SPORT

Simon Yates nyerte a budapesti időfutamot, de Van der Poel is megőrizte helyét az élbolyban

„Sok helyen versenyeztem már, de ilyet még sehol nem tapasztaltam. Nemcsak a rajtnál, a célban és az emelkedőn voltak sokan, hanem minden egyes utcában. Elképesztően sok energiát adott ez nekem” – mondta Fetter.


A brit Simon Yates nyerte szombaton a budapesti időfutamot, a második szakaszt a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek összetettjében a visegrádi nyitóetapon diadalmaskodó holland Mathieu van der Poel megtartotta éllovas pozícióját. Legjobb magyarként Fetter Erik 45. lett.

Már dél környékén gyülekeztek a nézők az útvonal mentén, a Batthyány téren pedig a pályát bejáró felvezető motorosokat is üdvrivalgás fogadta, de nagy népszerűségnek örvendett az egy órával az első versenyző indulása előtt végighaladó negyven szponzor- és reklámautóból álló karaván is.

A három magyar résztvevő közül az első szakaszon segítőként dolgozó Peák Barnabás ezúttal arra készült, hogy saját magáért tekerve odategye magát, Valter Attila viszont nem akart kockáztatni, mivel idén nem az összetett a legfontosabb számára. Fetter Erik a szám magyar bajnokaként megkülönböztető trikóban és nemzeti színű aero bukósisakban vágott neki a távnak. Az EOLO-Kometa 22 esztendős bringása a nyitóetap hajrájában bukott, ám megúszta kisebb vágásokkal a balesetet.

A Hősök terét és a Budai Várban lévő Szentháromság tér közötti 9,2 kilométeres útvonal elején zsúfolásig telt sorokban bíztatták a bringásokat, a célnál pedig minden versenyzőt nagy tapssal fogadott a közönség. Az első igazán jó időeredményt a korábbi egyórás világcsúcstartó brit Alex Dowsett tekerte (12:23 p), akitől az első magyarként kerékpárra ülő Peák Barnabás mindössze hat másodperccel maradt el (12:29). Az Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux kétszeres magyar időfutambajnok kerékpárosát valóságos hangorkán kísérte végig a várba vezető 1,3 kilométeres, 4,9 százalék átlagmeredekségű, részben kockaköves emelkedőn. A kaptató időeredményét külön is mérték, mivel a negyedik kategóriás emelkedő leggyorsabb teljesítéséért ugyanannyi pont járt, mint a pénteki visegrádi elsőségért.

"Mindent kiadtam magamból, ilyen közönség előtt lehetetlen tartalékolni" - értékelt Peák.

Dowsett első helyét a holland Jos van Emden (12:19), majd az olasz Edoardo Affiani (12:10) vette át, miközben Fetter hatalmas ováció közepette gördült le a rámpáról a Hősök terén. Az EOLO-Kometa időfutambajnoka már három kilométer után megelőzte az egy perccel előtte indulót, és végig jó tempót tekerve ért be 12 perc 28 másodperc alatt, ezzel a tizedik időt birtokolta, egy másodperccel megelőzve Peákot.

"Sok helyen versenyeztem már, de ilyet még sehol nem tapasztaltam. Nemcsak a rajtnál, a célban és az emelkedőn voltak sokan, hanem minden egyes utcában. Elképesztően sok energiát adott ez nekem"

- szögezte le Fetter.

Mielőtt utolsó magyarként Valter indult, a legjobb időt előbb Lennard Kämna (12:07), majd az olasz Matteo Sobrero vette át (12:03). Valter arcára a rajt előtt mosoly ült ki, és öklét felemelve köszönte meg a közönség szeretetét, majd nekivágott a távnak, amelyet 12:41 perces idővel teljesített.

Elmondása szerint ennél tudott volna tíz másodperccel jobbat menni, de ezt a szakaszt inkább maximálisan ki akarta élvezni, ezért hagyta elterelni a figyelmét.

A legjobbak közül elsőként a 2017-es Giro-győztes holland Tom Dumoulin tudta 12 perc alá vinni az idejét (11:55), ám nem érezhette sokáig elsőnek magát, a brit Simon Yates ugyanis 11:50 alatt, 46,621 km/órás átlaggal teljesítette a távot, amivel élete egyik legjobb időfutamteljesítményét produkálta a Vuelta a Espana 2018-as bajnoka.

A pénteki nyitóetap győzteseként Mathieu van der Poel rózsaszín trikóban és ugyanilyen árnyalatban pompázó időfutamkerékpárral tekerte végig a szakaszt annak tudatában, hogy az összetett elsőség megőrzéséhez 14 másodpercen belül kell megérkeznie Yateshez képest. A sokat kockáztató holland láthatólag a szakaszgyőzelmet is meg akarta kaparintani, ám végül a pályafutása ötödik Giro-szakaszsikerét begyűjtő Yatestől három másodperccel elmaradt, így meg kellett elégednie a második hellyel és a Maglia Rosa megtartásával a Mátyás templom lábánál.

Egy versenyző bukott az időfutamon, az osztrák Tobias Bayer a budai oldalra érve esett el, és bár vissza tudott ülni kerékpárjára és célba ért utolsó idővel, ezután be kellett ülnie egy mentőautóba kivizsgálásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Eltemették Diogo Jotát és öccsét Portugáliában
A temetésen részt vett a Liverpool teljes csapata és a portugál válogatott több tagja is. A család Gondomarban vett végső búcsút a két focistától.


Szombat délelőtt búcsúztatták el Diogo Jotát és testvérét, André Silvát, írja a rangadó.24.hu. A temetésre a portugáliai Gondomarban került sor, ahol a család, barátok, valamint korábbi és jelenlegi csapattársak is összegyűltek. A szertartás 10 órakor kezdődött, miután előzőleg magán- és nyilvános virrasztást is tartottak a két fiatal sportoló emlékére.

A Liverpool FC játékosai, a portugál válogatott tagjai és a család közeli barátai is részt vettek a búcsúztatáson. Brit beszámolók szerint a Liverpool külön repülőjáratot biztosított, hogy a klub minél nagyobb létszámban képviselhesse magát a temetésen.

Jota azért nem repülővel tért vissza Angliába, mert nemrég tüdőműtéten esett át. Ezért testvérével együtt autóval indultak el Liverpoolba. Útközben az autó egyik kereke kidurrant, a jármű letért az útról, majd az ütközés után kigyulladt. A balesetben mindketten életüket vesztették.

A Liverpool közölte, hogy visszavonultatja Diogo Jota 20-as mezszámát, és a játékos szerződéséből hátralévő két évre járó teljes bért a családja fogja megkapni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Diogo Jota hatalmas vagyont hagyhatott a családjára, a sport mellett kiváló üzleti érzéke is volt
A fiatalon elhunyt sztár nemcsak a játékával keresett vagyonokat, hanem jó üzleti lépései is voltak, amikből további jelentős összegekre tett szert.


A nemrégiben autóbalesetben 28 éves korában elhunyt világhírű Diogo Jota özvegye és három kisgyermeke jelentős vagyont örökölhet. A Liverpool portugál sztárjának felesége, Rute és gyermekeik – a négyéves Dinis, a kétéves Duarte és a nyolc hónapos Mafalda – 35 millió fontot (16,2 milliárd Ft) is örökölhetnek - írja a Blikk.

A labdarúgó 2018-ban került az angol Wolverhampton Wanderershez. Itt heti 38 ezer fontot (17,6 millió Ft) kapott, ami 3,952 millió font (1,8 milliárd Ft) lehetett két év alatt. Ezt követően szerződött 2020-ban a Liverpoolhoz. Itt az első két évben összesen 8,632 millió font (4 milliárd Ft) volt a fizetése.

Majd a csapat meghosszabbította a szerződését, és a megemelet fizetésével pedig a haláláig 21,84 millió fontot (10,1 milliárd Ft) keresett. Kapott még különféle plusz juttatásokat is. hiszen Jota 182 mérkőzésen 65 gólt szerzett az angol bajnokcsapatnál. Évi 3,3 millió fontot (1,5 milliárd Ft) kapott szponzori szerződésekkel, és volt egy saját e-sport csapata, a Luna Galaxy, ahonnan szintén bevétele volt.

Egy 2023 februárjában megalapított cégében a 2024-es adatok szerint 186 ezer font (86,4 millió Ft) bevétele volt az 50 ezer fontos (23,2 millió Ft) kötelezettséggel szemben.

A sztár egy luxusvillában élt családjával Liverpool előkelő Blundellsands negyedében. Az ingatlant 2022-ben vásárolta 2,1 millió fontért (976,2 millió Ft). Ezen kívül luxusautó-gyűjteménye is volt, amely további több mint 1 millió fontot (464,8 millió Ft) ér.

Halála után a The Richest magazin kiemelte, hogy

a focista kiváló üzletember is volt.

„Olyan pénzügyi örökséget hagyott maga után, amit kevés sportoló ér el ilyen fiatalon. Üzleti éleslátása egyenértékű volt a pályán mutatott tehetségével. Példaképként szolgálhat más sportolók számára, hogyan építhetnek vagyont és örökséget a pályán túl is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Megható gesztus: A Liverpool kifizeti Diogo Jota szerződésének a hátralevő részét a családjának
Ezzel is támogatni szeretni anyagilag a családot. A futballista június végén vette feleségül három gyermeke édesanyját.


A portugál Record értesülése szerint a Liverpool FC vezetése úgy döntött, hogy Diogo Jota halála után is teljesíti a játékos szerződésében vállalt kötelezettségeket - adta hírül a Nemzeti Sport. A klub továbbra is utalja a portugál labdarúgó fizetését, ezzel támogatva az özvegyét és három gyermekét.

Jota 2027 nyaráig szóló szerződéssel rendelkezett az angol bajnokcsapatnál. Június 22-én vette feleségül három kisgyermeke édesanyját, Rute Cardosót.

A Liverpool szurkolói azt kérik a klubtól, hogy vonultassa vissza a 20-as mezszámot, és többé ne viselhesse azt senki. A klub közleményében már utalt arra, hogy a mezszám halhatatlanná vált.

„A 20-as mez és gazdája joggal válik halhatatlanná a klub 20. bajnoki címének megszerzésében játszott szerepével, a győzelemért tett erőfeszítésével, védjegyévé váló cseleivel és a Kop előtt élete utolsó, megrendítő erejű lövésével, amivel biztossá tette a győzelmet az áprilisi Mersey-parti derbin”

– írták.

Diogo Jota és öccse, André Silva csütörtök hajnalban vesztették életüket egy autóbalesetben. A temetésüket szombaton tartják a Porto melletti Gondomarban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Autóbalesetben meghalt a Liverpool támadója, Diogo Jota
A portugál válogatott támadó kocsija lesodródott az útról, fának ütközött és kigyulladt. Az autóban utazott a futballista testvére is.


Diogo Jota tíz nappal ezelőtt tartotta esküvőjét, feleségével három közös gyermekük volt. Most tragikus baleset érte Palacios de Sanabria közelében, ahol autójával letért az útról, fának csapódott, majd kigyulladt – számolt be róla a Marca.

A portugál labdarúgót nem sikerült időben kimenteni a lángoló járműből.

Az autóban testvére, André is vele utazott. A hírt a család is megerősítette.

Jota 2020-ban szerződött a Liverpoolhoz, ahol 182 mérkőzésen szerepelt, ezeken 65 gólt szerzett és 26 gólpasszt adott. A klubbal megnyerte a Premier League-et, az FA Kupát és a Ligakupát is.

Pályafutása a portugál Pacos de Ferreirában indult, később játszott az Atlético Madrid, a Porto és a Wolverhampton Wanderers csapataiban is.

A portugál válogatottban 2019-ben mutatkozott be, 49 alkalommal lépett pályára, és 14 gólt szerzett. A nemzeti csapattal kétszeres Nemzetek Ligája-győztes lett.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: