EGÉSZSÉG
A Rovatból

Megvesszük a szemetet, megesszük és hízunk – beszélgetés Bartha Ákos táplálkozás-kutatóval



Ugyanaz a struktúra épül ki körülötte, mint az 50-es, 60-as, 70-es években a margarin körül, aztán el kellett távolítani az étrendünkből, mert kiderült, hogy a növényi olajokból hidrogénezett zsiradékokban lévő transzzsíroknak milyen komoly egészségügyi kockázatai vannak. Ez a trend, megszínezve a környezetvédelmi vonallal, kapóra jön az élelmiszeriparnak.

Magyarországon 2g transzzsírsav/100g zsírtartalom a határérték

Az Upfield Hungary Kft. hozzánk eljutatott közleménye szerint a Magyarországon forgalomba hozott élelmiszereknek, margarinoknak, köztük az Upfield Hungary Kft. termékeinek (Flora, Rama, Delma, Liga termékek) transzzsírsav-tartalma elenyésző, ugyanis csak a hazai transzzsírsav-rendeletnek (71/2013.(XI.20) EMMI rendelet) megfelelő terméket lehet forgalomba hozni. Ez annyit jelent, hogy Magyarországon csak 2g transzzsírsav/100g zsírtartalom határérték alatti termékek árusíthatók, ennek pedig minden margarin megfelel, így minden az Upfield Hungary Kft. által forgalmazott margarin is. Éppen ezért ezek az élelmiszerek nem hozhatóak összefüggésbe a transzzsírsavak egészségre gyakorolt negatív hatásaival.

Ha egy műhúst gyártó cég pár év után a tőzsdére megy, én nem nevezném környezetvédelmi szempontból ideális dolognak, mert nagyon is káros folyamatokat fog elindítani.

Másfelől a vegán étrend környezettudományi megalapozása nagyon izzadtságszagú, legalább annyi minden szól ellene, mint mellette. Ezzel szemben semmi problémánk a vegetáriánus, vagy flexitárius étrendekkel. Ez utóbbi hívei kevesebb húst esznek, vagy azokat az állati eredetű fehérje forrásokat választják, amik környezetük szempontjából elérhetők. 1500-2000 méter magasságban már nem tudok emberi fogyasztásra alkalmas növényt termeszteni, de tarthatok ott különböző állatokat, amelyeknek tejtermékeit használom fel. Az Európai Unióból származó tojásnak kisebb a környezeti lábnyoma, mintha én nagyon messziről hozatok tájidegen növényi eredetű élelmiszert. A másik pedig, hogy biológiai értelemben, beleértve az elmúlt 30 ezer évet vizsgáló szén- és nitrogén izotópos vizsgálatokat, nem ismerünk olyan népcsoportot ezen a bolygón, amely tisztán növényi eredetű étrendet fogyasztott volna nemzedékről nemzedékre.

Az is bizonyított, hogy ebben a 30 ezer évben az ember, bár mindenevő faj, a fehérjét elsősorban állati eredetű forrásokból vette magához. Ezt nem tehetjük semmissé azzal, hogy egyik pillanatról a másikra áttérünk a 100%-ig növényi eredetű étrendre.

Mi lesz vajon azokkal, akikhez nem jutnak el az ezzel kapcsolatos hiteles információk? Mert az élelmiszeripartól nem fogják megkapni.

- Ha már a marketingnél, a reklámoknál tartunk: nagyon felháborítónak tartom, hogy folyamatosan hirdetik a szupergyors fogyókúrákat, amelyek hatása a legritkább esetben tartós, meg a telítettség-érzést, puffadást megszüntető gyógyszereket, mintegy azt sugallva: zabálj csak, amennyit akarsz, aztán kapj be egy pirulát.

- Mi igyekszünk azokat az orvostudományi információkat tudatosan közvetíteni, melyek szerint

az emberek 70%-a genetikai alapon hízásra hajlamos. Ezt tudjuk a természettudományból is: ha a természeti népeket áttesszük a mi kultúránkba, elkezdenek hízni.

Ugyanez igaz a jojó-effektusra. Ha csak ideig-óráig gondolkodunk étrend-váltáson, visszaáll az eredeti súly, sőt, még több is, mert a fogyókúra megbolygatja a hormonális egyensúlyt, ez rossz hatással van az emésztőrendszerre, ezek a tényezők összeadódnak, de egy hosszabb ideig tartó megvonás is járhat egészségügyi problémával.

Mindenképpen fontos lenne markánsabban felhívni a figyelmet a túlsúly, az elhízás kockázataira. Ha egy férfiember elhízott, fokozottan nagyobb a vastagbél-daganat kialakulásának a kockázata - e téren igen előkelő helyen állunk a nemzetközi mezőnyben – ha egy hölgy túlsúllyal érkezik a változó korba, nagymértékben fokozódik az emlődaganat kockázata.

Az élelmiszeripar nyomulásával szemben nem tudunk hatni. Pedig szakcikkben is felhívtuk a figyelmet arra, hogy az olcsó, egészségtelen élelmiszerek fogyasztása, az élelmiszerpazarlás, az elhízás hármas járványt jelent.

Megvesszük a szemetet, megesszük és hízunk; ha nem esszük meg, kidobjuk, és ezzel a környezetet is szennyezzük.

Ebből kiindulva javasoltuk, hogy az egészségtelen ételeket nemcsak népegészségi, hanem környezetvédelmi szempontból is adóztatni kellene. És ugyanide tartoznak a telítettség-érzést megszüntető gyógyszerek, a különböző fogyókúrás porok. Amikor pszichológiai oldalról akarjuk ezt a dolgot megközelíteni, azt látjuk, hogy a pszichológia is inkább felmentést ad az embereknek az elhízás alól, minthogy a kockázatokra hívná fel a figyelmet. Mi direkt nem is akartunk belemenni ebbe a fogyókúra-versenybe, de ha valaki testsúlyának egyszer és mindenkorra való normalizálását akarja, megtalál minket. Cél, hogy étrendjeinket hosszútávra állítsuk össze és nem is működünk együtt olyan céggel, amely bármilyen kizárólag rövid távú megoldásra buzdít. Sajnos ez az olló egyre jobban tágul.

-Talán kellene egy széles körű oktatási-nevelési program, amely már a gyerekeket felvilágosítja a helyes táplálkozás fontosságáról.

- Lehet, hogy ez jelen pillanatban nagyon szigorú megközelítés, de én azt mondanám egy egészségmegőrzési célú programban, hogy

a gyerekeknek egyáltalán nem szabadna semmilyen üdítőitalt fogyasztaniuk – igyanak inkább vizet. És el kellene felejteni a közétkeztetésben is a bő zsírban kisütött élelmiszereket: a sült burgonyát, a rántott húst, ami még tocsog az olajban. Ezek mind hozzájárulnak az elhízáshoz már gyerekkorban.

-Milyen programjaik lesznek a közeljövőben?

-Az elmúlt években rá kellett fókuszálnunk bizonyos egészségügyi kérdésekre, de minden hónapban vannak olyan rendezvényeink, amelyeken igyekszünk a megelőzést előtérbe helyezni. Az alacsony FODMAP-étrendhez külön kapcsolódnak már könyvünk mellett előadásaink, de felkéréseket is teljesítünk, például egészségnapon, hogy minél jobban eljussunk az emberekhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
„A legtöbb fájdalom miatt nem kell aggódni” – mondja az orvos, majd felsorolja azt az ötöt, ami miatt azonnal mentőt kell hívni
A mindennapi nyavalyák többnyire ártalmatlanok, de létezik öt kivétel, ami azonnali cselekvést igényel. Ezek a piros zászlók, amelyeket soha nem szabad figyelmen kívül hagyni.


Mindenkinek fáj valamije, szinte állandóan. A hátad, a fejed, a mellkasod – mert rosszul aludtál, sokat ittál, vagy csak úgy. A legtöbbször tényleg nem jelent semmit, és az ember nyomja is tovább, mintha mi sem történt volna.

De néha a tested nem csak nyafog, hanem vészjelzést ad le, és ha ezt ignorálod, abból komoly baj lehet.

Egy londoni háziorvos, Dr. Ellie Cannon most összeszedte azt az öt fájdalomtípust, amit soha, semmilyen körülmények között nem szabad félvállról venni. Ahogy ő fogalmaz: „A legtöbb fájdalom miatt nem kell aggódni. A legtöbbet még csak kezelni sem kell. De ritka esetekben valami komoly dolog áll a háttérben, ezért mindig jó, ha az ember képben van, mire kell figyelni.”

Kezdjük a klasszikussal, a mellkasi fájdalommal.

Persze, lehet csak egy kiadós gyomorégés, de ha a fájdalom hirtelen jön, tartós, és több mint 15 percig nem múlik, ráadásul kisugárzik az állkapcsodba vagy a bal karodba, akkor az már nagyon nem a csípős vacsora. Ez a szívinfarktus nagyjelenete lehet. De nem ez az egyetlen életveszélyes forgatókönyv.

Ha a fájdalom éles, és minden lélegzetvétellel vagy köhögéssel rosszabb lesz, az akár tüdőembóliára is utalhat,

ahol egy vérrög elzárja a tüdő vérellátását. Ezt nehézlégzés vagy véres köpet is kísérheti. „Emberek ezrei esnek át szívinfarktuson minden évben, és eleinte észre sem veszik” – mondja Dr. Cannon, hozzátéve, hogy az „embóliák ritkábbak, de azonnal kezelni kell őket.”

A hasi fájdalom is egy trükkös pálya.

Ha a fájdalom a jobb felhasban jelentkezik, és a válladba sugárzik, az az epehólyagod gyulladása lehet, ami kezeletlenül súlyos fertőzésbe csaphat át.

A hullámokban érkező görcsös fájdalom, amit hányás vagy súlyos székrekedés kísér, bélelzáródást jelezhet, amit gyakran csak sürgős műtéttel lehet megoldani.

A nőknek különösen figyelniük kell: az erős, alhasi fájdalom méhen kívüli terhesség jele lehet, ami belső vérzést okozhat. Férfiaknál ugyanez a hirtelen fájdalom a herecsavarodás tünete is lehet, ami, ha nem műtik meg azonnal, a here elhalásához vezet. Dr. Cannon szerint van egy egyszerű ökölszabály: „Ha a hasi fájdalmat valami komoly dolog okozza, a gyötrelem valószínűleg elviselhetetlen lesz. Ha csak enyhén idegesítő, akkor valószínűleg semmi komoly.”

A hátfájás szinte népbetegség,

de van, amikor többről van szó, mint egy rossz mozdulatról. Ha a hátfájás a nemi szervek körüli zsibbadással, frissen kialakult vizelet- vagy székletürítési problémákkal, vagy mindkét láb fájdalmával jár együtt, az a cauda equina szindróma nevű, azonnali beavatkozást igénylő állapot lehet. Itt a gerincoszlop alsó részén lévő idegkötegek nyomás alá kerülnek, és műtét nélkül maradandó bénulás lehet a vége.

Egy másik vészjel a hirtelen, „szakító” érzés a hátban vagy a lapockák között, ami aorta disszekcióra, a szív fő verőerének szakadására utalhat.

„Minden héten látok hátfájós pácienseket a rendelőmben” – mondja a doktornő. „Szinte minden eset ártalmatlan. De időről időre van egy, amely azonnali figyelmet igényel.”

A fejfájás is mindennapos,

de a hirtelen kezdődő, elviselhetetlenül erős fájdalom agyvérzés jele lehet. „Ez a fejfájás olyasmi, amit soha nem szabad figyelmen kívül hagyni” – figyelmeztet Dr. Cannon.

Ha a fejfájást arcgyengeség, karzsibbadás vagy beszédzavar kíséri, az valószínűleg stroke, és azonnali mentőt kell hívni.

Ha pedig hányás, láz és fényérzékenység is társul hozzá, az agyhártyagyulladásra utalhat. „Ha fejfájást tapasztalsz, nézz a tükörbe, hogy észrevedd a stroke jeleit” – tanácsolja.

Végül a vádli.

A leggyakrabban csak egy meghúzódott izomról van szó, de ha a fájdalmas vádli duzzadt és meleg is, az mélyvénás trombózisra utalhat. Ez egy vérrög a lábban, ami életveszélyes, mert eljuthat a tüdőbe. A kockázatot növeli a tartós inaktivitás, egy friss műtét vagy a rák.

„A mélyvénás trombózis egyike azoknak a halálos állapotoknak, amelyeknek a jeleit sokan nem ismerik”

– mondja Dr. Cannon. „A vádli fizikai elváltozásai valami nagyon komoly dolog jelei lehetnek.”

Via MailOnline


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
Döbbenetes felfedezés: szén-dioxiddal mossák át a Parkinson-kórosok agyát - és működhet
Parkinson-kórral élő időseket vettek rá egy bizarrnak tűnő kísérletre egy amerikai laborban. Az eredmények még a kutatókat is meglepték, a mérgező anyagok ugyanis a vérükben jelentek meg.


Szenzációs áttörést értek el amerikai kutatók: egy egyszerű, irányított légzési technikával képesek lehetnek kitisztítani a mérgező salakanyagokat a Parkinson-kóros betegek agyából. Az új-mexikói egyetem és a The Mind Research Network neurotudósai által vezetett vizsgálatban bebizonyosodott, hogy

a vér szén-dioxid-szintjének rövid ideig tartó, ritmikus emelésével felpörgethető az agy természetes „szennyvízrendszere”

– írta a ScienceAlert. A módszerrel laboratóriumi körülmények között mérhetően több salakanyag távozott a véráramba, ami új reményt adhat a neurodegeneratív betegségek, köztük a Parkinson- és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben.

Az agy hulladékeltávolító, úgynevezett glimfatikus rendszere normál esetben

mély alvás közben a legaktívabb, amikor az agy-gerincvelői folyadék hullámai szó szerint átmossák az agyszövetet.

Mivel a Parkinson-kóros betegek gyakran küzdenek alvászavarokkal, ez a tisztulási folyamat sérülhet, ami a káros fehérjék felhalmozódásához vezet. A kutatók rájöttek, hogy a szén-dioxid-szint ingadozása az erek tágulását és összehúzódását okozza, ami egyfajta pumpaként működve segítheti a folyadék áramlását.

Az egyik kísérletben 63 idősebb felnőtt vett részt, akik közül harmincan Parkinson-kórral éltek. Miközben MRI-vizsgálatot végeztek rajtuk, körülbelül 35 másodperces ciklusokban szén-dioxiddal dúsított levegőt lélegeztek be, amit normál levegővel teli szakaszok követtek.

Az eredmények mind az egészséges, mind a beteg csoportban az agy-gerincvelői folyadék áramlásának megváltozását mutatták.

Egy másik, tízfős vizsgálatban a résztvevők három, egyenként tízperces kezelésen estek át. Az ezt követően, 45, 90 és 150 perc múlva levett vérmintákban kimutathatóan megnőtt az agyból származó salakanyagok koncentrációja. Egyiküknél, akinél az Alzheimer-kór egyik biomarkerét is azonosították, a kezelés után a vérben lévő

mérgező amiloid-béta fehérjék szintje kimagaslóan megemelkedett, ami a hatékony kiürülésre utal.

„Azt kerestük, hogyan tudnánk ezt a folyamatot felerősíteni” – mondta Sephira Ryman, a kutatásban részt vevő neuropszichológus. „Ekkor jöttünk rá, hogy éber állapotban is elő tudjuk idézni a mély alváshoz kötött glimfatikus tisztulási folyamatot, méghozzá szakaszos szén-dioxid-adagolással.” A tanulmány szerzői szerint „a szakaszos hiperkapnia képes lehet eltávolítani az Alzheimer-kórban szerepet játszó peptideket és fehérjéket, ami kiemeli a benne rejlő lehetőséget, mint az Alzheimer-páciensek betegséglefolyását módosító terápiát.”

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy

egyelőre nem tudni, a hatás tartós-e, és érdemben befolyásolja-e a betegségek lefolyását.

Az is kérdéses még, hogy a felhalmozódó toxikus fehérjék a betegségek kiváltó okai vagy csupán azok melléktermékei. A csapat most azt vizsgálja, hogy a hasi légzésre fókuszáló gyakorlatok, mint a jóga, a tajcsi vagy a csikung, képesek-e hasonlóan kedvező hatást elérni.

A kutatás bizonyította, hogy laboratóriumi körülmények között már megmozgatható az agyi „csatornarendszer”.

Ha a hatás tartósnak és biztonságosnak bizonyul, új fejezet nyílhat a neurodegeneratív betegségek kezelésében, de ehhez még további vizsgálatokra van szükség.

Via ScienceAlert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Magas vérnyomással sem tilos a kávét, de ezt hibát soha ne kövesd el
A kávéfogyasztás utáni fél órában a szisztolés vérnyomás 5-10 Hgmm-rel is megemelkedhet. Ha a napi adagot egyszerre visszük be, a hatás veszélyesen magasra kumulálódhat.


Sokáig tartotta magát a nézet, hogy a magas vérnyomással élőknek kerülniük kell a kávét.

De a mai irányelvek szerint a legtöbb hipertóniásnak nem kell száműznie a koffeines italt.

A hangsúly a mértéken és a megfelelő időzítésen van.

Erre az érdekes és sokak számára lényeges témára hívja fel a figyelmet a Webbeteg cikke.

A korábbi tiltás alapja az volt, hogy a koffein növeli a pulzusszámot és fokozza az erek összehúzódását, ezzel együtt az érfalakra nehezedő nyomást is.

Mára azonban kiderült, hogy

mindebből nem következik, hogy a kávé magasvérnyomás-betegséget okozna, vagy hogy a hipertóniások számára tiltott lenne a fogyasztása.

A magas várnyomásra rosszabb hatással van az alkohol, mint arról a Sassy.hu korábban beszámolt.

Mindenesetre a kávéval kapcsolatos új információkat támasztja alá egy nagyszabású kutatás is, amelyet 2014-ben publikáltak az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban. A vizsgálatban 172 567 önkéntes adatait elemezték 33 éven keresztül.

Az eredmények szerint a hipertónia kialakulásában nem volt jelentős különbség a rendszeres kávéfogyasztók és a kávét egyáltalán nem fogyasztók között.

Sőt, a legtöbbet kávézóknál némileg még kedvezőbbek is voltak az arányok.

A kávézást követően a szisztolés vérnyomás valóban megemelkedhet, akár 5-10 higanymilliméterrel is. A hatás a fogyasztás után nagyjából fél órával jelentkezik, és 2-4 órán át tart.

Egy adag koffein körülbelül 3 órán át befolyásolja a vérnyomást, ezért ajánlott a napi mennyiséget kisebb adagokra bontva, egy-egy csésze közt hosszabb szünetet tartva elfogyasztani.

Ha valaki

egyszerre vagy rövid időn belül iszik meg több kávét, a vérnyomásnövelő hatás már veszélyesen magas lehet.

A hipertóniások többségének napi legfeljebb 1-2 csésze kávé rendszeres fogyasztása még teljesen biztonságos, és a legtöbb vérnyomáscsökkentő gyógyszer mellett sem tiltott.

Az American Heart Association azt javasolja, hogy a vérnyomásmérés előtt legalább 30 percig kerüljük a koffeint, a dohányzást és a testmozgást, mert ezek átmenetileg megemelhetik az értékeket. Aki pedig kíváncsi a saját érzékenységére, megmérheti a vérnyomását egy csésze kávé előtt, majd 30–120 perccel utána; egy 5–10 higanymilliméteres emelkedés már érzékenységre utalhat. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal a legtöbb felnőtt számára napi 400 milligramm koffeint tekint általában biztonságosnak, de fontos figyelembe venni, hogy a koffeintartalom italonként és márkánként is jelentősen eltérhet.

Forrás: Webbeteg


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Fordulat a hosszú élet kutatásában: a vegánoknak és a vegetáriánusoknak kisebb eséllyel adatik meg a 100. születésnap
Egy nagyszabású kutatás több mint 5200, 80 év feletti embert vizsgált. Az eredmények szerint a szigorú vegán étrend 29 százalékkal csökkentette a matuzsálemi kor elérésének esélyét.


Sokan a hosszú élet titkát a növényi étrendben keresik, egy friss kutatás azonban most épp az ellenkezőjére jutott a legidősebbek körében. Egy nagyszabú kínai vizsgálat szerint a 80 év feletti vegánoknak kisebb eséllyel adatott meg, hogy megéljék a 100 éves kort, mint a vegyes étrendet követő kortársaiknak – írja egy amerikai szaklap.

A vegetáriánus, vagy vegán étrendről általában ismert, hogy számos egészségügyi előnnyel jár, például csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Idős korban azonban a kép ennél árnyaltabb, mivel a szervezetnek kiemelten fontos a megfelelő fehérje- és tápanyagbevitel a fizikai leépülés és az alultápláltság elkerüléséhez.

A kutatók egy 1998-ban indult, nagyszabású kínai egészségfelmérés adatait elemezték.

A felmérésben több mint 5200, nyolcvan év feletti ember adatait vizsgálták, akiket aszerint csoportosítottak, hogy a követési időszak végére megérték-e a századik életévüket.

Ezt követően megvizsgálták, hogy az étkezési szokásaik – mindenevő, vegán, vagy a vegetáriánus étrend enyhébb formái – miként függtek össze a matuzsálemi kor elérésének esélyével.

Az adatokból kiderült, hogy a vegetáriánusoknak összességében 19 százalékkal kisebb esélyük volt a százéves kor elérésére, mint a mindenevőknek. A legszigorúbb, vegán étrendet követőknél ez a különbség még markánsabb, 29 százalékos volt. Ezzel szemben a halat, illetve a tejet és tojást is fogyasztó vegetáriánus alcsoportokban a kutatók nem találtak statisztikailag kimutatható eltérést.

A kutatók szerint az eredmények arra utalnak, hogy a legidősebb korosztály számára a kiegyensúlyozott, magas minőségű, növényi és állati eredetű élelmiszereket egyaránt tartalmazó étrend lehet a kulcsa a kivételes hosszú élettartamnak, különösen, ha valaki vékony testalkatú.

A felfedezés nem előzmény nélküli: ugyanennek a kínai adatbázisnak egy másik, friss elemzése a vegetáriánus étrendet a fizikai törékenység magasabb kockázatával hozta összefüggésbe. Egy harmadik, szintén a felmérésen alapuló tanulmány pedig azt találta, hogy a vegetáriánusoknál kisebb volt az esély az úgynevezett „egészséges öregedés” elérésére, bár a jobb minőségű étrend tompíthatta ezt a hatást.

Fontos hangsúlyozni, hogy a megfigyeléses vizsgálat összefüggéseket tárt fel, de ok-okozati kapcsolatot nem bizonyít. Az eredményeket torzíthatta, hogy az étrendre vonatkozó adatok önbevalláson alapultak, és más, nem vizsgált tényezők is befolyásolhatták a résztvevők élettartamát.


Link másolása
KÖVESS MINKET: