Bese Gergő: Hiszem, hogy minden, ami történt, nem a véletlen műve
„Nagyon nehéz napokon vagyunk túl, és a neheze még csak most következik”
– mondta TikTok-videójában Bese Gergő, korábbi plébános, akiről a Válasz Online írta meg, hogy egy dokumentum szerint melegpartikon vett részt és férfiakkal ápolt tartós kapcsolatokat.
A közösségi médiában aktív, kormánypárti influenszerként ismert plébános, Bese Gergő köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt napokban kiálltak mellette.
„Fáj a szívem, mert az elmúlt napok zűrzavara sokaknak okozott megbántást és fájdalmat. Szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, akit megbotránkoztattam vagy megbántottam”
— mondta.
– mondta Bese, aki arra kérte követőit, hogy imádkozzanak érte, és egymásért.
Bese ugyanakkor bocsánatot is kért, de hogy pontosan kitől, azt az atya nem taglalta. Ezt mondta:
„Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, ha bármivel is megbotránkoztattam, vagy bármivel is megbántottam volna őket!”
Bese a botrányról szombaton azt írta, hogy hibát követett el.
„Rászedtek, naivságomat kihasználták és elveszítettem a józan ítélőképességem. Vétettem az egyházzal és a közösségemmel szemben. Megszegtem a papi fogadalmam, bűnt követtem el. Elnézést kérek mindenkitől, akit megbántottam, akinek csalódást okoztam.”
@besegergo Köszönöm ❤️ Szeretlek benneteket! ❤️ #gergőatya #tréningatya #besegergő ♬ original sound - ??