ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Magyarok kedvenc webshopjaira csap le az EU: hamarosan nem éri meg a Temuról és a Sheinről rendelni?

Brüsszel megelégelte az olcsó kínai dömpinget, és keményen odacsap. Hamarosan komoly vámok drágíthatják a filléres göncöket, vége lehet a bulinak.


A ruházati termékeknél globális tendencia, hogy miközben egyre többet vásárolunk belőlük, azok egyre kevesebbe kerülnek – mondta a Pénzcentrumnak adott interjúban Dobos Emese, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont gazdaságkutatója.

Szerinte ez a jelenség leginkább az úgynevezett ultrafast fashion márkáknál, mint a Temu vagy a Shein, figyelhető meg.

A kutató szerint a magyar vásárlók európai összehasonlításban is kiemelkedően nyitottak az ilyen termékekre, ami alátámasztja azt a régóta ismert trendet, hogy a magyarok egyszerre árérzékenyek és divatérzékenyek. A háztartások költéseinek itthon nagyjából 3,5 százalékát teszi ki a ruha és a cipő, ami globálisan is növekvő arányt mutat.

Az ultrafast fashion fogalma elsősorban a kínai szereplőkre vonatkozik, amelyek üzleti modelljének lényege, hogy naponta több ezer új terméket tesznek elérhetővé, szemben a klasszikus fast fashion márkák heti frissítésével.

Dobos Emese kifejtette, hogy ezek a cégek rendkívül gyorsan képesek reagálni a közösségi médiában felbukkanó mikrotrendekre, mivel gyakran helyben, a logisztikai központjaik közelében gyártatnak. „Míg a hagyományos fast fashion márkák korábban főként a nagy kifutós divatmárkákat másolták, addig az ultrafast fashion szereplők algoritmusokkal figyelik például az Instagramot és a Pinterestet, és ha látnak valamit, ami akár kismértékben is népszerűnek tűnik, azonnal elkezdik gyártani” – magyarázta a szakértő.

Az extrém alacsony árak mögött a gyártási költségek drasztikus leszorítása áll. A kutató szerint a legjellemzőbb tendencia az olcsó alapanyagok használata, a termékek leegyszerűsítése és a munkaerő méltánytalan megfizetése.

Bár a legtöbb cégnek van etikai kódexe, ez szerinte gyakran csak kommunikációs szinten valósul meg. Ha kiderül, hogy egy beszállítónál nem megfelelőek a munkakörülmények, a megrendelő egyszerűen szerződést bont és másik gyártót keres. „Ami igazán döbbenetes, hogy mindezek ellenére a kereskedő még így is nagy valószínűséggel profitot termel” – fogalmazott Dobos Emese.

A magyarok körében a használt ruha vásárlásának is nagy hagyománya van, aminek posztszocialista gyökerei vannak, mivel a nyugatról érkező termékeket jobb minőségűnek tartották. Az online platformok, mint a Vinted, elterjesztették azt a gondolkodást, hogy a megunt ruhákat pénzzé lehet tenni. A kutató ugyanakkor megkérdőjelezi ezen platformok fenntarthatóságát.

„Kérdéses, mennyire tekinthetők ezek a platformok valóban fenntartható alternatívának, ha tele vannak ultrafast fashion és fast fashion termékekkel” – vetette fel, hozzátéve, hogy nem tartja életszerűnek, hogy valakinek egy 500 forintos Shein pólóra lenne szüksége másodkézből.

Az olcsó kínai termékek korszaka azonban a végéhez közeledhet. Dobos Emese szerint az Európai Unióban több olyan kezdeményezés van napirenden, amely a divatipar, különösen az ultrafast fashion modell szabályozását célozza.

„Ezek az intézkedések elsősorban a határokon átnyúló, tömegtermelésre épülő kínai vállalkozásokat érintenék, vámok vagy egyéb korlátozások bevezetésével. Mindez hosszabb távon valóban áremelkedést eredményezhet, ami akár a magyar vásárlók számára is érzékelhető lehet” – mondta a kutató. Hozzátette, hogy nemcsak az ultrafast fashion, de bizonyos szempontból a luxusipar működése is fenntarthatatlan, mivel az egész iparág komoly költségnyomás alatt áll.

A minőségromlás a szakértő szerint általános jelenség, amely már a luxusmárkákat is érinti.

„Ma már a luxusmárkák is használnak poliésztert, és náluk is előfordulnak kivitelezési hibák” – állítja. A ruhák elavulása kapcsán kifejtette, hogy bár nem feltétlenül tervezik őket rövid élettartamra, az emberek gyakran sokkal hamarabb megválnak tőlük, mint ahogy ténylegesen elhasználódnának. „Nekem például van olyan blúzom, ami fast fashion termék, de mégis tíz éve hordom” – hozott személyes példát.

A Kínából rendelt termékek jelentős egészségügyi kockázatokat is rejtenek. Létezik ugyan egy uniós vegyianyag-rendelet (REACH), de a felülvizsgálata lassú, és az ellenőrzés nehézkes. „Nincs kapacitás arra, hogy minden egyes, az EU-ba beérkező terméket megfelelően átvizsgáljanak” – mutatott rá a problémára. A textiliparban több mint tízezer vegyi anyagot használnak, és ezek együttes hatásáról szinte semmit nem tudunk. „A szervezetet egyszerre érik a kozmetikumok, az élelmiszerek és a ruházati termékek vegyi összetevői, ezek együttes hatásáról pedig gyakorlatilag semmilyen pontos információnk nincs.”

A divatipar környezeti terhelése óriási, bár a pontos hatásokat nehéz mérni az ellátási láncok széttagoltsága miatt.

A fő probléma a poliészter, mint kőolajszármazék használata, de a természetes alapanyagokra való teljes átállás sem megoldás, mert az a termőföldekre és a vízkészletekre helyezne elviselhetetlen nyomást. A valódi megoldás a túltermelés és a túlfogyasztás visszafogása lenne, de a kutató ezt nem látja reálisnak. „Nehéz lenne bárkinek is megmagyarázni, hogy mostantól csak az eddig vásárolt ruhamennyiség ötödét veheti meg – ezt egyszerűen nem lehet kikényszeríteni.”

A közhiedelemmel ellentétben Magyarországon ma is létezik ruházati ipar: több mint 3000 vállalkozás mintegy 17 ezer főt foglalkoztat, és sok high-end, luxusmárka gyártat itthon.

A hazai varrodák többsége azonban exportra dolgozik. A globalizáció miatt a magyar tervezőket is érinti a másolás veszélye, ahogy a hamisított termékek piaca is jelentős az országban.

Dobos Emese szerint a magyar textiliparnak van jövője, nemcsak a ruházati termékek, hanem az olyan speciális területek miatt is, mint az űripar, autóipar vagy hadiipar. A ruhagyártás ráadásul továbbra is élőmunka-igényes maradt, mert a gyorsan változó trendek és a kis szériák miatt nem éri meg robotizálni.

„Az ultrafast fashion cégek például gyakran mindössze 100 darabot gyártanak egy új termékből első körben, majd a kereslet alapján döntenek az utángyártásról” – magyarázta. A hazai iparág legnagyobb kihívása a szakemberhiány és a pálya alacsony presztízse. „A divattervezői képzések világszerte előtérbe kerültek, és Magyarországon is évente legalább száz divattervező végez el szakirányú képzést. Ők azonban jellemzően nem tudnak divattervezőként elhelyezkedni.”

Ezzel párhuzamosan a gyakorlati szakemberek, mint a szabászok képzése szinte teljesen eltűnt.

A termékcímkéken szereplő információk gyakran félrevezetőek. A „Made in Italy” címke például rákerülhet egy olyan termékre is, amit nagyrészt Kelet-Európában gyártottak, és csak az utolsó munkafázist végezték Olaszországban.

„Ez egyértelműen visszaélésre adott lehetőséget” – jelentette ki a kutató. Hasonló a helyzet az anyagösszetétellel is, ahol a „greenwashing” gyakori jelenség: egy termék újrahasznosítottnak van feltüntetve, miközben csak néhány százalékban tartalmaz ilyen alapanyagot.

A jövőbeli fogyasztói trendekkel kapcsolatban Dobos Emese a szélsőségek felé tolódást látja. A tudatosnak tartott, másodkézből vásárló rétegnél is megjelenhet a túlfogyasztás. A szemléletformálásnak nagy szerepe lenne, de a kutató szerint a helyzetet nehéz általánosítani. „Az biztos, hogy a fenntarthatóságra érzékeny réteg még nem érte el a kritikus tömeget; inkább egy kisebb szegmensről beszélünk, a domináns motiváció pedig továbbra is az alacsony ár.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, melyik életkorban érezzük magunkat a legnyomorultabbnak
Egy 132 országra kiterjedő kutatásban azonosították az emberi boldogtalanság mélypontjának idejét.
Sz.E., Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. április 10.



Ha a negyvenes éveid végén úgy érzed, mintha elfogyott volna a lendület és egyre nagyobb rajtad a nyomás, nem képzelődsz.

A statisztikák szerint épp ekkor a legnehezebb az emberi lét.

Egy friss kutatás szerint a boldogságunk U-alakú görbét követ, amelynek mélypontja átlagosan 47 éves korunk körül jön el. A jó hír az, hogy innen már csak felfelé vezet az út.

David Blanchflower, a Dartmouth College professzora több mint félmillió ember adatait elemezte 132 országból, hogy feltárja a jelenség hátterét. „A boldogság életünk során egy U-alakú görbét ír le” – erősítette meg a kutató. A görbe fiatal korunkban magasról indul, majd mkire kozépkorúak leszünk, a mélypontra zuhan, hogy aztán idősebb korunkra újra emelkedni kezdjen.

Egy apró eltérés azonban akad a fejlett és kevésbé fejlett gazdasággal rendelkező országokban.

A fejlett országokban élők boldogságszintje átlagosan 47,2 éves korban éri el a mélypontját, míg a fejlődő országokban ez 48,2 év körül következik be

– derül ki a National Bureau of Economic Research tanulmányából.

Az okok összetettek.

Ebben az életkorban sokan az úgynevezett szendvicsgeneráció tagjai, akik egyszerre gondoskodnak idősödő szüleikről és saját gyerekeikről, ami komoly érzelmi és anyagi terhet ró rájuk.

Emellett a karrier szempontjából is kritikus időszakról van szó: sokan ekkorra jutnak el középvezetői szintre, ahol nő a felelősség, de nem feltétlenül az elégedettség.

Gyakran úgy érzik, elérték a csúcsot, és a nyugdíj még nagyon messze van. Ehhez társul az önreflexió is, a múltbeli döntések mérlegelése és a jövővel kapcsolatos bizonytalanság.

A mélypont azonban nem végállomás.

Ahogy haladunk előre az életben, a boldogságunk újra növekedni kezd, mivel idővel reálisabban látjuk önmagunkat, jobban értékeljük azt, amink van, és kevésbé hasonlítjuk magunkat másokhoz.

Fontos ugyanakkor látni, hogy a klasszikus U-alakú görbe nem mindenhol és minden körülmények között érvényesül. A legfrissebb adatok szerint több országban, különösen a járvány után, a fiatalabb korosztályok jólléte is csökkent, ami átrajzolhatja a megszokott életkori mintázatot.

Szakértők szerint nem kell drasztikus változtatásokra gondolni, sokszor apró döntések is elegek ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat.

„A tudatos jelenlét és a hála gyakorlása kulcsszerepet játszik a közérzet javításában” – hangsúlyozzák a pszichológusok, akik szerint már napi néhány perc célzott gyakorlat is érezhető változást hozhat.

A hála-napló vezetése vagy a rendszeres, akár rövid testmozgás beiktatása bizonyítottan csökkenti a stresszt és növeli az elégedettséget.

A lényeg, hogy a mélypontot ne végállomásként, hanem egy új, tudatosabb életszakasz kezdeteként fogjuk fel.

Via RNZ


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Az, hogy melyik csuklódon hordod a karórádat, többet elárul rólad, mint gondolnád
Praktikus okokból alakult úgy, hogy az emberek rendszerint a bal csuklójukon hordják, és ez gyakran mélyebb jelentést hordoz. Pszichológusok szerint ez a szokás önálló gondolkodásra és a konvencióktól való eltérésre utalhat.
Sz.E. Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. április 01.



Gondoltad volna, hogy még az óraviselés is árulkodó lehet? Nem feltétlenül a márkára, dizájnra vagy az árára gondolunk. (Mint például Szoboszlai Dominik vagyont érő karórájánál.)

Hanem az óraviselés módjára.

Az, melyik csuklódon viseled az órádat, többet elárulhat rólad, mint a kedvenc színed, mivel finoman utalhat a személyiségedre.

Mit kell figyelni a karóra esetén?

A legtöbben a bal kezükön viselik. Akik a jobb karjukon viselik a karórát, valami pluszt fejezhetnek ki vele.

Mielőtt azonban rátérnénk a „jobbosok” titkaira, érdemes megérteni, miért lett a bal csukló az íratlan szabály.

A legtöbb ember jobbkezes.

Emiatt egyrészt a kevésbé használt bal csuklón az óra kisebb eséllyel sérül meg a mindennapi tevékenységek során, másrészt amíg a jobb kezüket használják (például kapaszkodásra egy közlekedési eszközön) a bal kéz szabadon marad, és könnyebb rápillantani az óra számlapjára.

A klasszikus karórákat úgy tervezték, hogy a felhúzókorona a jobb oldalon legyen, ezért a domináns kézzel kényelmesebb állítani őket.

Ez az ipari szabvány és a szokás évtizedek alatt szinte észrevétlenül rögzült.

Ha ez a norma, miért döntenek mégis sokan a jobb csukló mellett? A legkézenfekvőbb ok a balkezesség.

Aki a bal kezét használja írásra vagy más mozdulatokhoz, annak egyszerűen praktikusabb, ha a jobb csuklóján van az óra.

A divat világában viszont a jobb kézen hordott óra mást üzen. Az önkifejezés egyik finom formája. Egyediségre utal.

Hírességek és vezetők gyakran tudatosan választják ezt a megoldást, hogy jellegzetes megjelenésük részévé tegyék.

Egyes spirituális nézetek szerint a kezek különböző energiákat képviselnek. A bal kéz a befogadó, a jobb a cselekvő, teremtő oldalunkat jelképezi.

Aki tehát a jobb csuklóján hordja az órát, szimbolikusan azt fejezheti ki, hogy aktívan, vezető szerepben irányítja a saját idejét.–

Pszichológusok szerint is beszédes lehet ez a szokás. A jobb kézen viselt óra arra utalhat arra, hogy az illető önállóan gondolkodik, a szokásokat nem követi vakon, és valószínűleg más területeken is kreatív, szokatlan szemléletű.

Az pedig, hogy valaki soha nem hord órát, annak a jele lehet, hogy megelégszik a telefon kijelzőjével vagy nem tudja értelmezni a számlapot, mint Kőgazdag Aurél.

Bár a legtöbb klasszikus karórát még ma is jobb oldali koronával gyártják, léteznek kifejezetten balkezeseknek szánt modellek, ahol a felhúzó a másik oldalon kap helyet.

Sőt, akadnak olyan különleges darabok is, ahol a korona nem is a megszokott helyen van. Az okosórák pedig végképp szabadságot adnak: a beállításokban egyszerűen átállítható a viselési oldal és a gombok tájolása. A gyártók kiemelik, hogy a pontos mérésekhez – például a lépésszámláláshoz – érdemes megadni, hogy a domináns vagy a nem domináns csuklónkon viseljük-e az eszközt.

A karóra egyébként a 20. század elején, különösen az első világháború alatt terjedt el a férfiak körében, majd a harcok után vált a mindennapok részévé. Ez az időszak erősítette meg a már említett praktikus, bal csuklós viselési szokást.

Hogyan dönts tehát? Gondold végig, melyik a domináns kezed, milyen tevékenységeket végzel napközben, és mi a célod: a kényelem vagy a stílusos önkifejezés.

Ha okosórát vagy aktivitásmérőt hordasz, ne felejtsd el beállítani a megfelelő csuklót a menüben, és viseld az eszközt a csuklócsontod felett, nem túl szorosan, a legpontosabb adatokért.

Végül a legfontosabb: nincs „jó” vagy „rossz” oldal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Több dunántúli megyében is felbukkant a kutyákra végzetes álveszettség
A Nébih Somogy vármegyében sertésállományban, míg Baranyában elhullott rókákban igazolta az Aujeszky-betegséget. A hatóságok a kutyatartók fokozott óvatosságát kérik az érintett területeken.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 12.



Perceken is múlhat egy kutya élete: a Dunántúlon ismét felbukkant az álveszettség, amely emberre nem veszélyes, de a kutyákra és macskákra szinte mindig halálos.

A vírus jelenlétét több helyen is kimutatták, Baranyában és a Dunántúl más részein rókák és más vadon élő állatok elhullása hívta fel a figyelmet a problémára.

Márciusban Cserkút térségében tömeges rókaelhullást észleltek, ahol a laboratóriumi vizsgálatok igazolták az álveszettséget. Januárban pedig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Somogy vármegyében, sertésállományokban azonosította a vírust, ami miatt járványügyi intézkedéseket is bevezettek.

Bár a vírus elsősorban a sertéseket érinti, a fertőzés könnyen átterjedhet más emlősökre is, különösen a kutyákra és macskákra. Esetükben a betegség szinte kivétel nélkül halálos kimenetelű.

A kór gyorsan zajlik le, és jelenleg nincs hatékony gyógymód ellene.

A tünetek rövid időn belül jelentkeznek és elsősorban az idegrendszert érintik: a leggyakoribb jelek a fokozott nyugtalanság, az izgatottság, az intenzív viszketés és a mozgáskoordinációs zavarok. A vírus az emberre nem jelent veszélyt.

A fertőzés terjesztésében a vadon élő állatok, elsősorban a vaddisznók játszanak szerepet.

A kutyák vadászat közben, erdei séták során vagy fertőzött állati maradványokkal érintkezve is elkaphatják a vírust, amihez már egyetlen harapás vagy rövid kontaktus is elegendő lehet.

Ezért fontos, hogy erdős, vadban gazdag területeken az ebeket ne engedjék szabadon kóborolni, és megakadályozzák, hogy tetemekhez vagy ismeretlen eredetű maradványokhoz férjenek hozzá.

A veszély nemcsak a természetben leselkedik: a fertőzés a háztartásba is bekerülhet, ha nem megfelelően ellenőrzött eredetű nyers húst, különösen vadból vagy otthoni feldolgozásból származó sertéshúst adnak a háziállatoknak.

Ha a betegség gyanúja felmerül, a gyors állatorvosi vizsgálat elengedhetetlen a pontos diagnózis miatt, illetve azért is, mert segíthet kizárni más, kezelhető betegségeket.

Az Aujeszky-betegség a nevét Aujeszky Aladár mikrobiológusról kapta, aki a 20. század elején írta le a kórt, és különítette el a veszettségtől. Magyarország korábban mentesnek számított a betegségtől a haszonállatok körében, de a vírus a vadállományban továbbra is fennmaradhatott.

Via Agroinform


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Több mint 710 milliárdot fizettek be: így járulnak hozzá a kiskereskedelmi óriások a költségvetéshez
A hat nagy nemzetközi hátterű élelmiszer kiskereskedelmi lánc mindegyike maradéktalanul kiveszi a részét a magyar közteherviselésből. Ezek a cégek 2024-ben együttesen több mint 710 milliárd forint adót fizettek be a magyar költségvetésbe, ami önmagában is fedezné például a háziorvosi ellátás és a családi pótlék együttes költségét, vagy a rendőrség éves fenntartását bérekkel együtt.


A Magyarországon működő hat nagy, nemzetközi háttérrel rendelkező kiskereskedelmi lánc (Aldi, Auchan, LIDL, PENNY, SPAR, Tesco) 2024-ben több mint 710 milliárd forintot fizetett be a magyar költségvetésbe adó és járulék formájában. Ebből a legnagyobb tételt a két forgalmi adó, a 27 százalékos áfa (370 milliárd forint) és a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó (170 milliárd forint) tette ki, a fennmaradó rész főleg a béreket terhelő adó- és járulék terhe (88 milliárd forint), de a cégek tucatnyi egyéb jogcímen teljesítenek még milliárdos adó és állami díjfizetési kötelezettségeket, köztük olyan tételekkel, mint a társasági adó, iparűzési adó, a reklámadó, az építményadó, vagy a hulladékgazdálkodási termékdíjak.

A hat lánc sok szempontból magyar vállalatnak tekinthető: élelmiszer-termékeik 80 százaléka hazai forrásból származik, 50 ezernél is több magyar embert foglalkoztatnak, 2024-ben több mint 12000 tonna élelmiszert mentettek meg és juttattak el az arra rászorulóknak, és milliárdos értékben támogatják a közösségeket és a jótékonysági célokat.

A hat nagy élelmiszer kiskereskedelmi lánc által befizetett több mint 710 milliárd forint adó és járulék 2024-ben olyan állami kiadási tételek finanszírozására lett volna önmagában elegendő, mint

  • a családi pótlék (305 milliárd),
  • a teljes háziorvosi ellátás (300 milliárd),
  • az összes rendelőintézeti járóbeteg szakrendelés (200 milliárd),
  • a gyermekvédelmi alap- és szakellátás: (140 milliárd),
  • a rokkantsági és rehabilitációs ellátás (480 milliárd), vagy
  • a rendőrség működtetése fizetésekkel együtt (655 milliárd forint)
  • és – amint látszik – olykor akár ezek kombinációit is fedezni tudta volna.

Mindezekhez képest a hat nagy kiskereskedelmi lánc összevont mérlege 24,5 milliárd forint veszteséget mutatott 2024-ben, egy részük egyetlen fillér profitot sem termelt.

Ez a hat társaság együtt és külön-külön is teljesítik a magyar embereknek azt az elvárását, hogy a Magyarországon működő cégek maradéktalanul kivegyék a részüket a közteherviselésből.

A cikk a Tesco Magyarország támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET: