Két műtét lett a vége Lindsey Vonn olimpiai horrorbukásának
Két műtéten is átesett Lindsey Vonn, miután nagyot bukott és súlyosan megsérült a milánói-cortinai téli olimpián vasárnap. A 41 éves, olimpiai bajnok amerikai alpesisíző eleve sérülten állt rajthoz, miután a legutóbbi világkupa-versenyen elszakadt az elülső-keresztszalagja. Vonn ennek ellenére is versenyezni akart, a futam azonban alig 13 másodperccel a rajt után véget ért számára.
Amikor megállt, szemmel láthatóan nagy fájdalmai voltak, hosszú percekig ápolták, majd mentőhelikopterrel vitték le a pályáról.
Az Ansa olasz hírügynökség értesülései szerint Vonnt a baleset után először a cortinai Codivilla Kórházba vitték, ahol az első vizsgálatokat végezték el. Az amerikai stáb innen a jobban felszerelt, idegsebészeti osztállyal is rendelkező trevisói Ca' Foncello Kórházba szállíttatta át a sportolót.
Az olasz La Gazzetta dello Sport arról írt, hogy
A kórház hétfőn annyit közölt, hogy műtétet hajtottak végre a bal lábának stabilizálása érdekében, de második beavatkozásról nem tettek említést. A műtéteket egy helyi ortopéd és plasztikai sebészekből álló orvoscsapat végezte, Vonn személyes orvosa pedig segédkezett a beavatkozásnál.
A női lesiklást végül az amerikai Breezy Johnson nyerte a német Emma Aicher és az olasz Sofia Goggia előtt.
A sílegenda már rengeteg sérülést megélt pályafutása során: jobb térdét négyszer műtötték, a bal térdében nincs oldalsó keresztszalagja, ezen kívül számtalan kar- és lábtörése volt, sőt a gerince is megsérült. Sérülései miatt 2019-ben vissza is vonult, és közel hat évet hagyott ki, mire tavaly végül visszatért a mezőnybe.