Nick Jonas és Paul Rudd összeverekednek egy dal miatt – Az Életem legjobb száma a nyár egyik nagy slágere is lehetne
Van egy ír filmrendező (és forgatókönyvíró), akit már jó ideje azonosítani lehet a zenei témájú, megható és vicces mozgóképekkel. John Carney éppen 20 évvel ezelőtt, a csodálatos Egyszerrel (2006) robbant be a köztudatba (noha akkor már volt egy filmje, A lázadás mámora 2001-ből), amely Oscar-díjat is kapott a Falling Slowly című gyönyörű dalért. 2008-ban ott állt a gála színpadán sokmillió tévénéző előtt a jobbára ismeretlen ír Glen Hansard és a teljesen ismeretlen cseh Markéta Irglová, többek között a nyolcszoros Oscar-díjas Alan Menken három betétdala elől happolva el a hőn áhított szobrot. Fantasztikus pillanat volt.
Ez volt a Szerelemre hangszerelve, amelynek betétdala, a Lost Stars szintén jelölve volt az Oscaron (akkor viszont John Legend és Common beelőzték őt a Gloryval a Selmából). Majd 2016-ban a Sing Streettel (sokak szerint talán az eddigi legjobb filmjével) ért el Carney mesterhármast. Végül egy nagyobb szünet (illetve a Modern szerelem című sorozat dirigálása) után, 2023-ban, immár streamingre érkezett a Flora és fia, amely talán a rendezői pályja leggyengébb darabja, de ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna az is tündéri és abszolút néznivaló.
Egyvalami köti össze ezeket a filmeket Carney személyén kívül: a zene és a zenélés szeretete, illetve annak gyógyító és kapcsolaterősítő ereje. Nem musicalekről van szó, hanem zenés filmekről: a főszereplőik mind zenészek (Egyszer, Szerelemre hangszerelve), vagy annak tanulnak (Sing Street, Flora és fia), és ezáltal próbálnak elérni valamit: befutni, és ezzel kilábalni a szegénységből, meghódítani a szerelmük alanyát, vagy jobb útra téríteni a gyereküket. Szóval nem feltétlenül a siker, a pénz és az elismerés hajszolása van a középpontban, annál sokkal nemesebb célok lebegnek a karakterek előtt.
A sztori szerint Rick Power (Paul Rudd) egy Írországban élő zenész, aki egykor a rockbandájával a nagy befutást tűzte ki célul, ma már azonban, ötvenes férfiakként főként esküvőkön lépnek fel. Egy menyegzőn azonban megismerkedik az amerikai fiúbandából kivált popsztárral, Danny Wilsonnal (Nick Jonas), akivel azonnal egymásra hangolódnak, és végigjammelnek egy éjszakát, megmutatva egymásnak a dalaikat. Fél évvel később pedig Rick azzal szembesül, hogy egy általa írt dalból (amit megmutatott Dannynek is) hatalmas világsláger lett, csupán ő nincs feltüntetve szerzőként. Danny ugyanis ezzel a számmal röffentette be a szólókarrierjét. Rick persze nem akarja annyiban hagyni a dolgot, ám nem tudja bizonyítani, hogy a dal az övé lenne, úgy dönt tehát, hogy felkeresi Los Angelesben Dannyt, hogy szembesítse őt a lopásával.
A zeneipar terepén igen kényes téma a plágium, a lenyúlás, szinte minden nap hallani ilyen szerzői jogi vagy plagizáló perekről, amelyek természetesen lehetnek abszolút jogosak is, ugyanakkor minden bizonnyal sokan csak így próbálnak nyerészkedni a tehetős sztárelőadókon. Ricknek sem hisznek, még a saját családja, az imádott felesége, Rachel (Marcella Plunkett) és a tinilánya, Aja (Beth Fallon) sem emlékeznek erre a dalára, „de hát annyi mindent mutatott már nekik”. A bandája tagjai ugyanígy vannak ezzel. Felvételt azonban sajnos Rick nem tud felmutatni róla. Bizony, sokszor vagyunk így ezzel magunk is. Legyünk őszinték! Van, hogy hallunk egy dalt egy ismerősünktől vagy családtagunktól, amire legyintünk, maximum elismerjük, hogy jópofa, ha azonban az összes rádióból és a csapból is az folyna, csak akkor ismernénk el igazán. Amikor már sláger.
S miután Danny kiadója, az élén Mackel (Jack Reynor más a Sing Streetben is játszott) lekoptatja a kamuzónak és nyerészkedőnek hitt „kis senkit”, az úgy dönt, leghűségesebb zenésztársával és barátjával, Sandyvel (Peter McDonald a film társ-forgatókönyvírója is Carney mellett, sőt, sok jelenetben el is lopja a show-t a többiek elől) felkeresi a valódi nyerészkedőt.
Az Életem legjobb száma tehát egy rétegzettebb darab John Carney filmográfiájában, amelyben már a zenélés komoly konfliktuslehetőségei is felmerülnek, nyilván ezzel szembeállítva a szélesebb közönséget megmozgató slágergyárakat, illetve a zenélés valódi értékét és szeretetét. Nem megfeledkezve arról, hogy egyik sem ördögtől való, csupán könnyen összekülönbözhetnek.
Az pedig, hogy Carney és a szerzőtársa, Gary Clark összehoztak ráadásul egy olyan slágert is a filmhez, amiről valóban elhisszük, hogy az egész világ rákattant, és megéri harcolni érte, az az igazán nagy truváj. Az Életem legjobb száma kiváló alkalom egy üdítő nyári mozizásra, majd utána egy kellemes közös karaokézásra.
