FELFEDEZŐ

Figyelték a billentyűzetét, majd kirúgták, miután kiderült, hogy alig dolgozik

Az ausztráliai tanácsadó óránként átsimogatta a billentyűzetet, több napon egyáltalán nem is dolgozott, és néha még a megbeszéléseken sem vett részt. Ezután még neki állt feljebb.

Link másolása

Kirúgtak egy otthonról dolgozó nőt, miután a munkáltatója ellenőrizte a billentyűleütéseit, írja a Unilad. Suzie Cheikho közel húsz évig volt Ausztrália legnagyobb biztosítótársaságának tanácsadója, mielőtt kiadták az útját.

Cheikhót két évvel ezelőtt már figyelmeztette az Insurance Australia Group (IAG), hogy javítson a teljesítményén. Ezután kezdték monitorozni a nő billentyűleütéseit otthoni munkavégzés közben.

Kiderült, hogy a tanácsadó képtelen betartani a vállalt határidőket, nem készültek el a rábízott biztosítási dokumentumok sem, ezután döntöttek az elbocsátása mellett.

Suzie Cheikho munkavégzését 49 napon át figyelte a cég, az eredmények pedig lehangolók lettek. A tanácsadó ebből csak két napon tudott pontosan munkába állni, miközben 29 olyan nap is volt, amikor korábban fejezte be a munkavégzést. A biztosítótársaság adatai szerint négy napon egyáltalán nem csinált semmit, ráadásul a többi napon sem szaggatta szét az istrángot: átlagosan óránként 54 alkalommal nyomott meg valamilyen billentyűt a számítógépén. Csak hogy legyen összehasonlítási alapunk: a cikk előző mondata szünetekkel együtt 216 billentyűleütésből állt.

Amikor mindezzel szembesítették, Cheikho azt mondta: egy percig sem hiszi el, hogy a technológia által mért adatok valósak, és soha nem fordult elő olyan, hogy ne dolgozott volna. Az adatok láttán a nő azt mondta, hogy személyes traumák érték, talán ez befolyásolhatta kedvezőtlenül a munkavégzését és a mentális egészségét. Állítása szerint erről tájékoztatta feljebbvalóit is, majd az orvosnál töltött időt később bepótolta.

Suzie Cheikho a történtek után pert indított volt munkaadója ellen, a pert azonban elutasították. Az ausztrál munkaügyi bíróság megállapította, hogy a nő valóban határidőket hagyott figyelmen kívül, nem vett részt megbeszéléseken, ezen felül gyakran nem volt elérhető sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Hitler egykori főhadiszállásánál rejtélyes csontvázakat találtak
Felnőttek és gyerekek maradványaira is bukkantak, ráadásul a kezek és a lábak hiányoztak.

Link másolása

Kéz- és lábnélküli csontvázak kerültek elő Adolf Hitler egykori keleti fronti főhadiszállásánál, a Farkasveremnél, a mai Lengyelország területén – írja az MTI.

A helyszínen öt csontvázat azonosítottak: három felnőtt, egy csecsemő és egy gyerek maradványaira találtak rá, méghozzá Hermann Göring, a Luftwaffe egykori parancsnokának villájában.

A leleteket egy amatőr régészekből álló csoport fedezte fel, sőt megtörténhet, hogy a maradványok nem a második világháború idejéből származnak, talán később temették őket oda.

Az ügyben a hatóságok nyomozást indítottak, eredményt azonban még nem született.

A Farkasveremként elhíresült búvóhely a Harmadik Birodalom elsőszámú főhadiszállása volt a keleti fronton. A komplexumot maguk a nácik próbálták lerombolni 1945-ben, amikor visszavonultak az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt már megnézhető Magyar Péter és Puzsér Róbert beszélgetése, ami egyből a YouTube legfelkapottabb videója lett
Puzsér Róbert azt is megkérdezte Magyar Pétertől, hogy személyes ambícióból lépett be a politikába, vagy az ország állapota miatti aggodalma okán.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

Nem egész egy nappal a megjelenése után közel 380 ezer megtekintésénél jár a Magyar Péter és Puzsér Róbert beszélgetéséről készült közel háromórás videó.

A Hard Talk néhány napja rögzített adásában többek között olyan témákról beszélgetnek, hogy mikor kezdődött Magyar kiábrándulása a Fideszből, de szóba kerül az a konteó is, hogy Lázár János Magyar Péterrel akarja megpuccsolni a rendszert. Puzsér azt is megkérdezi vendégétől, hogy hatalomra kerülve el akarja-e számoltatni a lopott vagyon eltulajdonítóit.

A beszélgetés egy pontján Magyar Péter arról is mesél, hogy Leslie Mandoki születésnapján egy asztalnál ült Orbán Viktorral és Rogán Antallal, ahol olyan dolgokat hangzottak el, amiket végül inkább mégsem osztott meg a Kóczián Péter által moderált beszélgetés közönségével.

Magyar Péter egy blokkban hosszabban is kifejtette véleményét a miniszterelnökről:

„Orbán Viktor egy demokratikus hősnek indult 1988-ban. Meghatározó politikusnak indult, azzá is vált, egészen 1998–2002 közöttig, bár voltak utólag red flagek, akár a gazdasági életben, akár a politikai hatalomgyakorlást tekintve, de összességében az egész magyar politikai kínálatból kiemelkedett, mint egy fáklya, világított” - mondta Puzsérnak a Tisza Párt alelnöke.

Magyar és Puzsér teljes beszélgetését itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Csak űrhajós sisakban mehet ki a napra Tamás, ritka betegsége miatt akart a vonat elé ugrani a 15 éves fiú
A fiatal xeroderma pigmentosumban szenved, ami a bőr ultraviola-sugarakkal szembeni túlérzékenységét jelenti.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. május 04.


Link másolása

Az űrhajósok sisakjához hasonló, hatalmas fehér sisakot kell viselnie Tamásnak, hogy kimehessen a napra. A 15 éves felvidéki fiatal egy ritka betegségben szenved, ami miatt korábban a vonat elé akarta vetni magát - írja a Blikk.

Tamás csecsemőként gyakran sírt fényérzékenysége miatt, majd a bőrén iszonyú elváltozások alakultak ki.

Három éves volt, amikor a budapesti Heim Pál Kórházban az orvosok rájöttek, hogy a fiú egy ritka betegségben, az úgynevezett xeroderma pigmentosumban szenved, ami a bőr ultraviola-sugarakkal szembeni túlérzékenységét jelenti.

Az érintetteknek ezért kerülni kell a napot, a Hold fénye azonban semmilyen problémát nem okoz számukra, így lényegében csak sötétedés után tartózkodhatnak gondtalanul a szabadban.

„Először azt mondták, talán fél éve lehet hátra, de tinédzser koránál tovább biztosan nem fog élni. Az egész betegségét az autizmusa miatt csak tinédzser korban kezdte igazán felfogni.

Amikor megtudta, hogy gyógyíthatatlan, teljesen magába fordult. Sajnos benne van a pakliban, hogy elveszítheti a látását és folyamatosan daganatok alakulnak ki a bőrén, amiket távolítanak el. Évente többször is kés alá kell feküdnie, s volt, hogy egy operáció során hat tumort is eltávolítottak róla”

- mondta a Blikknek Tamás édesanyja, Edina.

A fia első maszkját még síszemüvegbe építették, de ebben alig kapott levegőt és nem is látott ki rajta. A legutóbbit azonban már Floridából rendelték meg 600 ezer forintért, és a rajta lévő speciális üvegnek köszönhetően Tamás ki tud vele menni a napra. A sisakot a NASA kezdte el gyártani a betegeknek és az eszközt évente cserélni kell.

„Tavaly volt egy mély időszakom, nem tudtam feldolgozni a betegségem, ezért vonat elé akartam ugrani, de anyukám segítségével sikerült túllendülnöm rajta. Manapság már sok erőt merítek abból a rengeteg pozitív, bátorító üzenetből, amiket kapok.

Szeretnék egyszer következmény nélkül leégni a napon, a legnagyobb álmom pedig, hogy csak egy átlagos fiatal lehessek a sok közül” - mondta a Blikknek Tamás.

A fiatal most egy speciális kemoterápiás, kísérleti szakaszban levő gyógyszert kap, ettől várják a javulást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Megcsinálták: kiadóvá vált a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő háza
Az Airbnb megvalósította a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő házát. Azok, akiknek sikerül lefoglalniuk, kapnak egy "ifjú felfedező" jelvényt.
Fotó: Airbnb - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

A szálláshelyeket kiadó cég, az Airbnb most húzott egy merészet, és megvalósította a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő házát az Icons program segítségével.

Ha valaki nem emlékezne rá, a 2009-es Disney-Pixar filmben feltűnik egy ikonikus ház, amely léggömbök segítségével repül az égen.

Az Airbnb most megcsinálta a valóságban ezt az építményt az új-mexikói Abiquiu városában. A házat több mint 8000 léggömb – illetve egy hatalmas daru tartja 50 láb magasan.

Brian Chesky, az Airbnb társalapítója és vezérigazgatója május elsején egy Los Angeles-i rendezvényen mutatta be a különleges házat.

Azok, akiknek sikerül lefoglalniuk az ikonikus lebegő házat, kapnak egy „ifjú felfedező” jelvényt. Aki pedig elvégez bizonyos házimunkát a ház körül, további jelvényeket kaphat, akárcsak Russell, az egyik szereplő a filmben.

Nem árt sietni, ha valaki szállást akar foglalni a repülő házban, ugyanis május 15-ig lehet csak jelentkezni erre a különleges élményre.

(via Unilad)

Link másolása
KÖVESS MINKET: