Gulyás Gergely: Nem elfogadható, hogy néhány száz ember hidakat zár le, a jogalkotónak reagálnia kell
Gulyás Gergely szerint egy néhány száz fős kisebbség több százezer ember közlekedését akadályozta. A miniszter azt mondta, át kell tanulmányozniuk a bírósági döntést, de az eddigi joggyakorlat alapján az ilyesmi jogellenes.
A Belügyminiszter tájékoztatást adott a tüntetésekről, illetve a hídlezárásokról is - mondta Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: „néhány száz tüntető” egy nap alatt rögtön négy fővárosi hidat zárt le.
Gulyás Gergely szerint a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével. „Ehhez képest annak voltunk tanúi, hogy a fővárosban egy néhány száz fős kisebbség százezrek normális közlekedését tette lehetetlenné. ”
„Természetesen a bíróság ítéletét mindenki köteles tiszteletben tartani, de hogyha a jelenlegi szabályozást az eddigi joggyakorlattal ellentételesen értelmező olyan bírósági döntések születnek, amelyek a főváros közlekedésének a megbénulásához járulnak hozzá, akkor természetesen erre a jogalkotónak is reagálnia kell, és a jogalkotó készen is áll arra, hogy reagáljon.”
Később a miniszter a személyes véleményét is megosztotta.
„Amikor egy munkanapon mindenki másfél órát ül az autójában, mert néhány százan úgy gondolják, hogy a meglévő véleménnyilvánítási jogukat és gyülekezési jogukat visszaélésszerűen kell gyakorolni, az szerintem nem fogadható el” - jelentette ki Gulyás Gergely.
Egy újabb kérdésre azt is elmondta, meg kell ismerniük a bírósági döntést, mert
„ami az elmúlt napokban Budapesten történt a négy híd lezárásával, az az elmúlt 35 év következetes jogalkalmazása szerint jogellenes. Soha, sehol, semmilyen kormány alatt azt senki nem engedte meg, hogy néhány száz fő megbénítsa Budapestet.”
„A jogi szabályozás szerintem világos. Remélem, hogy elegendő is. De van egy új helyzet, van egy bírósági döntés, azt mindenféleképpen tanulmányozni szükséges.”
A Belügyminiszter tájékoztatást adott a tüntetésekről, illetve a hídlezárásokról is - mondta Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: „néhány száz tüntető” egy nap alatt rögtön négy fővárosi hidat zárt le.
Gulyás Gergely szerint a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével. „Ehhez képest annak voltunk tanúi, hogy a fővárosban egy néhány száz fős kisebbség százezrek normális közlekedését tette lehetetlenné. ”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia a Vörös-tengeren: elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró, hatan meghaltak
A Hurghada közelében történt baleset idején 40 utas tartózkodott a tengeralattjárón, közülük 29-et sikerült kimenteni. A hat áldozat mind orosz állampolgár volt – közölte az egyiptomi orosz nagykövetség.
Csütörtökön kora reggel baleset történt a Vörös-tengeren, az egyiptomi Hurghada közelében. Elsüllyedt egy turista-tengeralattjáró, amelyet a Sinbad Submarines nevű társaság üzemeltetett. A hajó a kikötő közelében merült el, írja a BBC.
A tengeralattjárón összesen 40 ember tartózkodott. Közülük 29 főt sikerült kimenteni, többen megsérültek.
Az egyiptomi orosz nagykövetség tájékoztatása szerint a hat elhunyt turista mindegyike orosz állampolgár volt. A baleset pontos körülményeiről egyelőre nincs további információ.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, tavaly novemberben a több mint negyven embert szállító Sea Story nevű hajó is elsüllyedt az egyiptomi Marsa Allam üdülőhely közelében, és 11 ember eltűnt. A szakértők akkor a zord időjárási körülményeket okolták a tragédiáért, a túlélők viszont kétségbe vonták az állítást. Most nagyon meleg, napsütéses az idő Egyiptomban, így az időjárásra vélhetően nem lehet fogni a balesetet.
Csütörtökön kora reggel baleset történt a Vörös-tengeren, az egyiptomi Hurghada közelében. Elsüllyedt egy turista-tengeralattjáró, amelyet a Sinbad Submarines nevű társaság üzemeltetett. A hajó a kikötő közelében merült el, írja a BBC.
A tengeralattjárón összesen 40 ember tartózkodott. Közülük 29 főt sikerült kimenteni, többen megsérültek.
Az egyiptomi orosz nagykövetség tájékoztatása szerint a hat elhunyt turista mindegyike orosz állampolgár volt. A baleset pontos körülményeiről egyelőre nincs további információ.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Volodimir Zelenszkij szerint Vlagyimir Putyin célja, hogy haláláig hatalmon maradjon, ambíciói pedig nem korlátozódnak Ukrajnára. Az ukrán elnök úgy véli, ezek akár közvetlen összecsapáshoz is vezethetnek a Nyugattal.
Erről beszélt Zelenszkij az Euronewsnak adott interjú, amit a Kiyv Independent szemlézett. Az ukrán elnök azt mondta, hogy Putyin fél a saját halálától is. Úgy fogalmazott:
„Hamarosan meghal – ez tény –, és akkor mindennek vége lesz.”
Az ukrán elnök szerint Putyin tart a transzatlanti szövetségtől, és próbálja megbontani azt. Arra kérte az Egyesült Államokat és Európát, hogy maradjanak egységesek, és folytassák a nyomásgyakorlást az orosz elnökre.
„Nagyon fontos, hogy Amerika most ne segítsen Putyinnak kitörni ebből a globális elszigeteltségből” – mondta párizsi látogatása során. Hozzátette:
„Ez szerintem veszélyes. Ez az egyik legveszélyesebb pillanat.”
Egy nappal korábban Oroszország és Ukrajna megállapodott egy részleges tűzszünetről, amely az energialétesítmények elleni támadásokra és a Fekete-tengeri hadműveletekre vonatkozik. A megállapodást az Egyesült Államok közvetítette, cserébe pedig vállalta, hogy bővíti Oroszország hozzáférését a világpiacokhoz.
A tárgyalások után kiadott amerikai közlemény szerint az USA segít helyreállítani Oroszország hozzáférését a mezőgazdasági és műtrágyaexporthoz, csökkenti a tengeri biztosítási díjakat, és megkönnyíti a kikötőkhöz és fizetési rendszerekhez való hozzáférést ezekhez az ügyletekhez.
A közlemény nem utalt arra, hogy Oroszország bármilyen engedményt tett volna. Március 11-én Ukrajna már elfogadta az amerikai javaslatot egy harmincnapos teljes tűzszünetre, azzal a feltétellel, hogy Oroszország is betartja ugyanazokat a feltételeket. Moszkva ezt azonban elutasította.
Zelenszkij most azt mondta, hogy a Fekete-tenger térségére vonatkozó részleges tűzszünet „egyértelmű lépés a háború lezárása felé”. Hangsúlyozta:
Volodimir Zelenszkij szerint Vlagyimir Putyin célja, hogy haláláig hatalmon maradjon, ambíciói pedig nem korlátozódnak Ukrajnára. Az ukrán elnök úgy véli, ezek akár közvetlen összecsapáshoz is vezethetnek a Nyugattal.
Erről beszélt Zelenszkij az Euronewsnak adott interjú, amit a Kiyv Independent szemlézett. Az ukrán elnök azt mondta, hogy Putyin fél a saját halálától is. Úgy fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Három év börtönt kapott a Tisza Párt önkénteseire támadó férfi
A bíróság szerint a férfi a párttal szemben érzett erős ellenérzései miatt támadt rá az önkéntesekre, akiket politikai meggyőződésük miatt bántalmazott.
Hétfő reggel Egerben egy férfi rátámadt a Tisza Párt önkénteseire – értesült a 24.hu. Az incidens során az elkövető ököllel ütötte az önkénteseket, összetörte a laptopot, és szétszórta a szavazólapokat. Magyar Péter az esetről közleményt adott ki, amelyben azt írta: „Elérte a kormányzati gyűlöletkeltés az eredményét. Az őrjöngő férfi összetörte a laptopot, szétszórta a szavazólapokat és ököllel ütötte az önkénteseinket.” A politikus elmondása szerint a támadás épp akkor történt, amikor a párt országos szavazási kampánya éppen csak elindult.
Gubala Ádám Miklós, a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a 24.hu megkeresésére elmondta, hogy
a férfit három év szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélték.
A bíróság emellett a korábbi 1 év 8 hónap felfüggesztett szabadságvesztést is végrehajthatónak nyilvánította. Az ítélet nem jogerős, ezért a bíróság a terhelt letartóztatását is elrendelte, azonban a férfi fellebbezett mind az ítélet, mind pedig a letartóztatás ellen.
Az ítélet megállapította, hogy a férfi a párttal szemben érzett erős ellenérzései miatt támadt rá az önkéntesekre, akiket politikai meggyőződésük miatt bántalmazott.
Hétfő reggel Egerben egy férfi rátámadt a Tisza Párt önkénteseire – értesült a 24.hu. Az incidens során az elkövető ököllel ütötte az önkénteseket, összetörte a laptopot, és szétszórta a szavazólapokat. Magyar Péter az esetről közleményt adott ki, amelyben azt írta: „Elérte a kormányzati gyűlöletkeltés az eredményét. Az őrjöngő férfi összetörte a laptopot, szétszórta a szavazólapokat és ököllel ütötte az önkénteseinket.” A politikus elmondása szerint a támadás épp akkor történt, amikor a párt országos szavazási kampánya éppen csak elindult.
Gubala Ádám Miklós, a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a 24.hu megkeresésére elmondta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A boszniai szövetségi bíróság nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, valamint Nenad Stevandic, a szerb országrész parlamentjének elnöke ellen, írja az MTI. A Klix.ba szarajevói hírportál értesülése szerint a kérelmet az Interpol szarajevói irodájának továbbították. A nemzetközi elfogatóparancs kiadásához az Interpol lyoni központjának jóváhagyására is szükség van.
Dodik hétfőn lépett be Bosznia-Hercegovinából Szerbiába, annak ellenére, hogy Boszniában belföldi elfogatóparancs van ellene érvényben.
A boszniai határőrség vizsgálja, hogy ki követte el a mulasztást, és milyen módon sikerült a boszniai szerb elnöknek átlépnie az országhatárt. A feltételezések szerint egy kisebb határátkelőt használt, és a küldöttsége megkülönböztető jelzést alkalmazott, így megállás és ellenőrzés nélkül hagyta el az országot.
A belföldi elfogatóparancsot már a múlt hét elején kiadták a három politikus ellen.
A boszniai szövetségi bíróság február 26-án egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Milorad Dodikot Christian Schmidt nemzetközi főképviselő döntéseinek figyelmen kívül hagyása miatt,
és hat évre eltiltotta a hivatali tevékenységeitől.
Röviddel az ítélet után a boszniai szerb parlament megszavazta az entitás igazságügyi rendszerének elszakadását a szövetségitől. Az ország alkotmánybírósága ezt a törvényt hatályon kívül helyezte, Dodikot pedig az ország alkotmányos rendjének veszélyeztetésével vádolták meg. A bosznia-hercegovinai szövetségi ügyészség az ország rendvédelmi szerveit utasította arra, hogy állítsák elő Milorad Dodikot, Nenad Stevandicot és Radovan Viskovicot, a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnökét, mert az ügyészség szerint veszélyeztették az ország alkotmányos rendjét.
Az utóbbi hetekben Milorad Dodik több olyan intézkedést kezdeményezett, amelyek célja a boszniai Szerb Köztársaság önállósodása volt.
Március közepén benyújtotta az országrész új alkotmányának tervezetét, valamint a boszniai Szerb Köztársaság alkotmányos beállításának védelméről szóló törvényt.
Ahogy korábban már írtunk róla, a magyar kormány Dodikot támogató politikája feszültséget okozott Bosznia-Hercegovina és Magyarország kapcsolatában. Milorad Dodik korábban többször hangsúlyozta, hogy Bosznia-Hercegovina államként működésképtelen, és a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia. Ezek a kijelentések jelentős feszültséget keltettek a régióban, különösen a bosnyák és horvát közösségek körében. Dodik szoros kapcsolatot ápol Szerbia, Oroszország, Magyarország és Kína vezetőivel. Rendszeresen konzultál Aleksandar Vučić szerb elnökkel, és többször találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.