hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

A Jobbik megszavazza a homofóbbá tett pedofiltörvényt

Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs már korábban jelezték, hogy bojkottálják a keddi szavazást. De tiltakozásként a DK sem vesz részt a rajta.

Link másolása

hirdetés

A parlament kedden szavaz az úgynevezett pedofiltörvényről, melynek tervezetébe a múlt héten azt is beleírták, hogy 18 éven aluliaknak szóló tartalmakban tilos lenne megjeleníteni a homoszexualitást vagy bármilyen, a heteroszexualitástól eltérő orientációt vagy identitást.

Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs már korábban jelezték, hogy bojkottálják a keddi szavazást. Közben pedig a Demokratikus Koalíció is jelezte, hogy tiltakozásként ők sem vesznek részt a szavazáson, illetve a DK frakciója az összes aznapi szavazásról kivonul.

"Ezzel a bojkottal fejezzük ki tiltakozásunkat a Fidesz gyűlöletkeltő, kirekesztő politikája ellen, mert mi, európai magyarok nem olyan országot akarunk építeni, ahol az LMBTQ-embereket hazug politikai számításból össze akarják mosni a pedofil bűncselekmények elkövetőivel"

- fogalmaznak a párt közleményében.

A Jobbik ezzel szemben megszavazza majd a törvényjavaslatot. A párt sajtóosztálya az Alfahírnek azt mondta, a Jobbik mindig is azon az állásponton volt, hogy Magyarország érdeke a szexuális és pedofil jellegű bűncselekmények jelenleginél sokkal súlyosabb büntetése.

hirdetés
"Így üdvözlünk minden szigorító kezdeményezést, ami az ilyen jellegű bűncselekményeket súlyosabban kívánja szankcionálni"

- fogalmaztak.

Ugyanakkor azt is hozzátették, szerintük alapos a gyanú, hogy a kormány csupán a közvéleményt felborzoló fideszes pedofil-botrányokat igyekszik elpalástolni, valamint újabb olyan csapdákat csempésztek bele a javaslatba, ami próbálja megosztani az ellenzéket.

"Miközben érezzük az egymáshoz nem köthető témák ravasz összemosását, a Jobbik konzekvensen kiáll a véleménye mellett és a módosítást minden hibája és említett csapda ellenére megszavazza. A választások után viszont ki fogjuk venni a törvényből a témaidegen, a Fidesz által szándékosan belecsempészett inkriminált részeket. Pláne ha azokat a Fidesz a következő hónapokban - különféle csűrés-csavarással - »alkalmassá tenné« bármely magyar állampolgár megbélyegzésére"

- zárta válaszát a párt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

A kormány feljelentést tesz a nemzeti konzultációt tömegesen kitöltő algoritmus miatt

Egy felhasználó 12 órán keresztül élőben közvetítette a Youtube-on, ahogy az algoritmusa több ezer nemzeti konzultációt tölt ki.
MTI, SZMO - szmo.hu
2021. július 26.


Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, 12 órán keresztül élőben közvetítette Youtube-on a korábban a Fidesz kommunikációs stábjában dolgozó Tomanovics Gergely, ahogy az algoritmusa több ezer nemzeti konzultációt tölt ki.

A kormany.hu oldalon hétfő este közölték, hogy

a kormány büntető feljelentést tesz a konzultációs oldalt ért informatikai támadás miatt.

A közlemény szerint a kormányzati szervek azt észlelték, hogy informatikai támadást indítottak a konzultáció hivatalos internetes oldala ellen, tömeges kitöltéssel próbálkoznak az elkövetők.

A kormányzati szervek megteszik a szükséges lépéseket, beleértve a büntető feljelentést is. A korábbi konzultációs honlapot ért támadás ügyében azóta vádemelésre is sor került.

hirdetés
"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egyes szereplők különböző módszerekkel próbálják ellehetetleníteni a járvány utáni életről szóló párbeszédet. A minimálbér-emelés, a családi adóvisszatérítés, a hitelmoratórium vagy a gyermekek védelmének kérdése magyarok millióinak életét érintik, ezért is biztatunk mindenkit arra, hogy mondja el véleményét"

- olvasható a kormányzati portálon.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Orbán Viktor rendeletben tiltotta be a ferihegyi légiforgalmi irányítók sztrájkját

A légi irányítók azért akarnak sztrájkolni, mert keveslik a 15 százalékos béremelésüket.

Link másolása

hirdetés

Két, Orbán Viktor által jegyzett kormányrendelet is megjelent a Magyar Közlönyben hétfőn késő este, amelyekben a miniszterelnök lényegében megtiltotta, hogy a légiforgalmi irányítók sztrájkoljanak.

A Magyar Nemzet hétfőn írt arról, hogy határozatlan idejű sztrájkot kezdhet a magyar légiforgalmi irányítókat tömörítő szakszervezet, mert a dolgozók keveslik a 15 százalékos béremelésüket. Az egyeztetések már három éve zajlanak a a HungaroControl és a vállalat három szakszervezete között, kettővel egyezségre is jutottak, ám a Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezetével (CMLISZ) a bértárgyalások nem hoztak eredményt, ezért akár már kedden beszüntethetik a munkát a kormányközeli lap szerint.

Az egyik kormányrendeletben az olvasható, hogy a polgári légiforgalmi irányító szolgálat által foglalkoztatott légiforgalmi irányító és körzeti repüléstájékoztató – a polgári légiforgalmi irányító szolgálat utasításai szerint – a munkahelyi képzéssel és továbbképzéssel összefüggő feladatokat köteles ellátni, valamint – ha annak egyéb, jogszabályban foglalt feltételei fennállnak – az e tevékenységhez szükséges jogosultságok gyakorlására feljogosító szakszolgálati engedély fenntartásához szükséges feltételeket teljesíteni.

A második rendelet - amely a légiközlekedés biztonságának megőrzése és a COVID-elleni védekezéshez elengedhetetlen eszközök zökkenőmentes szállítása érdekében született - pedig rögzíti, hogy

"a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 3. § (2) bekezdésében meghatározott szervezeteken túl honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nincs helye sztrájknak a honvédelmi rendszerek és létesítmények ágazati kijelölő hatósága által a honvédelmi érdekből nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölt rendszerelemet üzemeltető légiforgalmi irányító szolgálat ellátásáért felelős szervezetnél".

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Vilmos után Katalin hercegné és György herceg titkos beceneve is kiderült

A hercegné gyerekkori becenevéről később egy tengerimalacot is elnevezett.

Link másolása

hirdetés

Újabb fiatalkori titkot árult el magáról Katalin hercegné - írja a Mirror.

Katalin a pangbourne-i St Andrew's School általános iskolába látogatott néhány éve, ahová testvérével, Pippával járt 1986 és 1995 között. A hercegné az ott tanuló gyerekekkel beszélgetett, amikor arra kérdezett rá, kinek milyen háziállata van.

Ő maga bevallotta, hogy kiskorában két tengerimalaca volt, amelyek a Squeak és a Pip nevet viselték. Egyben elárulta, hogy azért ezek voltak a neveik, mert így becézték őket a szüleik - Katalin volt Squeak, amely szabad fordításban nagyjából Cincogit jelent.

Nemcsak az ő beceneve ismert, hanem nemrég Vilmoséra is fény derült: a jövendőbeli király William Wales néven jelentkezett egyetemre, de az iskolában Steve-nek hívták, hogy kevésbé keltsen feltűnést. Apjához hasonlóan legidősebb fiukat sem György cambridge-i hercegként szólítják minden névsorolvasáskor, ő a George Cambridge nevet viseli az iskolában - a hagyomány szerint a hercegek vezetéknevét apjuk címéből alkotják meg.

A kis Györgynek azonban van egy másik beceneve is:

édesanyja és édesapja a Prince George miatt már születésétől PG-nek hívják,

de a Tips is ott szerepel a hercegi becenevek közt.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Több orvosnak már azelőtt rendelnie kellett vakcinát, hogy tudta volna, mi alapján kell választania

A kormány nem tájékoztatott még a harmadik oltás eljárásrendjéről, de Budapesten már a hét közepéig jelezni kell az orvosoknak, hogy mennyi és milyen oltóanyagot kérnek augusztus első hetére.

Link másolása

hirdetés

Több orvosnak már azelőtt rendelnie kellett vakcinát a harmadik oltásokra, hogy tudta volna, kinek és mi alapján kell majd választania – írja a Népszava.

A lap szerint még hétfő este, hat nappal az újabb oltási kör kezdete előtt sem tájékoztatott arról a kormány, hogy mi az eljárási rend a harmadik oltásokkal kapcsolatban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfő este csak annyit közölt, hogy egy szakmai grémium már kidolgozta az eljárásrendet, ami már az operatív törzs előtt van, és még a kormány elé kell terjeszteni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint a harmadik oltás beadásának eljárásrendjét a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészégügyi Intézet, a Dél-pesti Centrumkórház, az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet szakmai vezetői, virológusai, a Szakmai Kollégiumi Tagozat képviselői egyhangúan határozták meg.

A praxisok hetente jelezhetik a vakcinaigényüket a kormányhivatalokban működő oltási munkacsoportoknak, Budapesten például már a hét közepéig jelezni kell az orvosoknak, hogy mennyi és milyen vakcinákat kérnek augusztus első hetére.

A Népszavának egy háziorvos azt mondta: fogalma sincs, hogy mit írjon a megrendelőlapra, miután az eljárásrend hiányában a betegek sem tudnak jelentkezni.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: