SZEMPONT
A Rovatból

,,Egy hónapig voltam a börtönben, mire hazatoloncoltak Amerikából, és én még szerencsés voltam!”

Alexandra és a párja egy magyar munkaközvetítőn keresztül jutottak ki az Egyesült Államokba, állításuk szerint azt hitték, legálisan dolgoznak. Aztán lecsaptak rájuk a bevándorlásiak, és elkezdődött a rémálom.


Sokakat fenyeget kitoloncolás Amerikában. Riportalanyunk, aki kérte, hogy még a keresztnevét is változtassuk meg, részletesen elmeséli, mi várhat azokra, akik illegálisan dolgoznak kint, és fennakadnak a razziákon.

Alexandráék néhány évvel ezelőtt kerültek bajba. Azt mondja, másfél év után kapták el őket a hatóságok, és amit azután kellett átélniük, az embert próbáló volt, erről nem sokan mesélnek. Reménytelen anyagi helyzetük miatt mentek ki, és még reménytelenebb helyzetben kerültek onnan vissza.

- Miért akartatok külföldre költözni?

- Új életet akartunk kezdeni, mert itthon teljesen megrogytunk anyagilag, igaz nekem nagyon jó állásom volt, de a párom már 9 hónapja semmit nem talált. Vidéken éltünk egy keresetből, egyszerűen nem tudtuk magunkat fenntartani, beletekeredtünk az adósságspirálba. Elkezdtem böngészni a hirdetéseket, így jött szembe velem egy ausztriai munka, ami nagyon jó lehetőségnek tűnt.

Gondoltuk, na ebbe belevágunk, és elkezdtük elintézni a dolgokat, eladtuk a házunkat, kifizettük a hiteleket, felszámoltunk mindent, és felutaztunk Pestre.

Ott derült ki, hogy kamu az egész, nincs semmilyen munka, csak pénzlehúzás volt. Azt sem tudtuk, hogyan tovább, a kocsinkkal és két börönddel Pesten ragadtunk, nem ismertünk senkit, és nem volt hova mennünk, így egy motelban szálltunk meg: három hónapon keresztül éltünk ott, én már elkezdtem nekik takarítani, csak hogy dolgozzak valamit. Közben rengeteg helyre küldtem az önéletrajzomat, de semmi, és a pénzünk egyre csak fogyott, reménytelen volt a helyzetünk.

- Hogyan jött a mentőötlet?

- Sürgősen megoldást kellett találnunk, ezért újra elkezdtem böngészni a hirdetéseket, és egyszer csak megint találtam valamit, ezúttal egy amerikai munkát. Azonnal jelentkeztem és felvettem velük a kapcsolatot, sőt személyesen is találkoztunk. Ennek a munkának és a kiutazásnak is természetesen megvolt az ára, hiszen mindent ők intéztek el nekünk, a repülőjegyet, a vízumot, a szállásunkat és a transzferdíjat is. Ezt ki is fizettem nekik két főre.

Semmi gond nem is volt, minden úgy történt, ahogyan megbeszéltük,

kiutaztunk Amerikába, megkaptuk a beígért munkát, és mindent, amiben megállapodtunk.

- Ismerted az amerikai munkavállalás feltételeit?

- Egyáltalán nem, azelőtt még életemben nem jártam külföldön sem. Igaz, nem is néztem utána, mit jelentenek a vízumfogalmak, mert valójában mindent megcsináltak helyettem, teljesen nyugodt voltam, hogy ez hivatalos. Amit kellett, azt kifizettem érte, és nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ez sikerült. Hozzá kell tennem, hogy akkor még sem én, sem a párom egyáltalán semmit nem beszéltünk angolul, így vágtunk ebbe bele. Felcsillant bennünk az új élet reménye, bár nem Amerika volt a cél, de ott már nagyon örültem ennek a lehetőségnek.

- Hamar belezökkentetek az amerikai életbe?

- Nagyon hamar, és azt kell mondjam, hogy nagyon hamar gyarapodtunk is, mert négy hónap után már saját autót tudtunk venni. Rengeteget spóroltunk, fizettünk mellette mindent, de nagyon sokat dolgoztunk. Egy szállodába voltam beosztva, ahol egyedül intéztem az összes mosást, szárítást, vasalást, napi 12-16 órákat dolgoztam, egy szabadnappal a héten. A párom takarított, mellette besegített, mint sofőr, és fuvarozott is, szóval mind a ketten hajtottuk magunkat. Szépen elkezdtük az ottani életünket, mindenünk megvolt, és nyugodtan tervezgettük a jövőnket. Addig, míg nem volt kocsink, azért is kellett fizetnünk, hogy kocsival elvigyenek minket a munkahelyünkre vagy a közértbe bevásárolni.

A saját autó megkönnyítette a helyzetünket, és a megvásárlása sem ütközött semmilyen problémába.

Megismertük a közösséget, akik szintén magyarok voltak, együtt dolgoztunk, és egy nagy lakóparki közösségben éltünk egymás közelében. A kinti menedzserünk tényleg mindenben segített, ő intézett mindent, amire szükségünk volt. Még bankszámlát is nyithattunk útlevéllel, arra utalták a fizetésünket, csak annyit kérdeztek, hogy hol lakunk. Mondhatom, minden flottul ment, nem tűnt fel semmi, hogy valami nem stimmel, mert semmilyen akadály nem volt még a hivatalosabb ügyintézéseknél sem, mint a telefon, vagy az internet. Több, mint egy évig mintha egy szép álomban lettünk volna. Nem voltak anyagi gondjaink, tervezgettünk, gyarapodtunk.

Egy év sem telt el, és kivettünk egy saját apartmant ugyanott a lakóparkban,

mert addig egy szobát béreltünk csak. Lett két kutyánk is, mert a későbbiekben tenyésztéssel is akartunk foglalkozni. Szóval tényleg boldogok voltunk, jól éreztük magunkat.

- Mivel kezdődtek a gyanús jelek?

- Gyanakodhattam volna sok mindenre, mert írott munkaszerződésem se volt, vagy amikor kiderült, hogy csak fizetés nélküli szabadságot kaphattam volna, mikor egy év után rákérdeztem. Már ez is nonszensz, de nem gondoltam bele. Volt egy fiatal lány a csapatban, aki nagyon okos volt, mert ő minden három hónap után hazament, majd két hét múlva újra visszajött. Kérdeztem is tőle, hogy ezt miért csinálja. Akkor elmagyarázta nekem, hogy ezt így kell, a vízuma miatt, de nem értettem meg azt, amit mondott. Nem szégyen, buta voltam, nem tudtam, miről beszél, tényleg azt hittem, velünk minden rendben. Ekkortájt egy másik magyar nő is emlegetni kezdte, hogy valószínűleg már lejártak a kinttartózkodásunkhoz szükséges papírjaink. Kérdeztem tőle, hol lehetne meghosszabíttatni, meg hogy fizetünk mi egyáltalán adót? A válaszaiból minden megvalósíthatónak tűnt, egészen addig, amíg egyszer el nem kezdett mesélni arról, hogy voltak, akiket elkaptak, mert lejárt a papírjuk.

Azt kérdezte tőlem, hogy én gondoltam-e már valakire, ha esetleg velem is ez történne,

és ha elkapnának, ki az, aki majd intézi a cuccaimat, meg ilyesmi. Én csak néztem ki a fejemből, hogy mi van, ez miről beszél? Még akkor sem esett le... Többször voltam a hónap dolgozója, a képem kint volt a falon, nem voltam elrejtve a szem elől. Egy év után mondtam is a főnöknőmnek, aki amerikai volt, és engem nagyon szeretett, hogy kevés a pénzem, emelhetne igazán. Akkor derült ki, hogy ő mennyit utalt, és én abból mennyit kaptam meg. Akkor megdöbbentem, és ez már a vég kezdete volt.

- Senki nem adott tanácsokat, hogy milyen óvintézkedéseket tegyetek?

- Nem, egyáltalán nem volt semmi óvintézkedés, akár egy igazoltatásnál, vagy bármilyen más esetben. Nem mondott senki semmit, hogy mire vigyázzak, vagy mit mondjak, a párom is a magyar jogosítványát használta végig. A kocsinkkal egyszer egy közeli nagyvárosba mentünk pár napra, és nem gondoltunk bele, hogy ez veszélyes is lehet, ez meg sem fordult bennünk. Mai fejemmel már nem merném ezt megtenni.

- Mire figyeltetek fel mégis?

- A házban ahol laktunk már vagy hat hónapja, kialakultak a szokásaink, észrevettük, hogy a felső szomszédunknál mindig volt jövés-menés, sokféle kocsi parkolt le a ház elé, de

feltűnt egy fekete dzsip, ami már napok óta nem mozdult.

Bárki behajthatott ebbe az utcába, de ez nem tartozott a többi szomszédhoz sem, senki nem tudta, kié. Nem lehetett belelátni, sötétített fekete ablaküvegei voltak, elég baljósnak tűnt. Semmi mozgás nem volt körülötte, de elhesegettük ezt a gondolatot, hogy ugyan miért jelentene ez valami rosszat?

- Aztán lecsaptak rátok...

- Aznap reggel is dolgozni mentünk, fél nyolc felé kicsit kapkodva készülődtünk, a párom még kérte is, hogy siessünk, mert neki aznap sok dolga van. Beültünk a saját kocsinkba és amikor elhajtottunk a főbérlő háza előtt, aki kint állt a menedzserünkkel az utcán, elég furcsa volt, mert felénk integetettek. Azelőtt soha nem állt kint, és főleg nem integetett egyszer sem. Kikanyarodtunk a sarkon lévő benzinkútra, és egy pillanat sem telt el, már a hátunk mögött volt egy rendőrautó, ami jelezte, hogy álljunk félre. Még mondta is a párom, hogy pont most, mikor sietni kéne.

Minden úgy történt, mint a filmekben, érkezett még két rendőrautó, így három autó közé kerültünk.

Mondták a páromnak, hogy állítsa le a kocsit, vegye ki a kulcsot, és szálljon ki. Azonnal hátrafogták a kezeit, és rácsapták a bilincset. Mindenkitől kérték az útleveleket a kocsiban, én próbáltam húzni az időt, de a fiam, aki szintén velünk volt, azt mondta ,anya ne csináld már, itt a vége”. Nem sejtettük, hogy aznap reggel már többeket elkaptak, és hogy mi is ebbe a csapdába kerültünk.

Akkor ott sokkot kaptam, egy világ omlott össze bennem.

Sejtettem, hogy bajban vagyunk, mert amikor kiszálltam és hátranéztem az utcánkra, akkor láttam, hogy a többi munkába indulót is sorra lekapcsolták, már bilincsben voltak. Ez egy komplett rajtaütés volt, ekkor tudtam, hogy tényleg nincs tovább...

- Gondoltad, mi lesz veletek?

- Engem csak rázott a sírás, a hatóságiak elmondták, hogy ide félreállítják a kocsinkat, és harminc nap alatt kell elintézünk, hogy mi legyen vele.

Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy úristen, a két kiskutyám bent van a lakásba, mi lesz velük, akkor megint nagyon rám jött a sírás,

de mondta a tiszt, hogy majd elintézik, ne izguljak. A csomagtartóból még gyorsan kivehettem a férjem övtáskáját, iratokkal kártyákkal együtt, de a telefonja bent maradt a kocsiba, így ő telefon nélkül maradt. Olyan volt minden körülöttem, mintha egy filmben lettem volna, beültettek minket megbilincselve nagy fekete autókba, amibe már a többiek is voltak. Néma csend volt, nem tudtuk felfogni, csak aggódva néztünk egymásra. Huszonnégyünket kapták el aznap.

- Észrevehetted volna a baj közeledtét?

- Mielőtt ez megtörtént, az volt a furcsa, hogy pár magyar hirtelen hazaköltözött, akik lehet megsejtették, hogy baj közeleg. Mint utólag kiderült, valaki feljelenthetett minket, emiatt kellett kivizsgálnia az amerikai bevándorlási hivatalnak, az ICE-nak az ügyet. Nem tudjuk, miért tette ezt az illető, de mindenkinek keresztbe tett, és ami ezután következett, azt senkinek nem kívánom. Az egyik nyomozó azt mondta nekem, amikor lekapcsolt, hogy ilyet még ő sem látott, hogy egyszerre ennyien kerüljenek bajba. Mindent tudtak rólunk, a munkahelyünket, az időbeosztásunkat, a lakóhelyeket, mindent.

Megvárták, amíg mindenki kijött reggel az utcára, amikor indultunk a munkába.

Volt, aki emiatt úszta meg azt a napot, mert valaki figyelmeztette, hogy ki se lépjen a házból.

- Hova vittek titeket?

- A rendőrségi fogdára. Ott csak mi voltunk, a falnál ültünk sorban hátrabilincselt kézzel, papírokat töltöttek ki velünk reggel 8-tól este 6-ig, étlen-szomjan, mert semmit nem adtak. Emlékszem erre, mert vécére kellett mennem, és kértem az őrt, hogy vegye már le a bilincset, mert ezt mégis hogyan oldjam meg így?

Mindenki úgy, ahogy volt, ahogyan reggel kilépett az utcára, ült ott ledermedve.

Rajtam is csak egy póló, meg leggings volt, és az övtáskám, amiben benne volt az útlevelem és a pénztárcám, mert nekem az összes magyar iratom bent maradt a lakásban. Mindenkit külön-külön is kihallgattak, és megengedték, hogy egyvalakit felhívhassunk, amire kaptunk három percet. Azt javasolták, jegyezzünk meg egy telefonszámot, mert onnantól majd csak azzal a személlyel tudunk bármit elintéztetni a külvilágban. Ezért én megjegyeztem egy ottani magyar ismerősöm számát, akiről azt gondoltam, ő majd segíteni fog nekem. Azt nem tudtam, a párom mit csinál majd, mert az ő telefonja bent maradt a kocsiban, tehát nekem kellett egyedül gyorsan erről döntenem. Erre az ismerősömre voltam kénytelen vakon rábízni magam, akit igazából alig ismertem, szóval igazi lutri volt.

- Ezt hogy élted meg?

- Szörnyű volt, végigbőgtem az egészet, a fiam és a párom néha odajöttek, mert itt még együtt voltunk, de nem ülhettünk egymás mellé sem. Mindenünket elvették, ami nálunk volt, átnézték a holminkat alaposan, és amit úgy gondoltak, azt kidobták, a többit elzárták megőrzésre.

- Mi történt ezután?

- Este hat körül újra kocsikba tettek minket, külön a férfiakat és a nőket, elvittek bennünket egy másik fogdaszerű helyre.

Ott anyaszült meztelenre kellett vetkőzni, és testüregvizsgálatot is tartottak, ez nagyon megalázó volt,

ezt mindannyiunknak át kellett élni. Adtak valami vacak ruhát, ami hatszor nagyobb volt, mint én, és bezártak minket egy másik fogdába. Ott kaptam először enni, de nem tudom, mi volt az, olyan éhes voltam, hogy megettem, pedig nagyon rossz volt az íze. Ez egy ablaktalan helyiség volt, ahol annyira kevés volt a hely, hogy volt, aki a földön ült. Közben egy drogos fekve hányt, egy másik ember épp a vécén végezte a dolgát, azt is mindenki látta, mert semmi nem választotta el. Mi pedig mindeközben ettünk. Így várakoztunk ott, és éjfél körül vittek át minket egy másik, iszonyatosan nagy terembe, ahol vaságyak voltak, amik úgy néztek ki, mint a koporsók, annak is hívtuk egyébként.

10 napig voltunk ebben a gyűjtőben, mindenféle bűnözőkkel voltunk összezárva, életemben nem láttam még ilyet, ez lesokkolt mindannyiunkat.

Innen kerültünk át abba a zárkába, ahol aztán végig voltunk, amíg a kitoloncolási időt vártuk.

- Mennyi időt töltöttél a börtönben?

- Még szerencsésnek mondhatom magam, mert csak harminc napot töltöttem el ebben a környezetben. A kitoloncolás pedig úgy zajlik, hogy ha visszamondanak helyeket a repülőn, arra teszik be azt, akinek mennie kell, de az eltart egy darabig, mert lehet, hogy nincs üres szék a járaton. A párommal egy időben, egy gépen akartam hazautazni mindenképpen, ezt négyszer kellett kérvényeznem. Nagyon féltem, hogy mi lesz, az egész életünk odalett, és bent nem tudtunk egymásról semmit. Egyszer az egyik magyar mondta, hogy látta a páromat egy tolókocsiban, nagyon megijedtem, utána mondta az egyik börtönőr, hogy ne sírjak, csak annyi történt, hogy teljes depresszióba esett. Ilyen folyosói pletykák alapján tájékozódhattunk egymásról eleinte.

- Hogy bírtad ki ezt a helyzetet?

- Nem tudtam semmit a fiamról, sem a páromról, akik szintén bent voltak. Abban a helyiségben, ahová betettek, az emeletes ágy felső részére kerültem, pedig már akkor is 53 éves voltam, alig bírtam felmászni. A fejem felett volt a légkondicionáló, ami folyamatosan fújta rám a hideget. Nem volt meleg ruha, csak egy vékony takaróm, majdnem megfagytam a vaságyon. Minden kőből volt, a székek, az asztalok. Hatvanan voltunk ebbe a hosszú teremben, három zuhanyzó és hat vécé volt, meg hat csap összesen.

Mindenki láthatta, hogy ki mit csinál, nem volt semmi magánszféra, nekem ettől teljesen leállt a gyomorműködésem,

felpuffadtam, akkora lett a hasam mint egy 7 hónapos terhesnek. Az egyik cellatársam jelentette az őrnek, hogy velem valami gond van, mert sokat vagyok a vécén, meg akartak büntetni először. Amikor kiderült, hogy rosszul vagyok, akkor megnézték a hasam és azonnal orvoshoz vittek, nehogy bélcsavarodásom legyen. A stressz miatt nem tudtam aludni, csak három órákat egy nap, kikészültem és csak ültem az ágyban naphosszat. Egyszer a hideg miatt rettenetesen megfáztam, annyira köhögtem, hogy éjjel nem tudtak tőlem aludni a többiek. Napokig hagytak szenvedni, nem zavarta az őröket, akkor vittek megint az orvoshoz, amikor az egyik cellatársam már nem bírta tovább, és szólt nekik, hogy csináljanak már valamit. A röntgen kimutatta, hogy kétoldali mellhártya- és tüdőgyulladásom volt, akkor adtak gyógyszereket tíz napon keresztül. Egyébként amikor bekerültünk, és átvizsgáltak a legelején, vért is vettek tőlünk, és akkor beadtak valami vénás injekciót is mindenkinek.

Nem mondhattuk, hogy nem engedjük, mert ez kötelező volt, hagynunk kellett, hogy befecskendezzék.

Annyit tudtam meg, hogy valami fertőzés ellen adhattak be állítólag valamit, de a mai napig nem tudom mi volt az.

- Mit tudtatok egész nap csinálni?

- Óránként jöttek az őrök ellenőrizni minket, és beolvasták a karunkon lévő azonosító karkötőn a kódot, ilyenkor az ágyak elé kellett állni. Akár beteg voltam akár nem, emiatt le-fel kellett másznom az emeleteságyról, nem tudom, mit hittek, onnan hova tűnhet el valaki. Egyetlen dolgot tudtam csak csinálni, angolul tanulgattam, mert az egyik magyar lánynak volt bent egy szótára. Kértem az őröktől papírt és ceruzát, hogy irkálhassak. Gyakoroltam a szavakat, főleg az utazáshoz. Sorba ment közöttünk ez a szótár, minden magyar ezt használta, nem volt sok könyvünk. Ebből a 60 személyes teremből nyílt egy másik terem, ahol csak egy kosárlabdaháló volt meg két kosárlabda, és két hullahop karika, oda kiengedtek. Mindennap négy órát volt nyitva, itt mozoghattunk, kicsit tornázhattunk együtt a lányokkal. Azon a termen volt egy fémrácsos hálóval lezárt ablak, amin friss levegő jött be, ott álldogálhattunk előtte,

mert minket nőket nem vittek ki az udvarra sétálni, csak a férfiakat.

Sokára tudtuk meg, hogy ki lehet kéredzkedni a kápolnába, vagy a könyvtárba, csak hogy már ne legyünk bent ebbe a hálóba, ki is jártunk ezután. Eleinte nem voltunk képben, nem értettünk semmit, mit lehet vagy mit nem. Nem tudhatta senki mennyi ideig kell ezt kibírni, teljes bizonytalanságban voltunk, hogy mikor juthatunk haza, mikor lesz hely egy gépen.

- Hogyan bírtad ki, azt hogy mindig figyeltek?

- Nehezen. Soha nem lehettünk magunkban. Ott tanultam meg, hogy ne legyek szégyenlős se, mert azelőtt, még a nők előtt sem öltöztem át. A börtönben meg kellett szoknom, hogy mások előtt kell intéznem a dolgaimat.

A zuhanyzóra is rálátott a kamera, szerintem azon is ellenőrizhettek minket, amikor éppen fürdés volt.

A fiataloknak ez sokkoló volt. Volt aki egyáltalán nem tudta ezt megszokni, mindig pólóba meg bugyiba zuhanyozott. Sőt, volt egy olyan nő is, aki nem ment el fürdeni, már szó szerint büdös volt, amikor az őrök ráparancsoltak hogy zuhanyozzon le.

- Milyen esetek miatt ültek a többiek?

- A legtöbben illegális túltartózkodás miatt voltak ott, a többiek meg kisebb ügyek miatt ültek. Az egyik fiatal lányt egy elcsattant pofon miatt hozták be. Volt olyan szintén illegális, aki már egy éve bent volt, és várt, őt még babakorában hozták Amerikába a szülei, és már neki is volt gyereke, aki ott született. Mégis ezek ellenére, így, hogy a saját hazáját sem ismerte, visszadeportálták oda, ahol született. Több ilyen eset is volt, amikor csak az anyukát küldték vissza, de a gyerekek maradhattak, mert Amerikában születtek.

- Hogyan jellemeznéd a börtönkörülményedet?

- Embertelen és megalázó volt az egész. Összezárva mindenkivel, elzárva, lekorlátozva, rettenetes körülmények között.

A párommal csak később tudtam kommunikálni, erre csak hetente egyszer volt lehetőség,

hogy cetliken üzenhessünk egymásnak. Volt ott mindenféle gond, nagyon megdöbbentő volt az egész, amit csak túlélő üzemmódban lehetett átvészelni. Előfordult olyan is, hogy néhányan időnként egymásnak estek, ilyenkor elvitték őket bezárni az úgynevezett lyukba, ezzel fenyegettek minket a rossz magaviseletért.

- Hogyan tudtátok a kinti dolgaitokat lerendezni?

- Akit kint megkértem és megbíztam ezzel, csak vele tudtam telefonon tartani a kapcsolatot, egyszer meg is látogatott emiatt bent. Nem voltunk szoros ismerősök, de neki kellett megadnom az összes banki adatomat, ő kezelte a számláimat. Így tudott küldeni nekem a börtönbe pénzt, amin tudtam ezt-azt vásárolni, mert erre volt lehetőség. Neki kellett az autónkat eladnia, és ő mehetett be a lakásunkba összepakolni a cuccainkat. A kutyáinkat is eladta, a bútorokat, mindent, ami mozdítható volt. Rá kellett bíznom egy vadidegenre az eladásokat, és hálásnak kellett lennem, hogy egyáltalán segített, de sajnos tudtam, hogy itt is be lettem csapva.

Mindenem áron alul odalett, állítólag nem értek semmit a cuccaink, ki voltam szolgáltatva.

A többiek is ebben a helyzetben voltak, volt akinek szintén mindene oda lett, szó szerint mindenük eltűnt a szobájukból. Volt olyan, akinek így veszett el az útlevele, újat kellett csináltatnia ahhoz, hogy hazautazhasson, és mivel ez hosszadalmas, neki több mint fél évig a börtönben kellett várakoznia emiatt. Sokat sírtunk, mert személyes értékeink vesztek el. Én is reménykedtem egy darabig, de aztán fel kellett ébredtem ebből az illúzióból is. Megkértem a segítőmet, hogy legyen kedves behozni a magyar irataimat és egy váltás ruhát egy sporttáskában. Minden fontosat elmagyaráztam neki, be is hozta, le is adta a nevemre a börtön raktárába. Amikor szabadultam, bemehettem ebbe a helységbe a cuccomért, nyitogattam ezt is azt is, de az én iratom nem voltak ott. Még az őrök emlékeztek is rá, de valahogyan még onnan is eltűnt a cuccom. Készpénzem is volt, de aznap azt sem tudták odaadni,

amikor mehettem a reptérre, mert zárva volt a pénztár, mondták, hogy várjak még 10 napot

és addigra minden meg lesz. Ránéztem az őrre, és mondtam neki, hogy ennyi szenvedésen átmentem, már felvettem a munkásruhámat, amiben behoztak, ezt nem gondolhatja komolyan, hogy egyetlen nappal is tovább maradok itt. Átöltözve vártam már a szabadulást, az övtáskámban volt a bankkártyám, az útlevelem, és ennyi, inkább mindent hátrahagytam. Szóval még a börtönpénztárban is ott maradt összesen 400 dollárunk, még ezt is megszívtuk.

- Hogy zajlott a deportálás?

- Előző nap este tudtuk meg, hogy másnap reggel indulunk. Mindent szétosztogattam a többiek között, reggel elkészültem, és két őr jött értem. Átvehettem a ruhámat, amibe jöttem, mert a többi raktárban tárolt cuccom addigra már eltűnt, ahogy mondtam. A párommal együtt vittek ki minket egy kommandós autóval a reptérre, ott már levették rólunk a bilincset. Amikor megláttam őt, sírtam, mindketten össze voltunk zuhanva. Meg voltunk öregedve, lestrapálva, de nem voltunk lefogyva, mert naponta 2000 kalóriás ételeket adtak, én 10 kilót híztam pillanatok alatt. Amikor kiértünk a reptérre, hat ember jött be velünk az induláshoz, négy rendőr meg két ICE officer, az utasok között kellett nekünk is velük együtt várnunk. A járat persze késett, ők addig ott voltak velünk, mindenki látta ezt, nem volt titok. A gép Lengyelország felé tartott, mi szálltunk fel utoljára, a legutolsó sorba.

Végig kellett mennünk az összes utas között, miközben a rendőrök a helyünkre kísértek, ez borzasztóan megalázó volt szintén.

A légi utaskísérőkre bíztak minket, ők feleltek értünk, nekik adták oda az útleveleinket. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz a párommal, annyira ki voltunk már fáradva, végigaludtuk az utat. Lengyelországban is utoljára szállhattunk ki a gépből, de ott katonák vártak ránk. Ők kisértek minket a budapesti csatlakozáshoz. Amikor odaadták az útleveleinket, azt mondták, hogy innen már odamehetünk, amerre akarunk, elég normálisak és kedvesek voltak. Magyarországon landoltunk, és itt is vártak minket természetesen a rendőrök, akik leszedtek bennünket az utasok közül a buszból fotó alapján, ők vittek be rendőrautóval minket az épületbe, egy vizsgálóba.

Gúnyosan megkérdezte az egyik, hogy remélem ebből jót tanultak, nincs már kedvük Amerikába menni.

Olyan megalázó volt, de én ránéztem, és azt mondtam neki: tudja mit, ha megtehetném, most azonnal visszafordulnék. Nagyon rosszul esett, mert durva beszólás volt, itthon erre már tényleg nem volt semmi szükség. A reptérről aztán tényleg mehettünk, amerre láttunk, annyit mondtak búcsúzóul, hogy ez nem fog megjelenni sehol, hogy deportálás miatt börtönben ültünk. Elmentünk a legközelebbi bevásárlóközpontba, és a párom testvére jött oda értünk. Útközben kellett egy pár tiszta ruhát, fehérneműt vennünk, mert semmi nem volt nálunk. Másnap visszamentünk abban kicsi motelbe, ahonnan indultunk.

Két hét múlva kaptuk az újabb munkaajánlatot, így kerültünk ki újra külföldre és azóta is külföldön vagyunk, beilleszkedtünk.

Ezt csak azért mondom el, mert biztos mindenkit érdekel, vajon mi lett az ügy vége, hát ez. Maradtunk volna Magyarországon, de így pénz nélkül nem tudtuk újrakezdeni. A külföldi életünket egy hónap alatt beindítottuk, azonnal munkába álltunk, volt fedél a fejünk felett. Lassan kihevertük ezt az egészet.

- Mit gondolsz utólag?

- Azzal, hogy hazaértünk, még nem lett vége ennek az ügynek. Azt is hallottam, hogy valaki, aki utánam jött vissza 10 nappal később, még látta a cuccaimat abban a raktárban. Emiatt millió telefont megeresztettem,

hogy valaki segítsem, küldjék már utánam, mert benne vannak a magyar irataim, de senki füle botját se mozdította,

csak hitegettek, majd végül közölték, már eltűnt, nincs mit tenni. Most ennyi év után visszagondolva, lehet, hogy kaphattunk volna esetleg valami jogi segítséget még ott Amerikában, de senki nem érdeklődött utánunk, mi sem tudtunk kapcsolatba lépni senkivel, hogy segítsen. Okosabbnak kellett volna lennem, egy életre megtanultuk, hogy az ESTA nem munkavízum. Ez hiba volt, amiért ki vagyunk tiltva Amerikából, és a deportálási folyamat rettenetes lecke volt, szívesen kihagynám az életemből, és elfelejteném. Itthon elbuktunk mindent, Amerikában is elbuktunk mindent, remélem ezzel vége, és most nem lesz három a magyar igazság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Autósüldözés Rogán Cecíliával,10 ezer eurós tonhal-szusi és Orbán rivalizálása a putyini vagyonnal - Tóth Ildikó újabb részletek osztott meg a NER-luxusról
A Cápák között befektetője újabb elképesztő történeteket osztott meg a NER belső világáról. Azt is elmondta, szerinte feltűnően nem mennek sehová a NER-esek és a NER-feleségek a kormányváltás óta, inkább otthon diskurálnak az ügyvédjeikkel a jövőről.


„Nemcsak jártam NER-es milliárdos ingatlanjában, hanem Tiborczéktól vettünk egy több milliárdos ingatlant az Andrássy úton” – hangzott el Tóth Ildikótól Dull Szabolcs Ötpontban című műsorában.

A luxusingatlan-befektető, akit a közönség az RTL Cápák között című műsorából ismerhet, azt állította, egy cég megbízásából vásárolták meg a 650 négyzetméteres lakást, amit korábban üzemeltetésre használtak. A lakás belső tereiről az üzletasszony részletesen is beszélt.

„Ezen a lakáson is az látszott, hogy itt nincsenek anyagi határok.”

Tóth Ildikó beszámolt arról is, hogy barátainak „oligarcha-túrákat” szokott szervezni, és egy ilyen alkalommal feszült helyzetbe került Rogán Cecília körülbelül tízmilliárdosra becsült háza előtt. Miután lefotózta az ingatlant, elmondása szerint megjelent mellettük Rogán Cecília, majd miután továbbhajtottak, követte őket.

„Beállt mögénk, és elénk vágódott egy nagy Mercedes-dzsip, és elkezdtek belőle kiszállni az emberek, én gázt adtam, mert úgy gondoltam, hogy nincs közös témánk, úgyhogy nem beszélünk meg semmit.”

Az interjúban több más, a NER-luxus világába tartozó történetet is megosztott. Hatvanpusztát egy indokolatlan, 100 szobás, Versailles-i kastély hangulatát idéző birtokként írta le, ami szerinte nem több, mint

„rivalizálás a putyini vagyonnal”.

Beszélt egy titokzatos, olasz Alpokban található villáról is, amelynek felújításakor a megbízó egyetlen utasítása az volt, hogy „teljesen mindegy, hogy mennyit fog költeni, mert a legszebb legyen”. Bár a sajtó ezt az ingatlant Orbán Viktorhoz köti, Tóth csak annyit tud, hogy mivel a villának magyar házvezetőnője van, valószínűleg magyar tulajdonosé.

Mészáros Lőrincről pedig egy erős véleményt fogalmazott meg.

„Ez az ember nem milliárdos, ez az ember egy nagyon megbízható fiú.”

Tóth azt is elmondta, hogy a kormányváltás óta feltűnően rejtőzködnek a NER-oligarchák, pedig korábban olyan felesleges fényűzésre is volt példa, mint a most következő történet:

„A NER-esek és a NER-es feleségek eltűntek mindenhonnan a kormányváltás után. Nincsenek az utcán, nincsenek az éttermekben, nincsenek partik. Régebben rengeteg olyan parti volt, ahol hatalmas bulikat rendeztek a saját villáikban, és ezt feltöltötték a social mediába. Úgy képzeld el, hogy egy 10 ezer eurós tonhalat felszeleteltek szusinak, megérkezett a hatalmas tonhal, jöttek a japán séfek, feldolgozták, videóra vették, és ezt a barátaikkal visszanézhették később” - részletezte az üzletasszony, aki szerint most mindenki otthon ül és a jogászaival beszélget, hogy hogyan tovább.

„Most egy picit elment a kedvük a fotózástól” - jegyezte meg.

Nemrégiben derült ki, hogy Tóth Ildikó volt az, aki saját elmondása szerint 2022 tavaszán elkezdett információkat és fotókat küldeni Hadházy Ákosnak a NER-közeli feleségek fényűző életmódjáról. Az üzletasszony ezt azzal indokolta, hogy a kézzelfogható rongyrázás sokkal jobban megragadja az emberek figyelmét, mint a bonyolult korrupciós ügyek.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:

Nemrég a HVG-nek adott interjút, ahol kifejezetten a NER-feleségek, köztük Matolcsy Ádám neje, és Rogán Barbara luxizását részletezte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Borítékban átadott készpénz, ajándékok” – Panyi Szabolcs szerint így is támogatták orosz ügynökök a magyar kormánymédia embereit
Az oknyomozó újságíró szerint a közvetlen anyagi juttatás is része volt annak a támogatási rendszernek, amellyel orosz és kínai hírszerzők segítették a kormánymédia munkatársait.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a bejegyzésében nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a magyar hatóságok ismerték a kormányközeli szereplők és külföldi hírszerzők viszonyát.

„Több magyar nemzetbiztonsági forrás is arról beszélt nekem, hogy a magyar szolgálatok az elmúlt években észlelték és feldolgozták számos olyan személy orosz és kínai titkosszolgálati kapcsolatait, akik az Orbán-rezsim ismert propagandistáiként dolgoztak” - írta a közösségi oldalán.

„Ezek a kapcsolatok sokszor tartalmi befolyásolást jelentettek diplomatafedésben dolgozó hírszerzők részéről, sőt olykor közvetlen támogatást is: ajándékokat, szakmai utakat, különféle fizetett megbízásokat, vagy akár borítékban átadott készpénzt.”

Az újságíró szerint ezek az esetek túlléptek egy kritikus határon, amit egy szövetségesi rendszerben lévő ország még elnézhetne. „A kapcsolat túlment azon, amit egy normális EU/NATO tagállamban még tolerálhatónak lehetett volna tekinteni.”

A határozott fellépés mégis elmaradt, aminek Panyi szerint politikai okai voltak. Úgy látja, a szolgálatok azért nem tudtak hatékonyan intézkedni, mert a propagandisták által terjesztett, Moszkva és Peking érdekeit szolgáló tartalmak egybeestek a kormány politikai céljaival.

„Ezek a propagandisták többek között a Magyar Nemzetnél, a Pesti Srácoknál, a Demokratánál, illetve korábban a Magyar Hírlapnál dolgoztak.”

Panyi arra is felhívja a figyelmet, hogy a kormánypárti médiabirodalom közelmúltbeli leépítései után ezek a személyek még szorosabbra fűzhetik a kapcsolatot külföldi megbízóikkal. „Borítékolható, hogy lesznek olyanok, akik pénzügyi és ideológiai okokból továbbra is Moszkva vagy Peking érdekeinek megfelelően próbálják majd befolyásolni a magyar nyilvánosságot – csakhogy már nem a magyar, hanem sokkal direktebb módon az orosz és a kínai állam szárnyai alatt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Krekó Péter: Ezért nem adhat felmentést a „parancsra tettem” az Orbán-rendszer kiszolgálóinak
A szociálpszichológus szerint az Orbán-kormány nem volt klasszikus autoriter rendszer, így a propagandagépezet működtetői nem hivatkozhatnak kényszerre. A szakértő úgy véli, az államszervezetből fel lehetett volna állni, de ezzel a lehetőséggel az elmúlt 16 évben nagyon kevesen éltek.
F. O. - szmo.hu
2026. június 19.



Két hónappal a kormányváltás után a magyar társadalom még mindig bizonytalan abban, hogyan viszonyuljon az elmúlt 16 évhez, erről beszélt Krekó Péter szociálpszichológus a Telexnek adott interjúban. Szerinte miközben egyesek a feszültségek csillapítását és a jövőre való koncentrálást sürgetik, a kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy elsöprő társadalmi igény van az elszámoltatásra és a vagyonvisszaszerzésre, különösen a korrupciós ügyek kapcsán. Úgy véli, erre komoly demokratikus felhatalmazás van, ami nemcsak pragmatikus, de morális megtisztulási szempontból is fontos.

Ugyanakkor hozzátette, hogy a jogi folyamat nem lesz egyszerű, mivel az ügyészség és a Kúria a jelenlegi vezetéssel nem lesz a kormány szövetségese ebben. Krekó szerint a gyűlöletkeltéshez hasonló politikai visszaélések terén is jogos elvárás a felelősségre vonás, különösen, hogy a rendszerváltáskor ez elmaradt. Azt a gondolatot, hogy a „boszorkányüldözés” abbahagyása vezet a békéhez, magasztosnak, de ebben a helyzetben helytelennek tartja. „De a rendszerszintű jogi és politikai normasértések korszakát követően ez azt jelentené, hogy az elit és a társadalom szemet hunyna a bűncselekmények fölött” – fogalmazott.

A szociálpszichológus óvatosságra intett az egyéni politikai traumák társadalmi szintre emelésével kapcsolatban, ugyanakkor megjegyezte, hogy a fél ország valamilyen mértékben traumatizált, és a trauma nem múlik el a hallgatással.

Ezért is tartja fontosnak, hogy a felelősséget ne kenjék el egy üres megbékélésretorika jegyében. „Egy ilyen helyzetben a gyors túllépés alapvetően az elkövetők érdekeit szolgálja” – jelentette ki.

Hozzátette, a gyógyulás nem egy csendes folyamat. „A traumafeldolgozás törvényszerűen hangos, konfliktusos, fájdalmas folyamat, amiben a szenvedés nem öncélú, hanem azt a célt szolgálja, hogy mindez ne történhessen meg újra” – mondta. Krekó Péter kitért arra az új jelenségre is, hogy a rendszer korábbi kiszolgálói egyre gyakrabban szólalnak meg a nyilvánosságban, jellemzően önmentegető módon. Bár az ő perspektívájuk megértése is fontos, szerinte az áldozatokét még nem hallottuk eleget, és határt kellene szabni a nyilvános „gyóntatószékeknek”.

„Nem lenne szerencsés, ha az elkövetők önmentegető narratívái dominálnák a nyilvánosságot – még ha sokszor izgalmasabb is az ő magyarázataikat hallgatni”

– figyelmeztetett.

A korábbi rendszer szereplőinek médianyilvánossága kapcsán Krekó különbséget tett a volt állami vezetők és a kommunikációs gépezet alkalmazottai között. Míg előbbieket szerinte meg kell szólaltatni, és szembesíteni kell őket a döntéseikkel, utóbbiak esetében problémásabbnak látja, ha kevés szembesítés mellett mondhatják el a saját narratívájukat. Úgy véli, ez a cselekedeteiket túl emberinek láttathatja, holott azok amorálisak voltak. A propaganda eltűnésével és a kormánymédia-termékek összeomlásával párhuzamosan szerinte most kedves arcú emberek magyarázzák a bizonyítványukat, ami a gyors megbocsátás felé mutat.

„Mindez a nagyon gyors megbocsátás irányába mutat, pedig szerintem az indulatok szításában és gyűlöletkeltésben aktív szerepet játszó szereplők esetében ez nem indokolt”

– szögezte le. A szociálpszichológus szerint a felelősség megállapításánál nem szabad megállni a legfelsőbb szinten, és csak Rogán Antalra, valamint néhány vezetőre hárítani mindent. „Érdemes elkerülni azt is, hogy minden felelősséget csak a legfelsőbb szintekre vetítünk, és csak Rogán Antalt és néhány köztévés igazgatót nevezünk meg bűnösnek” – mondta. Álláspontja szerint a propagandagépezet közép- és alsóbb szintjein elkövetett tettekről is beszélni kell.

Krekó Péter kifejtette, hogy

az Orbán-rendszer egyfajta információs autokrácia volt, amely az információk rendszerszintű manipulációjával tartotta fenn magát.

Fontosnak tartja megérteni, hogy ez nem volt klasszikus autoriter rendszer. „Senkit nem kényszerítettek arra, hogy a gyűlöletkeltésben részt vegyen, senkinek sem fogtak pisztolyt a fejéhez annak érdekében, hogy a propagandát szolgálja” – hangsúlyozta. Bár voltak kényszerítő eszközök, azok nem a középosztályt sújtották elsősorban.

„Ezért sem adhat felmentést, amire a Harmadik Birodalom bukását követően sokan hivatkoztak: »parancsra tettem«” – vonta le a következtetést.

Szerinte az államszervezet szinte bármely részéből, így a propagandaintézményekből is fel lehetett állni. „Őszintén szólva ezt nagyon kevesen tették meg az elmúlt 16 évben” – tette hozzá.

A „boszorkányüldözés” vádjára reagálva Krekó elmondta, hogy a kormányváltáshoz vezető két legfontosabb érzelem a harag és a remény volt, a harag pedig a változás fontos katalizátora. Bár ennek nem szabad korlátlan utat engedni, a közvélemény morális felháborodásának kifejezését legitim demokratikus eszköznek tartja. A magyar politikára jellemző „törzsi logikai gondolkodás” veszélyére is felhívta a figyelmet, amely a saját oldalon megbocsátó, míg az ellenféllel szemben kíméletlen. „Míg valaki egy normasértést a saját oldalán megbocsáthatónak, sőt kívánatosnak tart, a másik oldallal szemben sokkal kevesebbet enged meg” – magyarázta. Úgy látja, a Fidesz összeomlásával a hatalommal való visszaélés veszélye fennáll, de az új kormány részéről lát olyan gesztusokat, amelyek ez ellen hatnak.

Krekó a Fidesz szembenézésének teljes hiányát látja.

„Egy-két kritikus hangon kívül nem hallottunk érdemi önreflexiót a Fidesz oldaláról, Orbán Viktor továbbra is a globális összeesküvéssel magyarázza a vereségét”

– állapította meg. Ezzel szemben az új kormány tett gesztusokat, például Magyar Péter bocsánatot kért a rendszer bűneiért. Orbán Viktor stratégiája szerinte ennek pont az ellentettje. „Orbán »dolgozatának« üzenete: az irány jó volt, csak nem mentünk elég messzire” – foglalta össze. A szociálpszichológus úgy gondolja, Orbán a saját politikai stílusának foglyává vált, érzéketlen lett a társadalmi hangulatváltozásokra, és a Fidesz népszerűségének zuhanása részben az önreflexió hiányának köszönhető.

Krekó Péter személyes érintettként elmondta, senki nem kért tőle bocsánatot a Covid-járvány alatti lejárató kampány miatt, de ezt nem is várja el. Fontosabbnak tartja a miniszterelnöki bocsánatkérést, bár szerinte az állam név szerint is bocsánatot kérhetett volna a Szuverenitásvédelmi Hivatal által meghurcoltaktól. A rendszer alsóbb szintjein dolgozók felelősségével kapcsolatban konkrét javaslata is van.

„Én elképzelhetőnek tartanék például egy külön szabályozást arra, hogy a gyűlöletkeltésben élen járó közmédia és más médiaorgánumok bizonyos feladatokban részt vevő munkatársai egy ideig ne dolgozhassanak az államigazgatásban vagy a nyilvánosságban”

– vetette fel. Véleménye szerint aki aktívan részt vett az információs hadviselésben, annak szembe kell néznie a következményekkel.

„Aki aktív munkát végzett az ország polgárai elleni információs hadviselésben, és civilek ellen fordította ezeket az információs fegyvereket, az nézzen szembe a következményekkel” – mondta.

A szociálpszichológus szerint az Orbán-rendszerrel való szembenézés elmulasztása illeszkedne a feldolgozatlan magyar traumák sorába, de hangsúlyozta, hogy ez a rendszer morálisan nem eshet egy megítélés alá a gyilkos diktatúrákkal. Úgy látja, a rendszer fenntartásában a magyar társadalomnak is volt felelőssége. „Ezért szerintem a rendszer fenntartásában is volt a magyaroknak társadalmi felelősségük” – jelentette ki, hozzátéve, hogy mindenkinek érdemes elgondolkodnia a saját felelősségén. Timothy Snyder „előzetes behódolás” fogalmát idézve arról beszélt, hogy sokan feleslegesen engedtek a hatalomnak. „Magyarország ennek az előzetes behódolásnak az állapotában volt. Tudom, hogy ez nem egy népszerű nézőpont, mert egyszerűbb a Fidesz túlhatalmára fogni mindent” – mondta.

A jövőre nézve a legfőbb tanulságnak a hatalommal szembeni bátor kiállást tartja. „A tanulság szerintem az, hogy ne próbáljunk megfelelni előre a hatalom akaratának, és ne féljünk kritikusak lenni” – fogalmazott. Szerinte az Orbán-kormány alatt a társadalom megtanulta, hogy lehet hatása az ellenállásnak. Ezt a kritikai attitűdöt a jövőben is meg kell őrizni, mert ez a záloga annak, hogy

az alattvalói mentalitásból egy tudatos polgári mentalitásba lépjünk át.

„Ha ellent merünk mondani a hatalomnak, egy fejlettebb, jobb társadalomban élhetünk” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos: Lázár Jánosig is el lehetne jutni a trafikügyben, aminek most indul a felülvizsgálata
A kormány bejelentette, hogy felülvizsgálják a trafik- és a kaszinókoncessziókat. Mindkettő milliárdos bevételt jelent minden évben azoknak, akik a Fidesz jóvoltából a húsosfazék közelébe kerültek. Hadházy szerint akár büntetőeljárások is indulhatnak.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. június 19.



Vitézy Dávid a csütörtöki kormányzati tájékoztatón jelentette be, hogy a kormány felülvizsgálja a trafik- és kaszinókoncessziós rendszert. A miniszter azt is elmondta, hogy az Orbán-kormány a választás előtti hetekben is kiosztott hosszú távú, akár 2061-ig érvényes kaszinókoncessziós jogokat. Ez hatalmas pénzt jelent: a Garancsi István és Habony Árpád érdekeltségében álló Garinvest például majdnem 20 milliárdos osztalékot fizet ki idén. De a trafikrendszer haszonélvezői is jelentős bevételeket könyvelnek el. Németh Balázs fideszes képviselő cége például tavaly több mint félmilliárdos rekordbevételt ért el.

A trafik- és kaszinóügyek máig kísértik a magyar közéletet. Kik a valódi felelősök és elszámoltathatók-e még? Elévültek-e a bűncselekmények, és mit lehet tenni, ha a nyomozóhatóságok korábban szándékosan nem végezték a dolgukat? Erről beszélgettünk Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselővel, aki a trafikkoncessziók körüli korrupciós ügyek nyilvánosságrahozatala után hagyta ott a Fideszt 2013-ban, és vált országosan ismert politikussá.

— A trafikügyekben kiknek állapítható meg a személyes felelőssége?

— A trafikügynél véleményem szerint nagyon egyértelműen és bizonyíthatóan megnevezhetők a felelősök. A nyomozati anyagok alapján például a szekszárdi polgármester felelőssége teljesen egyértelmű.

Ha csak egy keveset tovább nyomoznának, azonnal el lehetne jutni Lázár Jánoshoz is.

Az is egyértelmű tény, hogy az egész törvényt annak a Sánta nevű vállalkozónak a számítógépén írták, aki aztán a nagykereskedelemben teljes monopóliumot kapott, és azóta milliárdokat kasszírozott ezen.

— Ez a monopólium azóta is megvan?

— Igen. Azonban a trafiküggyel az a probléma, hogy ott az elévülés már sajnos elég szűkösen, de megtörtént. Viszont, ha valódi szándék van a bűnüldöző szerveknél és a kormány részéről, akkor vizsgálni lehet az egykori  nyomozások körülményeit is. Véleményem szerint több olyan nyomozás is volt az elmúlt 16 évben, ahol a feltárt vagy bejelentett tények ellenére zárták le eredménytelenül a nyomozásokat. Ezeknél mindenképpen felmerül a hivatali visszaélés gyanúja, és érdemes lenne megkérdezni azokat az embereket, akik az aláírásukat adták ezekhez a dönésekhez, hogy ki utasította őket erre.

— Ha ezek az ügyek büntetőjogilag el is évültek, a politikai felelősséget vagy az eltussolás mechanizmusát még fel lehetne tárni tanulságként?

— A trafikügyben például viszonylag korrekt nyomozás zajlott, amit aztán a lezáró dokumentumokban leírt egyértelmű tények ellenére bűncselekmény hiányában szüntettek meg. Persze a nyomozás valójában nem volt teljesen korrekt, mert például olyan számítógépeket nem foglaltak le, amelyek a durván érintett személyekhez köthetők. Ennek ellenére a nyomozás lezáró dokumentumában is bőven volt annyi tény, ami alapján ki merem mondani: aki nem emelt vádat, és erről döntött, az hivatali visszaélést követett el.

— Ön nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt a szekszárdi trafikok elosztásáról 2013-ban. Az bizonyítékként szerepelt a vizsgálatban?

— Igen, benne volt, de tragikomikus magyarázattal magyarázták ki a magyarázhatatlant. A felvételen konkrétan rajta volt, ahogy a polgármester elmondja, hogy „ne az ellenzéki emberek legyenek a nyertesek a trafikkonceszióban, és nehogy kimaradjon fideszes pályázó a nyertesek közül”.

Ez a legsúlyosabb korrupciós bűncselekmény, hivatali visszaélés. Ezt viszont az ügyész annyival intézte el, hogy ez nem frakcióülés volt, hanem „csak egy baráti folyosói beszélgetés”.

Az volt még a nagyon vicces, hogy a következő oldalon pedig azt írja, hogy 40 perc késéssel érkeztem erre a „baráti megbeszélésre”, ami valójában egy frakcióülés volt a szekszárdi városházán.

— Ha elévült ez az ügy, mit lehet itt tenni?

— Megvizsgálni, hogyan történt ez. Remélem, ezt sikerül nagyon rövid időn belül megtenni, hiszen ez egy nagyon jól feltárt ügy volt. Bár sok részletével a nyomozás nem is foglalkozott, de így is nyilvánvaló volt, mi történt. Tudjuk, hogy az a testület, amely elvileg végignézte a több tízezer pályázatot, fizikailag sem olvashatta el, mert két hét alatt kellett volna ezt megtennie. Azt is tudjuk, hogy a pályázók vagy nagyon sok pontot kaptak, vagy nagyon keveset, a kettő között nem volt átmenet. Ez is azt mutatja, hogy visszaélés történt. Azt sem kell nagyon vizsgálni, hogy

a nagykereskedő cég, amely ellátja ezeket a boltokat, teljesen indokolatlanul totális monopóliumot kapott, és ezzel az évek során sok-sok milliárd forintos nyereségre tett szert.

Ez pedig Lázár János baráti köre. Itt nincs sok vizsgálnivaló, szerintem három nap alatt meg lehet csinálni a vizsgálatot, és utána dönteni kell. Ez a koncesszió nem maradhat ott, ahol most van, és szerintem a kiskereskedelmi nyerteseknél sem maradhat meg ez a lehetőség.

— Támogatná a rendszer újrapályáztatását?

— Minden lehetőség megvan rá. Európában számos példa van, ahol ugyanúgy küzdenek a dohányzás visszaszorításáért, és ehhez nem kellett a kormánypárt haverjainak és rokonainak odaadni a trafikokat. Semmi nem indokolja a jelenlegi rendszert. Ráadásul ezekből a trafikokból valójában már városi kocsmák lettek, ami sok lakót zavar. Akinek egy ilyen trafik van a környezetében, az tudja, mintha egy kocsma került volna oda, mert megkapták az alkoholárusítás lehetőségét is.

— Bármi is történjen, az eddigi bevétel már azoknál marad, akik 12 éven át hasznot húztak belőle. Ezt nem lehet visszavenni...

— Elméletileg mindent vissza lehet venni, egy kétharmados kormánynál ez csak szándék kérdése. De én mindig elmondtam, hogy minden lopott pénzt nem fogunk tudni visszavenni. Ez a teljes magyar társadalom közös felelőssége, hogy eddig hagytuk ezeket a folyamatokat. Az viszont az új kormány szándékán múlik, hogy milyen mértékben szedi vissza ezeket a vagyonokat, mert ez egy bűnös módon szerzett vagyon, akkor is, ha törvényt hoztak rá.

— És itt vannak a kaszinók, amelyek némelyike nemrég 2061-ig kapott koncessziót. Mi volt a kaszinóbiznisz eredeti története?

— Mint minden más koncessziónál, ez is egy vagyonátrendezés volt. Korábban ez a jog sok helyen megvolt, de ezeket újraosztották, és mit ad Isten, ezek is a kormányközeli mágnásokhoz kerültek. Előbb Andy Vajnához, aztán Garancsi Istvánhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz került a nagy részük. Ez is gyakorlatilag egy kommunista típusú vagyonátírás volt. Az új hatalomnak minden lehetősége megvan, hogy ezt újragondolja.

— Érdekes, hogy Andy Vajna halála után a kaszinókat nem a felesége örökölte, hanem azok „tovább szálltak”. Hogy működött ez?

— Igen, ez egy nagyon fontos példa.

Andy Vajna esete mutatja, hogy amiben éltünk, az egy feudalizmus volt, ahol voltak ugyan oligarchák, de a vagyon valójában nem az övék volt, hanem azzal Orbán Viktor rendelkezett.

Mint a feudalizmusban, hűbéri jogként osztogatta a vagyont a hozzá hű nemeseknek, de aztán nem ők rendelkeznek vele. Ez történt Simicska Lajosnál is: miután az uralkodó ellen fordult, a vagyont át kellett adnia. És ez történt a kaszinókoncessziókkal is. Ha ez egy valódi, jogszerűen szerzett jog lett volna, akkor azt Vajna Tímea megtarthatta volna, de nem így volt. Neki át kellett adnia a TV2-t, a koncessziót, a vagyont.

— Most felmerült a kormány részéről, hogy pótmagánvádas eljárásban lehetővé tennék korábban lezárt büntetőügyek folytatását. Ezzel lehetne korrigálni az eltusolt nyomozásokat?

— Ez egy fontos kérdés. Tessék-lássék módon eddig is létezett ez a lehetőség, de ez nem helyettesíti azt, ha az állam valóban üldözni akarja a bűncselekményeket. Ez arra jó, hogy ha például a főügyészt nem akarják vagy nem tudják lecserélni (szerintem le kell), és a jelenlegi ügyészség nem akar vádat emelni fideszes elkövetők ellen, akkor ezt akár állami szervek is megtehessék. Tehát pótmagánváddal ne csak civilek, hanem állami szervek vagy szervezetek is eljárást indíthassanak. De ez egy pótcselekvés, mert eddig is csak a rendőrség vagy az ügyészség által lefolytatott nyomozás anyagát lehetett felhasználni, egy civil szervezet pedig nem nyomozhat. Ez egy átmeneti lehetőség addig, amíg az ügyészség fideszes befolyás alatt áll.

— Van olyan elhíresült ügy, amiben javasolna pótmagánvádas eljárást?

— Rengeteg ilyen van. Mindegyiknél az elévülést kell nézni, de sok ügy van, ami még nem évült el. És nem is feltétlenül csak a pótmagánvádra van szükség, hanem az újbóli nyomozásra. Nem kell megelégedni az eddig feltárt tényekkel, újra lehet nyitni az aktákat. Nem kizárt, hogy ha marad rá időm, én is fogok ilyeneket előszedni. Vannak jogászok, akik felajánlották a segítségüket. De alapvetően nem én vagyok ebben a hatékony, hanem az új kormánynak kell nagyon hatékonyan fellépnie. Ezt ígérte, reméljük, ezt is fogja tenni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk