News here
hirdetés

FELFEDEZŐ

„Féltem, hogy nem lehetek terhes” - Négy oltásellenes mesélte el, miért kérte végül mégis a vakcinát

A terhes nő, a termékenységét féltő fiatal, a tűiszonnyal élő nő és a súlyos beteg férfi is leküzdötte az oltással kapcsolatos félelmét.

Link másolása

hirdetés

A koronavírus omikron variánsa egyre jobban terjed világszerte, ráadásul a novemberben azonosított mutáció ellen már nem ad kellő védelmet a két oltás, írja a Mirror.

A brit bulvárlap kiemeli, hogy míg az oltáson néhány perc alatt át lehet esni, addig a koronavírus-fertőzésből felépülés ennél jóval több időt is igénybe vehet. Becslések szerint 1,3 millió ember szenved long-Covidban, vagyis még hónapokkal a betegséget követően is vannak tünetei, miközben az oltást követően a súlyos lefolyású betegség esélye 85 százalékkal csökken. Ennek ellenére még mindig sokan tartanak a vakcináktól.

A lap négy olyan emberrel beszélgetett, akik korábban különböző okok miatt vonakodtak az oltástól, végül mégis rájöttek, hogy a vakcinánál nincs jobb döntés.

„Aggódtam, hogy milyen hatással lesz a babára”

Rhian Thompson éppen akkor volt terhes tavaly, amikor elindult a tömeges oltás. A 32 éves nő eleinte habozott, hogy felvegye-e az oltást, végül azonban alapos utánajárást követően úgy döntött, hogy kéri a vakcinát. Kezdetben azért vonakodott az oltástól, mert nem értette, honnan tudhatják az orvosok, milyen hatása lesz a vadonatúj készítménynek a magzatra.

Rhian áprilsiban került volna sorra, de úgy érezte, hogy a közelgő nyár miatt megúszhatja a fertőzést: 3 éves lánya nem járt bölcsődébe, a munkáját pedig teljes egészében otthonról végezte. Végül egy terhes nőkre szakosodott immunológus tanácsai győzték meg. Rhian végül júniusban kapta meg az első dózist, a másodikat azért halasztották el, mert épp akkor indult meg a nála a szülés.

hirdetés

A nő azóta már a harmadik adagot is megkapta, ráadásul decemberben elkapta a koronavírust is. Ez azonban csak véletlenül derült ki egy rutin kórházi gyorsteszt során, mert tünetei egyáltalán nem voltak. A kisbabája el sem kapta a vírust.

„Féltem, hogy nem lehetek terhes”

Marianna Michael akkor kezdett az oltás mellékhatásain gondolkozni, amikor egy barátjával a vakcinák biztonságosságáról beszélgetett. A 28 éves nő később azon töprengett, hogy befolyásolhatja-e a vakcina a termékenységét.

Marianna ismerőse azt mondta, hogy „úgy halotta, később nagy baj lehet az oltásból”. A nő fejében ekkor szólalt meg a vészcsengő, hogy talán mégsem kellene felvenni a vakcinát, mert legkésőbb 35 éves korában szeretne szülni. Habár tisztában volt azzal, hogy mennyi téves információ kering az interneten a vakcinákról, mégsem tudta kiverni a fejéből a gondolatot.

Végül az győzte meg, hogy időközben a koronavírus miatt elveszette a nagymamáját és a munkája is megszűnt. Úgy döntött, hogy bízik a tudományban, ráadásul a jelen ebben a helyzetben sokkal fontosabb összességében, mint ami a jövőben várhat rá. Marianna azóta mindhárom oltást megkapta, és azt mondja, hogy ha a későbbiekben esetleg mégsem lehet majd gyereke, biztosan nem a vakcinákat hibáztatja majd emiatt.

„Rettegek az injekciós tűtől”

Christine Emelone annyira fél az injekcióktól, hogy inkább majdnem lemondott emiatt az oltásról. A 21 éves sheffieldi nőt végül az édesanyja beszélte rá a vakcinára.

Az extrém tripanofóbiában, vagyis tűiszonyban szenvedő nő mindig ájulásközeli állapotba kerül, ha injekció vár rá. Felgyorsul a pulzusa, amikor pedig meglátja a tűt, néha el is ájul, máskor pedig csak iszonyú fejfájás jön rá.

Christine már akkor rettegni kezdett az oltástól, amikor a barátai elmesélték a mellékhatásokat. A fiatal nő nem tudott másra gondolni, mint az éles tűre és vérre, ettől pedig félelem, pánik és szorongás tört rá. Végül az ápolóként dolgozó anyukája vezette rá, hogy minden ellenérzését tegye félre, és essen túl az injekciókon, mivel sokkal rosszabb dolgok várhatnak rá a kórházban, ha elkapja a vírust és állapota súlyosra fordul. Az oltással pedig nemcsak saját magát, hanem a szeretteit is óvhatja.

„Az oltás óta újra teljes életet élhetek”

Sam Perkinsnél két éve diagnosztizáltak motoneuron betegséget (MND). A férfi eleinte emiatt tétovázott a koronavírus elleni védőoltás felvételével. Ugyanakkor tisztában volt azzal is, hogy állapota miatt a vírus szinte biztosan végezne vele.

Emiatt a többségnél is szigorúbb szabályok és bezártság mellett élte az életét, miközben egyre csak az oltás biztonságossága körül forogtak a gondolatai. Félt attól, hogy vajon milyen hatással lehet amúgy is komplikált egészségi állapotára a vakcina. A férfit végül orvosai győzték meg, hogy az oltás még mindig a kisebb kockázat, mintha valóban elkapja a Covid-19-et.

Sam Perkins azóta megkapta mindhárom oltást, a mellékhatások pedig teljesen elkerülték. A férfi a lapnak elmondta, hogy azóta újra járhat koncertekre és meccsekre, vagyis a vakcinának hála ismét kinyílt a világ előtte és jelentősen javult az életminősége.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
Konok Péter: „A benzinkutakon lassan kifogy az üzemanyag. Kell a láncfűrészekbe.”
Összekötötte a válság két fajsúlyos elemét az ismert publicista.

Link másolása

hirdetés

„A benzinkutakon lassan kifogy az üzemanyag. Kell a láncfűrészekbe.”

– írta Konok Péter a Facebookon.

A publicista, történész így kommentelte azokat a híradásokat, miszerint egyre több benzinkút kénytelen ideiglenesen bezárni, mert egyszerűen kifogytak az üzemanyagból.

Ahogy a kormány azon intézkedését is, hogy a rezsicsökkentés részleges megszüntetése miatt egy csütörtöki kormányrendeletben lazítottak az erdővédelmi szabályokon, így védett területen is egyszerűbb lesz a fakivágás.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ
Három típusa van a női orgazmusnak egy tanulmány szerint: lavina, vulkán vagy hullám
A kutatáshoz 54 nőt kértek meg egy Bluetooth-kapcsolattal rendelkező okosvibrátor használatára.

Link másolása

hirdetés

Egy új kutatás szerint a női orgazmus a medencefenéki izmok mozgása alapján három kategóriába sorolható, írja a Metro.

Amikor ugyanis a nők a csúcspont közelébe érnek, ezek az izmok leginkább a vulkánkitöréshez, a lavinához vagy a hullámokhoz hasonlóan viselkednek.

A prágai Károly Egyetem idegtudományi intézetének egyik professzora 54 nőt kért arra, hogy egy Bluetooth-kapcsolattal rendelkező vibrátort használjon önkielégítésre. A Lioness nevű eszköz úgy működik, hogy használat közben érzékeli a medencefenék összehúzódásának erősségét, így képes elemezni a mozgás ritmusát is. Az önkéntesektől James Pfaus azt kérte, hogy napokon keresztül juttassák csúcsra magukat az okosvibrátor segítségével.

A professzor és csapata az adatok elemzése után arra jutott, hogy

a többség a hullámokhoz hasonló orgazmust él át. Ilyenkor a nők izmai ritmikusan megfeszülnek és elernyednek.

Ennél valamivel ritkább a lavinaszerű orgazmus, melynek során elképesztő erővel következik be a csúcspont, majd folyamatos apró hullámokban vezeti le a feszültséget. Ennek éppen ellentéte a vulkán, amikor kisebb összehúzódásokkal kezdődik az orgazmus, majd hirtelen óriási erővel robban be az utolsó lökés.

A tudós megjegyzi, hogy a kutatás mintája meglehetősen alacsony, ezért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, vagy további orgazmus-típusok létezését kizárni. Terveik szerint a közeljövőben szélesebb körben folytatják a felméréseket azoknál a nőknél, akik ilyen típusú vibrátort használnak.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés
Szuperhold lesz péntek hajnalban, idén utoljára
Zsinórban a negyedik hónapban fordul elő szuperhold. Aki látni akarja, korán kell kelnie.

Link másolása

hirdetés

Az idei év negyedik és egyben utolsó szuperholdja lesz péntek hajnalban - írja a LiveScience.

Szuperholdnak nevezik azt, amikor a telihold fázisa az ellipszis alakú holdpálya Földhöz legközelebbi pontján következik be, ilyenkor láthatjuk a legnagyobbnak a Földről a Holdat. Ez egy nem tudományos elnevezés, a csillagászok inkább közeli holdnak hívják ezt a jelenséget.

Bár a hold szerda és péntek este is fényesnek és telinek fog tűnni,

teliholdat pontosan csütörtökről péntekre virradó éjjel, magyar idő szerint 3:36-kor láthatunk.

Zsinórban a negyedik hónapban lesz szuperhold, májusban ráadásul ez az esemény teljes holdfogyatkozással is párosult. Az augusztusi szuperhold után idén már nem lesz több, úgyhogy aki szeretné látni, ne maradjon le róla.

Telihold nagyjából havonta egyszer fordul elő.

hirdetés
A következő ilyen alkalom szeptember 10-én lesz, ezt arató holdnak hívják.

Mostanában egyébként egy másik látványos égi jelenséget is meg lehet figyelni: a Perseidák hullócsillagzáport augusztus 14-ig is lehet elcsípni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
Belső vizsgálat indult a turisták feje fölött landoló Wizz Air-gép ügyében
Kielemzik a repülési adatokat és beszélnek a pilótákkal is.

Link másolása

hirdetés

A Wizz Air belső vizsgálatot indított, hogy minél több részletet megismerjen a nagy port kavart szkíathoszi landolás pontos körülményeiről - írta a Telexnek a légitársaság.

Mi is beszámoltunk róla, hogy augusztus 5-én

a Wizz Air Airbus A321neo repülőgépe annyira alacsonyan közelítette meg a görög szigeten található kifutópályát, hogy az még az erre felkészült bámészkodókat is meglepte.

A társaság most azt írta: a gép alacsony szögben közelítette meg leszállópályát, mely a repülőtér kialakításának sajátossága.

„Bár személyi sérülés nem történt, a légitársaság belső vizsgálatot indított, hogy kielemezze a repüléshez kapcsolódó adatokat, beszéljen a pilótákkal, és megtudjon minél több részletet a landolás pontos körülményeiről” - írták. Az eredményekről későbbre ígértek tájékoztatást.

A szokatlanul izgalmasra sikerült landolásról a görög GreatFlyer videósa készített felvételt.

hirdetés

Az üggyel kapcsolatban Háy György balesetvizsgáló és nyugalmazott pilóta a Telexnek azt mondta, hogy

létező probléma, ha kisebb szögben száll le egy gép. Ennek több, nem szándékos oka is lehet: jöhet például egy váratlan széllökés, ami lejjebb nyomja a repülőt, vagy bezavarhat egy éjszakai érzéki csalódás.

Bár az embereket fizikailag még így sem tudja elsodorni a gép, mert a leszállópálya szintje magasabban van a kerítésen kívüli talajszintnél, a szakértő szerint ennek ellenére „nagy marha”, aki ilyen helyeken a repülőgép turbinája közelébe megy.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: