KULT
A Rovatból

Michelle Pfeiffer férje tette sztárrá, sosem nyert Grammy-díjat, és fél, hogy beleőrül a hírnevébe – Josh Groban 45 éves

Bár színész vagy bűvész akart lenni, a hangja végül világklasszis énekessé tette őt. A skatulyákat azonban utálja, ezért semmilyen titkos vágyáról nem mond le.


Joshua Winslow Groban Los Angelesben született 1981. február 27-én a tanárnő Lindy Johnston és az üzletember Jack Groban első gyermekeként. Van egy öccse, Chris, aki pontosan ugyanazon a napon született, mint ő, csak négy évvel később. A szülei foglalkozásából nem tűnik ki, de Josh zenei családból származik – a nagymamája már hároméves korára tudott zongorázni, és a neves Juilliard iskolába járt, illetve az apja is elismert zongorista volt. Bár Jack askenázi zsidó családból származik, a Lindyvel való házasságkötésekor áttért a keresztény hitre, így Josh és Chris episzkopális nevelést kaptak.

A szülők egyébként arra ösztönözték a fiaikat, hogy hallgassanak különböző zenei stílusokat, és így alakítsák ki az ízlésüket, nem akartak rájuk erőltetni semmit, ami esetleg nem tetszik nekik. Emiatt Josh például azokhoz a zenészekhez vonzódott, akik nem egy konkrét zenei stílusra specializálódtak.

Először 13 évesen, az általános iskola hetedik osztályában énekelt nyilvánosan, amikor a suli kabaréestjén egyedül adta elő a 'S Wonderful című dalt George Gershwintől, természetesen óriási sikerrel.

Eleinte egyébként nem énekesnek készült, hanem színésznek. Jelentkezett a középiskolája társulatába, és főszerepet játszott Tevyeként a suli Hegedűs a háztetőn-előadásában (oké, itt is énekelnie kellett). 1997 és 1998 nyarán a michigani Interlochen Center for the Arts Camp zenei színházi szakán tanult, és énekórákat vett, hogy fejlessze a tudását. Emellett érdeklődött a bűvészkedés iránt is, tinédzserként például meghallgatásra jelentkezett a Magic Castle éjszakai klubba.

Egymásnak passzolgatták

Josh 1999-ben érettségizett a Los Angeles County High School for the Arts színházi szakán. Még csupán 17 éves volt, amikor az énektanára, Seth Riggs bemutatta őt a Grammy-díjas producernek, David Fosternek. Josh-nak akkor még nem volt stúdiós tapasztalata, és arra készült, hogy a Carnegie Mellon Egyetemen drámaszakán tanul tovább színésznek. Foster azonban nagy lehetőséget látott Josh hangjában, ezért több nagy horderejű eseményre is elküldte őt énekelni, többek között a kaliforniai kormányzó, Grey Davis beiktatására.

Amikor az ismert író és producer, David E. Kelley (Ally McBeal, Ügyvédek, Boston Legal – Jogi játszmák, Hatalmas kis hazugságok, Kilenc idegen, Az igazság ára), aki akkor már Michelle Pfeiffer férje volt (máig együtt vannak), látta a közönség reakcióját Josh fellépésére, az annyira lenyűgözte őt, hogy beleírta Grobant az Ally McBeal című sorozat egyik epizódjába. A Josh által alakított Malcolm Wyatt karaktere pedig olyan népszerű lett, hogy Kelley állítása szerint több mint 8000 e-mailt kapott a nézőktől, amelyekben arra kérték, hogy Groban térjen vissza a következő évadba is, és adja elő a To Where You Are című dalt.

Az 1998-as Grammy-díjátadón Kelley megkérte a még mindig csupán 17 éves Josh-t, hogy helyettesítse Andrea Bocellit, és énekelje el a The Prayer című dalt Céline Dionnal. Rosie O'Donnell ezt látva azonnal meghívta őt a talkshow-jába.

Groban sikerei ezután tovább gyarapodtak, amikor Kelley segített neki lemezszerződést kötni a Warner Bros. Recordsszal. Josh így mindössze négy hónap után abbahagyta a tanulmányait a Carnegie Mellon Egyetemen, hogy új kiadójával az énekesi karrierjét egyengesse. Megérte azonban mindez a rizikót, mivel 2001-ben, Steven Spielberg A.I.: Mesterséges értelem című filmjének soundtrackjén énekelhette a For Alwayst. 2001 novemberében jelent meg a szimplán a nevét viselő debütáló albuma is, amely a következő évben dupla platina minősítést kapott, és közel 4 millió példányban kelt el. Groban még mindig csak 20 éves volt ekkor…

Énekeljen vagy színészkedjen?

Két évvel a debütáló albuma után kiadta a Closer című lemezt, amely gyorsan az első helyre került a Billboard listáján, 2004 februárjában pedig megkezdte első világkörüli turnéját, amelynek jegyei kevesebb mint 30 perc alatt elfogytak. A Closerrel 2005-ben az első Grammy-jelölését is megszerezte: a You Raise Me Up című kislemezzel a legjobb férfi popénekes kategóriában. Három évvel később megjelentette következő stúdióalbumát, az Awake-et, majd jött egy sikeres karácsonyi lemez Noël címmel, alig egy évvel az Awake után.

S bár ekkorra a zenei karrierje már borzasztó sikeres volt, Josh soha nem adta fel a színészi álmait. Olyan tévésorozatokban szerepelt, mint a Glee: Sztárok leszünk, A hivatal, a New York-i helyszínelők, a Felhőtlen Philadelphia, az Eszementek vagy a Városfejlesztési osztály, illetve a hangját kölcsönözte olyan animációs sorozatokhoz, mint az Amerikai fater, a Robotcsirke vagy A Simpson család. Az első mozis filmszerepét a 2011-es Őrült, dilis, szerelem című romantikus vígjátékban kapta, ahol egy Richard nevű karaktert alakított, de feltűnt még a Coffee Townban (2013), a Muppet-krimi: Körözés alattban (2014), a Szeretteink körében (2016) című vígjátékban és a Weird: The Al Yankovic Storyban (2022) is. Sőt, a színházat sem hanyagolta el, több darabban (persze főként musicalekben) is játszott: 2003-ban és a 2008-ban például a Sakkban, 2016 és ’17 között a Natasha, Pierre & The Great Comet of 1812 című zenés darabban (amelyért a legrangosabb színházi elismerésre, a Tony-díjra jelölték 2017-ben, az egyik matinéelőadáson pedig megbotlott, és beleesett a zenekari árokba), 2022-ben A szépség és a szörnyetegben játszotta az utóbbi szerepét, a 2023-2024-es szezonban pedig a Sweeney Todd: A Fleet Street démoni borbélya című horrormusical címszerepében tündökölt, ezért érdemelte ki a második Tony-jelölését 2023-ban.

A gyerekekért mindent

Josh számára a színészkedés a fentiektől függetlenül persze csak egy mellékvágány, amelyben kiélheti a régi vágyait, a fő elfoglatsága és szerelme természetesen a zene, e téren pedig nem is tétlenkedett, folyamatosan adta ki a soron következő albumát: 2010-ben jött a negyedik, az Illuminations, 2013-ban a hatodik, az All That Echoes, 2015-ben a hetedik, a Stages, 2018-ban a nyolcadik, a Bridges, eddigi utolsó lemezét, a Harmonyt pedig 2020-ben jelentette meg.

A mai napig sikeres énekes világszerte már több mint 25 millió lemezt adott el, énekesi példaképeiként pedig többek között olyan művészeket szokott említeni, mint Mandy Patinkin, Klaus Nomi, George Hearn és Luciano Pavarotti. Álmai duettpartnere azonban elmondása szerint nem más, mint Björk.

Érdekes módon azonban sosem nyert Grammy-díjat, „csupán” ötször jelölték. Elmondása szerint azonban megfontoltan kell hozzáállnia a szakmájához és a hírnévhez, mivel attól fél, hogy ő is beleőrül, mint sokan mások. Így beszélt erről: „Azt hiszem, mi, énekesek annyira el vagyunk foglalva a fejünkben, hogy ha elkezdünk mindenféle furcsa szokásokat és babonákat kialakítani, azok csak halmozódnak, mire azt vesszük észre, hogy végül hat pár alsóneműt viselünk, és csak akkor megyünk ki a közönség elé, ha mindannyian balra néznek. A saját mentális egészségem érdekében igyekszem a rituáléimat a minimumra korlátozni.”

Josh ugyanakkor úgy tartja, hogy a hírnév nagy felelősséggel is jár, ezért szereti jótékonysági tevékenységekkel elfoglalni magát, például megalapította a Find Your Light Alapítványt, amely gyermekek művészeti, kulturális és oktatási törekvéseit támogatja. Számos jótékonysági eseményen lépett már fel, 2007-ben pedig 150 000 dollárt adományozott a Charlotte-Mecklenburg iskoláknak a zenei oktatás finanszírozására. Egy dél-afrikai utazása során meglátogatta Nelson Mandelát, a találkozás hatására pedig létrehozta a Josh Groban Alapítványt, amelynek célja, hogy az oktatás, az egészségügyi ellátás és a művészetek révén segítse a hátrányos helyzetű gyermekeket.

Hosszú távú kapcsolatok híján

Groban első ismert szerelme a színésznő January Jones volt (Igazából szerelem, Amerikai pite: Az esküvő, X-Men: Az elsők), 2003 és 2006 között igazi sztárpárnak számítottak. 2006 júniusában aztán az énekes képviselője, Liz Rosenberg megerősítette a People magazinnak, hogy a pár „szünetet tart”, és hozzátette: „Barátok maradnak”. Majd pár hónappal később Groban azt nyilatkozta, hogy a Jonestól való szakítása után újra randizik. „Ez az első alkalom, hogy egyedülálló vagyok híresként” – tette hozzá.

2009-ben Katy Perryhez került közel, de állítólag csak a randizás határán mozogtak, és végül rájöttek, jobb, ha barátok maradnak. ahogy azt az énekes állította. Perry azonban később bevallotta, hogy slágerdala, a The One That Got Away igazából Josh-ról szól…

Ezután, 2010 júliusában arról lehetett hallani, hogy Josh a színésznő Selma Blairrel (Kegyetlen játékok, Édes kis semmiség, Hellboy-filmek) kavar, de csak rövid ideig randiztak. A következő évben Josh-t már a Gossip Girl: A pletykafészek sztárjával, a tavaly februárban mindössze 39 évesen elhunyt Michelle Trachtenberggel hozták össze, miután együtt látták őket távozni egy közös vacsoráról. Bár a két sztár soha nem kommentálta a kapcsolatukat, egyértelműen jóban maradtak.

2014-ben aztán jött Kat Dennings (Thor-filmek)! Beth Behrs mutatta be őket egymásnak, mivel Dennings vele játszott együtt Az élet csajos oldala című szitkomban. Josh és Kat gyorsan egymásba szerettek, s 2014-ben járni kezdtek. 2015-ben Ellen DeGeneres talkshowjában Groban nyíltan beszélt a Denningsszel való kapcsolatáról, és elmondta, hogy a közös geekségük hozta közelebb őket egymáshoz. „A humor nagyon fontos számomra, szóval az, hogy beszélgethettünk a Monty Pythonról és mindenféle furcsa dologról, egy hullámhosszra hozott minket” – mondta. Grogan egyébként bevallottan imádta mindig is az abszurd humort, a Monty Python és a South Park nagy kedvencei. 2016-ban ő és Kat mindezek ellenére mégis szétmentek.

Két évvel később érkezett az életébe a szintén színésznő Schuyler Helford (Nyugi, Charlie!, Prédák), akivel a 2018-as Tony-díjátadón debütáltak nyilvánosan párként, de ez a kapcsolat sem tartott ki túl sokáig, 2021-ben ez is véget ért (még így is hosszúnak számított Groban életében). A Helfordtól való szakítása után, 2022 nyarán kezdett el randizni az angol zenés színpadi színésznővel, Natalie McQueennel, akivel a következő év márciusában jelentek meg először együtt a vörös szőnyegen a Sweeney Todd premierjén, majd májusban is együtt vettek részt a Met Gálán. Azóta is együtt vannak, a rajongók pedig remélik, Josh végre megtalálta a nagy Ő-t, akivel kitartanak egymás mellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Csupa kék és lila folt volt” – Kálomista Gábor egy bántalmazott színésznő történetével borítja a bilit
A filmproducer szerint a színházi világban évtizedek óta bestiális morál uralkodik. Azt állítja, egy híres rendező egyszer annyira megvert egy színésznőt, hogy a sérülései miatt le kellett állítani egy forgatást.


„Volt, hogy nem tudtunk egy színésznővel forgatni, mert előtte úgy megverte egy híres rendező, hogy csupa kék és lila folt volt” – ezzel a példával érzékeltette Kálomista Gábor filmproducer, hogy szerinte mekkora a baj a magyar színházi világban.

A producer egy Mandinernek adott, a Blikk által szemlézett interjúban az Eszenyi Enikő körül újra fellángolt vita kapcsán fejtette ki véleményét. Mint ismert, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előbb felfüggesztette, majd múlt csütörtökön végleg törölte a rendező Primadonnák című előadását, mire Eszenyi hat év után nyilvánosan bocsánatot kért.

Kálomista szerint a színházi és művészvilágban évtizedek óta elhallgatott visszaélések vannak, és a kegyelmi botrányhoz hasonlóan itt is „százszámra vannak kegyelmi ügyek”, amelyekről az áldozatok félelmükben nem mernek beszélni.

„Számtalan olyan történet van, hogy a színházigazgató abuzált fiatal színésznőket, majd megmondta nekik, ha egyet is mukkannak erről, örökre el lesznek tüntetve a szakmából” – mondta.

A producer teljes körű feltárást sürgetett, és azt javasolta, hogy vizsgálják ki az elmúlt 15-20 év nagy színházi botrányait. Hangsúlyozta, hogy bár a politikában más oldalon állnak, a színházi világban tapasztalható visszaélések ügyében kiáll a rendező Schilling Árpád és a színész Lengyel Tamás mellett.

„Az a morál, ami a színházi és művészvilágban évtizedek óta uralkodik, valami egészen bestiális. Ebben a kegyelmi pillanatban tehát teljes mellszélességgel kiállok Schilling Árpád és Lengyel Tamás ügye mellett”

– tette hozzá.

A producer az Eszenyi Enikőt körül kirobbant botrány kapcsán fejtette ki véleményét. Szerinte a „balliberális művészvilág” árulónak bélyegezte a színész-rendezőt, amiért korábban nem ment el egy ellenzéki tüntetésre, és azt feltételezték, hogy ezért az akkori kormány pénzügyi forrásokkal támogatta.

„Eszenyi a kormányváltás óta végre hazatalált, bocsánatot kért. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez lesz, ha a Fidesz elveszíti a választást, hiszen most már elapadnak azok a források, amelyeket állítólag az eddigi kormány azért adott neki, mert elfelejtett elmenni egy ellenzéki tüntetésre” – mondta Kálomista.

Ugyanakkor leszögezte, ő maga elutasítja ezt a logikát: „Pedig Eszenyi Enikő sosem állt át, részemről nem is volt erre igény, és úgy vélem, jó ízlésű jobboldali ember nem is gondolhatja, hogy valakit meg kellene jutalmazni azért, mert nem megy el a sajátjai tüntetésére.” Kálomista szerint az ügy legfontosabb része, hogy azt nem vizsgálták ki rendesen, és ezt pótolni kell.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Ez az idei foci-vb hivatalos dala: milliók nézik Shakira új klipjét, amiben Messi és Mbappé is szerepel
Már 60 millió megtekintés felett jár Shakira és Burna Boy közös vb-dalának hivatalos klipje. A projekt nemcsak zenei, hanem társadalmi szempontból is jelentős, hiszen 100 millió dollárt gyűjtenek egy jótékonysági alapnak.


A „Dai Dai” címmel jelent meg Shakira és Burna Boy közös szerzeménye, amely a 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság hivatalos himnusza, és néhány hét alatt globális slágerré vált. A két hete megjelent videóklip jelenleg a 8. helyen áll a felkapott zenék slágerlistáján a YouTube-on.

A videóban olyan futballsztárok tűnnek fel, mint Lionel Messi, Kylian Mbappé és Erling Haaland.

A Hannah Lux Davis által rendezett klipben feltűnik még Vinícius Júnior, Harry Kane, Christian Pulisic és Jamal Musiala is, ami tovább erősíti a dal stadionhangulatát.

A látvány mögött tudatos zenei és nyelvi koncepció áll: a refrénben japán („ikou”), francia („allez”), spanyol („dale”), angol („let’s go”) és olasz („dai dai”) buzdítások hangzanak el.

A cím olasz szlengben annyit tesz: „gyerünk!” vagy „na, rajta!”, ezzel is a globális közösség érzetét erősítve.

A slágeripari álomcsapatban a két előadó mellett olyan szerzők vettek részt, mint Ed Sheeran és Jon Bellion. A dal ezzel folytatja azt a hagyományt, amit Shakira a 2010-es „Waka Waka” című himnusszal megteremtett.

A társadalmi következménye is különlegessé teszi a produkciót: a jogdíjak a FIFA és a Global Citizen közös oktatási alapját, a Global Citizen Education Fundot támogatják – írja a FIFA hivatalos oldala.

A cél 100 millió dollár összegyűjtése a világbajnokság végéig, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek világszerte minőségi oktatáshoz jussanak. A Sony Music vállalta, hogy az első 250 ezer dolláros bevételt megduplázza.

A dal megjelenésének ideje és további sorsa is érdekes. Május 7-én jelent meg az első előzetes, a szám május 14-én vált elérhetővé a streamingplatformokon, másnap pedig a FIFA is megerősítette, hogy ez a torna hivatalos himnusza. A klipet május 23-án tették közzé a YouTube-on. A projekt csúcspontja a július 19-i vb-döntő lesz, ahol egy történelmi, több előadós félidei show-t tartanak, amelyen Shakira, Madonna és a BTS is fellép.

Az énekesnő nem először jegyzi a foci-vb hivatalos dalát, de a mostani alkalom szerinte különleges.

„Úgy hiszem, ez lesz a legkülönlegesebb mind közül, mert ez a kiadás fontos örökséget akar hagyni azoknak a gyerekeknek, akik láthatatlanok, kiszolgáltatott körülmények között élnek, és nincs hozzáférésük minőségi oktatáshoz.”

VIDEÓ: Shakira, Burna Boy - Dai Dai


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Disney+ váratlanul ledobta az év egyik legszórakoztatóbb sorozatát: az Alice és Steve egy igazi dramedy-gyöngyszem
Ilyennek képzelem, ha a Fleabag, a Szexoktatás és az Office egy nagyon rossz ötlet után közös gyereket vállal. A végeredmény egyszerre szívszorító, abszurd és brutálisan vicces. Mindenki szeret valakit, akit éppen gyűlöli ugyan azt a személyt. És ettől válik az egész ennyire ellenállhatatlanná. Leülsz elé és ledarálod, más megoldás nincs…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. június 10.



Az utóbbi években rengeteg vígjátéksorozat próbálta újra feltalálni a műfajt. Voltak, amelyek a klasszikus sitcomok receptjét modernizálták, mások az abszurd irányba mozdultak el, akadtak olyanok is, akik a drámát és a komédiát keverték egyetlen keserédes eleggyé. A Disney+ legújabb sorozata, az Alice és Steve azonban nem igazán akar trendeket követni. Egyszerűen fog egy alapvetően kényelmetlen helyzetet, majd addig fokozza a feszültséget, amíg a néző egyszerre nevet, szenved és képtelen elfordítani a tekintetét.

Egy igazi dramedy-gyöngyszem!

Ha valaki rajong az olyan kínosan vicces produkciókért, mint az Office, vagy kedveli a szociális katasztrófákra épülő humort, amelyben Tim Robinson szinte külön műfajt teremtett magának, akkor itt nagyon jó helyen jár. Ez ugyanakkor nem amerikai típusú cringe-komédia. Sokkal inkább a brit keserédes vígjátékok hagyományából építkezik, ahol a humor gyakran a szereplők önpusztító döntéseiből, rossz időzítéséből és érzelmi éretlenségéből fakad.

A történet középpontjában Steve áll, akit Jemaine Clement alakít. Steve ötvenhat éves, kissé elveszett, kissé furcsa, de alapvetően szerethető figura, aki váratlanul intim kapcsolatba kerül legjobb barátja huszonhat éves lányával, Izzyvel (Yali Topol Margalith). A korkülönbség önmagában is bőven elegendő konfliktusforrás lenne, de a helyzetet tovább bonyolítja, hogy Steve évtizedek óta szoros kapcsolatban áll a lány családjával. Vagyis nem egyszerűen egy szokatlan románcról van szó, hanem egy olyan döntésről, amely egy egész baráti és családi közösség alapjait rengeti meg.

A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy nem próbálja mesterségesen dramatizálni ezt a helyzetet, vagy húzni feleslegesen az időt, azzal, hogy ki-mikor tudja meg a „szörnyű” tettet.

Az infót mindenki megkapja, mint az atombombát ledobják, aztán mi meg nézzük a következményeket. Már önmagában annyira kellemetlen és összetett a helyzet, hogy nincs szükség extra fordulatokra. A karakterek reakciói természetesek, még akkor is, amikor teljesen irracionálisan viselkednek. Pontosan ezért működik ennyire jól az egész. Emberi döntések, gonosz, kegyetlen, mocskos módszerek, egy szakítás, akár egy családot is tönkre tehet.

Clement tökéletes választás Steve szerepére. Az új-zélandi színész és humorista évek óta bizonyítja, hogy senki sem tud olyan hitelesen életre kelteni furcsa, társadalmilag kissé ügyetlen figurákat, mint ő. Ráadásul itt visszafogottabb, emberibb karaktert alakít, mint sok korábbi szerepében. Steve nem egy bohóc, hanem egy esendő ember, aki belekeveredett egy olyan kapcsolatba, amelyet talán maga sem tud teljesen elhinni.

Elképesztően hálás és maga sem hiszi el, hogy megérdemli a nála fiatalabb, élettel teli egyetemista lányt.

A másik nagy nyertes Nicola Walker. Alice figurája könnyen válhatott volna egydimenziós, hisztérikus ellenféllé, de Walker sokkal többet hoz ki belőle. Az anya egyszerre sértett, dühös, összezavarodott, irigy és végtelenül emberi. Nehéz nem együtt érezni vele, miközben időnként teljesen elveszíti a kontrollt a helyzet felett. Hozzá fűződnek a sorozat leggonoszabb pillanatai. Élvezet nézni, ahogy a karakter folyamatosan egyensúlyoz a tragédia és a komédia határán, és éppen ettől válik emlékezetessé.

A két régi barát kapcsolatának teljes szétesése adja a sorozat igazi érzelmi magját.

Nem csupán egy romantikusan vicces történetet látunk, hanem két ember állóháborúját, akik valaha jobban ismerték egymást, mint bárki más. Emiatt mindent tudnak is egymásról, ami sok-sok kellemetlen pillanathoz vezet. Az egymásnak okozott sebek ezért sokkal mélyebbek, mint egy átlagos konfliktus esetében. A széria remekül mutatja meg, milyen vékony határ választja el a szeretetet a sértettségtől és az irigységtől.

A hangulat gyakran idézi meg a Szexoktatás világát, de közben érezhetünk egy kis Rózsák háborúját is. A különbség az, hogy itt minden jóval hétköznapibb és ezáltal sokkal fájdalmasabb. A szereplők nem grandiózus összeesküvések vagy drámai árulások miatt sodródnak bajba, hanem saját hibáik, bizonytalanságaik és önámításuk következtében.

A sötét titkok, amiket ennyire közelálló emberek őriztek egymásról, pikk-pakk kikerülnek a nagyvilágba.

A sorozat szinte hullámvasútként működik, csak éppen itt nincsenek felemelkedések, hanem sok-sok zuhanás váltja egymást, néha egy kis egyenes sínnel. Amikor azt hisszük, hogy a helyzet már nem lehet kínosabb vagy rosszabb, a forgatókönyv talál egy újabb módot arra, hogy még mélyebbre lökje a szereplőket. Ez a fajta katasztrófaturizmus meglepően addiktívvá teszi az egészet. Nézőként pontosan tudjuk, hogy valami rettenetes fog történni, mégis alig várjuk a következő jelenetet.

Külön említést érdemel az író. Sophie Goodhart forgatókönyve végig magabiztosan kezeli a kényes témákat, miközben soha nem veszti el a humorérzékét.

A brit fekete humor egészen magas szinten képviselteti magát. Mindenki egyre mélyebbre süllyed a gyarlóság mocsarában. Érezhető rajta az a brit szemlélet, amely egyszerre képes kegyetlenül őszinte és végtelenül vicces lenni. Nem véletlen, hogy időnként a Szexoktatás, vagy a Fleabag jut róla eszünkbe: hasonló érzékenységgel nyúl az emberi kapcsolatokhoz. Egyébként előbbit szintén Goodhart írta.

A sorozat végső soron nem a korkülönbségről vagy a botrányos románcról szól. Sokkal inkább a barátságról, az öregedésről, a sértettségről és arról, hogyan tudják a hozzánk legközelebb álló emberek a legjobban megnehezíteni az életünket. Egyszerre szeretetteljes és kegyetlen portré az emberi kapcsolatokról.

Ritkán fordul elő, hogy egy vígjátéksorozat ennyire könnyedén beszippantson.

Ez, az a fajta produkció, amelynél az ember eredetileg csak egy részt akar megnézni, majd pár órával később azon kapja magát, hogy már a finálénál tart. Szerencsére/sajnos nem hosszú, a hat részes évad kb. 26 perces részekkel pikk-pakk véget ért. Akik szerették a Fleabaget, a Szexoktatást vagy általában a brit komédiák keserédes világát, azoknak ez szinte kötelező darab. Az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb és legokosabb vígjátéksorozata. Én már most követelem a folytatást!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt a Centrál Színház Alföldi Róbertről: kiderült, láthatják-e a nézők a művészt az új évadban
Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a Molnár Áron által megfogalmazott vádak után kiállt a rendező mellett. Az igazgató szerint Alföldi Róbert nemcsak a meglévő darabjait viheti tovább, de a következő évadban új bemutatót is kap.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 10.



A Centrál Színház igazgatója szerint Alföldi Róbert élvezi a színészek bizalmát, miközben a színházi szakmát hetek óta a visszaélésekről szóló viták rázzák meg. Puskás Tamás ugyanakkor hangsúlyozza: igenis szükség van olyan szakmai-etikai szabályozásra, amely világos következményeket rendel a színházi visszaélésekhez.

A vita azután kapott új erőre, hogy Molnár Áron (noÁr) egy YouTube-műsorban arról beszélt, hogy Alföldi Róbert és Zsótér Sándor is alkalmazott vele szemben bántalmazó rendezői módszereket. Erre reagálva Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a Blikknek hangsúlyozta: Alföldi személyét náluk szakmai bizalom övezi.

Az igazgató szerint a rendezőnek köszönhetik a magyartenger és Az ügynök halála című sikeres produkciókat, amelyek továbbra is műsoron maradnak. Emellett a következő évad egyik kisszínpadi bemutatóját, a Closert is Alföldi rendezi majd. Puskás arról is beszélt, hogy a társulat tagjai is pozitívan állnak a közös munkához.

„Azok a színészek, akik korábban dolgoztak vele, illetve azok is, akik a tervezett előadásban vesznek majd részt, örömmel, bizakodással és a legnagyobb bizalommal várják a közös munkát.”

Az igazgató egyértelműen elhatárolta az esetet a debreceni Csokonai Színház ügyétől, ahol Eszenyi Enikő rendezését a kollégák jelzése után végül lemondták. „Ez teljesen más szituáció” – tette hozzá.

A színházigazgató ugyanakkor azt is világossá tette, hogy a szakmának foglalkoznia kell a visszaélések kérdésével.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen színházi etikai szabályozás vagy szakmai keretrendszer, amely biztosítja, hogy a visszaélések ne maradjanak következmények nélkül. Akár színészeket, akár háttérdolgozókat ér sérelem, ha bárki visszaél a hatalmával, annak legyen következménye” – jelentette ki Puskás Tamás.

Hozzátette, csak konkrét ügyeket lehet megítélni, és aggasztónak tartja a tisztázatlan vádaskodást. „Az nagyon aggasztó, ha a nyilvánosságban újabb és újabb nevek kerülnek elő anélkül, hogy a vádak kellően tisztázottak lennének.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk