SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Mindened rámegy” - Kőkeményen figyelmeztette Balogh Levente a Cápák közöttben a háromgyermekes vállalkozót

Dormán László üdítőitalos ötletét két Cápa is támogatta volna, ám ez heves vitát robbantott ki a műsorban. Balogh szerint a piac telített, a vállalkozó pedig a három gyermekét sodorja veszélybe.


Ritkán látott feszültség alakult ki a Cápák között stúdiójában a január 4-i évadnyitó adásban, amikor a Dark márka tulajdonosa, Dormán László a befektetők elé állt.

A vállalkozó tervei heves vitát váltottak ki, a helyzet pedig odáig fajult, hogy Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország alapítója egy ponton teljesen elnémult. „Most először fordul velem először, hogy nem tudok megszólalni” – mondta, miután összeszedte gondolatait.

Dormán László üzleti elképzeléseire Orbók Ilona és Lakatos István is biztatóan reagáltak,

Balogh Levente szerint azonban éppen ez a bátorítás jelentette a legnagyobb veszélyt a háromgyermekes családapára.

Úgy vélte, a rossz tanács a férfi teljes egzisztenciájába kerülhet. „Ez nem a te pályád. Ez az én pályám, de én sem érzem most olyan jól magam benne” – mondta a Blikkben.

A műsor feszült pillanatát itt nézheted meg!

A feszültség akkor hágott a tetőfokára, amikor Balogh személyesen a vállalkozóhoz fordult:

„Figyelj, László, mi nem kivégezni akarunk, meg akarunk menteni téged meg a három gyerekedet. Mindened rámegy. Mindened.”

Balogh a figyelmeztetését

piaci érvekkel is alátámasztotta, utalva rá, hogy a termék influenszerekre épülő értékesítési stratégiája ma már nem annyira hatékony.

A Cápák sorra kiszálltak, így Dormán László végül befektetés nélkül távozott a stúdióból. Balogh Levente egy utolsó, nyomatékos tanáccsal búcsúzott tőle. „Az utolsó útravalóm, hogy ezt ne csináld” – mondta a Blikkben.

Az eset a Cápák között 9. évadának nyitóepizódjában történt. Az új szezonban a befektetők két csapatban váltják egymást, ami a korábbiaknál is élesebb vitákat és gyorsabb dinamikát ígér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már csak egyetlen részlet nem tiszta Jákli Mónika balesetében a szlovák polgárőrségnek, 1-2 nap türelmet kértek
A család felkérésére segít a polgárőrség az igazság kiderítésében. Állításuk szerint hamarosan mindenre fény derül, és hivatalos közleményt adnak ki.


A Szlovákiai Országos Polgárőrség elnöke, Kristián Szedlák a szervezet Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést Jakli Mónika halálos balesetével kapcsolatban. Ebben köszönetet mondott a lakosságnak a sok információért, ami szerintük jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az események láncolata nagyrészt összeálljon. Szedlák hangsúlyozta, hogy nem magánakcióról van szó, az ügyben a család felkérésére nyújtanak segítséget, és velük folyamatosan egyeztetnek.

A bejegyzés szerint

a rendelkezésükre álló információk alapján már pontosan látják, ki kit hívott, milyen időpontban, óra–percre lebontva, valamint az érintett járművek és személyek teljes útvonalát és mozgását.”

A polgárőrség elnöke azt állítja, az események időrendje gyakorlatilag összeállt, és egyetlen hiányzó mozaikdarab szükséges a teljes képhez, ezért 1-2 nap türelmet kért. A közvéleményben megjelent találgatásokkal kapcsolatban jelezte, hogy nem feltételezésekre, hanem konkrét adatokra és bizonyítható információkra támaszkodnak.

A posztban ugyanakkor kritika is megfogalmazódott:

„Nem tudjuk szó nélkül hagyni azt a tényt, hogy bizonyos hivatalos helyek (város/község) részéről nem kaptunk együttműködést, miközben ugyanezek az információk a médiában megjelentek »azok megkapták«. Nem állítjuk, hogy ennek hátterében mi állt – de érthető módon komoly felháborodást vált ki, amikor egy ügy tisztázását segítő adatok nem a vizsgálatot, hanem előbb a nyilvánosságot szolgálják.”

Szedlák szerint a céljuk nem a vádaskodás, hanem az igazság feltárása, mivel a család válaszokat érdemel. Azt ígérte, amint minden adat megerősítést nyer, hivatalos közleményben tájékoztatják a nyilvánosságot.

A 31 éves influenszer, Jákli Mónika 2026. január 21-én hajnalban szenvedett halálos közúti balesetet a szlovákiai I/63-as úton, Nagymegyer és Alistál között. A rendőrségi közlések szerint egy Mercedes személyautó egy kanyarban letért az útról, fának csapódott, majd kigyulladt. A nőt kritikus állapotban szállították kórházba, ahol később életét vesztette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bilincsben vitték el az RTL sztárját, Noé Viktor 12 éves lánya azóta nem tud aludni
A Keresztanyu sztárját egy budapesti okmányirodából vitték el, miközben a kislánya felügyelet nélkül maradt volna. Zoé azóta retteg, és nem érti, ki védi meg őket, ha az apjával ez megtörténhet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 24.



Bilincsben vitték el Budapesten az RTL ismert színészét, Noé Viktort egy szlovákiai gyerektartási ügyre hivatkozva – miközben állítása szerint magyar jogerős döntés mondja ki: a vitatott követelés nem létezik. Huszonnyolc óra fogva tartás után engedték ki, de jelenleg nyomkövetővel a lábán csak a főváros határain belül mozoghat. Mindeközben tizenkét éves lánya, Zoé, aki az eset óta alig alszik, egy csapásra felügyelet nélkül maradt volna.

A színészt egy budapesti okmányirodából állították elő, majd a Rómer Flóris utcán keresztül a Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdába szállították.

„Elvettek mindent tőlem, bezártak, majd már bilincsben és vezetőszáron vittek mindenhová”

– mesélte a történtekről a Blikknek a Keresztanyu és a Sztárbox sztárja.

Az intézkedés alapja egy korábbi, Szlovákiában indított büntetőeljárás volt, amely miatt európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ez egy olyan, EU-tagállamok között működő gyorsított átadási eljárás, amelynek végrehajtása a magyar hatóságok számára kötelező. Szlovákiában a gyerektartás tartós elmulasztása büntetőjogi kategóriának számít. „Egy európai elfogatóparancs alapján vittek el, miközben minden papírom megvolt arról, hogy az ügy, amire hivatkoznak, már rég nem létezik” – jelentette ki Noé Viktor. Hozzátette: „Pár havi gyerektartás elmaradásáról beszélnek, de a lányom, Zoé már csaknem egy éve velem él, és kizárólagos felügyeleti jogom van.”

A helyzet ugyanis tavaly gyökeresen megváltozott. Zoé tavaly márciusban az édesanyjától az apjához költözött, majd a magyar bíróság októberben jogerősen Noé Viktornak ítélte a gyermek kizárólagos felügyeleti jogát. A határozat azt is kimondta, hogy a feleknek sem visszamenőleg, sem a jövőre nézve nincs egymással szemben gyerektartási követelésük. „Ez egy jogerős irat” – hangsúlyozta a színész.

Állítása szerint a szlovák hatóságokhoz mégsem jutott el időben a magyar döntés. Bár a határozatot elküldte a szlovák bíróságnak és az eljáró rendőrnek is, az elfogatóparancs érvényben maradt. A jogvita következményei most a színész mindennapjait is átszövik.

„Szeretném leszögezni, hogy Magyarországon nincs ellenem semmilyen büntetőeljárás” – mondta. A kiadatásához nem járult hozzá, így a hatóságok leveleznek egymással, ő pedig enyhébb kényszerintézkedés alá került.

„Kiengedtek, de jelenleg nem hagyhatom el Budapest területét, és figyelnem kell rá, hogy a nyomkövető, amit rám tettek, mindig fel legyen töltve. Budakeszire sem mehetek el, ahová eddig thai boksz edzésekre jártam.”

Az ügynek nemcsak jogi, hanem súlyos érzelmi következményei is vannak. A fogdában töltött éjszaka során egy cellatársával is konfliktusba keveredett. „Nem akarok erről bővebben beszélni, maradjunk annyiban, hogy a kabát az enyém maradt” – fogalmazott sejtelmesen. A történtek leginkább tizenkét éves lányát viselték meg. „Zoé nagyon rosszul viseli ezt az egészet. Miután 28 óra elteltével hazamehettem, sokáig ölelgetett és sírt, azóta viszont nem tud aludni.” A kislány az apja letartóztatása alatt egy cetlire akarta felírni neki, hogy „Apa, szeretlek”, de erre a szabályok nem adtak lehetőséget.

A kérdés most az, mi jöhet ezután jogilag. Mivel Noé Viktor nem járult hozzá a kiadatásához, az eljárás a két ország hatóságai közötti kommunikációval folytatódik. A színész abban bízik, szlovákiai ügyvédje segítségével úgy zárul le az ügy, hogy nem kell újabb tárgyalásra utaznia. A helyzet abszurditását mutatja, hogy elmondása szerint még az őt előállító rendőr is érezte a helyzet visszásságát. „Az engem megbilincselő rendőr folyton elnézést kért és közölte: sajnálja de ez a protokoll, és nem szegheti meg a szabályt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kis Grófo is nekiment Lázár Jánosnak a durva kijelentése miatt
A zenész a Facebookon ítélte el Lázár János balatonalmádi fórumán elhangzott, rasszistának tartott mondatait. A bírálat különösen súlyos, mivel a cigányság ügye a Miniszterelnökséghez tartozik.
Karkó Ádám - szmo.hu
2026. január 24.



A Fidesz vezetésével is jó kapcsolatot ápoló Kis Grófo felháborodott Lázár János cigánysággal kapcsolatos kijelentései miatt, és nagyjából azzal egy időben bírálta a minisztert, amikor ő Kaposváron bocsánatot kért a szavaiért, írta meg a 444. Lázár János egy balatonalmádi fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek migránsok, akkor ott vannak a cigányok, „hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák”.

A zenész a Facebook-oldalán reagált:

„Egyértelműen elutasítok és elítélek minden olyan megnyilvánulást, gondolatot és véleményt, amely rasszista alapon a cigányságot hátrányosan megkülönbözteti, degradálja, lenézi vagy elítéli bármilyen értelemben”

– szögezte le. Hozzátette, hogy szerinte „semmilyen politikai, ideológiai véleményformálónak nincsen joga ahhoz, hogy hátrányosan – a magyarsággal szemben – megkülönböztessen bennünket”. Ezt különösen elfogadhatatlannak tartja akkor, amikor a cigányság ügyét a miniszterelnökségi államtitkárság irányítja. Grófo arra kért mindenkit, aki elkötelezett a cigányság ügyének felemelése mellett, hogy határolódjon el az ilyen véleményektől, és tegyék egyértelművé, hogy a romák a magyar társadalom értékes és szerves részét képezik.

Kis Grófo jó kapcsolatokat ápol a Fidesz vezetésével. Szűk három évvel ezelőtt, 2023 májusában maga Orbán Viktor köszöntötte fel a születésnapján, a buliján pedig olyan politikusok vettek részt, mint Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke és titkára, Kindlovits Máté.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Várkonyi Andrea különleges ajándékot kapott Mészáros Lőrinctől a házassági hónapfordulójukra
Várkonyi Andrea a közösségi oldalán mutatta meg a hatalmas rózsacsokrot, amit a férjétől kapott. A gesztus mögött egy évek óta tartó, romantikus szokás áll.


Várkonyi Andrea egy különleges pillanatot osztott meg ma a közösségi oldalán: férje, Mészáros Lőrinc 52 hónapos házasságuk alkalmából 52 szál vörös rózsával lepte meg. A műsorvezető egy fotót is csatolt a virágokról. A bejegyzéshez mindössze ennyit fűzött hozzá:

„52 hónap házasság, 52 szál rózsa, Boldogság!”

A gesztus nem előzmény nélküli. A pár 2021. szeptember 24-én házasodott össze, így a mai nap valóban az 52. hónapfordulójuk. Várkonyi Andrea korábban elárulta, hogy ez egy náluk bevett szokás. „Mindegyik hónapban kapok annyi szál vörös rózsát, ahányadik hónapja házasok vagyunk” – nyilatkozta korábban.

Ez a figyelmesség összhangban van azzal, amit Várkonyi korábban a kapcsolatokról gondolt, amikor arról írt, hogy a törődés nemcsak Valentin-napon, hanem „minden nap” fontos. A pár tehát ma egy látványos gesztussal ünnepelt, a következő nagy mérföldkő pedig a kapcsolatukban az 5. házassági évforduló lesz szeptemberben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk