Az orosz titkosszolgálat pénzéből gyilkolhatnak amerikaiakat Afganisztánban
Ennek legújabb példáját szolgáltatta egy helyi üzletember rejtélyes meggazdagodása, amelynek amerikai titkosszolgálati jelentések nyomán a New York Times járt utána.
A 40-es éveiben járó Rahmatulla Azizi kisstílű drogkereskedőként kezdte pályafutását, elvégre hazája máig az ópiumszármazékok egyik legfőbb forrásának számít világszerte. A heroin úgy a táliboknál, mint a hivatalos kabuli kormánykörökben régóta jelentős fizetőeszköz a fegyvervásárlásban, de a virágzó állami korrupcióban is jelentős szerepet játszik. Emberünk azonban – állítják rokonai, ismerősei – egy idő után a legális üzleti világban próbált szerencsét, és támogatáshoz jutott az Egyesült Államok vezette koalíció építési projektjeire szánt pénzből. A feltűnő vagyonosodás útján azonban az elmúlt években indult el miután Oroszországban telepedett le, és amikor rendszeresen hazalátogatott Észak-Afganisztánba, mindig a legújabb luxusautókon érkezett testőrök gyűrűjében, házát pedig négy emeletes villává alakította át.
Az amerikai titkosszolgálatoknak végül sikerült kideríteniük, hogy Azizi éveken át a közvetítő szerepét töltötte be az orosz katonai hírszerzés és a tálib harcosok között, akiket Moszkva pénzel az Afganisztánban állomásozó amerikai katonák ellen. Ő adta át az orosz vérdíjat az elkövetett gyilkosságokért – fejenként 100 ezer dollár volt a tarifa - és vélhetően bőségesen csurrant-cseppent a pénzből neki is.
Miután az amerikai és afgán biztonsági szervek összerakták a pénzmozgások sötét foltjait, egyre közelebb kerültek Azizihoz. Hat hónappal ezelőtt nagyszabású razziákat hajtottak végre Kabulban és az északi Kundut városában, amelyek során több tucat rokonát és üzlettársát tartóztatták le, de maga a közvetítő kicsúszott a kezeik közül. Minden bizonnyal visszaszökött Oroszországba. Ugyanakkor egyik kabuli házában közel fél millió dollárt találtak készpénzben.
Egyelőre nem világos, hogy miként juttatták el a pénzt az egyes harcos csoportokhoz, és milyen szintű volt a koordináció. A hálózat azonban az illetékesek szerint egyre nőtt, és kapcsolatban volt a tálibok magasabb rangú katonai vezetőivel, akikkel egyeztették a kiszemelt célpontokat.
Már évek óta feltételezték washingtoni és kabuli illetékesek, hogy Oroszország titkos akciókat folytat az afganisztáni amerikai misszió aláásására és támogatja a tálibokat. De csak közelmúltban jutottak el arra a következtetésre, hogy egy orosz kémügynökség premizálja azokat, akik megölnek koalíciós katonákat. Ezt a Kreml és a tálibok mindeddig tagadták.
Az amerikaiak szerint a programot az orosz katonai hírszerzés (GRU) „29155. számú egysége” irányítja, amely más országokban is, főleg a Balkánon hajtott végre gyilkosságokat és szabotázsakciókat. Valószínűleg köze volt a 2017. februárjában Montenegróban elvetélt puccskísérlethez is.
Azizi, mint pénzfutár, azért tűnhetett megfelelő választásnak, mert benne volt az amerikai újjáépítési erőfeszítésekben, ugyanakkor drogdíler korából otthonosan mozgott a helyi alvilágban, de annyira nem volt ismert, hogy magára vonja a külvilág figyelmét. Mindez arra utal, hogy az orosz szervek mélyrehatóan tájékozottak az egyre bonyolultabb afganisztáni harci helyzetről, és úgy voltak képesek kihasználni bűnöző és terrorista kapcsolataikat, hogy éveken át nem lehetett akciókat bizonyítani.
E következtetés június végi nyilvánosságra kerülése újabb politikai vihart kavart az amúgy is zaklatott Washingtonban. A fehér házi tisztviselők először azt állították, hogy Donald Trumpot egyáltalán nem tájékoztatták az ügyről, de aztán kiderült, hogy az elnök már február végén írásos titkos szolgálati jelentést kapott, de még az is lehet, hogy már korábban.
Miután demokrata és republikánus képviselők egyaránt számon kérték a kormány tétovázását, azt a választ kapták, hogy a jelentés bizonytalan információkra épít. Holott Azizi szerepét megerősítették azoknak a jelentései, akik részt vettek a razziákban. valamint a gyanúsítottak, a szomszédok és barátok vallomásai. Az ügy aktái várhatóan a jövő héten a Kongresszus elé kerül.
