Egy világ, ahol a csoki is kocka
Gombóc Artúr szerint a csokoládé akkor jó, ha: kerek, szögletes, hosszú, rövid, gömbölyű, lapos, tömör, lyukas, csomagolt, meztelen, egész, megkezdett, édes vagy keserű. És hát, valljuk be, többségünk azonos állásponton van ezzel a szimpatikus kövér madárral, ha csokoládéról van szó. Többségünk. Merthogy van egy olyan különleges és egyedi belső szabályok által irányított világ, ahol minden annyira logikus és rendezett, hogy még a csokoládé is csak kocka lehet. Kockacsoki.
A Kockacsoki Manufaktúra Budafoki úti földszinti épületébe az utcáról nem lehet belátni. A megbeszélthez képest előbb érkezem, de a kapucsengőt hiába nyomom. Vajon jó helyen járok? Igen. Pár perc múlva az utcán egy fiatal házaspár siet felém két kisfiúval:
"Itt vagyunk már, csak a gyerekeket több helyről kell összegyűjtenünk így délutánonként" - mondja Éva, az anyuka, közben Ákos, a papa már nyitja is a kaput. Míg átérünk a belső udvaron, a két kisfiú elé guggolok és bemutatkozom. Egyikük kezet fog velem és megmondja a nevét, ő Ári, a kisebbik fiú. A nagyobbik, tízéves gyerek hallgat. Ő Beni, Ári tízéves bátyja.
Ákos, Beni, Ári
Beni:
Ákos és Beni
"Amikor Beni diagnózist kapott, még semmit nem tudtunk az autizmusról, nekem akkor csak az járt a fejemben, hogy nem tudom mi ez, de nagyon nem jó, és próbáltam minél több információt szerezni róla. Ákos fejében az Esőember című film volt az, ami képként élt az autizmusról és ez elborzasztotta" - kezdi Dénesné Spitzer Éva az autistákat foglalkoztató Kockacsoki Manufaktúra történetét, illetve a család történetét. Miközben beszélgetünk nem telik el pár perc, és Beni gumicukrot követel. Hiszen mi lenne vonzóbb a rengeteg ínycsiklandó csokoládé között, mint a gumicukor...
"Hol van a két kolléga, Tomi és Viktor?" – kérdezem csodálkozva, hiszen arra számítok, hogy a két huszonhárom éves autista alkalmazottat is a műhelyben találom. "Csak ma szóltál, hogy jössz. Hazamentek már. Egy autista világába nem lehet betoppanni. Őket fel kell készíteni arra, ha valami máshogy történik, mint ahogy azt megszokták" – magyarázza Dénes Ákos miközben a két kisfiúval kompromisszumként gumicukros csokoládé gyártásába kezd.
"Időt kell adni a feladatok teljesítésére, megy a visszaszámlálás, ha nem sikerül, akkor egy életet elveszít, ha sikerül, akkor a következő szintre léphet. Persze ez addig nem gond, amíg nem a feladatvégzés rovására megy, de ha túl hosszúra nyúlik, akkor már foglalkozni kell vele és le kell építeni, ilyenkor gyakori a hangos ellenállás persze."
Tomi és Viktor
Ahogy felcsattan az ellenállás a közös játék és munka közben is. Ári csendben és számomra megdöbbentő türelemmel vár, amíg Beni elcsendesedik, és ő következik a csokoládémassza öntésében.
A csokoládé-manufaktúra ötlete néhány évvel ezelőtt született meg a házaspár fejében. Kitanulták a mesterséget, gondosan kidolgozták az üzleti tervet, és először egy, mostanra pedig már két autista alkalmazott foglalkoztatásával üzemeltetik a műhelyt.
A csokikészítés ugyanis logikus, szakaszolt folyamat, bárki részt tud venni benne, a végtermék pedig minőségi.
"Olyasmiben gondolkoztunk, amivel a későbbiekben Beninek is lehetőséget teremtünk. Az a célunk, hogy a nálunk dolgozó autista fiatalokat felkészítsük. Fontos tudniuk, hogy milyen egy munkakörnyezet, mit várnak el tőlük, de persze nekünk is kell alkalmazkodnunk hozzájuk. Egyre több információt lehet hallani az autizmusról, de sajnos sokszor még mindig sztereotípiákban gondolkodnak az emberek, és ha ebből egy adott fiatal kilóg, akkor értetlenséggel, vagy akár rosszindulattal találja szemben magát. A jó képességű fiataloknak emiatt sokkal nehezebb dolguk van, mert rajtuk nem látszódik ránézésre a fogyatékosság, ezért a környezetük is nagyobb elvárással fordul feléjük és nehezebben tolerálja a furcsaságaikat, illetve kevesebb segítséget kapnak" – magyarázza Éva, mikor arról kérdezem, hogyan viszonyul a többség az autizmushoz.
"Ilyen Tomi és Viktor is. Tomi egy rockzenekarban is zenél a munka mellett, mindketten leérettségiztek, ránézésre teljesen átlagos huszonéves fiatalok. Pedig az ő világuk más. Viktornak például minden egyes a műhelyben megtalálható eszközt fel kellett címkéznünk. Az több mint háromszáz cetlit jelent" – meséli Ákos, miközben a kezében lévő spatula alatt márványlapon fodrozódik a felhevített csokoládé. Csodásan néz ki.
"Képzeld csak el, hogy sétálsz az utcán, és egyszer csak egy csapat tökrészeg fickó özönlik ki egy kocsmából a közeledben. Mivel részegek, a viselkedésük többé nem logikus, vagyis számodra kiszámíthatatlan. Ideges leszel, fogalmad sincs róla, mit fognak tenni a következő pillanatban, mire hogyan fognak reagálni. Fenyegetőnek érzed a helyzetet, mivel nem tudod többé kontrollálni. Én nagyjából minden pillanatban így érzem magam. Nem tudom kiszámítani az emberek viselkedését, nem látom előre a szándékaikat. Az időm jelentős részében tehát szorongok."
Ros Blackburn az autizmusról
"Általánosságban nagyon nehéz az autizmusról beszélni, mert nagyon színes és sokrétű, ezért hívják autizmus spektrumzavarnak. Minden embernél más és más" – mondja Heiszer Katalin gyógypedagógus, amikor arra kérem, segítsen megérteni ezt a világot. A kommunikáció, a szociális készségek, és a rugalmas viselkedés érintett mindenkinél, csak különböző mértékben. Vannak ép értelmű és értelmi sérült emberek is különböző súlyossággal.
A szülők hozzáállásán nagyon sok múlik. Már gyerekkorban el kell kezdeni az önálló életre nevelést, például nem szabad megcsinálni helyettük mindent.
És a támogatás is nagyon fontos. Külföldön például alapvető, hogy támogatják a különböző sérült embereket az önálló életben, illetve a munkavállalásban. Természetes, hogy mindenkinek van munkája. Itthon sajnos nem. Magyarországon is igényelhető a fogyatékkal élők számára bértámogatás, amit egyre több munkaadó igénybe is vesz. A rendszer viszont a gyakorlatban egyelőre nem mindig hatékony.
"A bértámogatás persze ösztönzőleg hat a munkaadókra, az alapötlet tehát jó gondolat. Az is tény azonban, hogy a legtöbb munkahelyen egyszerűen berakják valamilyen pozícióba a fogyatékkal élő alkalmazottat, de igazi felelősséget, érdemi munkát ritkán bíznak rá. A környezet a legtöbb munkahelyen sajnos nem tud eléggé alkalmazkodó lenni" – mondja Tóth Péter szociológus.
A kollégák alkalmazkodásának fontosságával a gyógypedagógus is egyetért, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy az autista munkaerő rengeteg olyan tulajdonsággal is rendelkezhet, ami hatalmas előny.
Fontos, hogy emberként tekintsünk rájuk, ne féljünk tőlük, figyeljük, hogy mi zavarja őket, mi tetszik nekik. A legtöbben azért nem tudnak mit kezdeni az autista emberekkel, mert nem ismerik őket. Az emberek félnek az ismeretlentől. De egy autista ember alkalmazása állapottól függően rengeteg előnnyel is járhat. Általában nagyon jó a monotónia-tűrésük, mert biztonságot nyújtanak nekik az ismerős, ismétlődő helyzetek. Megbízhatóak, mert mindig tartják magukat a rutinhoz, vagyis ugyanakkor ugyanazt csinálják és pontosan, időre ott vannak mindenhol" - teszi hozzá Heiszler Katalin.
Foglalkozások sérült gyerekeknek
A Dénes házaspár saját meggyőződése miatt döntött úgy, hogy nem igényelnek bértámogatást. Saját elveiknek mondanának ellen, ha rábólintanának a megkülönböztetett segítségre.
"Mi úgy gondoljuk, hogy akkor tudjuk az autista alkalmazottakat piacképes munkaerővé nevelni, ha mi magunk is a piaci verseny egyenértékű részesei vagyunk. Önálló életviteli tanfolyamokat is tartunk, mert számunkra fontos, hogy segítsünk azoknak az embereknek, akiknek az átlagosnál több akadályt kell leküzdeniük a mindennapok során. Az ötalkalmas, gyakorlatorientált képzésen megtanítjuk a konyhai munkával kapcsolatos alapismereteket, amiből persze a csokoládé sem maradhat ki."
Ilyenkor aztán mindenki maszatolhat és kóstolhat is, persze, csak ha van kedve hozzá. Csokit csipegetni a két alkalmazott, Viktor és Tomi is szeret. Az első látogatáskor Évával és Ákossal előre leegyeztettem egy következő találkozót, hogy a két fiú is fel tudjon készülni a velem való találkozásra. Amire sem előbb, sem később, hanem pontban a megbeszélt időpontban érkeztem.
"Én tulajdonképpen minden munkafolyamatban részt veszek. Készítek és csomagolok is" – meséli a fekete sóval szórt csokoládé csomagolása közben mosolyogva Tomi, akiről ránézésre valóban nem mondanám meg, hogy bármiben is más, mint az a srác, aki pár perccel korábban kinyitotta nekem a kaput a lépcsőházban.
- teszi hozzá Tomi.
"Szoktam segíteni a csoki készítésben is, én ellenőrzöm, hogy a massza harmincegy fokos-e, meg díszítek is. Nem volt nehéz megtanulni, hamar belejöttem" – büszkélkedik a másik fiú, Viktor.
A termékek
Ákos mesterként és tanítóként segíti a két kollégát, de azt is elmondja, hogy Viktor és Tomi olyan képességek birtokában van, amivel nem minden munkaerő rendelkezik.
"Minden háziasszony sírva könyöröghet, hogy Viktor tanítsa meg mosogatni, elképesztően alapos. Tomi pedig hihetetlenül ügyesen egyszerűsíti le a munkafolyamatokat, ő a csokoládékészítés nagymestere. Egyetlen kulcsa van a munkának, a pontos előkészítés.
"Érettségi után anyukám találta ezt a lehetőséget, megpróbáltam, és sikerült, lett egy munkahelyem. Ha nem lennének Ákosék, akkor most nem tudom, mit csinálnék" – rakja rá a matricát Tomi az utolsó aznapi tábla csomagolására, majd büszkén mosolyogva hátradől.
Másnap reggel a metrón zötykölődve az embereket nézem és közben az Ákos által kezembe nyomott zacskó csokiból szemezgetek. Arról eddig nem is írtam, hogy mennyire finom! Miközben egybeolvad a számban a marcipán és a tejcsokoládé, azon gondolkozom, a sok velem zötykölődő ember közül mennyien álmodozhatnak arról, hogy bárcsak kiszállhatnának a mókuskerékből, amiben dolgoznak. Hogy bárcsak történne valami, valami új és színes, egy nem várt fordulat, ami végre kizökkenti őket a mindennapokból.
Nyomj egy lájkot, ha tetszett a cikk!
