HÍREK
A Rovatból

Trumpék elvágnák a támogatást a Gavitól, 75 millió gyerek maradhat oltás nélkül

A Trump-kormány elvágná a pénzcsapot a Gavi nevű vakcinaszövetségtől. Ez akár 75 millió gyerek védőoltását is veszélybe sodorhatja, és több mint egymillió életet követelhet.


A New York Times értesülése szerint a Trump-kormányzat azt tervezi, hogy megvonja a pénzügyi támogatást a Gavi nevű globális vakcinaszövetségtől. Az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) egy 281 oldalas táblázatot küldött a kongresszusnak, amelyből kiderül, mely segélyprogramokat folytatnák, és melyeket állítanák le.

A Gavi főként a fejlődő országokban segít beszerezni azokat az oltásokat, amelyek létfontosságúak a gyerekek számára. Az elmúlt 25 évben ez a program emberek millióinak életét mentette meg.

Ha az amerikai támogatás megszűnik, a Gavi becslése szerint a következő öt évben 75 millió gyerek nem jutna hozzá a megszokott védőoltásokhoz. Ez akár 1,2 millió gyerek halálához is vezethet. A támogatás elvonása a malária elleni küzdelemre is komoly hatással lehet.

A dokumentum szerint az Egyesült Államok továbbra is finanszírozna néhány fontos programot, például a HIV és a tuberkulózis kezelésére szolgáló gyógyszerek beszerzését, valamint megtartanák az élelmiszersegélyeket azokban az országokban, ahol háborúk vagy természeti katasztrófák sújtják az embereket.

Összesen 898 program folytatását tervezi a Trump-kormányzat, 5341 másikét pedig megszüntetné. Ezek a programok összesen 78 milliárd dollárba kerülnek, de a legtöbb kiadást már korábban kifizették.

A külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy a lista adatai pontosak. Hozzátette: minden egyes támogatást külön vizsgáltak meg, és azoknál döntöttek a megszüntetés mellett, „ahol Marco Rubio külügyminiszter szerint a kifizetett összeg nem volt összhangban a nemzeti érdekkel vagy az ügynökség politikai prioritásaival.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Lemondott a teljes Munkácsy-díj bizottság, mert szerintük egy amatőr, vásári szintű festőt tüntetett ki a miniszter
Lemondott a Munkácsy-díj bizottság teljes tagsága, miután szerintük egy szakmailag elfogadhatatlan festő, Vészabó Noémi is megkapta az elismerést – még a jelöltek között sem volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 27.



A Munkácsy-díj Bizottság minden évben 14 művészt javasol a március 15-én kiosztott rangos elismerésre. Az RTL Híradó nemrég arról számolt be, hogy a testület tagjai a lemondásukat fontolgatják, miután idén olyan művész is Munkácsy-díjat kapott, akit ők nem tartanak szakmailag megfelelőnek. Vészabó Noémi még az első, 150 fős jelöltlistán sem szerepelt, mégis megkapta a díjat. A végső döntést egyébként a kulturális és innovációs miniszter hozza meg, aki jelenleg Hankó Balázs.

A döntés ellen petíció is indult. Ebben azt írják, hogy az elmúlt 75 évben a Munkácsy-díjat elnyerők 98–99 százaléka profi művész volt. Előfordult, hogy politikai nyomásra 1–2 százalékban olyanok is díjat kaptak, akik nem tartoztak ebbe a körbe, de a petíció szerint olyan díjazott, „aki a minimálisan elvárható szakmai alapokat is nélkülözte”, eddig még nem volt.

Az Index most arról számolt be, hogy a bizottság tagjai végül valóban lemondtak. A Munkácsy-díj Bizottság hat tagból állt:

  • Aknay János;
  • Elekes Károly;
  • Erős István;
  • Farkas Ádám;
  • Petrányi Zsolt;
  • Verebes György.

A portál értesülései szerint a testületben az váltotta ki a legnagyobb feszültséget, hogy Vészabó Noémi – akit szerintük amatőr festőként nem lehetett volna díjazni – a bizottság tudta és javaslata nélkül került be a díjazottak közé.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a lap kérdésére így reagált:

„A Munkácsy-díj Bizottság tagjai egyeztetést folytattak a kulturális és innovációs miniszterrel, amelynek során értékelték a díjazási rendszer eddigi tapasztalatait. A bizottság tagjai felajánlották lemondásukat, amelyet a miniszter eddigi munkájukat és elhivatottságukat megköszönve elfogadott. Megerősítették szándékukat a képzőművészeti szféra további építését szolgáló konstruktív párbeszéd fenntartásában.”

Verebes György, a Munkácsy Szolnoki Művésztelep vezetője az Indexnek telefonon is megerősítette a hírt:

„Morális okok miatt hoztuk meg ezt a döntést. A minisztériumnak, és a miniszternek megvan a joga, hogy más jelölteket is támogassanak, mert ez egy miniszteri díj. És soha nem volt olyan, hogy teljes mértékben elfogadta volna a minisztérium a javaslatainkat. Ám a bizottság tagjaiként mi is csak a díjátadó napján értesültünk, hogy milyen mértékben más emberek részesültek az elismerésben. Ma megkerestük Hankó Balázs minisztert, és közöltük vele, hogy Munkácsy-díj bizottsága szakmailag nem tud egyetérteni ezzel az összetétellel. A nevünket nem akarjuk hozzáadni. Ez a döntés nem politikai, nem személyes, pusztán szakmai döntés volt”

– mondta Verebes.

Hozzátette: Hankó Balázs elfogadta a lemondásukat, és megígérte, hogy a jövőben jobban figyelembe veszi majd a szakmai testület javaslatait.

„A Munkácsy-díj presztízsének visszaállításában továbbra is szívesen segítünk” – tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Vörös-tengeren: elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró, hatan meghaltak
A Hurghada közelében történt baleset idején 40 utas tartózkodott a tengeralattjárón, közülük 29-et sikerült kimenteni. A hat áldozat mind orosz állampolgár volt – közölte az egyiptomi orosz nagykövetség.
F. O. - szmo.hu
2025. március 27.



Csütörtökön kora reggel baleset történt a Vörös-tengeren, az egyiptomi Hurghada közelében. Elsüllyedt egy turista-tengeralattjáró, amelyet a Sinbad Submarines nevű társaság üzemeltetett. A hajó a kikötő közelében merült el, írja a BBC.

A tengeralattjárón összesen 40 ember tartózkodott. Közülük 29 főt sikerült kimenteni, többen megsérültek.

Az egyiptomi orosz nagykövetség tájékoztatása szerint a hat elhunyt turista mindegyike orosz állampolgár volt. A baleset pontos körülményeiről egyelőre nincs további információ.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, tavaly novemberben a több mint negyven embert szállító Sea Story nevű hajó is elsüllyedt az egyiptomi Marsa Allam üdülőhely közelében, és 11 ember eltűnt. A szakértők akkor a zord időjárási körülményeket okolták a tragédiáért, a túlélők viszont kétségbe vonták az állítást. Most nagyon meleg, napsütéses az idő Egyiptomban, így az időjárásra vélhetően nem lehet fogni a balesetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Három év börtönt kapott a Tisza Párt önkénteseire támadó férfi
A bíróság szerint a férfi a párttal szemben érzett erős ellenérzései miatt támadt rá az önkéntesekre, akiket politikai meggyőződésük miatt bántalmazott.
F. O. - szmo.hu
2025. március 27.



Hétfő reggel Egerben egy férfi rátámadt a Tisza Párt önkénteseire – értesült a 24.hu. Az incidens során az elkövető ököllel ütötte az önkénteseket, összetörte a laptopot, és szétszórta a szavazólapokat. Magyar Péter az esetről közleményt adott ki, amelyben azt írta: „Elérte a kormányzati gyűlöletkeltés az eredményét. Az őrjöngő férfi összetörte a laptopot, szétszórta a szavazólapokat és ököllel ütötte az önkénteseinket.” A politikus elmondása szerint a támadás épp akkor történt, amikor a párt országos szavazási kampánya éppen csak elindult.

Gubala Ádám Miklós, a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a 24.hu megkeresésére elmondta, hogy

a férfit három év szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélték.

A bíróság emellett a korábbi 1 év 8 hónap felfüggesztett szabadságvesztést is végrehajthatónak nyilvánította. Az ítélet nem jogerős, ezért a bíróság a terhelt letartóztatását is elrendelte, azonban a férfi fellebbezett mind az ítélet, mind pedig a letartóztatás ellen.

Az ítélet megállapította, hogy a férfi a párttal szemben érzett erős ellenérzései miatt támadt rá az önkéntesekre, akiket politikai meggyőződésük miatt bántalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos újabb tüntetést hirdetett az Erzsébet hídra
A politikus Gulyás Gergely Kormányinfón elhangzott szavaira reagálva úgy fogalmazott: „a kormány törvényben tiltaná meg a hídtüntetéseket”.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 27.



Újabb tüntetést jelentett be a Pride-törvény és a gyülekezési jog korlátozása ellen Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. A demonstrációt jövő hét kedd délutánra szervezik az Erzsébet hídra, vette észre a hvg.hu.

A politikus a csütörtöki kormányinfóra reagált Facebook-oldalán. Bejegyzésében azt írta:

„Gulyás Gergely ma bejelentette, hogy külön törvénnyel akarják megakadályozni, hogy hidakon vagy utakon tüntethessünk. Ezzel meg is adta a választ arra a vitára, hogy kell-e, illetve szabad-e tüntetni a »Pride-törvénynek« nevezett gyalázat és a többi jogkorlátozás ellen.”

Hadházy szerint ez a tervezett szigorítás azt mutatja, hogy a kormányt zavarják a békés utcai tiltakozások. Úgy fogalmazott:

„Gulyás azt is mondta, szerinte nem megengedhető, egy maroknyi ember sokak jogát korlátozza. Nos, szerintem meg az nem elfogadható, hogy egy maroknyi ember – a magyar kormány – korlátozza az egész nemzet jogait.”

A múlt héten is tüntetést szerveztek az Erzsébet hídra, de azt a rendőrség megtiltotta a forgalom akadályozására hivatkozva. Azonban a Kúria – Magyarország legfelsőbb bírósága – később kimondta: jogtalan volt a tiltás, a tüntetőknek joguk lett volna ott demonstrálni.

A legutóbbi tüntetésen, most kedden több ezer ember vonult az utcákra, és négy hidat is elfoglaltak. A Nagykörúton teljesen leállt a forgalom. A résztvevők már akkor jelezték, hogy folytatni fogják az akciókat.

Hadházy úgy véli, a bírósági döntés alapján most már nem tilthatják meg a következő, megint keddre tervezett békés tüntetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET: