Orbán Trump győzelméről: Megcsapoltuk a vodkakészletet nagy boldogan
Orbán Viktor szerint Trump megválasztásával Magyarország olyan közeli szövetségbe került az Egyesült Államokkal, mint korábban még soha. Ez pedig lehetőségeket tartogat számunkra, amiket ki is fogunk használni.
Donald Trump megválasztásáról és az amerikai-magyar kapcsolatokról is kérdezték Orbán Viktort az Európai Politikai Közösség Puskás Arénában tartott csúcstalálkozója utáni sajtótájékoztatón.
„Ami az amerikai-magyar kapcsolatokat illeti, ott sok minden elromlott az elmúlt négy évben. Diszkriminációt kellett elszenvednünk sok területen. Ezeknek a kijavítása lesz az első kérdése az új adminisztrációval. És vannak gazdasági természetű kérdések is, azokról majd időben fogok beszélni. A béke dolgát illetően nem vagyok feljogosítva, hogy egy olyan kérdésben képviseljek álláspontot, amiben nem volt teljes egyetértés”
– fogalmazott Orbán, aki azt is hozzátette: „véleménykülönbségek vannak a háború folytatása vagy a gyors tűzszünet és béketárgyalás kérdésében”. Egy dolog ugyanakkor nyilvánvaló szerinte, hogy a békepártiak tábora nő, sőt Trump megválasztása után hatalmasat nőtt ez a tábor.
A Le Monde újságírója azt kérdezte Orbántól, hogy betartotta-e ígéretét, miszerint pezsgőt bont, ha Donald Trump nyer. A miniszterelnök azt mondta, részben tett csak eleget a fogadalmának, ugyanis Kirgizisztánban volt, amikor Trump győzött, ahol mások a szokások, így
„ott a vodkakészletet csapoltuk meg nagy boldogan, közösen örülve ennek a fantasztikus eredménynek”.
Az ATV azt kérdezte Orbántól, hogy, tekintve, milyen jó a kapcsolata Donald Trumppal, helyre tudja-e állítani a nemrégiben megszüntetett kettősadóztatási egyezményt az Egyesült Államok és Magyarország között az új adminisztrációval egyeztetve. Orbán szerint Trumpnak ezer nagyobb gondja van annál, hogy a magyarok sérelmeivel foglalkozzon, de „rajta vagyunk a listáján”.
Orbán azt is megjegyezte, hogy nem szabad összekeverni a személyes ügyeket meg az államközi kapcsolatokat. Szerinte nem az az érdekes, hogy két vezető milyen kapcsolatban van, ez csak a választásokig volt az, most viszont már csak Magyarországról és az Egyesült Államokról lehet beszélni.
„De az kétségkívül egy óriási esély Magyarország számára, hogy egy olyan közeli szövetségben vagyunk az Egyesült Államokkal, mint korábban még sosem. Ez lehetőségeket tartogat a számunkra, ami ki is fogunk használni. Ezzel szeretném is lezárni a személyes viszonyomat a megválasztott amerikai elnökhöz”
– jelentette ki Orbán, aki néhány dolgot azért még megjegyzett Trumpról.
„Börtönbe akarták zárni, el akarták kobozni a vagyonát, meg akarták ölni, és ma ő az Egyesült Államok elnöke. Mindig büszke vagyok, ha azokkal harcolhatok együtt, akik a mindenkori hatalmi elittel szemben próbálnak érvényt szerezni az emberek akaratának. Ezt hívják demokráciának.”
A Bloomberg azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy miként alakulhat át Ukrajna támogatása Trump elnökké választásával, mire Orbán úgy válaszolt: ha Amerika úgy dönt, hogy nem finanszírozza tovább a háborút, akkor Európa egyedül hogyan akarja finanszírozni, és készek vagyunk-e erre egyáltalán? A miniszterelnök szerint ez az oka annak, hogy az ukránoknak nyújtandó 50 milliárd eurós segélycsomag kérdése újra az asztalra került. Orbán szerint az európai emberek is egyre kevésbé elkötelezettek, hogy tovább finanszírozzák ezt a háborút, és a hamarosan hivatalba lépő Trump-adminisztrációnak is hasonló elgondolásai vannak. Ezzel kapcsolatban pedig már folynak az egyeztetések.
Donald Trump megválasztásáról és az amerikai-magyar kapcsolatokról is kérdezték Orbán Viktort az Európai Politikai Közösség Puskás Arénában tartott csúcstalálkozója utáni sajtótájékoztatón.
„Ami az amerikai-magyar kapcsolatokat illeti, ott sok minden elromlott az elmúlt négy évben. Diszkriminációt kellett elszenvednünk sok területen. Ezeknek a kijavítása lesz az első kérdése az új adminisztrációval. És vannak gazdasági természetű kérdések is, azokról majd időben fogok beszélni. A béke dolgát illetően nem vagyok feljogosítva, hogy egy olyan kérdésben képviseljek álláspontot, amiben nem volt teljes egyetértés”
– fogalmazott Orbán, aki azt is hozzátette: „véleménykülönbségek vannak a háború folytatása vagy a gyors tűzszünet és béketárgyalás kérdésében”. Egy dolog ugyanakkor nyilvánvaló szerinte, hogy a békepártiak tábora nő, sőt Trump megválasztása után hatalmasat nőtt ez a tábor.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sajnos elég rossz a helyzet” – megszólalt Jeszenszky Géza, miután ismét kórházba került
A Honvédkórházban ápolják Jeszenszky Gézát, akinek a fejsebénél fertőzés alakult ki. Az egykori külügyminiszter most erős antibiotikumos kezelést kap, és ágyhoz van kötve.
Ahogy kedd reggel beszámoltunk róla, Jeszenszky Gézát jelenleg a Honvédkórházban ápolják, miután elfertőződött a fején lévő seb. A volt külügyminiszter hétfői előadása után lett rosszul, ezután szállították kórházba mentővel.
Családtagjai vették észre, hogy másként mozog, fáradtabbnak, lassabbnak tűnt. Annyira megijedtek, hogy mentőt hívtak hozzá.
A kórházban elvégzett CT- és MR-vizsgálatok során derült ki, hogy súlyos szövődmény alakult ki.
„Sajnos elég rossz a helyzet, fertőzés lépett fel a sebnél, ami komoly következményekkel fenyeget, és hosszabb kórházi tartózkodást igényel. Most elég kemény antibiotikumos kezelést kapok a Honvédkórházban” – mondta a Blikknek Jeszenszky Géza.
Hozzátette, hogy szerdán is előadást tartott volna, és már a műtéti varratok kiszedésére készültek.
„Ágyhoz vagyok szögezve, lehet, hogy hetekig tart a kezelés.
Fájdalmaim nincsenek, előttem a számítógép, kommunikálok, levelezek” – fogalmazott. Egy pénteki, csallóközi programját is le kellett mondania, ahol szintén előadást tartott volna.
A 83 éves Jeszenszky Gézát és feleségét június 1-jén, vasárnap támadta meg otthonuk közelében egy hetvenéves, maszkot viselő férfi. A volt külügyminiszter fején akkor keletkezett a seb, amely mostanra elfertőződött.
Ahogy kedd reggel beszámoltunk róla, Jeszenszky Gézát jelenleg a Honvédkórházban ápolják, miután elfertőződött a fején lévő seb. A volt külügyminiszter hétfői előadása után lett rosszul, ezután szállították kórházba mentővel.
Családtagjai vették észre, hogy másként mozog, fáradtabbnak, lassabbnak tűnt. Annyira megijedtek, hogy mentőt hívtak hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Oroszország csak akkor hajlandó befejezni a háborút, ha a NATO kivonul a balti országokból
Szergej Rjabkov szerint a NATO terjeszkedése az ukrajnai háború egyik fő oka. Az oroszok most már nemcsak Ukrajnát, hanem a balti államokat is feltételként emlegetik.
Oroszország csak akkor hajlandó befejezni az ukrajnai háborút, ha a NATO kivonul a balti országokból – erről beszélt Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ állami hírügynökségnek adott interjúban. A Newsweek szerint a nyilatkozat fordulatot jelent az eddigi orosz állásponthoz képest.
Korábban az orosz vezetés azt követelte, hogy Ukrajna mondjon le a NATO-hoz való csatlakozásról. Most azonban Rjabkov kijelentése alapján már azt is feltételként szabnák, hogy a szövetség teljesen kivonuljon a balti térségből.
„Az amerikai fél részéről gyakorlati lépésekre van szükség, amik a biztonság területén fennálló alapvető ellentmondások felszámolását célozzák” – fogalmazott Rjabkov. Hozzátette: „Ennek a számunkra alapvető és a legsúlyosabb probléma rendezése nélkül egyszerűen lehetetlen megoldani az euroatlanti térség jelenlegi konfliktusát.”
A NATO az orosz–ukrán háború kitörése után megerősítette jelenlétét Kelet-Európában.
Jelenleg is fenntart katonai erőket többek között Bulgáriában, Észtországban, Magyarországon, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában. Svédország és Finnország a háború kitörése után csatlakozott a szövetséghez.
Rjabkov úgy fogalmazott: „Tekintettel az ukrajnai válság természetére és eredetére – amit az Egyesült Államok korábbi vezetése és általában a Nyugat provokált ki –, ez a konfliktus egyfajta próbának tekinthető, ami felméri, mennyire komolyak Washington szándékai a kétoldalú kapcsolatok rendezésére.”
Oroszország csak akkor hajlandó befejezni az ukrajnai háborút, ha a NATO kivonul a balti országokból – erről beszélt Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ állami hírügynökségnek adott interjúban. A Newsweek szerint a nyilatkozat fordulatot jelent az eddigi orosz állásponthoz képest.
Korábban az orosz vezetés azt követelte, hogy Ukrajna mondjon le a NATO-hoz való csatlakozásról. Most azonban Rjabkov kijelentése alapján már azt is feltételként szabnák, hogy a szövetség teljesen kivonuljon a balti térségből.
„Az amerikai fél részéről gyakorlati lépésekre van szükség, amik a biztonság területén fennálló alapvető ellentmondások felszámolását célozzák” – fogalmazott Rjabkov. Hozzátette: „Ennek a számunkra alapvető és a legsúlyosabb probléma rendezése nélkül egyszerűen lehetetlen megoldani az euroatlanti térség jelenlegi konfliktusát.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Évtizedek óta nem látott festmény tűnt fel Lázár János magángyűjteményében
A miniszter otthonában lóggó festmények összértéke több százmillió forint lehet. Szakértők szerint Vaszary, Batthyány és Koszta művei is láthatók a Lázár videóiban.
Az újabban a „luxizást” kifogásoló Lázár János több olyan videót is közzé tett az elmúlt években, melyek alapján valódi műkincsgyűjteményt rejt a hódmezővásárhelyi háza - írja a 24.hu.
A miniszter otthonában olyan műalkotások bukkantak fel, amelyek összértéke a szakértők szerint több százmillió forint is lehet.
Lázár videóiban feltűnő festményeket a Vásárhelyiek a változásért nevű Facebook-csoport
, majd a 444.hu és több művészettörténész is elemezte azokat.
A gyűjtemény egyik legérdekesebb darabja Vaszary Jánosnak a Tanulmány B.D. Úrhölgy képmásához című festménye, erről ugyanis évtizedek óta nem lehetett tudni, hol van.
A festmény pontos mását Haulisch Lenke 1978-as monográfiájában sikerült azonosítani. A mű a harmincas években készült, és egy portrésorozat része, amelyet Vaszary divatos ruhákba öltözött nőkről festett.
A Kieselbach Galéria egyik kiadványának borítóján szintén ez a kép szerepel. A Megtalált képek című könyv szerzője, Molnos Péter művészettörténész szerint a festmény 1935-ben megjelent a Pesti Napló Képes Mellékletében, és azóta nem szerepelt aukción. Molnos úgy fogalmazott: „nagyon valószínű, hogy a kép jelenleg Lázár János gyűjteményében található”. Azt is közölte, hogy a mű utolsó ismert tulajdonosa Kovács Dezső volt.
Kovács Dezső 2002-ben hunyt el, hagyatékával kapcsolatban pedig hosszú per zajlott az örökösök között. A viták során kiderült, hogy az örökségből mintegy egymilliárd forint értékű, több mint ötszáz festmény tűnt el, de a Vaszary-mű nem volt ezek között. Ugyanakkor nem ismert, hogyan került ki a Kovács-hagyatékból – ezt az információt egy örökös is megerősítette.
A felvételeken szereplő egy másik ismert festmény Batthyány Gyula 1908-as Lovaspóló című alkotása, amely már egy 2020-as interjúban is látható volt. Egy hasonló témájú művét akkor 44–60 millió forint közé becsülték.
A videókban Koszta József Kék szoknyás kislány című, 1916-os festménye is feltűnik. Egyik, név nélkül nyilatkozó művészettörténész ezt a művész egyik csúcsteljesítményének nevezte. Koszta képei közt találni olyat, amely 15–20 millió forint fölötti áron cserélt gazdát.
Látható még egy Emil Adam által festett kép is, amely Kincsem címmel 1896-ban készült. Ennek utolsó ismert ára 21 ezer euró volt, ami mai árfolyamon körülbelül 8,5 millió forintnak felel meg.
A képkockák alapján Brodszky Sándor és Csók István egy-egy művét is azonosították a megkérdezett szakértők. Az általuk elemzett festmények értékét több alkalommal is magas összegre becsülték. Vaszary például az utóbbi évek egyik legnépszerűbb művésze a gyűjtők körében. A Parkban című festménye 2022-ben 80–130 millió forint közé volt becsülve, és végül körülbelül 100 millió forintért kelt el.
Lázár János a 24.hu megkeresésére válaszolva azt írta:
„Mindenek előtt jelzem, hogy a megkeresésében érintett festmények beazonosítása pontatlan. Azok közül a képek közül, amelyeket jól azonosított be, van, amelyik már nincsen a tulajdonomban. A felsorolt alkotások becsült értéke rosszindulatúan túlárazott. A tulajdonomban lévő festmények egyike sem védett alkotás. A vásárlások idejében érvényes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségemnek, szabályszerűen eleget tettem. Végezetül tájékoztatom, hogy jó ideje nem vásároltam képet.”
A további kérdésekre – például melyik festmény van még a birtokában, melyiket adta el, és pontosan mennyit érnek ezek – nem adott választ.
Sajtófőnökén keresztül jelezte, hogy nem kívánja kiegészíteni nyilatkozatát.
A jelenlegi szabályozás szerint minden évben vagyonnyilatkozatot kell leadniuk a politikusoknak. Az útmutató szerint az 5 millió forintot meghaladó értékű vagy védett műtárgyakat is fel kell tüntetni. A dokumentumból azonban nem derül ki, hogy a miniszter birtokában lévő festmények értéke eléri-e ezt a határt, vagy hogy egyáltalán az ő tulajdonában vannak-e.
A miniszter legutóbbi vagyonnyilatkozatához 19 pótlapot csatolt, hogy felsorolja az ingatlanjait, földterületeit és egyéb vagyonelemeit. Egy közelmúltbeli fórumon így fogalmazott: „Jómódú ember vagyok, vagyonos ember vagyok, ezt soha nem tagadtam, mindenem benne van a vagyonnyilatkozatomban, számolják ki.”
Az újabban a „luxizást” kifogásoló Lázár János több olyan videót is közzé tett az elmúlt években, melyek alapján valódi műkincsgyűjteményt rejt a hódmezővásárhelyi háza - írja a 24.hu.
A miniszter otthonában olyan műalkotások bukkantak fel, amelyek összértéke a szakértők szerint több százmillió forint is lehet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Zelenszkij tönkretenné Magyarországot” – reagált Menczer Tamás az ukrán elnök interjújára
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Zelenszkij a Tisza Párt felmérésére szeret hivatkozni, amely szerint a magyarok 58 (Zelenszkij szerint 70) százaléka támogatja Ukrajna uniós tagságát.
„Fenyegetőzik Ukrajna! Zelenszkij tönkretenné Magyarországot! Az ukrán elnök azt állítja, hogy „Orbán Viktor pozíciója nem tükrözi Magyarország egészének álláspontját.” – így reagáltMenczer Tamás Volodimir Zelenszkij Válasz Online-nak adott interjújára.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint
„az, hogy a magyarok mit gondolnak Ukrajna uniós tagságáról, rövidesen kiderül,
zajlik a Voks 2025, és a szavazás a végéhez közeledik”.
Menczer szerint Zelenszkij a Tisza Párt felmérésére szeret hivatkozni, amely szerint a magyarok 58 (Zelenszkij szerint 70) százaléka támogatja Ukrajna uniós tagságát.
„Zelenszkij elnök szerint mindenkinek Ukrajnát kell szolgálnia! A magyaroknak is! Nekünk viszont Magyarország az első! Vagy azt is mondhatnánk: Dicsőség Magyarországnak! Nem engedjük Magyarországot tönkretenni Ukrajnáért!” – zárult a bejegyzés.