FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megszólalt a pornószínésznő, akit egy forgatás után kórházba kellett vinni

FIlmbeli partnere szerint a rossz póz miatt sérülhetett meg Angela White.


Korábban írtunk arról, hogy egy hosszúra nyúlt forgatás után kórházba kellett szállítani Angela White ausztrál pornószínésznőt. Jelenetbeli párja, Keiran Lee egy podcastban azt állította, a színésznő egy rossz póz miatt sérülhetett meg, bár azt sem zárták ki, hogy a férfi túl nagy pénisze okozta a "balesetet". White vakbélpanaszokkal került kórházba.

Most egy másik podcastnak köszönhetően talán közelebb kerülhetünk az igazsághoz. A New York Post beszámol Angela White verziójáról.

A 38 éves művésznő elmondása szerint erős hasfájást érzett, ezért kellett a közeli kórházba szállítani. White szerint ugyan valóban egy hosszan felvett jelenet után jelentkeztek a tünetek, de nem hiszi, hogy az eset összefüggésben lett volna az aktussal.

„Nincs rá bizonyíték, hogy (Lee) méretes pénisze sértette volna meg a szervemet. Bár azt el kell ismernem, hogy elér olyan szerveket, amiket nem tudom, hogy egy átlagos nemi szervnek el kellene-e...”

– tette hozzá viccesen az egyik legjobban kereső felnőttfilmes sztár. Keiran Lee pénisze egyébként több mint 24 centiméter, és 1 millió dollárra van biztosítva.

Mint kiderült, a 2013-ban történt forgatás után vakbélgyulladást állapítottak meg White-nál, el is kellett távolítani a szervet. A rossz emlék egyébként nem tántorította el a Lee-vel való munkától, azóta több közös filmben is együtt szerepeltek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Magyar Péter A tanú című film egy ikonikus mondatával üzent, miközben megmutatta mit sütött
A TISZA Párt politikusa nem tétlenkedett vasárnap, többféle finomsággal is készült, de azért odaszólt az őt támadóknak is.


Magyar Péter a vasárnap estéjét sütés-főzéssel töltötte. A közösségi oldalán elárulta, hogy latte avokádót és a Magyar turmixot készített. Később pedig egy fotót posztolt arról, hogy éppen palacsintát süt.

Végül a nap végén megosztotta követőivel az eredményt is: a szépen kisütött és lekvárral megtöltött palacsinták fotójához azt írta:

"Jó étvágyat! Szép estét! És csak semmi huncutkodás nyilvános helyeken!

'Hagyjuk meg a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!'"

- tette hozzá. A kultikussá vált mondat Bacsó Péter: A tanú című filmben hangzott el:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Videó: Sokan kinevették, de most így néz ki a gigászi hevederrel rögzített ház a Milton hurrikán tombolása után
A tulajdonos lánya megmutatta, hogy milyen módszert alkalmazott az apja, és azt is elárulta, mi a helyzet a ház körül, és velük.


Mi is beszámoltunk róla, hogy a pusztító erejű Milton hurrikán ellen egy férfi úgy próbálta megvédeni a házát, hogy leszíjazta azt.

A tomboló szél és esőzés után a tulajdonos lánya egy videóban mutatta meg, hogy mi történt az épülettel - írja a Daily Mail.

Sértetlenül élte túl a floridai Pedro Caceres háza a pusztító hurrikánt, köszönhetően a rendhagyó és kreatív védekezési technikának. Caceres a hurrikánra készülve úgy erősítette meg otthonát, mintha egy autó tetőcsomagtartóján rögzített volna egy csomagot: hatalmas hevederekkel kötözte le az épületet, ami megdöbbenést és kétkedést váltott ki a környezetében. Azonban, amint a vihar elült, bebizonyosodott, hogy a módszer működött.

A férfi ötlete pár nappal a hurrikán előtt végigjárta az internetet, miután lánya videót tett közzé róla a TikTokon. Bár sokan nevetségesnek tartották az elképzelést, mondván, hogy egy házat nem lehet egyszerűen „lekötözni”, mint egy zongorát egy utánfutóra, a férfi bebizonyította, hogy igenis lehetséges. Az eredmény egyértelműen őt igazolta:

háza szinte sértetlenül átvészelte a vihar tombolását, miközben a környék épületeiben súlyos károk keletkeztek.

Caceres nem véletlenül jutott erre az egyedi megoldásra. Korábban már átélt egy hasonló hurrikánt, amikor a szél csaknem letépte a házuk tetejét. Ez az élmény ösztönözte arra, hogy a Milton hurrikán előtt alaposan felkészüljön. A férfi két és fél méteres betontömböket ásott el a kertjében, amelyekhez vaskampókkal erősítette a megrendelt rögzítő szalagokat. Ezek egyenként két és fél tonna terhelést bírtak el. Az egész művelet 22 ezer dollárba, azaz nagyjából 8 millió forintba került, de az eredmény minden befektetett pénzt és energiát megért: az épület szinte sértetlen maradt, csupán néhány levél és törmelék gyűlt össze körülötte.

A lánya most egy videóban mutatta meg a házat, és elárulta, hogy

„Szerencsére jól vagyunk. Csak egy csomó levél van mindenfelé, de minden egyben van. Sok körzetet érintett a vihar errefelé”.

VIDEÓ: Így maradt meg a ház a hurrikán után

@simplyuniquesmiles93 We made it through our second Hurricane and we are blessed to have no crazy damages to rhe home. My prayers still continue to those heavily affected during this time. Me and my dad are about to drive to see if anyone needs help????#HurricaneMilton#CentralFL#Orlando#FLhomegoesviral#homestrappeddown#homedepot#lowes#USCC#cargocontrolstraps#acehardware#CNN#wash2news#spectrumnews#telemundo#univision#dailymail#abcnews#ukradiostation ♬ Inspirational - neozilla

Forrás: Blikk

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Magyar Péter rámarkolt egy banánra
A TISZA Párt politikusa ismét a konyhájából jelentkezett, ezúttal két dolgot is bevállalt.


Magyar Péter ismét a konyhájából jelentkezett. Ám most a palacsinta helyett egy gyümölcsös italt készít, bejegyzése szerint egy latte avokádót és egy Magyar turmixot. A választás valószínűleg nem véletlen...

"Készül a latte avokádó és a Magyar turmix"

- írta a közösségi oldalán.

Az egyébként egészséges ital akkor lett népszerű a neten, mikor Magyar Pétert egy hajón lesifotósok lefotózták, és azt állították róla, hogy egy bulihajón volt, ott vetkőzött. A politikus azonban képekkel is illusztrálta, hogy kenyérdagasztásra készült, és ehhez cserélte le az ingét. Akkor úgy reagált a fotóra: „A képet egyébként köszönöm. Figyelmeztetésnek veszem. Nem azért, aminek szánták, hanem mert látom, hogy még több latte avokádót kell meginnom ahhoz, hogy a valódi slim fit formát visszanyerjem”.

Később a TikTokon adtak közre egy "Magyar Péter turmix" receptet is, amely szintén egészséges, és természetesen piros-fehér-zöld alapanyagokból készül. Szerepel az összetevők között a banán is, és változó darabszámú málna is, no meg Tisz(t)avíz is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter megcsinálta Orbán latte avokádóját – „Tudhattam volna, hogy nem szabad rá hallgatni”
A videó végén még elmondja azt is, hogy nem túl bizalomgerjesztő az ital, de hallgat a miniszterelnökre, és megkóstolja. Aztán elborzad, és azt mondja, ezt inkább meghagyja Orbánnak.


A Tisza Párt elnöke a nemzeti színű koktél után újabb meglepetéssel állt elő: ezúttal egy speciális kávéval rukkolt elő. Méghozzá Orbán Viktor kedvenc italával, a latte avokádóval. Illetve, ahogy ő mondja: ávokádóval.

„A miniszterelnök tanácsára elkészítettem a minden mentes, slim fit latte avokádót. Bár ne tettem volna.”

- írta a videóhoz Magyar. A videó végén még elmondja azt is, hogy nem túl bizalomgerjesztő az ital, de hallgat a miniszterelnökre, és megkóstolja. Aztán elborzad, és azt mondja, ezt inkább meghagyja Orbánnak.

Magyar Péter később kommentelt is a posztja alá, elég ironikusan:

„Eddig is tudhattam volna, hogy nem szabad rá hallgatni.”

Itt lehet megnézni a videót!


Link másolása
KÖVESS MINKET: