Szentkirályi Alexandra szerint máris pánikhangulat uralkodik a baloldalon, pedig a frissen benyújtott törvényt még senkire sem alkalmazták. A politikus úgy véli, árulkodó, hogy kik és milyen gyorsan kezdtek el tiltakozni.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője egy bejegyzésben így fogalmazott:
„Na erre be is indult a pánik – noha konkrétan a törvényt még nem alkalmazták senkire –, árulkodó mennyien és kik kezdték el egyszerre verni a vészharangokat.”
A javaslat kizárná az 1 százalékos felajánlásokból azokat a civil szervezeteket és médiumokat, amelyek külföldi támogatást fogadnak el.
Szentkirályi szerint a kormány „tavaszi nagytakarításba” kezdett, amely során „Soros-csapokat” is elzárnának. „Soros-csapok elzárva, tavaszi nagytakarítás indul – az egész külföldről pénzelt balliberális világ pedig máris jajveszékel” – írta.
A politikus külön is reagált Karácsony Gergely főpolgármester szavaira. A főpolgármester azt hangsúlyozta, hogy „Budapest nem Moszkva”, és kiállt a civil szervezetek mellett. Erre válaszul Szentkirályi azt üzente: „Semmi baj főpolgármester úr, szokjon le a korrupt dollárokról, és kezdjen el dolgozni a budapestiekért. Mi ezt tesszük, és csak ajánlani tudjuk, csodálatos érzés!”
Szentkirályi Alexandra szerint máris pánikhangulat uralkodik a baloldalon, pedig a frissen benyújtott törvényt még senkire sem alkalmazták. A politikus úgy véli, árulkodó, hogy kik és milyen gyorsan kezdtek el tiltakozni.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője egy bejegyzésben így fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben
A TISZA Párt elnöke kikérte magának, hogy Orbán Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlította. Szerinte nem az ő családja volt lelkes kiszolgálója a kommunista terrornak, hanem épp Orbán Viktoré.
„Orbán Viktor ma egy újabb határt lépett át, amikor a szokásos gyűlölet félórájában egy demokratikus párt, a TISZA vezetőjeként engem Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlított” - írja a FacebookonMagyar Péter ahhoz a videóhoz, amiben a miniszterelnök hétfőn adott interjújának egy részlete látható.
A kormányfő a Harcosok órájában nyilatkozva azt mondta az ellenzéki szereplőkre, hogy „veszélyesek, de közbe azért félnótások”. Majd kifejtette, hogy ez szerinte nem új jelenség a magyar politikában.
„Károlyi Mihály, aki szintén egy félnótás volt, és tönkretette az országot, azt a franciák küldték ránk. A Szálasit a németek juttatták hatalomra. A Rákosit meg, aki szintén bolond volt, azt meg az oroszok... illetve a szovjetek. Magyar Pétert meg a brüsszeliek akarják. Ez ugyanaz a történet” - fogalmazott a miniszterelnök.
„Ezzel a mondatával Orbán Viktor egyszerre gyalázta meg a holokauszt és a kommunista terror több százezer áldozatát. Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben” - írja a reagáló posztban Magyar Péter. Hozzátette,
„Emlékeztetném a hatvanpusztai maffiafőnököt, hogy nem az én családom volt lelkes kiszolgálója és haszonélvezője a kommunista terrornak, hanem az övé.”
A TISZA Párt elnöke zárásképpen azt írta, Orbán talán „elfelejtette, hogy ha a legjobb barátján, Kövér Lászlón múlik, akkor a Bibó Szakkollégiumot Károlyi Mihályról nevezték volna el.”
„Vége van, elvtársak, lehet elrepülni Moszkvába!” - szúrt oda végül Magyar Péter.
„Orbán Viktor ma egy újabb határt lépett át, amikor a szokásos gyűlölet félórájában egy demokratikus párt, a TISZA vezetőjeként engem Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlított” - írja a FacebookonMagyar Péter ahhoz a videóhoz, amiben a miniszterelnök hétfőn adott interjújának egy részlete látható.
A kormányfő a Harcosok órájában nyilatkozva azt mondta az ellenzéki szereplőkre, hogy „veszélyesek, de közbe azért félnótások”. Majd kifejtette, hogy ez szerinte nem új jelenség a magyar politikában.
„Károlyi Mihály, aki szintén egy félnótás volt, és tönkretette az országot, azt a franciák küldték ránk. A Szálasit a németek juttatták hatalomra. A Rákosit meg, aki szintén bolond volt, azt meg az oroszok... illetve a szovjetek. Magyar Pétert meg a brüsszeliek akarják. Ez ugyanaz a történet” - fogalmazott a miniszterelnök.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán: Azt akarták elérni, hogy fogjon rajtunk egy vérvád, nem lesz kegyelem
A kormányfő súlyos jogi következményeket ígért a botrány kirobbantói ellen. Szerinte nemcsak álhír, hogy a Szőlő utcai ügyben kormánypárti politikusok is érintettek, hanem külföldi titkosszolgálati szál is felsejlik mögötte.
Orbán Viktor hétfő reggel a Németh Balázs vezette Harcosok órája című műsorban beszélt a Szőlő utcai botrányról. A miniszterelnök úgy fogalmazott, „Álhírekkel, becsületbe gázoló módon gyakran támadnak minket, én általában azt mondtam, engedjük el a fülünk mellett, de Semjén Zsolt beleállt, és igaza volt.”
A műsorvezető - a Tuzson Bence igazságügyi miniszter által nyilvánosságra hozott jelentéssel egybecsengő módon felhozta, hogy nem volt gyerek érintettje a budapesti javítóintézeti ügynek, amit Németh álhírbotránynak tart és arra is utalt, hogy ez egy államellenes támadási kísérlet a kormány megbuktatására.
Orbán erre azt mondta, a kormány ellentámadásba kezdett.
Mint mondta, nehéz eldönteni, melyik becsületbe gázoló álhírre reagáljanak, és melyiket engedjék el. Úgy véli, a kormány tagjait ezúttal a lehető legsúlyosabb bűncselekménnyel vádolják.
Ha egy kormánytag ilyen bűncselekményt követ el, távoznia kell, és a hatóságok nem fedezhetik - szögezte le Orbán.
Azt mondta, Semjén Zsoltnak igaza volt, hogy ez vérvád, amibe bele kellett állni. Megismételte, hogy az ügy külföldi titkosszolgálati szálat sem nélkülözött.
„Itt nem Semjén Zsoltot támadták meg, azt akarták elérni, hogy fogjon rajtunk egy vérvád, ami ellen fel tud lázadni a fél ország, és meg lehessen ezzel gyengíteni a kormányt, akár meg is buktatni.”
A kormányfő a Fidesz politikai kampányait állította párhuzamba az üggyel, jelezve, hogy szerinte „Soha senkit nem vádoltunk konkrét, legsúlyosabb bűncselekménnyel, én ilyenre nem emlékszem,
lehet, hogy mondtuk ezt-azt, de az másik történet, a libsik itt csúsztatnak.”
A revans lehetőségével kapcsolatban azt mondta, „itt azért lesznek súlyos jogkövetkezmények és azért nem lesz kegyelem, mert nem csak csúnyákat mondtak, hanem a legsúlyosabb bűncselekménnyel vádoltak két kormánytagot.” Hozzátette, hogy
„A megtorlás szó nem hangzik barátságosan, van egy puhább verziója, ami lényegében ugyanaz, ez a jogkövetkezmény, ez történik majd, a rendőrségnek segítséget kell adnunk, hogy legyenek egyértelműbbek a jogszabályok.”
Végül visszautasította, hogy a gyermekbántalmazási ügyekben ne cselekednének a hatóságok. „Mi minden gyereket azonnal megvédünk” - zárta rövidre.
Orbán Viktor hétfő reggel a Németh Balázs vezette Harcosok órája című műsorban beszélt a Szőlő utcai botrányról. A miniszterelnök úgy fogalmazott, „Álhírekkel, becsületbe gázoló módon gyakran támadnak minket, én általában azt mondtam, engedjük el a fülünk mellett, de Semjén Zsolt beleállt, és igaza volt.”
A műsorvezető - a Tuzson Bence igazságügyi miniszter által nyilvánosságra hozott jelentéssel egybecsengő módon felhozta, hogy nem volt gyerek érintettje a budapesti javítóintézeti ügynek, amit Németh álhírbotránynak tart és arra is utalt, hogy ez egy államellenes támadási kísérlet a kormány megbuktatására.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vesszőfutás címmel írt könyvet írt K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplője, Kocsis Máté hányinger ízű bűnről beszél
„Másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert” - a Fidesz frakcióvezetője máris reagált K. Endre kötetének megjelenésére.
Megjelent K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplőjének könyve Vesszőfutás – Egy koncepciós per története címmel – hangzott el az RTL Házon Kívül című műsorában.
A Fidesz frakcióvezetője Facebookon reagált a hírre, hosszú posztban bírálta a szerzőt.
„A könyv címe: Vesszőfutás. Természetesen a saját nyavalygásáról szól. Vesszőfutás. Megható, de senki nem fogja megkönnyezni ennek az embernek a személyes problémáit, sőt vagyunk egy »páran« ebben az országban, akik úgy gondoljuk, hogy ezek a bűnözők nem szenvedtek annyit, amennyit megérdemeltek volna”
Kocsis Máté azt írja K. Endre „a könyvírás helyett tehát jobban tenné, ha inkább bocsánatot kérne, és eltűnne örökre. Az ő élete nem vesszőfutás, hanem egy összeomlott, hányinger ízű bűn, kudarc és bukás. Egy morálon kívüli élet, ami minden iránytűjét elvesztette, és kilépett a normalitás egészéből. Senkit nem érdekel a magyarázkodása. ”
A frakcióvezető a politikai következményeket is megemlítette a posztban: „Sokan vagyunk a jobboldalon, akik azt sem tudják, kik maguk, de másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert”, ráadásul „a bűnük mellesleg felépített egy Magyar Péter nevű ócska hazudozót a politikában!”
A rendőrség 2024 márciusa óta folytat nyomozást K. Endre ügyében, amiről az RTL egy évvel ezelőtt készített riportot. A műsorban bemutatott hangfelvétel szerint K. Endre egy bicskei gyermekotthonban molesztált áldozatot próbált rávenni arra, hogy változtassa meg a korábbi vallomását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást az RTL Házon kívül című műsorának riportja nyomán. Ahogy áprilisban megírtuk, gyanúsítottat mindeddig nem hallgattak ki.
Megjelent K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplőjének könyve Vesszőfutás – Egy koncepciós per története címmel – hangzott el az RTL Házon Kívül című műsorában.
A Fidesz frakcióvezetője Facebookon reagált a hírre, hosszú posztban bírálta a szerzőt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kisberk Szabolcs lett Gyömrő polgármestere, a Mi Hazánk jelöltje nyerte az időközi választást
A párt kommunikációs igazgatója, Kisberk Szabolcs alig kétszáz szavazattal előzte meg ellenfelét a húszezres településen. A Tisza és a Fidesz sem indított jelöltet.
Kisberk Szabolcs, a Hír TV korábbi riportere, a Mi Hazánk kommunikációs igazgatója a valasztas.hu szerint 1838 szavazatot kapott a vasárnap tartott gyömrői időközin. A valamivel több mint 30 százalékos eredmény már elég volt ahhoz, hogy kevés híján kétszáz szavazattal megverje a függetlenként indult Váradi Attilát.
Gyömrőn azért tartottak választást, mert júniusban, vagyis egy évvel a megválasztása után lemondott az addigi polgármester, a Jó Itt Élni (JIÉ) színeiben indult Tóth János. A döntését azzal indokolta, hogy „olyan indulatok szabadultak el mind a közösségi médiában, mind a képviselő-testületben, melyek számára lehetetlenné teszi az érdemi munkavégzést”.
A lemondás közvetlen előzménye egy testületi ülés volt, amit az akkor képviselőként dolgozó Kisberk szétszirénázott, így tiltakozva a nehéz anyagi helyzetbe került önkormányzat költségeit csökkenteni akaró válságcsomag ellen.
Vasárnap két másik településen is volt időközi választás. A zalai Tótszerdahelyen az eddigi alpolgármestert, a független Mihovics Istvánt választották meg – írja az MTI. Ott azért kellett választást tartani, mert a falut 2019 óta vezető Havasi Viktória indoklás nélkül távozott.
Bezeréden is voksoltak a választópolgárok. Két független jelölt közül Szecsődi Krisztián 62, Fekete János pedig 46 szavazatot kapott. Itt az előző, független polgármester Kálmánné Németh Erika személyes okok miatt mondott le.