ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

3 + 1 dolog, amit érdemes tudnod a stressz és az autóvezetés kapcsolatáról

Ha rendszeresen vezetsz autót, biztos veled is előfordul, hogy zaklatottabb vagy a volán mögött. De tudod-e, mivel járhat mindez? És azt, hogy mit tehetsz ellene?


A stressz átszövi az életünket, és még csak nem is mindig jól érzékelhető módon. Pedig hányszor hallottuk már bölcs tanácsként: kerüld a stresszt! Például azért, hogy megelőzd a betegségeket. De nem mindig sikerül elkerülni a stresszt – pláne, ha olyan időket élünk, mint amilyet az elmúlt két évben a koronavírus járványnak köszönhetően megtapasztaltunk. De elég csak most arra gondolnunk, hogy a szomszédunkban zajló háború miatt aggódunk naponta akár saját biztonságunk miatt is.

Ha pedig épp ilyen a világunk, nincs is mit csodálkozni azon, ha hamarabb felcsattanunk, türelmetlenné, ingerültté válunk. Ezt teszi velünk a stressz. Autóvezetés közben is. Dr. Karap Gergő szakpszichológus, igazságügyi szakértő segítségével áttekintjük, mit érdemes tudni a stressz és az autóvezetés kapcsolatáról.

Még mindig jelentkezhetsz a Cristo „Maradj nyugodt és vezess biztonságosan!” versenyére!

A heti fordulókra bontott, egyhónapos közlekedésbiztonsági verseny március végén zárul, a legjobbak pedig április 2-án mérkőznek meg a drivingcamp vezetéstechnikai tanpályán. Ha nem szeretnél lemaradni, jelentkezz ezen a linken! A versenyzők értékelését az applikáció egyedülálló vezetéselemzési szolgáltatása adja, amely nyomon követi és elemzi a felhasználó vezetési gyakorlatát, a sebesség megválasztását, a manővereket, az elindulásokat és a megállásokat, és ez alapján pontok formájában értékeli a vezetői teljesítményt.

A Cristo számára elemi érdek, hogy a hazai sofőrök biztonságosan és szabályosan közlekedjenek, így a kampányban specialista szakértők segítségével is felhívja a figyelmet a stressz autóvezetésre gyakorolt hatásaira.

1. A magyar autósok közel harmada stresszel a volán mögött – minden 6. autós szinte mindig

Ez derült ki a Cristo kutatásából. Ha úgy is gondolod, hogy te nem tartozol közéjük, az utakon biztosan találkozol olyannal, aki igen.

Jellemzője, hogy a stressz hatása alatt könnyebben felkapja a vizet, rosszabb döntéseket hoz, könnyebben hibázik a helyzetek megítélésében.

Még az is előfordulhat, hogy tévesen méri fel a másik autóvezető szándékát, olyat feltételez róla, csak mert épp akadályozza a forgalmat, ami távol áll a valóságtól – pedig lehet, hogy az illető csak egy címet keres, vagy beteget szállít, esetleg ő maga lett rosszul.

Tipp: Mielőtt a legrosszabbat feltételeznéd a másik autósról, netán már beolvasni készülnél neki, számolj háromig, és képzeld el azokat az ártalmatlan okokat, amik miatt most épp lassítja a forgalmat.

2. A stressz csak fokozza a közlekedési veszélyhelyzeteket – nagyobb az esély a balesetre

Bármennyire is rutinszerűnek tűnik autóba ülni, és érezzük azt, hogy akár becsukott szemmel, vagy tajtrészegen is simán elvezetnénk a verdánkat a már bevált útvonalon, a közlekedés nagyon is veszélyes üzem. Már csak ezért is kerülendők az olyan kockázatok, amelyek növelhetik a balesetek esélyeit, mint az ittas vezetés, a bódult állapot, a nem megfelelően működő jármű – vagy a bennünk dolgozó stressz.

Tipp: Mielőtt úgy gondolnád, hogy mit neked akadályozó körülmények, te elboldogulsz az autóvezetéssel, tedd fel magadnak a kérdést: hányszor és milyen célra használtad az elmúlt héten az autódat? Megvan? Akkor most képzeld el, hogyan oldottad volna mindezen logisztikai feladatokat gyalog vagy tömegközlekedéssel. Merthogy erre leszel utalva, ha bevonják a vezetői engedélyedet.

3. Tudatossággal a stressz kivédhető, autóvezetés előtt is

Hasznos mozzanat lehet, ha időt adsz magadnak, hogy átállítsd az agyadat is arra, hogy most autót fogsz vezetni. Akár az is segíthet, ha ellenőrzöd a kocsid állapotát, valahogy úgy, mint a forgalmi vizsgán.

De az is jó trükk, ha gondolatban végigveszed, merre vezet majd az utad, hol milyen forgalmi helyzet várható.

És az is jó megoldás, ha átmozgatod tagjaidat. A lényeg, hogy amikor már a volán mögött ülsz, akkor csak a vezetésre koncentrálj.

Tipp: Ha elmélyednél a stresszlevezető technikákban, akár a YouTube-on is találhatsz relaxációs technikákat, vezetett meditációkat, vagy épp jógagyakorlatokat. A rendszeres gyakorlás azért is hasznos, mert így könnyebben kezelheted a stresszes helyzeteket.

+ 1. A Cristo appja visszajelzést ad neked, hogyan kezeled a stresszes helyzeteket

A Cristo applikációja már csak azért is stresszmentessé teszi a vezetést, mert segít a parkolásban, készpénzmentesen, parkolókódok keresgélése nélkül parkolhatsz le autóddal – ami már önmagában főnyeremény lehet, ha gyakran vagy úton olyan városrészekben, ahol nem ingyenes számodra a parkolás.

De az applikáció azt is kiszámolja neked, mennyit vezettél az elmúlt hónapban, vagy megmondja, hogy miért is világít az a bizonyos lámpa a műszerfalon.

Még jobb, hogy a Cristohoz olyan casco tartozik, amit perc alapon, mozgódíjon számolnak el - tehát amikor épp nem használod az autódat, kevesebb cascót kell fizetned utána.

És hogy még egy csodatulajdonságot említsünk: ha elfelejtenéd, hol is hagytad az autód, egy gombnyomással odanavigál hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: