KÉK HÍREK
A lelkész és a többi vádlott, köztük Donáth Anna és Szél Bernadett a bíróságon tagadta a 2022-es NAV-razzia akadályozásának vádját. A védők azzal érveltek, hogy a vádlottak nem léptek fel erőszakosan, és a per során bizonyítani fogják, hogy a NAV intézkedése eleve jogszerűtlen volt.
KÉK HÍREK
A lelkészt, illetve Gurmai Zitát, Donáth Annát, Szél Bernadettet és Herényi Károlyt, valamint két másik embert csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolták meg.
KÉK HÍREK
Az egykori országgyűlési képviselőt 9 órára hívták be kihallgatásra, de nem egyedül ment: több ellenzéki politikus, köztük Donáth Anna, Baranyi Krisztina, Hadházy Ákos és Jámbor András is ott volt, hogy kifejezzék támogatásukat.
KÉK HÍREK
„Megfordult a világ, és vele borult szinte minden, amit a demokratikus körülmények között végzett politikáról valaha is gondoltunk” – véli a politikus, aki hosszú bejegyzésben elemzi a választások utáni helyeztet.
KÉK HÍREK
Nem az ő döntése lesz, hanem a hat párté, de vannak javaslatai. A hódmezővásárhelyi polgármester beszélt a saját felelősségéről is.
KÉK HÍREK
A képviselő szerint Szél Bernadett kiesése „az ellenzéki pártok rossz döntéseinek a következménye”.
KÉK HÍREK
Sajnálja, hogy már nem lesz ott a parlamentben, de folytatja a küzdelmet, csak más eszközzel.
KÉK HÍREK
Az LMP 2018-as miniszterelnök-jelöltjét Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára verte meg Budakeszin.
KÉK HÍREK
Az ellenzék klímapolitikai felelőse szerint már nem azt kell nézni, mennyibe kerül nekünk, ha zöldek vagyunk, hanem azt, hogy mennyibe kerül, ha nem vagyunk azok. Interjú.
KÉK HÍREK
Az MTVA székházánál demonstráltak ellenzéki politikusok a közmédia, az orosz propaganda terjesztése és a kormány ellen.
KÉK HÍREK
A demonstráción „a választások kimenetelét befolyásoló hazugságok, hírhamisítások és az agresszor Putyint támogató orosz propaganda terjesztése ellen” tiltakoztak a szervezők és a résztvevők.
KÉK HÍREK
Az Egységben Magyarországért listáján pártpolitikusok és a civil szférából érkezők is vannak.
KÉK HÍREK
Egyszerűen más adatokból dolgoznak, ezért nem tudják kiadni a Szél Bernadett által kért adatokat.
KÉK HÍREK
A politikus szerint a Semmelweis Egyetem „konkrétan azt is letagadta, hogy léteznek ilyen adatok”.
KÉK HÍREK
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden terjesztette be azt a salátatörvényt, amely június elejéig kiterjesztené a koronavírus miatti rendkívüli jogrendet.
KÉK HÍREK
Szél Bernadett próbált erre vonatkozó adatokat kérni, de azt a választ kapta, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság „a kért formában nem tartja nyilván az adatokat, ezért nem minősül adatkezelőnek”.
Népszerű
Ajánljuk