagyon sok kérdést kapnak erre vonatkozóan.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
tetovalas-no-pikrepo.jpg

Arra kényszerített egy nőt a párja, hogy tetováltassa magára az ő nevét, hogy mindenki tudja, kihez tartozik

A nő elmesélte, miken ment keresztül kontrollmániás párjával, aki a viselkedése miatt felfüggesztett börtönt is kapott.
Címkép: illusztráció (Pikrepo) - szmo.hu
2020. május 11.


hirdetés

Borzalmas élményeiről vallott a Mirrornak egy walesi nő, aki egy irányításmániás férfivel járt.

Alisa Thomas postásként dolgozik, munkáján keresztül ismerte meg két éve Mitchellt. Mint a legtöbb mérgező kapcsolat, ez is csodásan indult, az elején minden szép és jó volt. A 29 éves nő elmondása szerint a férfi nagyon kedves volt vele, amikor elkezdtek randizni. Akkor jött rá, hogy milyen is valójában a párja, amikor a Kanári-szigeteken nyaraltak.

Mitchellnek az az ötlete támadt, hogy Alisának karjára kellene varratnia a férfi nevét. A nőnek már volt egy apró tetoválása a hasán, amit már megbánt, ezért nem is akart újabbat semelyik testrészén.

"Nem is szeretem a tetkókat, nem az én stílusom. De neki nem lehetett nemet mondani. Azt akarta, hogy az egész karomon ott legyen a neve, hogy mindenki láthassa"

- mesélte Alisa.

hirdetés

A tetováló sem tartotta jó ötletnek, hogy a nő egész karján a férfi neve látszódjon, de végül belement abba, hogy valamivel kisebb méretben elkészítse a kért tetoválást.

"Most már mindenki tudni fogja, hogy az enyém vagy"

- mondta akkor a férfi elégedetten.

De végül mégsem elégedett meg ennyivel, később már nem tartotta elég nagynak a feliratot, amit szerinte így nem is lát mindenki. Ezután már egy nagyobb tetoválást követelt a barátnőjétől, ráadásul a nyakára.

"Könyörögtem neki, hogy nem akarom ezt. Mondtam, hogy így nem mehetnék dolgozni" - mondta Alisa.

Aztán megtapasztalta, hogy Mitchell kontrollmániája egyre több mindenre kiterjed. Például Alisának mindig piros rúzst kellett viselnie, ki kellett dobnia minden olyan ruháját, amit a férfivel való megismerkedése előtt hordott, és nem beszélgethetett a férfi kollégákkal. A párja azt is elvárta tőle, hogy munka közben is folyamatosan beszéljen vele telefonon.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!