FELFEDEZŐ

Újabb kamujelenet lepleződött le a Harry-Meghan-dokumentumsorozatból

Nem „úgy” és nem „azért” készült az eredeti fénykép, mint a képkockák sugallják.

Link másolása

Tegnap mi is írtunk róla, hogy megérkezett a Harry herceg és Meghan Markle házasságáról és a királyi család többi tagjához fűződő viharos kapcsolatukról szóló dokumentumsorozat második előzetese, ami erős állításokat tesz és nagyobb botrányokat vetít előre. Ahogy arról is beszámoltunk, hogy máris hazugságon kapták a produkciót.

Kiderült, hogy nem egy olyan rész van a sorozatban (pontosabban már annak előzetesében), ami nem teljesen fedi a valóságot. Láthatunk egy olyan jelenetet, amelyben a sussexi hercegi pár kisfiukkal sétál, egy fotós pedig egy erkélyről fényképezi őket még 2019-ben.

A 24.hu kiszúrta, hogy Robert Jobson, a királyi családra specializálódott újságíró a Twitteren leleplezte ezeket a képkockákat.

„Ez a Netflix, illetve Harry herceg és Meghan hercegné által használt fotó, ami a sajtó tolakodását sugallja, teljesen hamis. Desmond Tutu érsek fokvárosi rezidenciájának akkreditált fotósa készítette. Mindössze három embernek volt akkreditációja akkor. Harry és Meghan beleegyeztek a felvétel elkészítésébe. Én is ott voltam”

– írja a publicista. Ennek bizonyítására egy másik fotót is közölt, amit a hivatalos látogatás során készített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Lenyelte egy bálna, de csak akkor észlelte, amikor minden elsötétedett körülötte
A természetfotós halrajokat fotózott, amikor egyszer csak a bálna szájában találta magát. Csodálatos módon egy karcolás sem esett rajta, a bálna kiköpte.

Link másolása

Rainer Schimpf természetfotós a dél-afrikai partoknál, a Port Elizabeth kikötő melletti tengerben szardíniarajokat fotózott. A búvárkodó Schimpfet lényegében felfalta egy Bryde's bálna, miközben megpróbálta megörökíteni a szardíniarajokat.

Hihetetlen, de egy karcolás nélkül túlélte az egészet, de ha a bálna úgy dönt, hogy lemerül közben, akkor valószínű, hogy meghalt volna.

Schimpf elárulta, hogy mire ráébredt, mi történt vele, már igazából véget is ért a történet, és kiköpte a bálna -írta a LADBible.

Azt mondta:

"Kevesebb, mint két másodpercbe telt. Annyit éreztem, hogy valami megragadott, összenyomta a csípőmet. Éreztem a nyomást, és azonnal tudtam, hogy egy bálna. A második gondolatom az volt, hogy nyilvánvalóan nem tud lenyelni, mert a bálna torka nem elég nagy ehhez.

A következő gondolatom viszont az volt, hogy velem együtt le fog merülni. Vettem egy nagy levegőt, és készültem a merülésre, ennyit tudtam hirtelen csinálni. Egy 15 tonnás állattal nem lehet megküzdeni, csak kapaszkodtam, és nyugtattam magam, hogy ne essek pánikba. Sikerült, ő pedig kiköpött."

Amikor Rainer hazaért, rájött, hogy igazából egy karcolás sem esett rajta. Örült annak, hogy egy bálna kapta be, mivel ez "sokkal jobb, mint ha egy cápa tette volna".

Schimpfet amúgy már érte cápatámadás is:

Schimpf a Sky Newsnak elmondta, annyira a cápákra koncentrált, hogy csak annyit észlelt: „hirtelen besötétedett”, és akkor esett le neki, hogy egy bálna megette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Megfejtették a halott férj titkát, aki a felesége szerint egy étteremben szerepelt egy videón 9 évvel a halála után
A fia jött rá, hogy az anyukája tévedett. El is mondta, miért nem lehetett a videón se ő, se az apja.

Link másolása

Mindenféle megfejtések terjedtek az interneten, ám megoldódott egy férfi rejtélye, aki kilenc évvel a halála után látszólag egy indiai étteremben eszegetett, és ott fotózták le.

Az igazság kedvéért, jegyzi meg a LADBible, ha van valami, amiért érdemes visszatérni a halálból, az egy curry és egy peshwari naan lenne...

A bizarr történet akkor kezdődött, amikor Lucy Watson megnyitotta a Facebookot, és a West Sussexben található Spice Cottage indiai étteremben megosztott felvételeken meglátta azt, akiről rögtön azt hitte, hogy a férje, Harry.

Az 59 éves Lucy megkérdezte a poszt alatt, hány éves a felvétel, majd később hangsúlyozta, akkor „nem volt kétséges”, hogy a férje az.

Az étterem azonnal kizárta, hogy ez egy régi felvétel lenne, a videó egyhetes volt mindössze.

Watson persze hazugsággal vádolta az éttermet, ám a Spice Cottage rámutatott, hogy az éttermet nemrégiben felújították, és a frissítések láthatók a videón.

"2023 januárja előtt minden asztalunkat fehér és piros asztalkendő borította, tehát nyilvánvaló, hogy ez a felvétel a közelmúltban készült. Értjük, hogy ez egy nagyon szokatlan helyzet, és reméljük, hogy mindez tisztázza a félreértéseket."

Na de akkor ki volt a férfi a felvételen? Harry fia, Alex most megfejtette a rejtélyt.

Watson azt állította Facebook-kommentjében, hogy Alex is szerepelt a videóban a férje mellett, és ezt írta: "Hány éves a felvétel? A néhai férjem és a fiunk volt a videón, noha Harry 2014-ben meghalt?"

A 39 éves Alex a MailOnline-nak adott interjújában kifejtette : "Semmiképp nem az apám, és nem én vagyok. Rosszul gondolta anya."

A Facebook-hozzászólások azt bizonyították, hogy az embereket izgatja a rejtély, és tudni akarják a megoldást rá.

"Amikor kinyitottam a laptopomat, teljesen nyilvánvaló volt. Bárki, aki ismeri az apámat, szintén azonnal tudja" - érvelt Alex.

"Az ember a videón először úgy néz ki, mintha kopasz lenne. A feje tetején kopasz. A srác, aki vele szemben van viszont idősebb nálam."

Az étteremnek mindenesetre nem tett rosszat az ingyenreklám.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Látványos fotókon az afrikai tél: havazott a Szaharában
40 éven belül ez már ötödik alkalom, hogy hó esett a sivatagban.

Link másolása

Az Időkép azt írja, hogy a Földközi-tenger fölött örvénylő ciklon hátoldalán az észak felől érkező hideg, sarkvidéki eredetű légtömegek egészen Afrikáig jutottak el, itt pedig a csapadékkal párosulva havazni kezdett a sivatagos területeken is.

A fehér algériai Szaharáról látványos képek és videók jelentek meg:

A Euronews azt írja, hogy 40 év alatt ez már az ötödik alkalom, hogy havazik a Szaharában, a világ egyik legmelegebb helyén, ahol 50 Celsius fok fölé is mehet a hőmérséklet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kettévágatná a péniszét a Black Aliennek nevezett extrém testmódosításairól híres férfi
Bár veszélyesnek tartja a beavatkozást maga is, arról nem beszélt, hogy a pisilés és a szex ezek után hogy is működne nála...

Link másolása

Miután eltávolíttatta a füleit és az orrát, telitetoválta a testét, és lilára festette a fogait, kérdés volt, hogy a Black Aliennek nevezett férfi mit tud még felmutatni a testmódosításások terén.

Hát kettévágatja a péniszét, mintha mi se lenne magától értetődőbb.

A 33 éves férfi, akinek a valódi neve Anthony Loffredo, az évek során számos extrém testmódosításon esett át, ő úgy indokolta ezt, hogy az volt mindig az érzése: nem a saját testéhez tartozik.

Az átalakulás részeként egyebek közt eltávolították Loffredo ujjait, a szemgolyóit tetoválták, és eltávolították a felső ajkát is, de ezzel még nem volt vége.

A Rene ZZ-nek adott interjújában megerősítette, azt tervezi, kettévágatja a péniszét, bár az nem világos, ez pontosan mit jelentene a mindennapokban, például amikor pisilésről vagy szexről van szó, de Loffredót nem riasztja el semmilyen akadály.

"Nem vagyok ideges" - mondta a mindenki számára borzasztóan hangzó műtétről: "Nem tudom, számomra ez csak egy módosítással több. Veszélyes, mint az összes többi"

Azért vannak problémái a mindennapokban, a megjelenése nem teszi vonzóvá az emberek többsége előtt. A LADbible-nek adott interjújában Loffredo elmondta, hogy néha elfordulnak bizonyos asztaloknál tőle, hogy ne lássák.

"Ha étteremben akarok enni, néha a pincér azt mondja, hogy ne egyek a teraszon."

Úgy érzi, hogy mindezzel együtt támogatást talált azokban az emberekben, akik „nyitott gondolkodásúak”, és hajlandóak elfogadni őt.

„Nem tehetek mindenkit nyitottá mindenre” – mondta.

A Black Alien úgy gondolja, hogy jelenleg még csak "46 százalékban" van kész az átalakulásával, és ha megnézzük mindazt, amit már megtett, nyilvánvalóan vannak még ijesztő tervei a jövőre nézve.


Link másolása
KÖVESS MINKET: