Szív, humor, ráncok – így hozza vissza 16 év után a Dokikat a Disney+
Ha van sorozat, amelyről azt hittem, örökre a 2000-es évek DVD-polcain porosodik, az a Dokik. Bill Lawrence kórházi szitkomja 2001-ben indult, és ugyan nem ez volt az első nagy dobása a showrunnernek (azt a címet a Kerge város vitte el Michael J. Fox főszereplésével), de kétségtelenül ez tette fel őt végleg a televíziózás térképre.
Aztán jött egy hosszabb csend, amikor nem igazán találta önmagát, majd 2020-ban az Ted Lasso robbant akkorát az Apple TV+ kínálatában, hogy ismét mindenki róla beszélt. Ezt követte a Direkt Terápia, ami ugyan halkabban, de szintén bizonyította: Lawrence ösztönei nem kopnak. Most, 2026-ban pedig visszatért oda, ahol igazán otthon van, a Sacred Heart kórház folyosóira.
A nagy kérdés persze, hogy mit tud kezdeni egy 16 éve lezárt sorozattal? Hogyan lehet újraéleszteni egy olyan sorozatot, amelynek varázsa szorosan kötődött a korszakához? A Disney által feltámasztott új Dokik meglepően egyszerű választ ad: pont ugyanazt csinálja, mint régen. Nem akar világot megváltani, nem akar trendet diktálni. Húsz percben nevettet, közben finoman megszorítja a szívünket, és hagyja, hogy jól érezzük magunkat.
Aki ilyet szeretne, annak ott van a szintén zseniális Vészhelyzet Pittsburghban. Ez a széria egy kedves, emberséges történetet mesél nekünk barátságról, hivatásról és arról, hogyan próbálunk felnőni, még akkor is, amikor már rég nem vagyunk fiatalok. Ez a mostani évad is eddig úgy tűnik ezt hozza. JD továbbra is álmodozó, kissé infantilis figura, csakhogy immáron közeledik az ötödik X… és ez bizony látszik.

Zach Braff visszatérése nosztalgikus élmény, még ha karaktere már nem is ugyanaz a bohókás rezidens. Most már bohókás tapasztalt doki. Az évek alatt filmesként és rendezőként is komoly karriert épített Braff, és ez a tapasztalat érződik is a játékán. JD most teljesen más oldalról szemléli a kórház mindennapjait is, ez a teljesen új nézőpont adja a különlegességét a történeteknek. A generációs különbségek is előtérbe kerülnek: hogyan viszonyulnak a régi motorosok az új, érzékenyebb, másfajta elvárásokkal érkező fiatalokhoz?
Sarah Chalke Elliotként az egyik stabil pont, Donald Faison Turkje pedig még mindig a legjobb barát, akivel a bromance sosem megy ki a divatból. Rövid, de annál szívszorítóbb visszatérés erejéig felbukkan John C. McGinley is Dr. Cox szerepében és már ennyi elég, hogy a veterán rajongók szemében könny csillanjon. Az ilyen pillanatok mutatják meg igazán, mennyire működik még mindig ez a sorozat.
Az új szereplők közül Dr. Park, akit Joel Kim Booster alakít, afféle modern ellenpontja JD-nek, mint a régi „nemezis” takarító. Az új gyakornokok és rezidensek próbálnak friss energiát hozni, de egyelőre még keresik a helyüket. Őszintén szólva nehéz lesz betölteni az olyan ikonikus figurák után maradt űrt, mint Dr. Kelso vagy a mindig zseniális Ted. A régi eresztésből minden mellékszereplő emlékezetes, a mostani csapat eddig csak jelen van. Nem érződik százszázalékosnak még az új gárda, de van idő még bőven a bizonyításra.
Todd még mindig perverz, de igyekszik alkalmazkodni a 2020-as évek közegéhez. A Saturday Night Live-ból ismert Vanessa Bayer új karaktere nekem kissé túl harsány, de ez inkább az ő komikusi stílusából fakad, mint a sorozat hibájából. Technikai szempontból látványos az előrelépés a 2026-os eresztés. Több a pénz, igényesebb a kivitelezés, érezhetően magasabb a gyártási minőség, mint másfél évtizeddel ezelőtt. Ugyanakkor a lényeg nem változott: a hangsúly továbbra is a karaktereken és a kapcsolatokon van.
Érdekes módon 2026-ban ismét a nosztalgia uralja a kórházas műfajt a streaming piacán. Mintha visszacsöppentünk volna a 2000-es évekbe, amikor a Dokik és a Vészhelyzet uralták a képernyőt. Vajon tényleg ennyire vágyunk a múltba? Vagy egyszerűen csak jól esik visszatérni egy ismerős, biztonságos világba?
Ami pedig talán a legfontosabb: fényévekkel élvezhetőbb, mint a hajdani utolsó, félresikerült évad. Hogy hosszú távon is működni fog-e, az még kérdés. Lehet, hogy csak egy nosztalgikus kitérő, lehet, hogy több évados visszatérés kezdete. Egy dolog azonban biztos: jó újra találkozni régi „barátokkal”, és lehet most ennyi pont elég.




