HÍREK
A Rovatból

A néhány tízezres bírság meg sem kottyan nekik – elkoboztatná a tízmilliós luxusautókkal driftelők kocsiját a II. kerületi polgármester

Őrsi Gergely szerint nincs más megoldás a balesetek elkerülésére és a kerületi lakók nyugalmának megőrzésére.


Több tízmilliós luxusautókkal driftelnek és versenyeznek az utakon éjjel, emiatt aludni sem tudnak – erre panaszkodnak a II. kerületben élők. „Este 10 és hajnali 2 között versenypályává alakul a Pasaréti út. (...) 15 percenként elképesztő gyorsasággal száguldoznak rajta autók le-föl. Egyrészt nagyon hangos, másrészt rettenetesen veszélyes” – mesélte az RTL Híradójának egy kerületi lakos.

Az önkormányzat kénytelen lépni az ügyben, Őrsi Gergely polgármester pedig egy egészen radikális megoldási javaslattal állt elő. Az elmúlt napokban több razziát is tartottak. Közöltek olyan fotót is, amin egy 250 milliót érő, csaknem 1000 lóerős Ferrari mellett áll az intézkedő rendőr. Több mint egy tucatnyi helyszíni és közigazgatási bírságot szabtak ki a gyorsan hajtó sofőrökre.

„Egy olyan úriembert fogtak el és igazoltattak a rendőrök, akinek már egy évvel azelőtt bevonták a jogosítványát, most ismét elindították ezt az eljárást. Tegnap este ismét ellepték a kerületi utakat a rendőrök. A Pasaréti úton mérték a kocsik sebességét traffipaxszal. Emellett civil autókból is figyelik a driftelőket és gyorshajtókat a kerületi rendőrök” – mondta el a csatornának Őrsi. Hozzátette: „Olyan technikai eszközöket is alkalmaznak már itt, a kerületben, ami adott esetben élőben továbbítja egy-egy versenyzésre, farolásra használt útszakasznak a részét a rendőrségnek, egyből kimennek a helyszínre; vagy éppen, ami a hangos kipufogónak a hangja alapján jelent riasztást a rendőrségnek.”

Szerinte drasztikusabb eszközökre volna szükség.

„Aki élet- és közveszélyt okoz az utakon, annak az autóját kobozzák el”

– mondta el szigorú javaslatát.

„A néhány tízezres bírság ugyanis szerinte meg sem kottyan a sok tízmilliós kocsik tulajdonosainak. A kerületi önkormányzat most azt tervezi, hogy a meglévő hét fix sebességmérő trafibox mellé újabb eszközöket telepít, hogy megelőzzék az akár tragédiával végződő baleseteket” – tette hozzá a II. kerület polgármestere.

Az RTL riportja a II. kerületi száguldozóról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Sajnos elég rossz a helyzet” – megszólalt Jeszenszky Géza, miután ismét kórházba került
A Honvédkórházban ápolják Jeszenszky Gézát, akinek a fejsebénél fertőzés alakult ki. Az egykori külügyminiszter most erős antibiotikumos kezelést kap, és ágyhoz van kötve.
F. O. - szmo.hu
2025. június 10.



Ahogy kedd reggel beszámoltunk róla, Jeszenszky Gézát jelenleg a Honvédkórházban ápolják, miután elfertőződött a fején lévő seb. A volt külügyminiszter hétfői előadása után lett rosszul, ezután szállították kórházba mentővel.

Családtagjai vették észre, hogy másként mozog, fáradtabbnak, lassabbnak tűnt. Annyira megijedtek, hogy mentőt hívtak hozzá.

A kórházban elvégzett CT- és MR-vizsgálatok során derült ki, hogy súlyos szövődmény alakult ki.

„Sajnos elég rossz a helyzet, fertőzés lépett fel a sebnél, ami komoly következményekkel fenyeget, és hosszabb kórházi tartózkodást igényel. Most elég kemény antibiotikumos kezelést kapok a Honvédkórházban” – mondta a Blikknek Jeszenszky Géza.

Hozzátette, hogy szerdán is előadást tartott volna, és már a műtéti varratok kiszedésére készültek.

„Ágyhoz vagyok szögezve, lehet, hogy hetekig tart a kezelés.

Fájdalmaim nincsenek, előttem a számítógép, kommunikálok, levelezek” – fogalmazott. Egy pénteki, csallóközi programját is le kellett mondania, ahol szintén előadást tartott volna.

A 83 éves Jeszenszky Gézát és feleségét június 1-jén, vasárnap támadta meg otthonuk közelében egy hetvenéves, maszkot viselő férfi. A volt külügyminiszter fején akkor keletkezett a seb, amely mostanra elfertőződött.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Oroszország csak akkor hajlandó befejezni a háborút, ha a NATO kivonul a balti országokból
Szergej Rjabkov szerint a NATO terjeszkedése az ukrajnai háború egyik fő oka. Az oroszok most már nemcsak Ukrajnát, hanem a balti államokat is feltételként emlegetik.


Oroszország csak akkor hajlandó befejezni az ukrajnai háborút, ha a NATO kivonul a balti országokból – erről beszélt Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ állami hírügynökségnek adott interjúban. A Newsweek szerint a nyilatkozat fordulatot jelent az eddigi orosz állásponthoz képest.

Korábban az orosz vezetés azt követelte, hogy Ukrajna mondjon le a NATO-hoz való csatlakozásról. Most azonban Rjabkov kijelentése alapján már azt is feltételként szabnák, hogy a szövetség teljesen kivonuljon a balti térségből.

„Az amerikai fél részéről gyakorlati lépésekre van szükség, amik a biztonság területén fennálló alapvető ellentmondások felszámolását célozzák” – fogalmazott Rjabkov. Hozzátette: „Ennek a számunkra alapvető és a legsúlyosabb probléma rendezése nélkül egyszerűen lehetetlen megoldani az euroatlanti térség jelenlegi konfliktusát.”

A NATO az orosz–ukrán háború kitörése után megerősítette jelenlétét Kelet-Európában.

Jelenleg is fenntart katonai erőket többek között Bulgáriában, Észtországban, Magyarországon, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában. Svédország és Finnország a háború kitörése után csatlakozott a szövetséghez.

Rjabkov úgy fogalmazott: „Tekintettel az ukrajnai válság természetére és eredetére – amit az Egyesült Államok korábbi vezetése és általában a Nyugat provokált ki –, ez a konfliktus egyfajta próbának tekinthető, ami felméri, mennyire komolyak Washington szándékai a kétoldalú kapcsolatok rendezésére.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Zelenszkij tönkretenné Magyarországot” – reagált Menczer Tamás az ukrán elnök interjújára
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Zelenszkij a Tisza Párt felmérésére szeret hivatkozni, amely szerint a magyarok 58 (Zelenszkij szerint 70) százaléka támogatja Ukrajna uniós tagságát.
F. O. - szmo.hu
2025. június 10.



„Fenyegetőzik Ukrajna! Zelenszkij tönkretenné Magyarországot! Az ukrán elnök azt állítja, hogy „Orbán Viktor pozíciója nem tükrözi Magyarország egészének álláspontját.” – így reagált Menczer Tamás Volodimir Zelenszkij Válasz Online-nak adott interjújára.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint

„az, hogy a magyarok mit gondolnak Ukrajna uniós tagságáról, rövidesen kiderül,

zajlik a Voks 2025, és a szavazás a végéhez közeledik”.

Menczer szerint Zelenszkij a Tisza Párt felmérésére szeret hivatkozni, amely szerint a magyarok 58 (Zelenszkij szerint 70) százaléka támogatja Ukrajna uniós tagságát.

„Zelenszkij elnök szerint mindenkinek Ukrajnát kell szolgálnia! A magyaroknak is! Nekünk viszont Magyarország az első! Vagy azt is mondhatnánk: Dicsőség Magyarországnak! Nem engedjük Magyarországot tönkretenni Ukrajnáért!” – zárult a bejegyzés.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Matolcsy Ádám feleségének négy színben is megvan az a luxustáska, aminek darabja 6-9 millióba kerül
„Végülis ezek ócska szatyrok Rogán Barbi 120 milliós, gyémántokkal kirakott, krokodilbőrből készült Hermes táskájához képest...” - írta a független képviselő.


Hadházy Ákos folytatta sorozatát, aktuális Napi luxi című posztjában ezúttal Matolcsy Ádám feleségének négy színben is rendelkezésre álló Hermes Birkin táskája kapott főszerepet.

„Matolcsy Ádám feleségének négy színben is van Hermes Birkin táskája. Muszáj, hiszen nem mindegy, hogy a táska színe passzol-e a ruhához...Meg megteheti, hiszen a tasik darabja potom 6-9 millióba kerül, mi az a Nemzeti Bankból ellopott százmilliárdokhoz képest. Meg végülis ezek ócska szatyrok Rogán Barbi 120 milliós, gyémántokkal kirakott, krokodilbőrből készült Hermes táskájához képest...”

- fogalmazott közösségi oldalán a független országgyűlési képviselő, majd hozzátette: „sajnos egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy ezek a táskák a devizahitelesek könnyeiből lettek.”

Hadházy szerint a Nemzeti Bank százmilliárdokat keresett azon, hogy nem 160-ért, hanem 260 forintért adta a frankot a bankoknak a devizahitelek forintosításakor.

„A horribilis nyereséget Matolcsy papa »alapítványokba« tette, a pénz onnan pedig Ádámhoz és haverjaihoz került. Abból meg táskák (is) lettek” – írta a Hadházy, zárásként pedig azt is megosztotta követőivel, hogy „amúgy vicces tény: a Hermes Birkin táskák névadójának, Jane Birkin színésznőnek összesen öt ilyen táskája volt. Matolcsyné insta posztjain viszont csak ebből a típusból négy is virít. Gyalázat!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk