Magyar Péter: A célunk, hogy a Tisza Párt nélkül ne születhessen fontos döntés Budapesten
Győzelmi jelentésből sem volt hiány Magyar Péter debreceni tüntetésén, ugyanis bejelentette, hogy az ajánlások leadása után a Nemzeti Választási Iroda jóváhagyta a Tisza Párt EP-választáson való indulását.
– mondta arra utalva, hogy pártja tíz jelöltből álló listával vág neki az EP-választásnak.
Az önkormányzati választásra is kitért, állítása szerint a Tisza Pártnak szinte már minden megyében megvan a megyei listaállításhoz szükséges aláírásszám.
Magyar elmondta, hogy két ellenzéki és két kormánypárti vezetésű kerületben is indulnak a fővárosban, és a négyből háromban egy nap alatt, szombat estére össze is gyűlt a szükséges számú ajánlás.
„Indulunk a fővárosi közgyűlési helyekért is, mert ugyan főpolgármestert nem jelölünk, de
– tisztázta céljukat a Tisza Párt EP-listavezetője.