prcikk: Megvesszük a szemetet, megesszük és hízunk – beszélgetés Bartha Ákos táplálkozás-kutatóval | szmo.hu
EGÉSZSÉG
A Rovatból

Megvesszük a szemetet, megesszük és hízunk – beszélgetés Bartha Ákos táplálkozás-kutatóval

Mit együnk, hogy egészségesek legyünk? Milyen a hatása napjaink modern vagy divatos étrendjeinek? Kinek higgyünk az e téren is megfékezhetetlen információ-áradatban?


Bartha Ákos élelmiszer-biológussal, táplálkozás-kutatóval, a Táplálkozás-Beállítás alapítójával és szakmai vezetőjével beszélgetünk.

-Az Önök mottója: „Kiút a táplálkozási tanácsadások útvesztőjéből”.

- Úgy gondolom, hogy ez a mondat jól összefoglalja lassan tíz éves küldetésünket, mert próbáljuk az élelmiszer-, a táplálkozás és az orvostudomány egymásra épülő ismereteit összefoglalni. Van dietetikusunk, én jelenleg doktorálok élelmiszertudományból, három további kollégánk pedig táplálkozás-tudományból írja a disszertációját. Így próbáljuk a tudásunkat összeadni és azt a platformot megteremteni, ami biztosítja ennek a küldetésnek az alapját.

-Nagyon fontos dolgot mondott ki az egyes tudományágak egymásra épülésével, hiszen gyakran látjuk, hogy szorosan összefüggő kutatások elmennek egymás mellett.

- Teljesen egyetértek Önnel! Én már tanulmányaim során is nagyon érdeklődtem az úgynevezett funkcionális élelmiszerek iránt. Ezek olyan élelmiszerek, amelyeket valamilyen célból állítunk elő. Számomra ez a legfontosabb terület, mert ez minket, magyarokat különösen érint.

Ha például szelénnel dúsított takarmányt adunk a tyúkoknak, egy bizonyos mennyiség fölött a szelén megjelenik a tojásban, és akkor már táplálkozástudományi szempontokat figyelembe véve vehetünk az üzletben szelénben az átlagnál gazdagabb tojást.

Az Európai Unió szinte valamennyi országában – nyilván földtörténeti okokból – a talaj hagyományosan szelénben szegényebb. Így ez az eljárás jót tesz az állatoknak és embereknek. Finnországban a 80-as évek óta már magát a talajt kötelező kezelni. És ha kitérünk a harmadik területre, az orvostudományra, bizonyított tény, hogy csak a volt Jugoszlávia területén és Lengyelországban rosszabb az emberek szelén-ellátottsága, mint nálunk, az ezzel együtt járó hiánybetegségekkel, mint a meddőség, az immunológiai zavarok, vagy a pajzsmirigy-alulműködés.

- Ön hogyan kezdett el foglalkozni ezzel a területtel?

- Mindig is érdekelt az élelmiszerek előállítása, az agrár-résztől a készételekig, és az is, hogy az étel hogyan hat az egészségünkre. Ez vezetett a hazaiak után külföldi tanulmányok irányába. Végül az Egyesült Államokban egy olyan céghez kerültem, ahol viszonylag egyszerű, természetes alapú állatgyógyászati szereket gyártottak, és ezt a tudást emberi célokra is felhasználták. Ott az állatorvoslás, az élelmiszertudomány és a táplálékkiegészítő-gyártás szerves egységet képezett. Japánban pedig egy joghurt-készítő cégnél arra figyeltem, hogy milyen emésztés-segítő baktériumokat használnak. 2008 körül kezdett érdekelni a táplálkozás-tudományi irány, és elkezdtük néhány barátommal, kollégámmal felépíteni ezt a táplálkozás-beállítási vonalat. Kezdetben úgy gondoltuk kicsit idealista módon, hogy elegendő lesz a megelőzésre koncentrálni. De az évek során kiderült, hogy

minket, magyarokat, az étrendünk igazából akkor érdekel, amikor már valamilyen probléma megjelenik és kapcsolatba tudjuk hozni akár a testsúlyunkkal, vagy valamilyen élelmiszer-csoport elfogyasztásával.

Így a piaci igények fényében kénytelenek voltunk egyre mélyebben belemenni bizonyos egészségügyi kihívásokba. Rólam is kiderült menetközben, hogy genetikailag gluténérzékeny vagyok és a bélflórámmal sincs minden rendben.

-Programjuk egyik fő pontja a „funkcionális egészség-fejlesztés”. Mit jelent ez konkrétan?

- Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy már szakorvos által diagnosztizált egészségügyi kihívásokhoz tudunk-e étrendi vagy étrendkiegészítő megoldást felkínálni. Ennek jegyében írunk könyvet például az alacsony FODMAP-étrendről is, amely az irritábilis bélszindrómának a bizonyított elsődleges funkcionális megoldása. Márpedig ez a betegség a magyar lakosság 15%-át érinti, és ez az arány növekvőben van.

-Miben áll ez az étrend?

- Ez az ausztrál Monash egyetem 40 éves kutatásának végeredménye. Ők az emésztőrendszeri problémákra találtak egy biológiai és orvostudományi értelemben nagyon logikus módszert, amely szerint,

ha bizonyos erjedő szénhidrátokat kiszedünk az étrendből, megoldódnak a kapcsolódó panaszok.

Csak néhány példa: a tejcukor és a gyümölcscukor. A tejcukor-érzékenységről, vagy a gyümölcscukor-felszívódászavarról korábban is tudtunk, csak senki nem gondolta, hogy ezek egymáshoz kapcsolódnak. Ide sorolható még a 2012 óta ismert „nem cöliákiás gluténérzékenység.” Ez nem a lisztérzékenység hagyományos formája, hanem a búzafélékben lévő fruktánok, azaz FODMAP-ok okozzák.

- Vannak-e általánosnak tekinthető „varázsdiéták”? Paleolit, mediterrán...

- A II. világháború óta a három legnagyobb mértékű változás a mi étkezési kultúránkban az egyre nagyobb mértékű növényi zsír és feldolgozott szénhidrát-fogyasztás, illetve az, hogy egyre kevesebb értékes, tápanyagban, színanyagban és szelektív rostban gazdag ételt veszünk magunkhoz. Ha ezt a három alapelvet megfelelően kezeljük, a paleolitnak nagyon is lehet igazat adni, mert abban hagyományosan figyelembe veszik ezeket, de ugyanígy vagyunk a mediterránnal is. Mindkettőből át lehet venni azokat az elemeket, amelyek az egészségmegőrzést szolgálják.

Például kevesebb bő zsírban kisütött ételt fogyasszunk – egy bizonyos mennyiség felett nagyon károsak az élelmiszeripari növényi olajok – inkább főzzünk, pároljunk, halételek és bizonyos zöldségek fogyasztására koncentráljunk. Tudatosan választunk gyökérzöldségeket, élénk színű zöldségeket, bogyós gyümölcsöket, feldolgozatlan fehérforrásokat.

Figyelünk arra is, hogy minél kevesebb üdítőt fogyasszunk, amelyekhez cukrot vagy modern édesítőszereket adnak, ugyanakkor előnyben részesítjük az olyan élelmiszereket, amelyekben a keményítő a rosttal együtt teljes értékűen van jelen, mert az emberi szervezet biológiai alapon arra van kitalálva, hogy teljes értékű keményítőket rostokkal együtt fogyasszon. Például ilyen az édesburgonya, a sütőtök, vagy a paszternák.

- Gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy az egészségesnek mondott élelmiszerek sokkal drágábbak, és nem biztos, hogy ezeket mindenki megengedheti magának.

- Ez sem ilyen egyértelmű. Ha elmegyünk a piacra és a mi szemünkkel nézünk körül, elérhető áron lehet kapni keszeget, pontyot, busát, baromfiahúst, tojást. Ugyanezt tapasztaljuk, ha idényjellegű zöldségeket és főtt gabonákat, rizst, hajdinát eszünk, és nem próbáljuk meg étrendünket nagyon kiterjeszteni a feldolgozott élelmiszerek irányába, amelyek között sok élvezeti cikket találunk.

Sok más országhoz képest nálunk még mindig kedvező áron lehet alapélelmiszereket beszerezni. Vegyük a sok tápértéket tartalmazó belsőségeket: Franciaországban tízszer annyiba kerül a máj, de igaz ez a csontokra is, amelyekből egy hagyományos csontlevest készíthetünk.

- Mennyire fontos az egészségünk számára a táplálkozás az életmód, a környezet egyéb tényezőihez viszonyítva?

- Az egyik legfontosabbnak a táplálkozást tekintjük, de természetesen nagyon fontos a fizikai aktivitás, az alvás, a fénykörnyezet, szellemi és lelki kérdések, és a szokásaink is. Fontos az is, hogy mi mit gondolunk egy ételről, az életmódunkról.

Mi magyarok dohányzunk, rengeteg alkoholt és más élvezeti cikket fogyasztunk, ráadásul nagyon romantikusak vagyunk a háztáji ételekkel.

A paraszti kultúrában még mindig benne van, hogy egy kis túlsúly inkább státusszimbólum, mint olyasmi, amelynek egészségügyi következménye van.

- Régen a jó módú gazdát „zsírosparasztként” is emlegették...

- Ismert irodalmi figura a paraszt, aki arról álmodik, hogy egyszer jóllakik. De dédnagymamám is emlegette: „Fiam, a parasztember akkor eszik tyúkot, ha a tyúk beteg, vagy a paraszt beteg”. Tény, hogy az „erőlevesnek” van immunrendszer-támogató hatása, és a túlsúlynak pedig súlyos egészségügyi következményei...

- Manapság rengeteg szó esik a táplálkozás és a környezettudatosság kapcsolatáról. Vannak, akik szerint a veganizmus a megoldás, mások szerint viszont éppen ellenkezőleg.

- A vegán étrenddel kapcsolatban számos nagyon komoly aggályunk van. Ez a mozgalom táplálkozás- és orvostudományi szempontból egyaránt kezd egyre frusztrálóbbá válni. Én úgy szoktam a legdiplomatikusabban fogalmazni, hogy a vegán étrend jelenlegi trendjében az élelmiszeripar új margarinja.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
„Köpni szabad, öblíteni szigorúan tilos?” – itt az új szabály, ami felülír mindent, amit a fogmosásról eddig tudtál
Nemzetközi fogorvosi szervezetek a „köpj, ne öblíts” elvét javasolják, a szájvíz használatát pedig egy másik napszakra időzítik.


Egy frissítő, erősen mentolos fogmosás után a legtöbbünk számára teljesen automatikus, szinte reflexszerű mozdulat, hogy a csapot megnyitva egy nagy korty hideg vízzel öblítjük ki a szánkat. Tisztaságérzet, friss lehelet, a habos fogkrém nyomainak tökéletes eltüntetése – generációk óta ezt a kőbe vésett rutint követjük a fürdőszobákban. Mégis,

egyre több hivatalos egészségügyi ajánlás állítja a szöges ellentétét: ha fogmosás után nem öblítünk azonnal vízzel, a fogkrémben lévő fluorid sokkal tovább védi a fogainkat.

Bár a napi rutin megváltoztatása első hallásra jelentéktelen apróságnak tűnik, a téma valóságos indulatokat generál az emberek között, hiszen a megszokott, azonnali tisztaságérzet csap össze a tudományosan igazolt, hosszú távú fogászati megelőzéssel.

Az elmúlt időszakban a közösségi médiát is letarolta a téma, a rövid videós platformokon futótűzként terjedt a „köpj, ne öblíts” üzenet, ami rengeteg felhasználóból váltott ki heves reakciót. A laikusok által felkapott trendre a szakmai szervezetek is reagáltak, és a meglepetés sokakat arcul csapott: a furcsa, megszokhatatlannak tűnő tanács nagy vonalakban valóban megállja a helyét. A brit nemzeti egészségügyi szolgálat útmutatója egyértelmű:

„Ne öblíts vízzel közvetlenül fogmosás után, mert lemossa a fogakon maradó, koncentrált fluoridot.”

Az Amerikai Fogorvosi Szövetség is ebbe az irányba mozdult el, bár egy kompromisszumos javaslattal: aki ragaszkodik az öblítéshez, tegye azt kevés vízzel, vagy várjon legalább húsz percet.

A tudományos háttér is ezt támasztja alá. Egy 2024-es vizsgálat kimutatta, hogy az öblítés elhagyásával a szájüregi fluoridszint tartósabban és magasabban marad, ami hatékonyabb védelmet nyújt a fogszuvasodás ellen.

Ez a megnövekedett koncentráció segíti a fogzománc ásványi anyagainak visszaépülését, és gátolja a baktériumok savképző tevékenységét.

A helyes sorrend tehát: először fogselyem vagy fogköztisztító kefe a lepedék fellazítására, majd kétperces fogmosás magas fluoridtartalmú (felnőtteknél 1350-1500 ppm) fogkrémmel. Ezután a felesleget ki kell köpni, de nem kiöblíteni. Ha valaki mégis szájvizet használna, azt a nap egy másik szakaszában, például ebéd után tegye, hogy ne mossa le a fogkrém jótékony hatását.

Magyarországon a helyzetet bonyolítja, hogy nincsen országos, közösségi ivóvíz-fluoridálási program, így a lakosság fluoridbevitelének szinte egyetlen jelentős forrása a fogkrém. Ennek helyes használata ezért kiemelten fontos a fogszuvasodás megelőzésében.

A módszer különösen hasznos lehet a fogszuvasodásra hajlamosabb csoportoknak, például gyerekeknek, fogszabályzót viselőknek vagy azoknak, akik gyakran fogyasztanak cukros, savas ételeket és italokat.

Aki szeretne változtatni a berögződésein, próbálja ki két hétig az öblítésmentes módszert a javasolt sorrenddel. A legfontosabb, hogy a témáról konzultáljon saját fogorvosával, aki személyre szabott tanácsot adhat a fogkrém típusára és a szájápolási rutinra vonatkozóan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
Aggódva szaglászta a gazdája száját a kutya, ezzel mentette meg az életét
A 60 éves nőt a kétéves kutyája addig nem hagyta békén, amíg orvoshoz nem ment.


Egy kutya heteken át a gazdája száját szaglászta, és ezzel a zavaró, furcsa szokással végül megmentette az életét. Amikor az angol Colleen Ferguson először vette észre, hogy Inca nevű kutyája valamiért a leheletére vadászik, és minden egyes alkalommal aggodalmas fintorral odébbáll, még a legrosszabb rémálmaiban sem sejtette, mekkora a baj.

A makacs, megmagyarázhatatlannak tűnő állati jelzés végül egy alapos, teljes testes orvosi vizsgálathoz vezetett, amely feketén-fehéren kimutatta, hogy a nő bal tüdejében egy korai fázisú rosszindulatú daganat lappang.

A ritka szerencsének és az állat kitartásának köszönhetően a szakemberek még azelőtt elcsípték a halálos betegséget, hogy az áttéteket képzett vagy végzetessé vált volna.

A történet akkor kezdődött, amikor a hatvanéves nő német juhásza hirtelen, minden előzmény nélkül megváltoztatta a viselkedését. A kutya napokon, majd heteken keresztül kitartóan a gazdája szája körül szimatolt, mintha valami láthatatlan, de rendkívül intenzív nyomot követne. Ferguson először a legkézenfekvőbb magyarázatra gyanakodott, vagyis arra, hogy valami gond lehet a fogaival vagy az ínyével.

Haladéktalanul felkereste a fogorvosát, de a szakember a legalaposabb vizsgálat után is mindent teljesen rendben talált a szájüregében.

Mivel az állat továbbra is nyugtalanul viselkedett, és a szaglászás nem maradt abba, a nő a háziorvosához fordult segítségért. A vérvételek és az általános vizsgálatok során sorra zárták ki azokat a rejtett betegségeket, például a gluténérzékenységet vagy a cukorbetegséget, amelyek jellegzetes szájszagot okozhatnak, de minden lelete negatív lett.

Inca azonban nem adta fel.

„A viselkedése megváltozott velem szemben, elkezdett a számra fókuszálni. Mintha csak a számra koncentrált volna az egész lénye, és addig nem lehetett elhessegetni, amíg ki nem fújtam a levegőt”

– idézte fel Ferguson a Daily Mirrornak. A nő a kutya állhatatossága miatt egyre jobban aggódott, ezért úgy döntött, az orvosok megnyugtató leletei ellenére inkább kifizet saját maga egy teljes testes képalkotó vizsgálatot, hogy minden kétséget kizárjanak. A diagnózis lesújtó volt:

a felvételek egy golf-labda nagyságú, nagyjából 4,3 centiméter átmérőjű tumort mutattak ki a bal tüdejében, I. stádiumban.

A nemdohányzó, korábban biológiatanárként dolgozó nőt sokkolta a hír. „Eszembe sem jutott, hogy tüdőrák lehet. Olyan megrázó volt, mert nem dohányzom, és a fáradtságon kívül semmilyen tünetem nem volt.”

Fergusont hamarosan megműtötték. Az operáció sikeres volt, a daganatot teljes egészében eltávolították. Mivel a rákot korai fázisban fedezték fel, sem kemoterápiára, sem sugárkezelésre nem volt szükség. A beavatkozást végző sebész is elismerte az eset rendkívüliségét.

„A sebész azt mondta: ‘Sosem kapjuk el az I. stádiumban; a kutyája megmentette az életét’”

– emlékezett vissza a nő. A tudomány mai állása szerint a kutyák rendkívül érzékeny szaglása képes lehet a daganatos sejtek által termelt, a lehelettel vagy más testnedvekkel távozó illékony szerves vegyületek (VOC) kiszűrésére. Klinikai kísérletek sora igazolta már, hogy a speciálisan kiképzett ebek nagy pontossággal képesek azonosítani többek között a tüdő-, mell- vagy prosztatarákos mintákat. A kutatók jelenleg olyan elektronikus „orrok” fejlesztésén dolgoznak, amelyek mesterséges intelligencia segítségével képesek lennének utánozni ezt a képességet, széles körben elérhetővé téve a korai, nem invazív szűrési módszereket.

Inca kutya a PDSA állatvédő szervezet hivatalos elismerésében részesült életmentő tettéért.

Via Daily Mirror


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Döbbenetes adatot tárt fel egy óriási kutatás: a Parkinson-kórral élők 96 százaléka egy súlyos tünettől szenved
A betegek szinte mindegyike álmatlansággal vagy nappali álmossággal küzd. Ezt a panaszt gyakran a szaglásvesztés és a szédülés is kíséri.


Miközben a Parkinson-kórral élők száma 2050-ig akár a háromszorosára is nőhet, egy nagyszabású, közel 11 ezer fős vizsgálat most rámutatott, mennyire másképp sújtja a betegség a férfiakat és a nőket, és hogy a leggyakoribb tünetek sokszor teljesen „láthatatlanok”.

A Parkinson-kór egy progresszív idegrendszeri betegség, amelyben az agy „substantia nigra” nevű területén pusztulni kezdenek a dopamint termelő sejtek.

Bár leginkább mozgászavarként ismert, amely nyugalmi remegéssel, lelassult mozgással, izommerevséggel és egyensúlyproblémákkal jár, a betegséghez számos nem motoros tünet is társul. Ezek közé tartoznak a hangulati változások, a memória és a gondolkodás nehézségei, az alvászavarok, valamint olyan autonóm működési problémák, mint a székrekedés vagy az alacsony vérnyomás, melyek gyakran jobban rontják az életminőséget, mint a látható mozgásbeli panaszok.

Egy nagyszabású kutatásban 10 929, Parkinson-kórral élő aszemély vett részt, akik kérdőíveket töltöttek ki és nyálmintát adtak genetikai elemzésre.

Ez jelenleg a legnagyobb aktív Parkinson-kohorszvizsgálat a világon. Az eredmények megerősítették, hogy a nem motorikus tünetek rendkívül gyakoriak: a résztvevők 52 százaléka szaglásvesztésről, 65 százaléka memóriaváltozásokról, 66 százalékuk pedig fájdalomról és szédülésről számolt be.

Különösen kiugró adat, hogy a betegek 96 százaléka küzdött valamilyen alvászavarral, például álmatlansággal vagy nappali álmossággal.

A kutatás tisztább képet adott a kockázati tényezőkről is. Az életkor továbbra is az elsődleges rizikófaktor, a tünetek átlagosan 64 éves korban kezdődtek, a diagnózist pedig 68 évesen állították fel.

Bár a betegek negyedénél a családban már előfordult a kór, az eseteknek csupán 10-15 százaléka köthető egyértelműen specifikus génmutációkhoz.

A betegség kialakulásáért a legtöbb esetben – 85-90 százalékban – a genetikai hajlam, a környezeti hatások és az idősödés komplex kölcsönhatása felelős.

A betegség másfélszer gyakrabban fordul elő férfiaknál, és a tünetek is eltérően jelentkeznek a nemek között.

A nők átlagosan fiatalabbak voltak a tünetek megjelenésekor (63,7 év a férfiak 64,4 évével szemben) és a diagnózis idején is (67,6 év a férfiak 68,1 évével szemben). A nők körében gyakoribb volt a fájdalom (70 százalék a férfiak 63 százalékához képest) és az esések (45 százalék a 41 százalékhoz képest).

Ezzel szemben a férfiaknál gyakrabban fordultak elő memóriaváltozások (67 százalék a nők 61 százalékával szemben) és impulzív viselkedésformák, különösen a szexuális jellegűek (56 százalék a 19 százalékkal szemben), bár a legtöbb résztvevőnél az impulzivitás enyhe volt vagy teljesen hiányzott.

A tanulmány egy pillanatképet ad, de nem hasonlítja össze a betegeket egy egészséges kontrollcsoporttal, és nem követi a tünetek időbeli változását. Mindezek ellenére az eredmények kulcsfontosságúak lehetnek a kockázati tényezők jobb megértésében, ami elvezethet a veszélyeztetettek korábbi azonosításához és a betegség személyre szabottabb kezeléséhez.

Via Science Alert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
A legveszélyesebb tévhitek az agyhártyagyulladásról: ezért nem szabad a kiütésre várni
A sötétlila, nem elhalványuló kiütés a véráramfertőzés (szepszis) kései jele, nem a betegség kezdete. Aki erre a tünetre vár, az a kritikus állapotig halogatja az életmentő orvosi segítségkérést.


Ez a betegség nem egy elhúzódó nátha, hanem egy villámgyors lefolyású vészhelyzet, ahol a késlekedés szó szerint életekbe kerülhet. A legnagyobb ellenség pedig nemcsak a kórokozó, hanem a tévhitek is, amelyek hamis biztonságérzetet keltenek.

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ - CDC - nem finomkodik, amikor a meningococcus baktérium okozta agyhártyagyulladásról és a vele járó véráramfertőzésről beszél.

Mielőtt rátérnénk a leggyakoribb félreértésekre, a legfontosabb, hogy tudd, mikor kell azonnal cselekedni.

Felnőtteknél és idősebb gyerekeknél a hirtelen fellépő magas láz, a kínzó fejfájás és a merev, mozgathatatlan tarkó klasszikus tünetegyüttese azonnali vészjelzés, amit gyakran fényérzékenység, hányinger vagy zavartság kísér.

Csecsemőknél a figyelmeztető jelek sokkal árnyaltabbak lehetnek: a baba túlzott aluszékonyságot, vigasztalhatatlan sírást, az étel elutasítását, valamint a koponyán lévő kutacs feszülését vagy elődomborodását mutathatja.

Ha ezekhez hideg végtagok, szapora légzés, erős izomfájdalom, és később sötétlila kiütések társulnak, amelyek nem halványulnak el még akkor sem, ha átlátszó tárggyal (például pohárral) enyhén megnyomjuk őket, az már a véráramban terjedő fertőzés, azaz szepszis jele lehet, ami azonnali orvosi beavatkozást igényel.

Ilyenkor Magyarországon egyetlen helyes lépés van: azonnal hívni a 112-t és egyértelműen jelezni az agyhártyagyulladás gyanúját.

Sokan gondolják, hogy ez egy tipikus gyermekbetegség, ami felnőttként már nem fenyeget. Ez az első és talán legveszélyesebb tévhit.

Bár a kisgyermekek valóban a legveszélyeztetettebb korosztály, a bakteriális agyhártyagyulladás bárkinél, bármikor lecsaphat.

Az elmúlt évek adatai ráadásul azt mutatják, hogy bizonyos kórokozótörzsek kifejezetten a 30 és 60 év közötti felnőtteket támadták.

„Bizonyos esetekben a fertőzés rendkívül gyorsan súlyosbodhat, és a beteg órákon belül meghalhat” - nyilatkozta az American Medical Association-nek Dr. Jeffrey Silvers infektológus.

A kockázat tehát nem korfüggő, a legnagyobb hiba mégis az, amikor a beteg vagy a családja egyetlen, jól ismert tünetre vár.

„Megvárom, amíg megjelenik a kiütés” – hangzik a második tévhit, ami végzetes lehet.

A jellegzetes, nem elhalványuló bőrjelenség ugyanis egyáltalán nem törvényszerű, és ha megjelenik is, az gyakran már a betegség egy kései, rendkívül súlyos szakaszát jelzi.

A betegség influenzaszerű tünetekkel indulhat, de az állapot órák alatt drámaian romolhat. „Szólaljanak meg a vészcsengők, mert az agyhártyagyulladás olyan, mint a villámcsapás; sosem gondolod, hogy veled történik meg” – mondta a Meningitis Now-nak egy túlélő kislány édesanyja, aki a szülői ösztönére hallgatva kért időben segítséget.

A harmadik gyakori félreértés a védőoltásokhoz kapcsolódik. Sokan hiszik, hogy ha be vannak oltva, teljes védettséget élveznek.

A valóság az, hogy bár a vakcinák a megelőzés leghatékonyabb eszközei, nem fednek le minden egyes kórokozót és szerotípust. Az oltottság drasztikusan csökkenti a kockázatot, de nem teszi nullává.

Éppen ezért a gyanús tünetek jelentkezésekor az oltási státusztól függetlenül ugyanaz a szabály érvényes: azonnali orvosi segítségkérés.

Ezzel szorosan összefügg a negyedik tévhit: a halogatás. A betegség lefolyása annyira gyors, hogy nincs idő mérlegelni vagy arra várni, hogy a tünetek maguktól enyhüljenek.

Minden egyes óra késlekedés rontja a túlélési esélyeket és növeli a maradandó károsodások, például hallásvesztés, agykárosodás vagy végtag-amputáció kockázatát.

Végül sokan tévesen ítélik meg a fertőzés terjedésének módját is.

Az ötödik tévhit szerint a betegség egy rövid, hétköznapi találkozás során is könnyen elkapható.

Ezzel szemben a leggyakoribb bakteriális kórokozó terjedéséhez jellemzően szoros és hosszan tartó kontaktus szükséges, például közös evőeszköz használata, csókolózás vagy egy háztartásban élés.

A beteggel való szoros kapcsolat esetén a hatóságok döntenek a megelőző antibiotikumos kezelés szükségességéről.

A betegség ritka, de a lefolyás brutalitása miatt a legkisebb gyanú is azonnali cselekvést követel. Ahogy a már idézett édesanya fogalmazott: „Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha várok.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: