KULT

Hét évig tudta titkolni betegségét a fékezhetetlenül remegő Michael J. Fox

A Still – Michael J. Fox története gyerekkorától napjainkig, amelyet Ő maga írt és mesélt el nekünk.

Link másolása

Egy nagyon személyes történet egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő ember mindennapi küzdelmeiről, kitartásáról és erejéről. Nem számít, mennyi díjad van, vagy mennyi elismerésre méltó filmben szerepeltél,

a Parkinson betegség senkit sem kímél.

Amire nem számítottam, hogy Michael J. Fox még mindig nagyon vicces. Miközben saját könyvéből olvas fel, szidja az írót, hogy hogyan lehetett ilyen mondatokat megírni: „Milyen idióta ír ilyet?” kérdezi a hangmérnököt, miközben a hanganyagot készítik a filmhez.

Bepillantást nyerhetünk Fox fiatalkorába: érdekesség, hogy gyerekkorától kezdve nem volt képes megállni. Mivel mindig ő volt a legkisebb, így könnyű célpontjává vált a keményfiúknak, hogy kínozzák. Egy dologban bízhatott: gyorsabb és mozgékonyabb volt, mint mindenki más.

Megtudhatjuk, hogy az igazi otthona a drámatagozat volt a középiskolában

és mindent egy lapra tett fel. Otthagyta a középiskolát, hogy beteljesítse álmait, édesapja segítségével lapot húzott 19-re, és elköltözött Los Angelesbe.

Sokáig kerülte a siker, mert ugyan szerepeket kapott, de a fizetség sokszor nem volt elég egy albérletre sem az angyalok városában. Már az utolsó bútorait is eladta, amikor megtalálta az első igazán nagy szerepe. Az idehaza kevésbé ismert Családi kötelékek című sorozat 1982-ben a csúcsra repítette.

Fox viccesen emlékezik vissza arra, hogy amikor aláírta a szerződést a hat számjegyű fizetéséről, már nem volt 2 dollárja sem, hogy ebédeljen.

A közönség rögtön megszerette, és szívébe zárta a remek humorú, helyes fiút, aki a sorozat mozgatórugója lett. Eredetileg a szülők lettek volna a főszereplők, de Michael akkora telitalálatnak bizonyult, hogy szinte köré írták az egész sorozatot.

1985-ben pedig eljött a világsiker, a szerep, ami bebetonozta Hollywood szupersztárjainak névsorába. Hosszú huzavona után megkapta a Vissza a jövőbe főszerepét. Nehéz szülés volt, mert

a Családi kötelékek annyira sikeres volt, hogy még Steven Spielberg sem tudta Foxot kiimádkozni a szerződéséből,

így először Eric Schultz kapta meg Marty McFly szerepét, vele kezdték a forgatást, ami annyira rossz döntés volt, hogy Spielberg és Robert Zemeckis megegyezett a Családi kötelékek producereivel, hogy osztoznak Michaelen. Több hónapon keresztül minden nap 9:30-tól forgatott a sitcomban, utána 18:00-tól a Paramountnál a Vissza, a jövőbent, napi 2-3 óra alvás mellett. Sokak szerint ez a teljes kimerültség is hozzájárult a betegség felszínre törésében.

Alapvetően a Parkinson-kór idősebb korban alakul ki, de Michael J. Foxnál a húszas éveinek vége fele jelentkeztek az első tünetek. Az egész egy kisujjal kezdődött. Egy átbulizott este után másnaposan az ágyban vette észre, hogy a bal kezén lévő kisujja magától mozog.

Ekkor már tudta, hogy valami nem stimmel. Mintha nem az övé lenne az irányítás a teste felett.

Pedig csak egy kisujj volt. Nem sokkal rá meg is kapta az első orvosi véleményt, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenved. Michael J. Fox, karrierje csúcsán, friss házasként, több gyerekes apukaként, tökéletes családdal és egy halálos ítélettel.

Mozirajongói szemmel rengeteg érdekességet kapunk a Stilltől, és nem csak Fox fiatal koráról, de a stúdiórendszerről, a forgatásokról és úgy átfogóan egy színész mindennapjából. A csillogás mögötti szenvedésből. Egy dokumentumfilmnél nem szokott feltűnni, de a Still vágása hibátlan. Fox kommentálja az eseményeket, jeleneteket látunk régi filmjeiből, amelyek teljes mértékben illenek a szituációhoz.

Elképesztően átgondolt munka, az egész dokumentumfilmhez szuper vágóképeket találtak.

Találkozhatunk "rekonstruált" részekkel is, amikor egy másik színész játssza el a fiatal Michael J. Fox szereplét, nem látjuk az arcát, mert hátulról mutatják, vagy csak sziluettet látunk, de közben Michael narrálja. Vannak még itt egyszerű interjúk is, meg különféle élethelyzetben együtt lehetünk Michaellel, amikor sétálni indul az edzőjével, vagy éppen fizioterápián van. Szívszorító, amikor látjuk szegényt görcsölni, vagy éppen elesni az utcán, mert valakivel beszélgetni akart.

A filmet az Oscar díjas Davis Guggenheim rendezte és ő is készíti az interjúkat, ügyesen kézben tartja a narratívát és vezeti a történetet. Ezeknél a párbeszédeknél ütött meg először igazán a film, amikor megkérdezte Guggenheim Foxot, hogy fáj-e valamije, és rögtön kapta rá a választ, hogy igen, folyamatosan kínban él. Nem gondoltam bele soha, hogy ez az akaratlan mozgás, folyamatos görcsökkel jár, ami elképzelhetetlenül fájdalmas és fárasztó a betegnek.

Michael J. Fox így, embereltelen fájdalmak közepette is pozitív és viccelődik.

Foxnak bámulatos akaratereje van, amellett, hogy folyamatosan elesik, megüti magát, csak a forgatás ideje alatt eltört több csontot a kezében, majdnem amputálni kellett az egyik ujját, kificamította a vállát és eltörte az arccsontját. Látjuk, hogy küzd fizioterápiájával és mozgásterapeutával együtt a betegség ellen, amikor egy ártatlan stabil csípőmozgás is elképzelhetetlen számára, de ő mindig feláll.

A rekreált jelenetek és az interjú is érdekes, de mint említettem, a bevágott „odaillő” etapok viszik igazán hátukon a filmet és teszik igazán különlegessé. Sokáig nem osztotta meg a diagnózisát a nagyvilággal és csak dolgozott tovább, mindössze a közeli hozzátartozói tudták, hogy miközben mindenkit nevettetett, Fox küzd a görcsök ellen. Persze a gyógyszerek segítettek valamit, de talált egy alternatív gyógymódot, alkohol formájában. Ekkor kezdett karrierje hanyatlani, a filmjei nem voltak sikeresek és sokan megjegyezték, hogy mintha a színészi játéka is elveszett volna. Nos, ennek több egyszerű oka is volt: a betegsége, az alkohol és a gyógyszerek együttes hatása.

Próbálta lefoglalni a bal kezét, bevágtak több jelenetet különféle sorozatokból, filmekből, amikor is látszik, hogy valamivel minden felvétel közben babrált.

Volt, hogy levél volt a kezében, óráját nézte, valamit vitt, játszott egy tollal, próbálta lefoglalni a kezét, hogy ne derüljön ki a kegyetlen igazság, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Hét évig tudta titkolni a Parkinson-kórt, úgy, hogy senki sem sejtette, vagy azt hitték, drogos/alkoholos állapotban van. Visszanézve ezeket a felvételeket, elképesztő, hogy senkinek nem tűnt fel az igazság, több jelenetet vett fel úgy, hogy közben a bal keze be volt görcsölve szinte teljesen.

Azt gondolta, hogy ha kimondja az ítéletét, akkor hamarabb utoléri a kaszás. Amikor már az egész keze begörcsölt és remegett olyan erővel, hogy az egész testével sem tudta elrejteni, úgy döntött elmondja mindenkinek. Innentől fogva 1998-ban új életet kezdett.

Nem csak lerakta az alkoholt, de aktívan elkezdett a Parkinson betegség kutatása mellett kampányolni az amerikai kongresszusban Mohamed Alival együtt.

Megpróbálta arra felhívni a figyelmet, hogy mennyire keveset költ a kormány a kór kutatására, és létrehozta a Michael J. Fox alapítványt, amely 2010 óta több mint 100 millió dollárral növelte a kutatásra szánt összegeket.

A Stillnek egy célja volt, az, hogy Fox a saját szavaival mesélje el a történetét, amíg tudja. Nem csak azért fontos film, mert szívmelengető és elgondolkodtató, de azoknak, akik hozzá hasonlóan szenvednek, segítség lehet látni, más hogyan kezeli a betegségét, illetve erőt adhat Fox azoknak, akik kétségbeesettek. Megismerhetjük kicsit Fox családját, jelenlegi életkörülményeit, a mai napig szerethető humorát és hatalmas akaraterejét. Egy érzelmes dokumentumfilm/önéletrajz egy emberről, aki sosem tudott megállni és ez lett a végzete.

Leginkább a 2021-es Valhoz tudnám hasonlítani, egy átgondolt, keserédes visszatekintés egy egykori szupersztár életébe, akinek a kitartása, pozitív hozzáállása és humora a mai napig elismerésre méltó. Amellett, hogy folyamatos fájdalmai vannak egy halálos betegség árnyékában, könnyeden viccelődik a dokumentumfilm stábtagjaival.

Egy példakép ez az ember, még akkor is, ha volt idő amikor két végén égette a gyertyát, vagy rossz döntéseket hozott, megtartotta önbecsülését

és még mindig a közönségéért él. Már nem csak kizárólag szórakoztatni szeretné az embereket, hanem megmutatni, hogy egy végzetes betegség mellett is önmaga tud maradni, ezzel reményt adva másoknak. A film megtekinthető magyar felirattal az AppleTV+ katalógusában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Kórházba került Jordán Tamás
A Nemzet Színésze mindenkit megnyugtatott: a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hamarosan újra színpadra is áll.

Link másolása

Kórházi kezelésre szorul Jordán Tamás. A Nemzet Színésze azonban a Blikknek azt mondta, hogy már sokkal jobban van, és hamarosan újra színpadra áll.

Jordán eddig szinte minden nemzet színésze választáson részt vett. A Blikk szerint ezért is volt feltűnő, hogy nem volt ott május 3-án a Nemzeti Színházban, amikor a testület Kulka Jánosnak szavazta meg a címet.

„Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt, amiről bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok”

- mondta a lapnak Jordán Tamás. Mint kiderült, a színésznek már egy április végi előadását is le kellett mondania.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Úgy látom magam, mint a Titanic zenekara” – Pályaelhagyó és maradó tanárok mesélték el történeteiket egy rendhagyó színdarabban
A Stereo Akt alkotócsoport darabjában összesen 11 volt vagy jelenlegi pedagógus szólalt meg, a végén pedig a közönség bevonásával ötleteltek arról, hogyan lehetne jobbá tenni az oktatást.

Link másolása

„2023. november 30. óta nem vagyok többé tanár, legalábbis a jog szerint. De a mai napig teljesen idegennek hat ez a félmondat: pont annyira képtelenül hangzik, mintha azt mondanám, nem vagyok többé anya, vagy nem vagyok többé ember.”

„2019 februárjában mondtam fel. Másnap elköszöntem édesanyámtól, akinél addig laktam, mert a keresetem egészét elvitte volna egy albérlet plusz az étkezés ára.

Budapestre költöztem, elmentem egy személyes interjúra, ahol elém tettek egy szerződést a tanári fizetésem háromszorosáért. Még olvasgattam a papírokat, amikor felhívott egy másik hely, és amikor elmondtam, hol vagyok, a korábbi bérem négyszeresét ajánlották.”

„Alapvetően minden rendben. Aztán egyszer csak meglátod a Facebookon, hogy a szintén felmondott magyartanár ismerősöd és szépséges Szabó Magda-verset posztol, és hirtelen kiesik a laptop a kezedből. Nem kellene neki folyamatosan versek és gyerekek között lennie? És az hogy lehet, hogy a legbölcsebb, legkorrektebb töritanár szoftvertesztelést tanul?”

A kőbányai Wesley János Általános Iskola egyik tantermében ezúttal felnőttek ülnek – némán, komor arccal hallgatják a hangszóróból visszhangzó mondatokat.

A Stereo Akt csapata a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében vitte (rendhagyó) színpadra a Miután felmondtam / Miután maradtam című darabot, amely pályaelhagyó, illetve minden nehézség ellenére is kitartó tanárok történeteit mutatja be.

Alapja a Miután felmondtam blog, amelyet 2023 év elején alapított két érintett pedagógus, Sikoparija Lujza és Kovács Éva. Céljuk az volt, hogy a nagyközönség számára is bemutassák a személyes sorsokat és drámákat, amelyek egy-egy ilyen döntés mögött húzódnak.

„Eleinte a blog írásaiból indultunk ki, de hamar rájöttünk, hogy szükség van az érem másik oldalára is: azoknak a pedagógusoknak a történeteire, akik a pályán maradtak, és minden kritikusságukkal együtt belülről folytatják az ellenállást”

– meséli Boross Martin rendező, művészeti vezető, akin kívül egy dramaturg és két drámainstruktor vett még részt a koncepció kidolgozásában.

A cél Boross szerint az volt, hogy a megszólalók az ország különböző pontjairól, a közoktatás különböző szakaszaiból, mozaikként kiadjanak egy rendszerszintű problémát. A blog szerkesztői is elküldték a saját kedvenceiket, ezekből választottak ki hatot. A maradók pedig ismerősi körből vagy ajánlás útján kerültek ki, illetve olyan is akadt, aki korábban már megszólalt a témában, és egy interjújának köszönhetően kérték fel.

Boross Martin

Sikoparija Lujza

A közönséget az előadás elején két részre osztották, az egyik csapat a pályaelhagyók, a másik pedig a maradók történeteit hallgatta meg először. A helyszín és az előadásmód is szimbolikus volt: a pályaelhagyóknak csak a hangját lehetett hallani, míg a maradók – egy kivétellel, aki épp táborozott az osztályával – személyesen is ott voltak. Ők viszont egy már nem használt, elhagyatott és lepusztult iskolaépületben beszéltek pár száz méterrel arrébb a motivációikról és belső vívódásaikról.

„A nulladik szülőin el fogom mondani a leendő osztályom szüleinek, hogy 3+2 éves szerződést kötök az osztállyal, 10. évfolyam végén felmondási opcióval. Ha a harmadik év végén úgy állnak a dolgok, hogy nem tudom többé a szakmai hitelemet és a nevemet adni ahhoz, ami az iskolában zajlik, ki fogok lépni a rendszerből”

– szögezte le az elsőként kiálló Horváth András, a kőbányai Szent László Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Hozzátette: nagyon nem szeretné, de elkerülhetetlennek látja, hogy ez előbb-utóbb meg fog történni.

Horváth András

Szilágyi Kitty

Egy soproni egyházi iskola tanára, Keresztény Dorka a rendszeren belüli lázadás taktikáját választotta. „A fénymásolási limitemet arra használom az iskolában, hogy a könyvekből véletlenül kifelejtett múveket pótoljam. Belülről bomlasztom a rendszert: József Attilával, kortárs irodalommal, színházzal” – fogalmazott, hozzátéve: „Mi van velünk, akik maradtunk? Összekapaszkodtunk, mert világossá vált számunkra, hogy magunkon kivül másra nem számíthatunk.”

Varga Sándor az Eötvös József Gimnáziumból azzal kezdte, több mint 30 éve tanító mestertanárként a pályája csúcsán van, a polgári engedetlenségi akcióba inkább a fiatalabb kollégáival vállalt szolidaritás miatt szállt be.

„A státusztörvényt végig sem olvastam, nem érdekelt különösebben, én csak tanítani akartam. Természetesen nekem is el kellett számolnom a lelkiismeretemmel, például a diákjaim és a gyermekeim előtt. Azt mondtam nekik, hogy úgy látom magam, mint a Titanic zenekara: addig játszom, ameddig hagynak.”

Szilágyi Kitty óvodapedagógus, civil aktivista pedig szinte a sírás határán mesélte: eleinte abban bízott, hogy képes lesz a rendszer hiányosságait kiküszöbölni, és megadni mindent a gyerekeknek, amire szükségük van. Aztán elvették tőlük a lehetőséget, hogy dönthessenek arról, ki léphet iskolába, és olyanok kezébe adták, akik még csak nem is találkoztak a gyerekekekkel.

„Sikerült az intézményvezetői államvizsgám, másnap pedig Novák Katalin aláírta a státusztörvényt. És akkor tudtam, hogy intézményvezető már nem leszek.”

A történetmesélő részhez szerettek volna hozzátenni még valamit a végére, hogy a nézők is aktív alkotóivá váljanak az élmények, illetve ne szomorú, frusztrált hangulatban távozzanak, hanem legyen egy konstruktív része is az estének.

A két részre osztott közönség ezért egy harmadik helyszínen újraegyesült, ahol kisebb csoportokba rendeződtek, majd egy-egy padot körbeülve próbálták megválaszolni az alábbi kérdéseket:

  • Mi garantálhatja, hogy jó tanárok dolgozzanak az iskolában?
  • Mit szeretnénk, hogy egy diák megtapasztaljon az iskolában?
  • Mit jelent a társadalom számára az oktatás? (Jelenlegi/ideális állapot)

A keretet ehhez egy elképzelt iskolai évzáró külsőségei biztosították, élen egy teljesen fogalmatlan “tankerületi vezető” – valójában a darab egyetlen színész szereplője – videós bejelentkezésével, aki beszédében zseniálisan hozta azt a közhelyparádét, ami (sajnos) gyakorlatilag bármelyik valódi ünnepségen elhangozhatott volna.

Az előadást egyelőre a most lezajlott két alkalomra tervezték, de mivel mindkét este hetekkel hamarabb telt házas lett, nem kizárt, hogy ősszel újabb előadásokra is sor kerül majd.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba, az Operettszínház színművésze
A színművész Shakespeare-, Molière-, Schiller-főszerepek mellett modern klasszikusokat is alakított.

Link másolása

Hosszan tartó betegség után 59 évesen elhunyt Jantyik Csaba színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja – közölte Facebook-oldalán az Operettszínház.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tegnap éjszaka hosszan tartó betegség után 59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba színművész, társulatunk tagja”

– írták.

Jantyik Csaba 1964. július 30-án született Békésen. Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett irodalmi-drámai szakon 1982-ben, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Horvai István–Kapás Dezső osztályába. Diplomáját 1987-ben vette át – írja a Fidelio. Számos nívódíj mellett kitüntették a Debrecen Kultúrájáért díjjal.

2001-ben az Operettszínházhoz szerződött, ahol A muzsika hangja című világhírű musicalben Von Trapp kapitányt alakította először a budapesti közönség előtt. Fontosabb szerepei az intézményben: Kánkán (Aristide), West Side Story (Schrank), Mária főhadnagy (Kossuth Lajos), Lili bárónő (Malomszeghy báró), Menyasszonytánc (Rabbi), Abigél (Torma Gedeon), Szentivánéji álom (Theseus), Viktória (Webster), Rebecca (Julyan ezredes), János vitéz (A francia király), Hegedűs a háztetőn (Kocsmáros), Jekyll és Hyde (Apa, Lord Savage).

Jantyik Csabát a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Dabney Coleman, az Aranyoskám és a Gengszterkorzó sztárja
A színészt utoljára a Yellowstone című sorozatban láthattuk. 92 éves volt.

Link másolása

92 éves korában pénteken Dabney Coleman, a Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész. Halálhírét lánya, Quincy Coleman jelentette be – írja az MTI.

Coleman karrierje 1952-ben indult, és azóta több mint száz filmben szerepelt. Olyan klasszikusokban láthattuk, mint a Pokoli torony (1974), a Kilenctől ötig (1980), Az aranytó (1981), Aranyoskám (1982), Háborús játékok (1983) és a Gengszterkorzó (2010).

A színész a legjobb férfi főszerepért 1988-ban Golden Globe-díjat kapott a The Slap Maxwell Story című filmben nyújtott alakításáért, egy évvel korábban pedig Emmy-díjat nyert a Sworn to Silence című tévéfilmben nyújtott teljesítményéért.

Coleman gyakran alakított cinikus, szarkasztikus karaktereket. Ezt a képességét kamatoztatta olyan filmekben, mint az Aranyoskám és a Kilenctől ötig, ahol emlékezetes negatív figurákat formált meg.

Dabney Coleman hangját több animációs filmben és sorozatban is hallhattuk. Színészi karrierje előtt az Egyesült Államok hadseregében szolgált. A hadseregben töltött idő segített neki fegyelmet és kitartást tanulni, ami később a színészi karrierjében is hasznosnak bizonyult.

Coleman utoljára Yellowstone című tévésorozatban tűnt fel, amelyben egy rész erejéig a főhős John Dutton apját játszotta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: