„Életmentő korlát” – ezzel az üzenettel indul a Házasság Hete az egész országban
Dr. Herjeczki Kornél, a mozgalom koordinátora a hűség védő szerepét hangsúlyozta a Házasság Hete kezdetén. Az idei, „A hűség szabadsága” mottójú programsorozat több mint 60 településen zajlik.
Ma, a Házasság világnapján érdemes megvizsgálni, miért vonzódnak még mindig milliók ehhez az évezredes szövetséghez, és mit mutatnak a legfrissebb hazai adatok.
A kezdeményezés az Egyesült Államokból, a Worldwide Marriage Encounter katolikus mozgalomtól indult, amely a házastársakat a család alapjának, a társadalom legkisebb, de legfontosabb egységének tekinti.
Egy louisianai kisváros, Baton Rouge ötlete volt 1981-ben, hogy „Hiszünk a házasságban napot” tartsanak, ami két évvel később már Házasság világnapjaként terjedt el, 1993-ban pedig II. János Pál pápa apostoli áldását is megkapta.
Állandó jelmondatuk pedig az egyszerű, de sokatmondó „Szeressétek egymást”.
Magyarországon a világnap egy teljes tematikus hét nyitánya: ma indul a Házasság Hete, amelynek idei mottója „A hűség szabadsága”.
Országszerte és a határokon túl több mint hatvan településen közel kétszáz programmal – előadásokkal, istentiszteletekkel és kapcsolatgazdagító estekkel – igyekeznek gyakorlati segítséget nyújtani a pároknak.
A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint erre valós társadalmi igény van.
A mozgalom képviselői a számok mögötti mélyebb üzenetekre is rámutatnak. „A hűség a társunkhoz való ragaszkodást, az ígéretünk megtartását jelenti, amely életmentő korlát is egyben” – mondta dr. Herjeczki Kornél.
A gondolat nemzetközi szinten is visszhangra talál. „A mai világban a kapcsolatokat gyakran eldobhatónak tekintik. A házasságban megélt hűség és szeretet elköteleződése minden nemzedék számára remény forrása” – fogalmazott közleményében Robert E. Barron püspök, az amerikai katolikus püspöki konferencia illetékes bizottságának elnöke.
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyarok tízből heten a házasságot tartják a legideálisabb párkapcsolati formának, és ez az arány a harminc év alattiak körében még magasabb is az átlagnál.
Egy másik felmérésből az derült ki, hogy a 15–39 éves korosztály mintegy háromnegyede valószínűnek tartja, hogy a jövőben házasként fog élni.