SZEMPONT
A Rovatból

,,Egy hónapig voltam a börtönben, mire hazatoloncoltak Amerikából, és én még szerencsés voltam!”

Alexandra és a párja egy magyar munkaközvetítőn keresztül jutottak ki az Egyesült Államokba, állításuk szerint azt hitték, legálisan dolgoznak. Aztán lecsaptak rájuk a bevándorlásiak, és elkezdődött a rémálom.


Sokakat fenyeget kitoloncolás Amerikában. Riportalanyunk, aki kérte, hogy még a keresztnevét is változtassuk meg, részletesen elmeséli, mi várhat azokra, akik illegálisan dolgoznak kint, és fennakadnak a razziákon.

Alexandráék néhány évvel ezelőtt kerültek bajba. Azt mondja, másfél év után kapták el őket a hatóságok, és amit azután kellett átélniük, az embert próbáló volt, erről nem sokan mesélnek. Reménytelen anyagi helyzetük miatt mentek ki, és még reménytelenebb helyzetben kerültek onnan vissza.

- Miért akartatok külföldre költözni?

- Új életet akartunk kezdeni, mert itthon teljesen megrogytunk anyagilag, igaz nekem nagyon jó állásom volt, de a párom már 9 hónapja semmit nem talált. Vidéken éltünk egy keresetből, egyszerűen nem tudtuk magunkat fenntartani, beletekeredtünk az adósságspirálba. Elkezdtem böngészni a hirdetéseket, így jött szembe velem egy ausztriai munka, ami nagyon jó lehetőségnek tűnt.

Gondoltuk, na ebbe belevágunk, és elkezdtük elintézni a dolgokat, eladtuk a házunkat, kifizettük a hiteleket, felszámoltunk mindent, és felutaztunk Pestre.

Ott derült ki, hogy kamu az egész, nincs semmilyen munka, csak pénzlehúzás volt. Azt sem tudtuk, hogyan tovább, a kocsinkkal és két börönddel Pesten ragadtunk, nem ismertünk senkit, és nem volt hova mennünk, így egy motelban szálltunk meg: három hónapon keresztül éltünk ott, én már elkezdtem nekik takarítani, csak hogy dolgozzak valamit. Közben rengeteg helyre küldtem az önéletrajzomat, de semmi, és a pénzünk egyre csak fogyott, reménytelen volt a helyzetünk.

- Hogyan jött a mentőötlet?

- Sürgősen megoldást kellett találnunk, ezért újra elkezdtem böngészni a hirdetéseket, és egyszer csak megint találtam valamit, ezúttal egy amerikai munkát. Azonnal jelentkeztem és felvettem velük a kapcsolatot, sőt személyesen is találkoztunk. Ennek a munkának és a kiutazásnak is természetesen megvolt az ára, hiszen mindent ők intéztek el nekünk, a repülőjegyet, a vízumot, a szállásunkat és a transzferdíjat is. Ezt ki is fizettem nekik két főre.

Semmi gond nem is volt, minden úgy történt, ahogyan megbeszéltük,

kiutaztunk Amerikába, megkaptuk a beígért munkát, és mindent, amiben megállapodtunk.

- Ismerted az amerikai munkavállalás feltételeit?

- Egyáltalán nem, azelőtt még életemben nem jártam külföldön sem. Igaz, nem is néztem utána, mit jelentenek a vízumfogalmak, mert valójában mindent megcsináltak helyettem, teljesen nyugodt voltam, hogy ez hivatalos. Amit kellett, azt kifizettem érte, és nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ez sikerült. Hozzá kell tennem, hogy akkor még sem én, sem a párom egyáltalán semmit nem beszéltünk angolul, így vágtunk ebbe bele. Felcsillant bennünk az új élet reménye, bár nem Amerika volt a cél, de ott már nagyon örültem ennek a lehetőségnek.

- Hamar belezökkentetek az amerikai életbe?

- Nagyon hamar, és azt kell mondjam, hogy nagyon hamar gyarapodtunk is, mert négy hónap után már saját autót tudtunk venni. Rengeteget spóroltunk, fizettünk mellette mindent, de nagyon sokat dolgoztunk. Egy szállodába voltam beosztva, ahol egyedül intéztem az összes mosást, szárítást, vasalást, napi 12-16 órákat dolgoztam, egy szabadnappal a héten. A párom takarított, mellette besegített, mint sofőr, és fuvarozott is, szóval mind a ketten hajtottuk magunkat. Szépen elkezdtük az ottani életünket, mindenünk megvolt, és nyugodtan tervezgettük a jövőnket. Addig, míg nem volt kocsink, azért is kellett fizetnünk, hogy kocsival elvigyenek minket a munkahelyünkre vagy a közértbe bevásárolni.

A saját autó megkönnyítette a helyzetünket, és a megvásárlása sem ütközött semmilyen problémába.

Megismertük a közösséget, akik szintén magyarok voltak, együtt dolgoztunk, és egy nagy lakóparki közösségben éltünk egymás közelében. A kinti menedzserünk tényleg mindenben segített, ő intézett mindent, amire szükségünk volt. Még bankszámlát is nyithattunk útlevéllel, arra utalták a fizetésünket, csak annyit kérdeztek, hogy hol lakunk. Mondhatom, minden flottul ment, nem tűnt fel semmi, hogy valami nem stimmel, mert semmilyen akadály nem volt még a hivatalosabb ügyintézéseknél sem, mint a telefon, vagy az internet. Több, mint egy évig mintha egy szép álomban lettünk volna. Nem voltak anyagi gondjaink, tervezgettünk, gyarapodtunk.

Egy év sem telt el, és kivettünk egy saját apartmant ugyanott a lakóparkban,

mert addig egy szobát béreltünk csak. Lett két kutyánk is, mert a későbbiekben tenyésztéssel is akartunk foglalkozni. Szóval tényleg boldogok voltunk, jól éreztük magunkat.

- Mivel kezdődtek a gyanús jelek?

- Gyanakodhattam volna sok mindenre, mert írott munkaszerződésem se volt, vagy amikor kiderült, hogy csak fizetés nélküli szabadságot kaphattam volna, mikor egy év után rákérdeztem. Már ez is nonszensz, de nem gondoltam bele. Volt egy fiatal lány a csapatban, aki nagyon okos volt, mert ő minden három hónap után hazament, majd két hét múlva újra visszajött. Kérdeztem is tőle, hogy ezt miért csinálja. Akkor elmagyarázta nekem, hogy ezt így kell, a vízuma miatt, de nem értettem meg azt, amit mondott. Nem szégyen, buta voltam, nem tudtam, miről beszél, tényleg azt hittem, velünk minden rendben. Ekkortájt egy másik magyar nő is emlegetni kezdte, hogy valószínűleg már lejártak a kinttartózkodásunkhoz szükséges papírjaink. Kérdeztem tőle, hol lehetne meghosszabíttatni, meg hogy fizetünk mi egyáltalán adót? A válaszaiból minden megvalósíthatónak tűnt, egészen addig, amíg egyszer el nem kezdett mesélni arról, hogy voltak, akiket elkaptak, mert lejárt a papírjuk.

Azt kérdezte tőlem, hogy én gondoltam-e már valakire, ha esetleg velem is ez történne,

és ha elkapnának, ki az, aki majd intézi a cuccaimat, meg ilyesmi. Én csak néztem ki a fejemből, hogy mi van, ez miről beszél? Még akkor sem esett le... Többször voltam a hónap dolgozója, a képem kint volt a falon, nem voltam elrejtve a szem elől. Egy év után mondtam is a főnöknőmnek, aki amerikai volt, és engem nagyon szeretett, hogy kevés a pénzem, emelhetne igazán. Akkor derült ki, hogy ő mennyit utalt, és én abból mennyit kaptam meg. Akkor megdöbbentem, és ez már a vég kezdete volt.

- Senki nem adott tanácsokat, hogy milyen óvintézkedéseket tegyetek?

- Nem, egyáltalán nem volt semmi óvintézkedés, akár egy igazoltatásnál, vagy bármilyen más esetben. Nem mondott senki semmit, hogy mire vigyázzak, vagy mit mondjak, a párom is a magyar jogosítványát használta végig. A kocsinkkal egyszer egy közeli nagyvárosba mentünk pár napra, és nem gondoltunk bele, hogy ez veszélyes is lehet, ez meg sem fordult bennünk. Mai fejemmel már nem merném ezt megtenni.

- Mire figyeltetek fel mégis?

- A házban ahol laktunk már vagy hat hónapja, kialakultak a szokásaink, észrevettük, hogy a felső szomszédunknál mindig volt jövés-menés, sokféle kocsi parkolt le a ház elé, de

feltűnt egy fekete dzsip, ami már napok óta nem mozdult.

Bárki behajthatott ebbe az utcába, de ez nem tartozott a többi szomszédhoz sem, senki nem tudta, kié. Nem lehetett belelátni, sötétített fekete ablaküvegei voltak, elég baljósnak tűnt. Semmi mozgás nem volt körülötte, de elhesegettük ezt a gondolatot, hogy ugyan miért jelentene ez valami rosszat?

- Aztán lecsaptak rátok...

- Aznap reggel is dolgozni mentünk, fél nyolc felé kicsit kapkodva készülődtünk, a párom még kérte is, hogy siessünk, mert neki aznap sok dolga van. Beültünk a saját kocsinkba és amikor elhajtottunk a főbérlő háza előtt, aki kint állt a menedzserünkkel az utcán, elég furcsa volt, mert felénk integetettek. Azelőtt soha nem állt kint, és főleg nem integetett egyszer sem. Kikanyarodtunk a sarkon lévő benzinkútra, és egy pillanat sem telt el, már a hátunk mögött volt egy rendőrautó, ami jelezte, hogy álljunk félre. Még mondta is a párom, hogy pont most, mikor sietni kéne.

Minden úgy történt, mint a filmekben, érkezett még két rendőrautó, így három autó közé kerültünk.

Mondták a páromnak, hogy állítsa le a kocsit, vegye ki a kulcsot, és szálljon ki. Azonnal hátrafogták a kezeit, és rácsapták a bilincset. Mindenkitől kérték az útleveleket a kocsiban, én próbáltam húzni az időt, de a fiam, aki szintén velünk volt, azt mondta ,anya ne csináld már, itt a vége”. Nem sejtettük, hogy aznap reggel már többeket elkaptak, és hogy mi is ebbe a csapdába kerültünk.

Akkor ott sokkot kaptam, egy világ omlott össze bennem.

Sejtettem, hogy bajban vagyunk, mert amikor kiszálltam és hátranéztem az utcánkra, akkor láttam, hogy a többi munkába indulót is sorra lekapcsolták, már bilincsben voltak. Ez egy komplett rajtaütés volt, ekkor tudtam, hogy tényleg nincs tovább...

- Gondoltad, mi lesz veletek?

- Engem csak rázott a sírás, a hatóságiak elmondták, hogy ide félreállítják a kocsinkat, és harminc nap alatt kell elintézünk, hogy mi legyen vele.

Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy úristen, a két kiskutyám bent van a lakásba, mi lesz velük, akkor megint nagyon rám jött a sírás,

de mondta a tiszt, hogy majd elintézik, ne izguljak. A csomagtartóból még gyorsan kivehettem a férjem övtáskáját, iratokkal kártyákkal együtt, de a telefonja bent maradt a kocsiba, így ő telefon nélkül maradt. Olyan volt minden körülöttem, mintha egy filmben lettem volna, beültettek minket megbilincselve nagy fekete autókba, amibe már a többiek is voltak. Néma csend volt, nem tudtuk felfogni, csak aggódva néztünk egymásra. Huszonnégyünket kapták el aznap.

- Észrevehetted volna a baj közeledtét?

- Mielőtt ez megtörtént, az volt a furcsa, hogy pár magyar hirtelen hazaköltözött, akik lehet megsejtették, hogy baj közeleg. Mint utólag kiderült, valaki feljelenthetett minket, emiatt kellett kivizsgálnia az amerikai bevándorlási hivatalnak, az ICE-nak az ügyet. Nem tudjuk, miért tette ezt az illető, de mindenkinek keresztbe tett, és ami ezután következett, azt senkinek nem kívánom. Az egyik nyomozó azt mondta nekem, amikor lekapcsolt, hogy ilyet még ő sem látott, hogy egyszerre ennyien kerüljenek bajba. Mindent tudtak rólunk, a munkahelyünket, az időbeosztásunkat, a lakóhelyeket, mindent.

Megvárták, amíg mindenki kijött reggel az utcára, amikor indultunk a munkába.

Volt, aki emiatt úszta meg azt a napot, mert valaki figyelmeztette, hogy ki se lépjen a házból.

- Hova vittek titeket?

- A rendőrségi fogdára. Ott csak mi voltunk, a falnál ültünk sorban hátrabilincselt kézzel, papírokat töltöttek ki velünk reggel 8-tól este 6-ig, étlen-szomjan, mert semmit nem adtak. Emlékszem erre, mert vécére kellett mennem, és kértem az őrt, hogy vegye már le a bilincset, mert ezt mégis hogyan oldjam meg így?

Mindenki úgy, ahogy volt, ahogyan reggel kilépett az utcára, ült ott ledermedve.

Rajtam is csak egy póló, meg leggings volt, és az övtáskám, amiben benne volt az útlevelem és a pénztárcám, mert nekem az összes magyar iratom bent maradt a lakásban. Mindenkit külön-külön is kihallgattak, és megengedték, hogy egyvalakit felhívhassunk, amire kaptunk három percet. Azt javasolták, jegyezzünk meg egy telefonszámot, mert onnantól majd csak azzal a személlyel tudunk bármit elintéztetni a külvilágban. Ezért én megjegyeztem egy ottani magyar ismerősöm számát, akiről azt gondoltam, ő majd segíteni fog nekem. Azt nem tudtam, a párom mit csinál majd, mert az ő telefonja bent maradt a kocsiban, tehát nekem kellett egyedül gyorsan erről döntenem. Erre az ismerősömre voltam kénytelen vakon rábízni magam, akit igazából alig ismertem, szóval igazi lutri volt.

- Ezt hogy élted meg?

- Szörnyű volt, végigbőgtem az egészet, a fiam és a párom néha odajöttek, mert itt még együtt voltunk, de nem ülhettünk egymás mellé sem. Mindenünket elvették, ami nálunk volt, átnézték a holminkat alaposan, és amit úgy gondoltak, azt kidobták, a többit elzárták megőrzésre.

- Mi történt ezután?

- Este hat körül újra kocsikba tettek minket, külön a férfiakat és a nőket, elvittek bennünket egy másik fogdaszerű helyre.

Ott anyaszült meztelenre kellett vetkőzni, és testüregvizsgálatot is tartottak, ez nagyon megalázó volt,

ezt mindannyiunknak át kellett élni. Adtak valami vacak ruhát, ami hatszor nagyobb volt, mint én, és bezártak minket egy másik fogdába. Ott kaptam először enni, de nem tudom, mi volt az, olyan éhes voltam, hogy megettem, pedig nagyon rossz volt az íze. Ez egy ablaktalan helyiség volt, ahol annyira kevés volt a hely, hogy volt, aki a földön ült. Közben egy drogos fekve hányt, egy másik ember épp a vécén végezte a dolgát, azt is mindenki látta, mert semmi nem választotta el. Mi pedig mindeközben ettünk. Így várakoztunk ott, és éjfél körül vittek át minket egy másik, iszonyatosan nagy terembe, ahol vaságyak voltak, amik úgy néztek ki, mint a koporsók, annak is hívtuk egyébként.

10 napig voltunk ebben a gyűjtőben, mindenféle bűnözőkkel voltunk összezárva, életemben nem láttam még ilyet, ez lesokkolt mindannyiunkat.

Innen kerültünk át abba a zárkába, ahol aztán végig voltunk, amíg a kitoloncolási időt vártuk.

- Mennyi időt töltöttél a börtönben?

- Még szerencsésnek mondhatom magam, mert csak harminc napot töltöttem el ebben a környezetben. A kitoloncolás pedig úgy zajlik, hogy ha visszamondanak helyeket a repülőn, arra teszik be azt, akinek mennie kell, de az eltart egy darabig, mert lehet, hogy nincs üres szék a járaton. A párommal egy időben, egy gépen akartam hazautazni mindenképpen, ezt négyszer kellett kérvényeznem. Nagyon féltem, hogy mi lesz, az egész életünk odalett, és bent nem tudtunk egymásról semmit. Egyszer az egyik magyar mondta, hogy látta a páromat egy tolókocsiban, nagyon megijedtem, utána mondta az egyik börtönőr, hogy ne sírjak, csak annyi történt, hogy teljes depresszióba esett. Ilyen folyosói pletykák alapján tájékozódhattunk egymásról eleinte.

- Hogy bírtad ki ezt a helyzetet?

- Nem tudtam semmit a fiamról, sem a páromról, akik szintén bent voltak. Abban a helyiségben, ahová betettek, az emeletes ágy felső részére kerültem, pedig már akkor is 53 éves voltam, alig bírtam felmászni. A fejem felett volt a légkondicionáló, ami folyamatosan fújta rám a hideget. Nem volt meleg ruha, csak egy vékony takaróm, majdnem megfagytam a vaságyon. Minden kőből volt, a székek, az asztalok. Hatvanan voltunk ebbe a hosszú teremben, három zuhanyzó és hat vécé volt, meg hat csap összesen.

Mindenki láthatta, hogy ki mit csinál, nem volt semmi magánszféra, nekem ettől teljesen leállt a gyomorműködésem,

felpuffadtam, akkora lett a hasam mint egy 7 hónapos terhesnek. Az egyik cellatársam jelentette az őrnek, hogy velem valami gond van, mert sokat vagyok a vécén, meg akartak büntetni először. Amikor kiderült, hogy rosszul vagyok, akkor megnézték a hasam és azonnal orvoshoz vittek, nehogy bélcsavarodásom legyen. A stressz miatt nem tudtam aludni, csak három órákat egy nap, kikészültem és csak ültem az ágyban naphosszat. Egyszer a hideg miatt rettenetesen megfáztam, annyira köhögtem, hogy éjjel nem tudtak tőlem aludni a többiek. Napokig hagytak szenvedni, nem zavarta az őröket, akkor vittek megint az orvoshoz, amikor az egyik cellatársam már nem bírta tovább, és szólt nekik, hogy csináljanak már valamit. A röntgen kimutatta, hogy kétoldali mellhártya- és tüdőgyulladásom volt, akkor adtak gyógyszereket tíz napon keresztül. Egyébként amikor bekerültünk, és átvizsgáltak a legelején, vért is vettek tőlünk, és akkor beadtak valami vénás injekciót is mindenkinek.

Nem mondhattuk, hogy nem engedjük, mert ez kötelező volt, hagynunk kellett, hogy befecskendezzék.

Annyit tudtam meg, hogy valami fertőzés ellen adhattak be állítólag valamit, de a mai napig nem tudom mi volt az.

- Mit tudtatok egész nap csinálni?

- Óránként jöttek az őrök ellenőrizni minket, és beolvasták a karunkon lévő azonosító karkötőn a kódot, ilyenkor az ágyak elé kellett állni. Akár beteg voltam akár nem, emiatt le-fel kellett másznom az emeleteságyról, nem tudom, mit hittek, onnan hova tűnhet el valaki. Egyetlen dolgot tudtam csak csinálni, angolul tanulgattam, mert az egyik magyar lánynak volt bent egy szótára. Kértem az őröktől papírt és ceruzát, hogy irkálhassak. Gyakoroltam a szavakat, főleg az utazáshoz. Sorba ment közöttünk ez a szótár, minden magyar ezt használta, nem volt sok könyvünk. Ebből a 60 személyes teremből nyílt egy másik terem, ahol csak egy kosárlabdaháló volt meg két kosárlabda, és két hullahop karika, oda kiengedtek. Mindennap négy órát volt nyitva, itt mozoghattunk, kicsit tornázhattunk együtt a lányokkal. Azon a termen volt egy fémrácsos hálóval lezárt ablak, amin friss levegő jött be, ott álldogálhattunk előtte,

mert minket nőket nem vittek ki az udvarra sétálni, csak a férfiakat.

Sokára tudtuk meg, hogy ki lehet kéredzkedni a kápolnába, vagy a könyvtárba, csak hogy már ne legyünk bent ebbe a hálóba, ki is jártunk ezután. Eleinte nem voltunk képben, nem értettünk semmit, mit lehet vagy mit nem. Nem tudhatta senki mennyi ideig kell ezt kibírni, teljes bizonytalanságban voltunk, hogy mikor juthatunk haza, mikor lesz hely egy gépen.

- Hogyan bírtad ki, azt hogy mindig figyeltek?

- Nehezen. Soha nem lehettünk magunkban. Ott tanultam meg, hogy ne legyek szégyenlős se, mert azelőtt, még a nők előtt sem öltöztem át. A börtönben meg kellett szoknom, hogy mások előtt kell intéznem a dolgaimat.

A zuhanyzóra is rálátott a kamera, szerintem azon is ellenőrizhettek minket, amikor éppen fürdés volt.

A fiataloknak ez sokkoló volt. Volt aki egyáltalán nem tudta ezt megszokni, mindig pólóba meg bugyiba zuhanyozott. Sőt, volt egy olyan nő is, aki nem ment el fürdeni, már szó szerint büdös volt, amikor az őrök ráparancsoltak hogy zuhanyozzon le.

- Milyen esetek miatt ültek a többiek?

- A legtöbben illegális túltartózkodás miatt voltak ott, a többiek meg kisebb ügyek miatt ültek. Az egyik fiatal lányt egy elcsattant pofon miatt hozták be. Volt olyan szintén illegális, aki már egy éve bent volt, és várt, őt még babakorában hozták Amerikába a szülei, és már neki is volt gyereke, aki ott született. Mégis ezek ellenére, így, hogy a saját hazáját sem ismerte, visszadeportálták oda, ahol született. Több ilyen eset is volt, amikor csak az anyukát küldték vissza, de a gyerekek maradhattak, mert Amerikában születtek.

- Hogyan jellemeznéd a börtönkörülményedet?

- Embertelen és megalázó volt az egész. Összezárva mindenkivel, elzárva, lekorlátozva, rettenetes körülmények között.

A párommal csak később tudtam kommunikálni, erre csak hetente egyszer volt lehetőség,

hogy cetliken üzenhessünk egymásnak. Volt ott mindenféle gond, nagyon megdöbbentő volt az egész, amit csak túlélő üzemmódban lehetett átvészelni. Előfordult olyan is, hogy néhányan időnként egymásnak estek, ilyenkor elvitték őket bezárni az úgynevezett lyukba, ezzel fenyegettek minket a rossz magaviseletért.

- Hogyan tudtátok a kinti dolgaitokat lerendezni?

- Akit kint megkértem és megbíztam ezzel, csak vele tudtam telefonon tartani a kapcsolatot, egyszer meg is látogatott emiatt bent. Nem voltunk szoros ismerősök, de neki kellett megadnom az összes banki adatomat, ő kezelte a számláimat. Így tudott küldeni nekem a börtönbe pénzt, amin tudtam ezt-azt vásárolni, mert erre volt lehetőség. Neki kellett az autónkat eladnia, és ő mehetett be a lakásunkba összepakolni a cuccainkat. A kutyáinkat is eladta, a bútorokat, mindent, ami mozdítható volt. Rá kellett bíznom egy vadidegenre az eladásokat, és hálásnak kellett lennem, hogy egyáltalán segített, de sajnos tudtam, hogy itt is be lettem csapva.

Mindenem áron alul odalett, állítólag nem értek semmit a cuccaink, ki voltam szolgáltatva.

A többiek is ebben a helyzetben voltak, volt akinek szintén mindene oda lett, szó szerint mindenük eltűnt a szobájukból. Volt olyan, akinek így veszett el az útlevele, újat kellett csináltatnia ahhoz, hogy hazautazhasson, és mivel ez hosszadalmas, neki több mint fél évig a börtönben kellett várakoznia emiatt. Sokat sírtunk, mert személyes értékeink vesztek el. Én is reménykedtem egy darabig, de aztán fel kellett ébredtem ebből az illúzióból is. Megkértem a segítőmet, hogy legyen kedves behozni a magyar irataimat és egy váltás ruhát egy sporttáskában. Minden fontosat elmagyaráztam neki, be is hozta, le is adta a nevemre a börtön raktárába. Amikor szabadultam, bemehettem ebbe a helységbe a cuccomért, nyitogattam ezt is azt is, de az én iratom nem voltak ott. Még az őrök emlékeztek is rá, de valahogyan még onnan is eltűnt a cuccom. Készpénzem is volt, de aznap azt sem tudták odaadni,

amikor mehettem a reptérre, mert zárva volt a pénztár, mondták, hogy várjak még 10 napot

és addigra minden meg lesz. Ránéztem az őrre, és mondtam neki, hogy ennyi szenvedésen átmentem, már felvettem a munkásruhámat, amiben behoztak, ezt nem gondolhatja komolyan, hogy egyetlen nappal is tovább maradok itt. Átöltözve vártam már a szabadulást, az övtáskámban volt a bankkártyám, az útlevelem, és ennyi, inkább mindent hátrahagytam. Szóval még a börtönpénztárban is ott maradt összesen 400 dollárunk, még ezt is megszívtuk.

- Hogy zajlott a deportálás?

- Előző nap este tudtuk meg, hogy másnap reggel indulunk. Mindent szétosztogattam a többiek között, reggel elkészültem, és két őr jött értem. Átvehettem a ruhámat, amibe jöttem, mert a többi raktárban tárolt cuccom addigra már eltűnt, ahogy mondtam. A párommal együtt vittek ki minket egy kommandós autóval a reptérre, ott már levették rólunk a bilincset. Amikor megláttam őt, sírtam, mindketten össze voltunk zuhanva. Meg voltunk öregedve, lestrapálva, de nem voltunk lefogyva, mert naponta 2000 kalóriás ételeket adtak, én 10 kilót híztam pillanatok alatt. Amikor kiértünk a reptérre, hat ember jött be velünk az induláshoz, négy rendőr meg két ICE officer, az utasok között kellett nekünk is velük együtt várnunk. A járat persze késett, ők addig ott voltak velünk, mindenki látta ezt, nem volt titok. A gép Lengyelország felé tartott, mi szálltunk fel utoljára, a legutolsó sorba.

Végig kellett mennünk az összes utas között, miközben a rendőrök a helyünkre kísértek, ez borzasztóan megalázó volt szintén.

A légi utaskísérőkre bíztak minket, ők feleltek értünk, nekik adták oda az útleveleinket. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz a párommal, annyira ki voltunk már fáradva, végigaludtuk az utat. Lengyelországban is utoljára szállhattunk ki a gépből, de ott katonák vártak ránk. Ők kisértek minket a budapesti csatlakozáshoz. Amikor odaadták az útleveleinket, azt mondták, hogy innen már odamehetünk, amerre akarunk, elég normálisak és kedvesek voltak. Magyarországon landoltunk, és itt is vártak minket természetesen a rendőrök, akik leszedtek bennünket az utasok közül a buszból fotó alapján, ők vittek be rendőrautóval minket az épületbe, egy vizsgálóba.

Gúnyosan megkérdezte az egyik, hogy remélem ebből jót tanultak, nincs már kedvük Amerikába menni.

Olyan megalázó volt, de én ránéztem, és azt mondtam neki: tudja mit, ha megtehetném, most azonnal visszafordulnék. Nagyon rosszul esett, mert durva beszólás volt, itthon erre már tényleg nem volt semmi szükség. A reptérről aztán tényleg mehettünk, amerre láttunk, annyit mondtak búcsúzóul, hogy ez nem fog megjelenni sehol, hogy deportálás miatt börtönben ültünk. Elmentünk a legközelebbi bevásárlóközpontba, és a párom testvére jött oda értünk. Útközben kellett egy pár tiszta ruhát, fehérneműt vennünk, mert semmi nem volt nálunk. Másnap visszamentünk abban kicsi motelbe, ahonnan indultunk.

Két hét múlva kaptuk az újabb munkaajánlatot, így kerültünk ki újra külföldre és azóta is külföldön vagyunk, beilleszkedtünk.

Ezt csak azért mondom el, mert biztos mindenkit érdekel, vajon mi lett az ügy vége, hát ez. Maradtunk volna Magyarországon, de így pénz nélkül nem tudtuk újrakezdeni. A külföldi életünket egy hónap alatt beindítottuk, azonnal munkába álltunk, volt fedél a fejünk felett. Lassan kihevertük ezt az egészet.

- Mit gondolsz utólag?

- Azzal, hogy hazaértünk, még nem lett vége ennek az ügynek. Azt is hallottam, hogy valaki, aki utánam jött vissza 10 nappal később, még látta a cuccaimat abban a raktárban. Emiatt millió telefont megeresztettem,

hogy valaki segítsem, küldjék már utánam, mert benne vannak a magyar irataim, de senki füle botját se mozdította,

csak hitegettek, majd végül közölték, már eltűnt, nincs mit tenni. Most ennyi év után visszagondolva, lehet, hogy kaphattunk volna esetleg valami jogi segítséget még ott Amerikában, de senki nem érdeklődött utánunk, mi sem tudtunk kapcsolatba lépni senkivel, hogy segítsen. Okosabbnak kellett volna lennem, egy életre megtanultuk, hogy az ESTA nem munkavízum. Ez hiba volt, amiért ki vagyunk tiltva Amerikából, és a deportálási folyamat rettenetes lecke volt, szívesen kihagynám az életemből, és elfelejteném. Itthon elbuktunk mindent, Amerikában is elbuktunk mindent, remélem ezzel vége, és most nem lesz három a magyar igazság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Holoda Attila: Egyszerűen arról van szó, hogy az orosz olaj hatalmas hasznot hoz, erről pedig sem a MOL, sem a magyar állam nem akar lemondani
Hiába éri egyre több támadás a Barátság kőolajvezetéket, az orosz olaj túlságosan is jó üzlet a MOL-nak is és néhány közvetítő cégnek - mondja az energetikai szakértő. És a magyar állam is 4-500 milliárd forint adóbevételt bukna a váltással.


Háromszor érte támadás pár napon belül a Magyarországot is ellátó Barátság kőolajvezetéket. Az ukrán 14. drónezred kamikaze drónokkal csapott le az Unecsa olajterminálra, amely a vezeték legnagyobb központja. Innen biztosítják a kőolaj zavartalan szállítását a mintegy 9000 kilométer hosszú rendszeren keresztül, többek között Magyarország és Szlovákia felé. A támadásról csütörtök este fél 11-kor a magyar nemzetiségű, ungvári származású Robert Brovdi – más néven Bródi Róbert –, az ukrán hadsereg pilóta nélküli repülőgépes erőinek, az SZBSZ-nek a parancsnoka számolt be a Telegramon. Bródi a „Magyar Madarai” drónegység alapítója, katonai hívójele: Magyar (МАДЯР). A támadásról videót is közzétett, majd azt írta: „Az Unecsa-finomító kapott a pofájára. Jöhet a javítás 48 órán belül. A fullánkot a 14. SZBSZ-dandár pilótái juttatták el a férgeknek. Az SZBSZ Madarak útja az orosz finomítók ellen folytatódik. És még valami, finomabban, személyesebben: Ruszkik, haza!” – az utolsó két szót már magyarul. Bródi Róbert civilben üzletember, az ukrán agrártőzsde korábbi vezetője, aki 2025. május 8-án Volodimir Zelenszkij elnöktől megkapta az Ukrajna hőse kitüntetést.

Ez már a harmadik csapás volt rövid idő alatt a Barátság vezetékre. Kijev közben orosz finomítókat is célba vett, ezzel jelentősen csökkentve az ország feldolgozókapacitását, és több térségben üzemanyaghiányt előidézve.

A magyar külügyminiszter azonnal reagált. Szijjártó Péter szerint ez „újabb támadás hazánk energiabiztonsága ellen, és egy kísérlet, hogy belerángassanak minket a háborúba”. A poszt alatt azonnal beindult az adok-kapok Radosław Sikorski lengyel külügyminiszterrel: előkerült a szolidaritás, az Északi Áramlat, sőt még a „magyar meló” kifejezés is. A vitába végül bekapcsolódott Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter is, aki szerint Magyarország energiabiztonsága saját kezében van: „Diverzifikáljanak, függetlenedjenek Oroszországtól, ahogy Európa többi országa is tette.” Közben a Mol azt közölte, a Barátság vezetéken újraindult a szállítás. Van-e okunk attól tartani, hogy ha folytatódnak a támadások, nem lesz benzin? Miért ragaszkodik ennyire Magyarország az orosz olajhoz, és képesek lennénk-e más forrásból is fedezni az igényeinket? Holoda Attila energetikai szakértőt kérdeztük.

– Kell-e attól tartani, hogy nem lesz benzin?

– A válasz: nem. Magyarországon stratégiai készleteket tartanak fenn. Először, ha jól emlékszem, 30 napnyi készletet írtak elő, később 60 napot, most pedig már több mint 90 napot. A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség nyilvántartása alapján jelenleg 96 napra elegendő nyers kőolaj és feldolgozott üzemanyag áll stratégiai tartalékként rendelkezésre. Vagyis nem kell attól tartani, hogy a közeljövőben hirtelen bármilyen okból üzemanyaghiány alakulna ki.

– De mi történik akkor, ha sikerül teljesen megsemmisíteni az unecsai elosztóállomást? Előfordulhat, hogy teljesen kiesik a Barátság kőolajvezeték, amelyen jelenleg Magyarországra kőolaj érkezik?

– Szerencsére nem ez az egyetlen útvonal. Ott van az Adria vezeték is. Unecsa nemcsak a Barátság vezeték fontos csomópontja, azaz nem kizárólag Magyarország és Szlovákia ellátása miatt jelentős,

sokkal inkább a Balti-tenger felé irányuló „árnyékflotta” ellátása szempontjából fontos, hiszen Szentpétervár mellett, a leningrádi kikötőből innen tankolják fel ezeket a hajókat, és ugyaninnen szolgálják ki a belorusz finomítókat is.

Ez azért fontos, mert az utóbbi időben megszaporodtak az ukrán támadások az orosz finomítók ellen, nagyjából a kapacitásuk 30 százalékát már megsemmisítették. Emiatt Oroszországban, főleg a távol-keleti régiókban üzemanyaghiány alakult ki, kilométeres sorokban várnak az emberek, és alig tudják ellátni őket. Ezért Oroszország most Belorussziából próbál üzemanyagot beszerezni, így vált különösen fontossá az említett elosztóállomás. Tehát a támadás elsődleges célja ez volt, a magyar és szlovák ellátás érintettsége inkább csak járulékos következmény. Az ukránok részéről ugyanakkor politikai üzenet is: régóta mondják, hogy Magyarországnak és Szlovákiának is le kellene válnia az orosz olajról. Az orosz olaj viszont annyival olcsóbb, hogy a MOL és a magyar állam, haszonélvezőként nem akar lemondani a többletbevételről.

– Ez a támadás megdrágíthatja-e annyira az orosz kőolajat, hogy már ne érje meg megvásárolni?

– Nem, mert az orosz kőolaj önköltsége elég alacsony, majdnem olyan, mint az araboknál. Jó hatékonysággal, nagy mennyiséget tudnak kitermelni és értékesíteni. Az oroszoknak érdekük fenntartani az eladásokat, amíg csak lehet, hiszen kemény valutát kapnak érte, amit a háborúra fordítanak.

– Így tulajdonképpen részben a magyar állam finanszírozza az orosz háborút.

– Így van, a magyar és a szlovák állam is.

– Gyakran hallani azt az érvet, hogy azért nem tudunk az orosz olajról könnyedén leválni, mert a finomítók kifejezetten az orosz, uráli típusú olajra vannak állítva.

– Ezt szeretném pontosítani. A sajtóban gyakran kész tényként kezelik, hogy ezek a finomítók át vannak állítva az uráli olajra, de ez nem igaz. Nem átállítva, hanem optimalizálva vannak rá. A kettő nem ugyanaz. Minden finomító képes különböző típusú olaj feldolgozására, csak más-más a kihozatal. A szocialista időszakból örökölt ellátási lánc miatt került többségében uráli olaj Magyarországra és Szlovákiába, ezért optimalizálták erre a kihozatalt. De ez nem jelenti azt, hogy más típusú olajat ne tudnának feldolgozni.

A MOL multinacionális cégként nem engedheti meg magának, hogy csak egyetlen forrásra támaszkodjon. Már régóta készülnek arra, hogy más típusú olajat is feldolgozzanak, csak ezt nem hangoztatják.

Egyszerűen arról van szó, hogy az orosz olaj hatalmas hasznot hoz, erről pedig sem a MOL, sem a magyar állam nem akar lemondani.

– És most úgy tűnik, az ukránok most már tényleg elszánták magukat...

– Nyilvánvaló, hogy ehhez a mostani akcióhoz megkapták a nyugatiak, köztük az amerikaiak jóváhagyását. A helyzet az, hogy elegük lett abból, hogy egyes európai országok, főleg Magyarország, továbbra is finanszírozzák az oroszokat. Bár más európai országok is vesznek orosz olajat feketén vagy LNG-t, de ezek volumene meg sem közelíti a magyar és szlovák vásárlásokat. Magyarország ebben élen jár. Az orosz nyersolaj exportja jelenleg főleg Kínába és Indiába irányul, de a háború előtti uniós mennyiséget meg sem közelíti. Részben mert nincs ekkora igény, részben mert csak tengeri úton tudják szállítani, ami drágább. Így az orosz fosszilis export mennyisége 20–25 százalékkal csökkent, a bevétel pedig közel 50 százalékkal esett vissza. India és Kína tehát erősen kihasználja az oroszok helyzetét, és jóval olcsóbban vásárolja meg az olajat és az LNG-t.

– Mik a magyar perspektívák?

– Nem olyan bonyolult. Az Adria vezeték azonnal bevethető. Ha a MOL ragaszkodik az uráli olajhoz, akkor beszerezhető akár hasonló típusú, vagy akár ki is keverhető. Maga az uráli olaj sem homogén, hanem egy keverék. Ki lehetne keverni akár Százhalombattán, de az omisalji tartályparkban is. Valójában nem technikai, hanem üzleti érdekek miatt ragaszkodnak hozzá. Az ár mindig a brenti jegyzéshez igazodik, tehát a fogyasztói ár nem lenne magasabb. A horvát tranzitdíj magasnak tűnik, de ha nagyobb mennyiséget szállítanának, egy tonnára vetítve olcsóbb lenne.

2023-ban a Janaf és a MOL közösen tesztelte a vezetéket, havi 1,2 millió tonna kapacitást mértek, ami évente 14,4 millió tonna. A két finomító, Százhalombatta és Pozsony együtt sem használ ennyit,

legfeljebb 11–12 millió tonnát. Tehát ellátási gond nem lenne.

– – Mik ezek az üzleti érdekek? A MOL már nem állami cég, jól tudom?

– A magyar államnak már nincs benne közvetlen részesedése. Korábban volt, közel 25 százalék, de ezt kiszervezték alapítványokba. A MOL alapszabálya szerint egyetlen tulajdonos szavazati joga sem lehet 10 százaléknál több, így hiába volt az államnak 25 százalék körüli részesedése, csak 10 százalékos szavazati joggal élhetett. Amióta viszont három alapítványba szervezték ki, az MCC-be, az Új Európa Alapítványba és a Maecenas Universitatis Corvini Alapítványba, a 25 százaléknyi részvény ismét 25 százaléknyi szavazati erőt képvisel. Ezzel a menedzsment lényegében leválthatatlanná vált.

– Kik húzzák a nagy hasznot?

– Egyrészt a magyar állam adó formájában. Van egy rendelet, amely szerint az uráli és brenti olaj közötti árkülönbségből származó extraprofit 98 százalékát adóként be kell fizetni. Másrészt a MOL osztalékot is fizet,

idén például 200 milliárd forintot, amiből 50 milliárd jutott az említett alapítványokhoz.

Arról nem is beszélve, hogy azt mindenki tudja, talán az Átlátszó írt róla hosszabban, hogy micsoda összefonódások vannak mind a gáz, mind az olaj oldalon, hány közvetítő cég van még az eladó orosz vállalat és a MOL között. Azaz egy csomóan elteszik a maguk kis hasznát, egy-két cent, tíz cent, húsz cent ide-oda tonnánként, és már mindjárt összejön egy jó néhány milliárd forint.

– Mennyi adóbevétel esne ki, ha szakítana Magyaorszg az orosz olajjal?

– Pontosan nehéz megmondani, de körülbelül 400–500 milliárd forintnyi adóbevételről van szó, amit a különbözet alapján szed be az állam. Ezért védi a kormány tűzzel-vassal az extraprofitadót.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy teljesen leáll a Barátság vezeték?

– Igen, elképzelhető. A MOL már utalt rá, hogy lehetőség van a Barátság ukrajnai ágát használni, akár kazah vagy azeri olaj szállítására is. Ezért bombázták az oroszok az odesszai kikötőt, mert tartanak attól, hogy a közép-ázsiai országok be akarnak törni erre a piacra.

– De egy teljes leállás idejére a 90 napos tartalék elegendő lenne.

– Egy műszaki helyreállítást, egy kerülő vezetékszakasz építését 90 nap alatt meg lehet oldani. Ez mindig csak akarat kérdése. Amíg a MOL hatalmas nyereséget tud realizálni, addig nem változtat az üzletpolitikáján. Csak akkor lesz valódi akarat, ha ez a nyereség elolvad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Megláttam az árakat, ez nem a magyaroknak szól” - így költöttünk Budapesten augusztus 20-án
Kimentünk a Várkert Bazárhoz, a tömegben kérdeztük az ünnepi rendezvényeken résztvevőket, hogy mit és mennyiért fogyasztanak, vásárolnak. Meglepően különböző válaszokat kaptunk.


Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Ízek Utcáját a Várkert Bazárnál, amely mára a Szent István-napi ünnepségek egyik legnagyobb gasztronómiai eseménye lett.

A háromnapos fesztiválon több mint 150 kiállító mutatta be portékáit, az idei év kiemelt tematikája a „Vadat és halat”, a díszvendég pedig Kárpátalja, így a magyarországi vad- és halételek mellett a kárpátaljai konyhával is találkozhattak az érdeklődők.

Stábunk kiment a helyszínre, és megkérdezte az embereket arról, mit vesznek, mit esznek-isznak, és hogy drágának vagy elfogadhatónak találják az árakat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos: Orbán Győző azért szólalt meg Hatvanpusztáról, mert bent voltam, és tudják, láttam ezt-azt
A miniszterelnök apja gyakorlatilag mindent beismert - mondja a független képviselő, aki szerint elsősorban a nála lévő tervrajzok és a most nyilvánosságra hozott, bent készült videó miatt dönthettek úgy, hogy Orbán Győzőnek valamit mondania kell.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. augusztus 27.



"Mérhetetlen luxus viszont dögivel" - így jellemzi Hadházy Ákos legfrissebb posztjában azt, amit az Orbán-család hatvanpusztai birtokán látott, amikor besétált a kapun. Azt írja, néhány ablakon bepillantva meggyőződhettet arról, hogy az általa megszerzett tervrajzok a valóságot tükrözik: valóban létezik például a 193 négyzetméteres étkező, és a hozzá kapcsolódó 143 négyzetméteres társalgó, és megnézte a két medencét is. Az egyik egy mélyebb a felnőtteknek, masszírozó sugárral, a másik sekélyebb a gyerekeknek. Látott három kertészt is, akik épp a levendula ültetvényen és a hatalmas rózsakertben dolgoztak.

A most közzétett videó elkészítése után vette üldözőbe a képviselő autóját az egyik őr, aki nekik is ment, majd felborult az kocsijával. Hadházy Ákossal beszélgettünk a legfrissebb fejleményekről.

– A videó, ahol egy biztonsági őr veszi üldözőbe az Orbán-család hatnavpusztai birtokának közelében, majd felborul az autójával, olyan, mint egy kémfilm egyik jelenete. Mit érzett akkor, amikor ez történt?

– Visszanézni rosszabb volt, mert olyankor már van idő gondolkodni. Belülről nem volt annyira ijesztő, inkább az a bizarr érzés volt, hogy sejtettem, nekem fog jönni. Ezt mondtam is, igaz, akkor már egyszer belém jött. Belülről az események jóval lassabbnak és nyugodtabbnak tűntek, mint amilyennek kívülről látszottak.

– Mit gondol, az üldözés egy túlbuzgó őr egyéni ötlete, vagy eltervezett akció volt?

– Több helyen elmondtam, hogy mindkettő lehet. Lehet önbíráskodás vagy túlbuzgóság, de az is, hogy utasításra csinálta: mondták neki, hogy mindenképpen állítson meg, és nem baj, ha közben valami történik. Mindkettő rossz, mert ha azt gondolják, hogy ez belefér, az is baj, de az is, ha a propagandának a hecckampánya annyira sikeres, hogy a fogékony honfitársainkat agresszióra tudják hergelni. A hibrid rezsimekben a hatalom, ameddig lehet, kiszervezi az erőszakot: nem a saját embereikkel csináltatják, hanem felheccelt emberekkel. Ez egyik esetben sem jó dolog. Sajnos valószínűleg soha nem fogjuk megtudni az igazságot. Ha utasították, akkor sem fogja elmondani.

Majd egy prémiumot, egy vállon veregetést, és megígérik neki, hogy nem kell börtönbe mennie.

Pedig egy normális országban ezért börtön járna, hiszen szándékosan veszélyeztette a testi épségünket. Ezt nem lehet szépíteni.

– Ha már itt tartunk, elindult a rendőrségi eljárás közúti veszélyeztetés gyanúja miatt. Mire számít?

– A rendőri eljárás korrektnek tűnt. A videó alapján egyértelmű, mi történt. Érdekes, hogy propagandisták és egyes ellenzéki politikusok olyat pedzegettek, hogy én mentem neki a másik autónak. Ez nonszensz.

– Nem fél?

– Nem, és másnak sem javaslom, hogy féljen. A lényeg, hogy nem egyedül kell csinálni

.

Egyedül én sem fogok visszamenni, nincs is miért.

Sok emberrel azonban vissza fogunk menni. Rövidesen közzéteszem, mikorra szervezünk utat, és biztosan többször is megyünk. Ezt látni kell saját szemmel, ott lehet megérteni a rendszer abszurditását.

– A most megjelent videó azzal kezdődik, hogy ön bemegy Hatvanpuszta nyitott kapuján, majd öt perc múlva ki is jön. Ezalatt az öt perc alatt mit látott?

– Erről tettem közzé a reggeli videót. Összefoglalva: újabb bizonyítékot, hogy ez nem egy mezőgazdasági üzem, hanem egy luxuskastély, amit a miniszterelnöki család építtetett magának.

– Elolvastam a Borsban az Orbán Győzővel készült interjút. Abban pálinkafőzőről, aszalóról, diákszállásról beszél. Ön említette, hogy eljutottak önhöz a komplexum tervei. Abban mi van?

– Vannak ilyen helyiségek is, a kérdés, használják-e majd őket. A pálinkafőzést nyilván igen. De nem ez a probléma, hanem minden más. Orbán Győző zavarában olyat is mondott, amit nem láttam a tervekben: például diákszállást nem láttam. A könyvtár mellett van még két lakás, gondolom, erre gondolhatott. Ezeket a terveket részletesen be fogom mutatni.

Amit Orbán Győző mondott, az beismerése volt a dolgoknak.

Ahogy keretezte, inkább hasonlított egy humorista magyarázatára: nagy a család, ezért kell ekkora ingatlan.

– A családi könyvtár is szóba került. Láttunk róla fényképeket: meglehetősen impozáns. Mi férhet oda?

– Itt viszonylag őszintén kellett válaszolnia, mert tudja, hogy már ismerjük a könyvtárat. Nem meglepő, a HVG már bemutatta. Egészen lenyűgöző, kazettás mennyezettel. A meglepetés inkább az, hogy ugyanabban az épületben még két lakás és egy diákszállásnak nevezett lakás is van. Hogy mire használják majd, azt egyszer megtudjuk. Minél hamarabb lesz rendszerváltás, annál hamarabb.

– Unokáknak és dédunokáknak épült úszómedencéről is szó volt. Látta? Azt hogy képzeljük el?

– Elegáns. Sejthető, hogy vízforgatásos, látszik is rajta. Fűtött medence, belső információk szerint ezek mind fűtöttek.

– Mit gondol, mi vitte rá Orbán Győzőt, hogy megszólaljon, amikor korábban elhajtotta az újságírókat?

– Az, hogy bent voltam, és tudják, láttam ezt-azt. Elmondtam, hogy nálam vannak a tervek. Ezt úgy hívják, elővágás: amit már nem lehet letagadni, inkább elébemegy a történéseknek. A miniszterelnök eddig azt mondta, hogy ez mezőgazdasági üzem. Az én bizonyítékaim alapján Hatvanpuszta létét már nem lehet tagadni. Ilyenkor elő kell állni egy másik narratívával. Orbán Győző gyakorlatilag mindent beismert, mindezt olyan hangnemben, mintha humorista magyarázta volna el nekünk.

– Attók nem tart, hogy az ön által megszerzett dokumentumok „eltűnnek”?

– Nem nagyon tudnak, mert több helyen vannak. Nem a fiókban tartom.

– Friss hír az is, hogy Gyürk András eddigi kampányfőnök átadja a helyét Orbán Balázsnak, „újrabrandingelik” a kormányfőt. Ehhez képest Orbán Viktor az Ungár család magángépén utazott az Adriára nyaralni, ahol jachtot bérelt. Hogy lehet így újrabrandingelni a miniszterelnököt a „nép egyszerű gyermekeként”?

– Az ő felfogásuk szerint ez nem is luxus, mert azt mondják, propelleres, egymotoros gép. Csakhogy az összes egymotoros közül ez a legdrágább és leginkább luxusgép. A hajót is ki lehet bérelni heti néhány millióért, de az ő színvonalukhoz képest persze ez nem luxus. Nem gondolták át, hogyan néz ez ki kívülről.

Egy demokráciában le kellene mondania a miniszterelnöknek, nem a hajó vagy a repülő miatt, hanem azért, mert az Ungár család gépével utazott,

különösen annak fényében, hogy tavaly is náluk vendégeskedett Abbáziában. Németországban mondott le politikus pusztán azért, mert elfogadott egy nyaralást egy hajón. Egy valódi demokráciában ilyet nem lehetne megtenni. Orbán azért meri, mert bízik a propagandagépezetben. Joggal, mert amit ő mond, több emberhez jut el, mint az igazság. Bár gondot jelenthet majd nekik, hogy a Facebookon és a YouTube-on nem hirdethetnek ősztől.

– Gulyás Gergely szerint mindenki kifizette az útiköltségét. Fejenként mennyibe kerülhetett a repülőzés és a hajózás?

– A repülőgépet 1,5–2 millió forintért lehet bérelni egy útra, oda-vissza 3 millió. Ez személyenként 5–600 ezer forint. A hajó bérlése néhány millió forint.

– Akkor ha fejenként kb. félmillió a repülés, ez az ő jövedelmi szintjükön még meg is fizethető.

– Akár ki is fizethették. A probléma az, hogy ez a Schmidt Mária gépe. Tavaly is nála nyaralt a miniszterelnök. Amikor egy nagyvállalkozó, aki az állammal üzletel, kedveskedik a miniszterelnöknek, az probléma.

– Maradjunk a luxusgépeknél. Az ön tegnapi posztjában nyilvánosságra hozott egy fotót, amit a külügyminiszter fia posztolt saját luxusrepülőzésről.

– A fiatalember posztját nagyon gyorsan levették, nyilván rászóltak. Pár éve meg lehetett volna csinálni, most már nem. Remélem, a magyar társadalom nem fogja bevenni ezt az „újrabrandingelést”.

Attól, hogy kétszer fapadossal utazott a kormányfő, nem fogják elhinni, hogy ő a nép egyszerű fia.

És látszik is, hogy nem is tudnak erre jó szívvel rászokni. A propagandagépezet, amely folyamatosan méri a közvéleményt, érzi, hogy egyre jobban zavarja az embereket ez a történet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Tábor Áron: Még Trump alatt sem nézik jó szemmel, hogy Magyarország szoros gazdasági kapcsolatot tart Oroszországgal
Az orosz energia konfliktuspont a két ország között - mondja az Amerika-szakértő, aki szerint eddig sok kézzelfogható eredménye nem volt Trump és Orbán Viktor jó viszonyának. De a választási kampányban ez még lehet ütőkártya, kérdés, mennyit számít majd.


Szerdán életbe lépett az 50%-os amerikai vám Indiával szemben, aminek felét Trump azért szabta ki, mert India olasz olajat vásárol Oroszországtól. A szintén orosz energiát vásároló Magyarország neve eddig nem merült fel a szankcionálandó országok között, de Trump láthatóan hajlandó konkrét lépéseket is tenni ebben az ügyben. Kérdés, számíthat-e majd az amerikai elnök jó személyes viszonya Orbán Viktorral. A vámháborúban mindenesetre ez nem sokat nyomott a latba.

Közben Amerikában Trumpot is egyre többen vádolják azzal, hogy autokratikus lépéseket tesz, főleg azóta, hogy a bűnözésre hivatkozva a fővárosba, Washingtonba vezényelte a Nemzeti Gárda, valamint a szövetségi ügynökségek több száz tagját, és ideiglenesen átvette a helyi rendőrség irányítását. Ő úgy reagált, „nem vagyok diktátor, csak tudom, hogyan kell megállítani a bűnözést.” Arról is beszélt, hogy más demokrata vezetésű városokban is hasonló lépések jöhetnek. Engedélyezte a fegyverviselést a járőröző nemzeti gárdistáknak, és azt is felvetette, automatikus halálbüntetést kérne mindenkire, akit gyilkosság elkövetésével vádolnak a Washingtonban. Mit akar Trump valójában elérni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Tábor Áronnal, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatójával, Amerika-szakértővel.

– Milyen a viszonya most a Trump-kormánynak a magyar kormánnyal?

– Nincs közeli rálátásom, de a nyilvános jelek alapján retorikailag erős fegyver az Orbán-kormány számára, hogy Washingtonban barátra leltek. Trump időnként hivatkozik Orbánra, például az ukrajnai ügyek kapcsán. De komoly kézzelfogható előnyök nem látszanak. Sőt, sajtóhírek szerint Trump állítólag fel is hívta Orbánt, hogy ne akadályozza Ukrajna EU-csatlakozását, mert az amerikai álláspont szerint ez fontos alternatív biztonsági garancia lenne. Bár ezt a magyarok tagadták, hogy lett volna ilyen beszélgetés. A másik konfliktuspont az orosz energia.

Még Trump alatt sem nézik jó szemmel, hogy Magyarország szoros gazdasági kapcsolatot tart Oroszországgal.

Bár a szankciók kiterjesztése nehézkes egy EU országra, erről beszéltünk is a múltkor, de ez is feszültségforrás.

– Azon az egyetlen papíron kívül, amelyre Trump dörgedelmesen ráírta, hogy dühös a Barátság kőolajvezeték elleni támadás miatt, más nem történt. Mint ahogy a vámháborúban sem számítottak a magyar érdekek.

– Magyarország túl kis tényező egy amerikai–európai kereskedelmi megállapodásban. Retorikailag persze lehet kritizálni az EU tárgyalásait, de végül mi is ugyanabból az alkuból részesülünk, mint a többiek. Valószínű, hogy az amerikaiak szemében Magyarország nem meghatározó szereplő.

– Magyarország most egy elnyújtott választási kampányban van, bár hivatalosan még nincs kitűzve a választás. Várható-e, hogy Trump valamilyen gesztust tegyen Orbán Viktor felé a kampány későbbi szakaszában? Esetleg kérhet-e majd ezért valamit cserébe?

– Könnyen elképzelhető, hogy ennek lesz ára, és politikai alkudozás része lesz. Nem kizárt, hogy lesz találkozó vagy jelzés Trump részéről, hogy ő Orbán barátja. De a hatása bizonytalan.

Láttuk, hogy más országokban, például Kanadában vagy Ausztráliában, kifejezetten erősítette az ellenzéket, ha Trump támogatott valakit.

Magyarország más helyzet, de valószínű, hogy akiknek vonzó a Trump-támogatás, azok már amúgy is Orbán hívei, tehát nem ez dönti majd el a választást.

– Egy dolog az ideológiai rokonság, és más az érdekazonosság. Nem lehet, hogy az amerikaiak tartózkodó magatartása mögött Magyarország orosz és kínai különutas politikája áll?

– Valószínűleg különbség van aközött, hogy mit gondol maga Trump, és mit gondol a külpolitikai apparátus. Az apparátusban inkább az számít, ki a megbízható szövetséges, aki nem Oroszország vagy Kína felé nyit. Ugyanakkor Trump és köre retorikai szinten hangsúlyozni fogja a barátságot, mert ideológiailag fontos számukra. De alapvetően nem akarnak beavatkozni a magyar belpolitikába.

– Volt az orosz–amerikai csúcstalálkozó Alaszkában, amiről úgy tűnik, mintha feledésbe is merült volna, pedig korábban belengették, hogy lesz folytatása, sőt akár Zelenszkijt is bevonják. Ennyire kudarcos volt ez a próbálkozás?

– Már a találkozó idején is sokan mondták, hogy nem világos, milyen folytatása lehet. Putyin számára fontos volt, hogy amerikai területen, vörös szőnyeges fogadtatásban részesüljön. Ez szimbolikus gesztus volt, de valódi előrelépés nem történt. Viszont utána Trump nem tartotta be korábbi ígéretét sem: nem vezetett be új szankciókat Oroszországgal szemben, pedig nem lett tűzszünet. Ugyanakkor különalku sem született az ukránok feje fölött, amitől sokan tartottak.

A következő lépés, hogy Zelenszkij és Putyin találkozzon, egyelőre távoli cél.

Mindkét fél jelezte, hogy sok feltételnek kell teljesülnie ehhez. A harctéri helyzet sem kényszeríti ki a gyors megállapodást: Oroszország lassan, de halad a Donbaszban, Ukrajna pedig nem áll összeomlás előtt. Így ez inkább egy hosszú folyamat lehet, kisebb eredményekkel, például fogolycserékkel.

– Nehéz érzékelni a következetes irányt Trump politikájában, hiszen többször is 180 fokos fordulatot tett. Nem lehet, hogy azért is csillapodtak el a dolgok, mert az európaiak rögtön a csúcs után meglátogatták Trumpot, és ellensúlyozták Putyin hatását?

– Ez valószínű. Az európaiak el akarták kerülni, hogy megismétlődjön a februári eset, amikor Zelenszkijt lényegében megalázták a Fehér Házban. Az európai vezetők jelenléte jelezte az egységet, és támogatást adtak az ukrán félnek. Trump számára fontos volt, hogy azt mondhassa: az amerikaiak már nem finanszírozzák egyedül Ukrajna felfegyverzését, ez már inkább az európaiak dolga. Ez az amerikai hadiiparnak kedvez, óriási bevételeket várnak ettől.

Ugyanakkor Trump politikája valóban gyakran attól függ, ki győzi meg utoljára.

Láttuk ezt más ügyekben is, például a vámoknál is. Nagy vonalakban azonban kirajzolódik: az Egyesült Államok egyre kevésbé akar aktívan részt venni az ukrajnai konfliktusban. Ez nem Trump fő prioritása.

– A napokban az váltott ki nagy sajtóvisszhangot világszerte, hogy Donald Trump "megelőző jelleggel" mindenkire automatikusan halálbüntetést kérne, aki gyilkosságot követ el Washingtonban. A fővárosban ugyanakkor már évtizedek óta nincs érvényben a halálbüntetés. Trump ötlete jogilag keresztülvihető?

– Valóban, Washington városban már évtizedek óta nincs halálbüntetés. Ennek az az előzménye, hogy a hetvenes években az amerikai Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte, és bizonyos feltételekhez kötötte a halálbüntetés fenntartását. Később Washington város lakói egy szavazáson úgy döntöttek, hogy nem kérnek belőle. Jelenleg tehát annak, amit Trump mondott, nincs meg a közvetlen jogi alapja, de a szabályozás elvileg módosítható.

Mivel Washington nem tartozik egyetlen államhoz sem, a szövetségi kormánynak nagyobb hatásköre van.

Így bár a helyi szabályok kizárják a halálbüntetést, az amerikai kongresszus, amelyben most republikánus többség van, akár változtathat ezen. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntései alapján az a javaslat, hogy minden gyilkossági ügyben kötelező legyen a halálbüntetés, valószínűleg alkotmányellenes lenne. A bíróság ugyanis kimondta, hogy minden ügyet egyedileg kell mérlegelni, kötelező jelleggel nem szabható ki halálbüntetés. Tehát a megvalósítás erősen kérdéses még abban az esetben is, ha a kongresszus támogatná Trumpot. Amiért ez előkerült: Trump számára fontos kampánytéma az amerikai nagyvárosokban tapasztalható bűnözés. Tény, hogy a covidjárványt követő 1–2 évben valóban emelkedett a bűnözés az amerikai városokban. Ennek több oka lehetett, többek között a lezárások, vagy a Black Lives Matter-tüntetések utáni rendőrségi visszahúzódás is. Mostanra azonban a statisztikák inkább csökkenést mutatnak. Washingtonra is igaz, hogy nincs különleges bűnügyi vészhelyzet. Tehát ez inkább egy kampányfogás Trump részéről.

–Ugyanennek a része az is, hogy újabb városokba vezényelné ki a Nemzeti Gárdát?

– Igen. Általában olyan városokról van szó, amelyeket demokrata politikusok vezetnek, például Los Angelesről Kaliforniában, vagy Chicagóról Illinois államban. Ez jól illeszkedik Trump kampányához. Ha azonban megnézzük a statisztikákat,

a húsz legnagyobb gyilkossági aránnyal rendelkező város közül tizenhárom republikánus vezetésű államban található.

Tehát nem feltétlenül a demokrata városok a legproblémásabbak. Chicago például nincs benne az első húszban, és New York, amelyről Trump szintén beszélt, a nagyvárosokhoz képest kifejezetten biztonságosnak számít. Persze vannak problémás negyedek, például a drogkereskedelem miatt, de alapvetően a helyi rendfenntartó erők képesek kezelni a helyzetet. Ez inkább politikai játszma: a republikánus narratíva szerint a demokrata vezetők túl engedékenyek a bevándorlással vagy a kábítószerrel kapcsolatban. A Nemzeti Gárda bevonása is vitatott. Washingtonban könnyebb dolga van az elnöknek, mert az nem tartozik államhoz, ott közvetlenül ő rendelkezik a Nemzeti Gárda felett. De például Kaliforniában Gavin Newsom kormányzó szerint Trump jogtalanul mozgósította a Kaliforniai Nemzeti Gárdát, ezért jogi eljárás indult.

– Elképzelhető, hogy Trumpnak onnan vissza kell vonnia a Nemzeti Gárdát?

– Kalifornia azt állítja, hogy Trumpnak nem volt jogalapja a kormányzó beleegyezése nélkül mozgósítani a Nemzeti Gárdát. Egy helyi bíró eredetileg igazat adott Newsomnak, és utasította az elnököt a Nemzeti Gárda visszavonására. Ezt azonban egy fellebbviteli bíró megváltoztatta, és visszadobta az ügyet az alsóbb szintre. Így jelenleg a Nemzeti Gárda ott tartózkodása jogszerűnek számít, az eljárás kimenetelére várnak. Tehát a jogi helyzet nem egyértelmű. Emellett van egy régi, a polgárháború utáni időkből származó törvény, a Posse Comitatus Act, amely kimondja:

a hadsereg nem vethető be rendfenntartó erőként belföldön, csak nagyon kivételes esetekben. A kérdés az, hogy Trump ezt megsértette-e.

Bizonyítani azonban nehéz lenne, ráadásul eljárást csak a szövetségi ügyészség indíthatna. Mivel az igazságügyi apparátus most Trump emberei alatt működik, erre nem valószínű, hogy sor kerül.

– Amerikában az ügyészség az elnök alá van rendelve, vagy ez a befolyás már inkább a jogállam eróziójának a jele?

– Az ügyészség az igazságügyi minisztérium alá tartozik, amelyet az igazságügyminiszter irányít. A jelenlegi miniszter, Bondi világossá tette, hogy Trump politikáját követi. Ez valóban a hatalmi ágak szétválasztásának erózióját mutatja. J. D. Vance alelnök például egy interjúban úgy beszélt az ügyészségekről, mintha a kormány saját intézményéről lenne szó.

Bár az igazságügyminisztert mindig az elnök nevezi ki, eddig ügyeltek arra, hogy a minisztérium és az ügyészség a törvényességet függetlenül képviselje.

Ez most kevésbé érvényesül. Normál esetben, ha összeférhetetlenség állna fenn, például ha az elnök vagy környezete ellen folyik vizsgálat, különleges ügyészt neveznének ki. Ez Trump alatt nem történt meg. A független ügyész, Jack Smith, aki vizsgálta Trump ügyeit, még Trump hivatalba lépése előtt lemondott, miután Trump jelezte, hogy kirúgná. Később Smith-t magát kezdték vizsgálni. Ez arra utal, hogy a kormány az ügyészséget részben személyes leszámolásra használja.

– És itt vannak a választókörzethatár-átrajzolások is. A republikánus államokban úgy módosítják őket, hogy az nekik kedvezzen. Most már a demokraták is elkezdték bevetni ugyanezt a módszert.

– Ez egyáltalán nem új jelenség. A hatalmon lévők mindig megpróbálták úgy alakítani a körzethatárokat, hogy az nekik kedvezzen. Maga a kifejezés is, gerrymandering, a 19. századból, amerikából származik. Egy Gerry nevű kormányzó, ellenfelei szerint, olyan szalamanderre emlékeztető térképeket rajzolt, amelyek politikai előnyt biztosítottak neki. Innen ered a kifejezés. Ez tehát egy nagyon régi jelenség, és nemcsak az Egyesült Államokban, hanem mindenhol, ahol egyéni választókörzetek vannak. A kérdés mindig az, ki és milyen elvek alapján rajzolja meg a határokat.

A mai technológia révén már háztömb szinten fel tudják mérni, hol hány demokrata vagy republikánus szavazó él, és számítógépes programokkal rajzolják meg a számukra legkedvezőbb térképet.

Ez nagyüzemi szintre emelte a gyakorlatot. Volt ugyanakkor ellenmozgalom is. Több demokrata vezetésű állam, például Kalifornia, független bizottságokra bízta a körzethatárok kijelölését, földrajzi szempontok alapján. Most viszont újra előtérbe került a politikai befolyás. Nem maga a jelenség új, de Trump alatt a republikánusok erősebben használták ezt az eszközt. Például Texasban újrarajzolták a körzeteket a népszámlálási ciklus közepén, ami szokatlan, mert normálisan tízévente, a népszámlálás után szokták frissíteni. Erre reagálva Kalifornia is fontolóra vette a változtatást, de ott népszavazással kell megerősíteni, mivel az alkotmányukban rögzítették a független bizottságok szerepét.


Link másolása
KÖVESS MINKET: