ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

„Van, hogy nem kapunk levegőt, és fuldoklunk”– valóban mindenkinek arra van ideje, amire akarja?

Az időhöz mindennek és mindenkinek köze van. Hol lassan telik, hol gyorsan, hol sok van belőle, hol meg kevés. A beosztásáért mindenki önmaga felel a körülményei ismeretében.


A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Biztosan neked is megvan az a vicces mondás, hogy mielőtt anya lettem, soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan egyszerű mondattal, mint a “Vedd fel a zoknidat!”, az őrületbe lehet kergetni valakit. Tényleg nem gondoltam. És de… tényleg lehet.

De most nem erről akarok beszélni. Hanem arról, hogy ilyen típusú mondatok az anyasággal kapcsolatosan is vannak. Nem is egy. De én most mégis csak egyről szeretnék értekezni. Egészen pontosan arról, amely hatalmas indulatokat tud kiváltani anyai körökben, komment-cunamit ránt maga után, ha valahol megjelenik vagy valaki kimondja, és hát a mennyiség mellett indulatból sincs kevés ezekben a hozzászólásokban.

Mi ez mondat?

Mindenkinek arra van ideje, amire csak akarja.

Ugye, hogy ismerős? Naná!

És ugye, hogy kinyílik az embernek tőle a bicska a zsebében? Mert mi az, hogy mindenkinek arra van ideje, amire csak akarja? Szülőként? Anyaként? Na nehogy már! Ez egyszerűen nem igaz! Ezt csak olyanok tudják mondani, akiknek legalábbis egy egész hadsereg segít a háztartásban, a gyerek(ek) körül stb. De minimum van takarítónőjük/bejárónőjük, bébiszitterük és a nagyszülők is hadrendben állnak, ha úgy szükséges. És persze az ilyen embereknél úgy szükséges.

Na.

Ha elég régóta olvasod már a blogot, akkor talán már kiérezted az iróniát az előző bekezdésekből. Ezzel csak nem azt akarom mondani, hogy egyetértek a címbeli mondattal?!

Háááát…. Azt kell, hogy mondjam: de, igen, egyetértek. Mert most már látom az igazságtartalmát. Még mielőtt itthagyod a blogot és engem is, hogy na ennek a nőnek is elment az esze, agyára ment a sok gyerek – ami amúgy igaz -, engedd meg, hogy elmondjam, hogyan jutottam odáig, hogy lássam ebben a mondatban, ami ténylegesen benne van. És persze nem azt, amit a nagy hevületben és indulattal sokan, sokszor belemagyaráznak.

Induljunk onnan, hogy pár évvel ezelőtt még én is felháborodtam ezen a mondaton. Pont úgy, ahogy ma is sokan. Nagyon. Mondhatni úgy is, hogy rendesen kiakadtam. És ki is fakadtam. Úgy rendesen. Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek?!

Hogy mindenkinek arra van ideje, amire csak akarja? Komolyan? Na ne tessék már viccelni! Itt az öt gyerek, a háztartás, a mindennapok, a logisztika, A MINDEN. Örülök, ha ez belefér a napomba, nemhogy még másra is gondoljak ezeken kívül. Meghalni sincs időm. Mondogattam. Mondogattam. És közben baromian irigy voltam azokra, akik azt mondták, hogy nekik bizony van. Az hogy lehet? Mert ők gazdagok, pénzesek, celebek meg… meg… meg…

De hogy az tutira nincs úgy, hogy az embernek arra van ideje, amire csak akarja, az hétszentség.

Aztán eltelt pár év. És rájöttem, hogy de, az embernek tényleg arra van ideje, amire akarja. A csak szócskát nem véletlenül hagytam ki belőle. Mert annak van egy olyan kicsit lenézős fílingje. Ha kimondod, biztosan te is érzed. És ez az egész nem erről szól. Hanem arról, hogy

egy szülőnek igenis kell magára időt szánni. Különben honnan tud töltődni, hogy ő is adjon, adhasson?!

De ugorjunk csak vissza egy kicsit az időben! Mert korábban én sem ezt az álláspontot képviseltem.

Sőt, ha pár évvel ezelőtt megkérdeztél volna, hogy rendelkezem-e én-idővel – mert gondolom már rájöttél, hogy erről beszélek – valószínűleg csípőből visszakérdeztem volna, hogy az meg mi? És hogy eszik-e vagy isszák? És mellette még sárgultam is volna rendesen az irigységtől, hogy neked van. Mert biztosan van, hiszen beszélsz róla. Persze valahol mélyen belül értettem az értelmét és én is akartam, hogy legyen, csak mindezeket még magamnak se mertem bevallani. Mert az milyen már? Én-idő? Én? Idő?

És akkor a megteremtéséről még nem is beszéltem…

És most jöjjön a következő nagy vallomás. Sok időmbe tellett, amíg elfogadtam azt a tényt, hogy

az én-idő – amely az anyaság területével ellentétben sok más szituációban megkerülhetetlen fogalommá vált mai rohanó világunkban – a degradáló véleményekkel szemben egyáltalán nem haszontalan időtöltés, hanem sokkal inkább töltekezés, megújulás, felkészülés az előttünk álló feladatokra.

De végül sikerült. Mármint az elfogadás. Akkor viszont még nem tudtam: csak ezután jön majd az igazi kihívás, nevezetesen, hogy ezt a felismerést önmagamon is gyakorolni kell: muszáj időt fordítanom önmagamra is, ha jól akarom csinálni a nekem szánt életfeladatot, ami – tekintetbe véve a gyerekeim számát – elég nagy.

Free-Photos képe a Pixabay -en.

Na, de kezdjük az elején. Hogyan jutottam el odáig édesanyaként, hogy nem gondoltam önmagamra, nem szántam önmagamra időt, ami gyermektelen állapotomban amúgy teljesen természetesnek és normálisnak tűnt? Ha ki akarnék bújni az igazi magyarázat alól, akkor mondhatnám azt, hogy az öt gyerek mellett azért ezt elég egyszerű volt megvalósítanom: minél többen lettek, annál kevesebb idő jutott magamra, néha már-már úgy éreztem, megoldottam az örök élet titkát, hiszen meghalni sincs időm.

De az igazság az, hogy ha csak erre fognám a dolgot, akkor hazudnék.

Az eltévelyedésemben ugyanis igen nagy szerepe volt annak, hogy meg akartam felelni a külvilág elvárásainak. Konkrétan annak az elvárásnak, hogy ha gyereket szül az ember, akkor onnantól kezdve minden pillanatban, minden helyzetben édesanya. És slussz. Nincs más.

Ha úgy vesszük, ez egyrészt teljesen természetes. Hiszen az anyaság egy élethosszig tartó állapot, amelybe csak belépés van, kilépés nincs. Másrészt meg nem az.

Mert az önfeladás egyáltalán nem természetes. Semmilyen körülmények között. Egyszerű belátni: ahhoz, hogy az életünk egy új, megváltozott felállásban továbbra is működőképes legyen, szükségünk van önmagunkra. Talán még jobban, mint korábban.

Ráadásul azért, mert egy új szereppel bővül az életünk, még nem szűnik meg a többi. Na igen – mondhatnád -, más helyzetben lehet, hogy így van, de itt mégiscsak az édesanyaságról van szó. Ami épp olyan szerep, mint a többi. Nehéz ezt elhinni, tudom, de így van. Anyává válni misztikum, de

maga az anyaság nem szentségi állapot, viszont rengeteg energiát emészt fel. Ez az energia pedig belőlünk táplálkozik. Ha van honnan.

Erre szolgál az én-idő. Hogy legyen honnan.

A másik hiba, amit elkövettem az én-idővel kapcsolatban – és ahogy a környezetemet figyelem és látom, sokan vannak hasonló cipőben -, hogy mértéket, időmértéket szabtam neki. Hogy ha nem volt órákban (napban, napokban) mérhető, akkor az már nem is ért semmit. Pedig néha két perc magány a fürdőszobában, miközben valaki lekötötte a szeparációs szorongástól szenvedő matrica-gyerekemet, többet ért az adott pillanatban, mint pár év múlva néhány óra távol a családtól. És ez is én-idő volt. Csepp a tengerben, de az én cseppem. Csak tudatosítani kellett magamban. Ahogy azt is, hogy vannak olyan időszakok, amikor csak ennyire futja. De akkor ezt kell kihasználni, jól használni. És nem panaszkodásra, hogy bezzeg másoknak ennyi meg annyi jut, hanem töltekezésre. Ha két perc, hát két perc. Holnap már három lesz…

Amikor ezt végre megértettem, akkor beláttam, hogy igenis igaz a mondás: mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Csak sokan nem akarjuk, hogy legyen. Elfedjük,

ellátjuk magunkat annyi, de annyi feladattal, amelyektől nem kapunk levegőt és fuldoklunk szó szerint. Mert még mindig él bennünk a vágy a megfelelésre. Mert egy jó szülő, egy jó anya ANYA és nem más. Egy anyának pedig nem kell külön idő. Egy anya mindent meg tud csinálni, mindent ő tud a legjobban megcsinálni. Semmit nem ad ki a kezéből. Mert ezt várják el tőle.

Ezt várják el tőle? Ezt. Na és? Ki várja el? A külvilág? Tényleg ennyit számít?

Pexels képe a Pixabay -en.

Persze, továbbra is lehet azt mondani, hogy nincs időm magamra. De ez valójában azt jelenti, hogy mást fontosabbnak tartok, mint hogy időt szánjak magamra. Vagyis hazudhatok magamnak. Elrejthetem önmagamat önmagam elől a szükségleteimet. És innentől kezdve ez egy ördögi kör és veszélyes játék. És egy lehetőség, hogy másokat leszóljunk. Pedig

csak elég lenne magunkban nézni, hogy biztosan arról van-e szó, mások bántani akarnak-e minket, vagy arról, hogy saját magunkhoz sem vagyunk elég őszinték ebben a kérdésben.

Abban a tekintetben sem, hogy ami idő jut magunkra – akár észrevétlenül is -, azt meg nem tartjuk elég értékesnek. Mert többre és másra vágyunk. És lehet, hogy itt van a kutya elásva. Jó mélyre. Az önmagunkkal való őszinte szembenézéssel együtt.

Ideje lenne kiásni. Azt hiszem. Vagyis inkább mondom.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevélre, vagy csatlakozz a Facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Zsombor először szelte át a Balatont – de a kollégáival megélt csapategység miatt úgy érzi, nem utoljára
Van, aki évekig csak tervezi, hogy egyszer teljesíti a Lidl Balaton-átúszás távját, más pedig fogja magát, és valóban nekivág. Zsombor idén először evezte át a tavat – úgy, hogy külön erre a kihívásra egyetlen edzéssel sem készült.


Sokak bakancslistáján szerepel egy egyszerűnek tűnő mondat: egyszer át kellene úszni a Balatont. Az 5,2 kilométeres táv azonban a vízről nézve már jóval komolyabb vállalásnak látszik, mint a partról. A Balaton-átúszáson ráadásul nemcsak úszva lehet eljutni Révfülöpről Balatonboglárra: aki inkább evezővel vágna neki a tó átszelésének, ugyanúgy rajthoz állhat.

A 25 éves Groska Zsombor idén először indult el az átevezésen. Bár korábban már evezett a Holt-Körösön, a Balaton teljesen új kihívást jelentett számára.

Ennek ellenére nem készült hónapokig tartó edzéstervvel. Az edzőtermet viszont rendszeresen látogatta: amikor az ideje engedte, hetente két-három alkalommal sportolt.

Hogy miért nevezett be mégis? A válasza egyszerű: szeret új dolgokat kipróbálni és feszegetni a saját határait.

@szeretlekmagyarorszag.hu #hirdetes Két éve nem evezett, most mégis nekivágott a Balatonnak. Vajon célba ért Zsombor? És mi volt a legnagyobb élménye?  #megusztam #teamlidl #Balatonatuszas #Lidl ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Egy kihívás, amelynek nem egyedül vágott neki

Zsombor eredetileg Orosházáról származik, jelenleg Budapesten él, és 2. üzletvezető-helyettesként dolgozik a Lidl egyik belvárosi üzletében. Diákéveit is beleszámítva kisebb megszakításokkal már körülbelül hat éve kötődik a céghez.

Munkája jóval többet jelent annál, mint amit egy gyors felsorolás visszaadhat. Részt vesz a műszakok irányításában, az áruk kihelyezésében és az üzlet rendben tartásában, de ahogy ő fogalmaz: valójában egy összetett folyamatot kell átlátnia, amely egyben tartja az egész boltot.

A Balaton partján azonban ezúttal nem üzletvezető-helyettesként, hanem egy új kihívást maga mögött tudó lelkes versenyzőként találkoztunk vele.

Igaz, a kollégáitól itt sem szakadt el teljesen: saját üzletéből egyik munkatársa szintén átevezte a tavat, rajta kívül pedig több Lidl-dolgozó is részt vett az eseményen vagy szurkolt a parton. Egy komoly Lidl-csapat állt össze Balatonbogláron.

Zsombornak sokat jelentett, hogy tudta: vannak körülötte olyanok, akik kíváncsiak arra, sikerül-e teljesítenie a távot. A rajt előtt azt is elárulta, a támogatás némi plusz motivációt adott neki – és persze nem szeretett volna szégyent vallani a kollégái előtt.

Jövőre akár úszva is nekivágna

Zsombort a célban már éremmel a nyakában értük utol. Olyan jól teljesített, hogy a parton sem volt egyszerű lépést tartani vele, ő pedig jelezte: valószínűleg nem ez volt az utolsó alkalom, hogy részt vett az eseményen.

Idén evezve szelte át a Balatont, de már az is megfordult a fejében, hogy egyszer majd úszva próbálja teljesíteni az 5,2 kilométeres távot.

Addig pedig marad neki emlékként egy érem és egy olyan történet, amelyet később is fel lehet idézni – akár egy hosszú műszak után a kollégákkal.

A Lidl egy évtizede névadó szponzorként támogatja a Balaton-átúszást. A rendezvényen évről évre a vállalat több munkatársa is részt vesz, az úszók és evezők mellett pedig kollégáik is ott vannak a parton. Zsombor történetéből pedig az is látszik, hogy egy ilyen program nemcsak az egyéni teljesítményről szólhat: közös élménnyé válhat azokkal is, akikkel a résztvevők a hétköznapokban együtt dolgoznak.

Dolgoznál te is a Lidl csapatában?

Stabil munkahelyet, kiemelkedő fizetést és egy valóban támogató, összetartó közösséget keresel? Lépj be a Lidl csapatába, és találd meg a hozzád illő pozíciót!

Nézd meg  az aktuális állásajánlatokat, és jelentkezz: https://jobs.lidl.hu/


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Meghalt a világ egyik utolsó vastüdős betege: a 78 éves nő azért vesztette életét, mert a nyolcvanéves gépet már nem lehetett megjavítani
Martha Ann Lillard 78 évesen halt meg Oklahomában, miután a gyermekbénulás miatt használt gépe meghibásodott. A nő ötödik születésnapja óta, több mint hetven éven át szorult a készülék támogatására.


78 éves korában meghalt Martha Ann Lillard, az utolsó amerikai járványos gyermekbénulás-túlélő, aki még vastüdőre szorult. Az 1940-es évekből származó gépe sorra meghibásodott, és már nem akadt, aki megjavítsa – írta az Associated Press.

Lillard állapotát a családja szerint a hosszú lefolyású Covid szövődményei súlyosbították, de az állapota azután vált kritikussá, hogy az életét hetven éven át fenntartó készülék megbízhatatlanná vált.

A nő az elmúlt két évben már közel 24 órában a gépben volt, miután kétszer is elkapta a koronavírust.

A technikai problémák állandósultak. Húga, Cindy McVey szerint a gép egyes alkatrészei negyvenes évekbeli Chevrolet autókból származtak, és szinte lehetetlen volt őket pótolni.

„Van egy tartalékmotorunk, de nincs, aki be is szerelje, ha szükség lenne rá” – mondta a testvére.

Egy tavalyi tornádó idején az áramszünet miatt a gép leállt, és Lillard férje szájon át lélegeztette, amíg a segítség megérkezett.

Hiába próbált átállni modernebb lélegeztetőkre, azok nem tudták biztosítani a számára szükséges nyomást.

„Egyik készülék sem tudott 21 psi-re felmenni, amire a légzésemhez szükségem volt. Szóval egyszerűen nem voltak hatékonyak” – nyilatkozta korábban.

A kislányt ötödik születésnapján, 1953-ban diagnosztizálták gyermekbénulással. Egy interjúban idézte fel a betegség kezdetét:

„Felébredtem, sütött a nap, fel akartam ülni, és a nyakam borzasztóan fájt. Nem tudtam felemelni a fejem a párnáról.”

Négy nappal később elvesztette az eszméletét. A kimerültség miatt azonban másképp élte meg a gépbe kerülést, mint sok más gyerek. „A gyerekeket általában nem szerették, ha beteszik őket, tiltakoztak, de én nem.”

„Amikor beletettek, fáradt voltam. Mindig csodálatos érzés volt bemenni oda.”

Évtizedeken át viszonylag önálló életet élt, csak éjszakánként használta a gépet, ellátta magát, festett, verseket írt és bal kézre komponált zongoradarabokat. Idén februárban ment feleségül Baha Salhhoz, akivel több mint húsz éve ismerték egymást online.

Két éve halt meg Paul Alexander, a „vastüdős ember”, aki szintén több mint hetven évet élt egy ilyen készülékben. Az ő élete – jogi diplomával, ügyvédi praxissal és egy megírt memoárral – azt mutatta, hogy a gyermekbénulás utáni élet is lehet teljes, de halála előrevetítette, mennyire kiszolgáltatottak a még élő páciensek az elavuló technológiának. Alexander is azért ragaszkodott a történelmi készülékhez, mert az jobban működött számára, de már évekkel ezelőtt komoly nehézségekbe ütközött a vastüdő javítása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Juhász Péter: Orbán titkos hátsó bejárata, Tiborcz építkezései, Mészáros Lőrinc villái is szerepeltek az oligarchatúránkon
Juhász Péter egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy részt vett egy budapesti „oligarchatúrán”. A sétát a Cápák közöttből ismert Tóth Ildikó vezette, aki korábban a NER-luxusról szóló anyagokat gyűjtött Hadházy Ákosnak.


Juhász Péter egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy részt vett egy Tóth Ildikó által szervezett „oligarchatúrán”. Azt írta: „Amikor meghallottam, hogy Tóth Ildikó oligarchatúrákat szervez, azonnal felvettem vele a kapcsolatot. Ha valaki kíváncsi egy ilyen túrára, hát én vagyok az!”

A bejegyzés szerint a túra egyelőre Budapesten zajlott. „Egyelőre csak Budapesten belül jártunk végig néhány emblematikus helyszínt, miközben Ildikó elmesélte a legfontosabb tudnivalókat.”

Juhász szerint „Orbán titkos hátsó bejárata, Tiborcz építkezései, Matolcsy Ádám és Mészáros Lőrinc villái, valamint Rogán Cili válási ajándéka is szerepelt az útvonalunkon.”

A túrát vezető Tóth Ildikó, a Cápák között című műsorból ismert üzletasszony korábban több interjúban beszélt arról, hogy ő informálta Hadházy Ákos független képviselőt, amikor az a NER-hez köthető feleségek luxuskiadásait mutatta be. Tóth szerint a kézzelfogható rongyrázás bemutatása sokkal nagyobb hatást gyakorol a közvéleményre, mint a bonyolultabb korrupciós ügyek. Egy alkalommal úgy fogalmazott, a NER-elit rongyrázása európai mércével is példátlan költekezés.

Tóth Ildikó arról is beszámolt, hogy miután Rogán Cecília házát fotózta, autós követésbe keveredett.

A posztban említett helyszínek mindegyike kötődik a sajtóban korábban már tárgyalt ügyekhez.

Az „Orbán titkos hátsó bejárata” kifejezés a Karmelita kolostorra utal, amelynek hátsó megközelítési útvonalai ellenzéki akciók és sajtóbeszámolók visszatérő témái voltak.

A „Tiborcz építkezései” a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a cégcsoportjához, a BDPST Grouphoz köthető, nagy figyelmet kapó fővárosi ingatlanfejlesztéseket jelölik.

Matolcsy Ádám és Mészáros Lőrinc neve az elmúlt években számos, nagy értékű budai és Budapest környéki luxusingatlan kapcsán merült fel oknyomozó cikkekben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Eltűnt a közmédiáról, de egy másik adó mentette meg a magyarok egyik legfontosabb „műsorát”
Hétfőtől a Klubrádió sugározza a déli harangszót a 12 órási hírek előtt. A lépésre azért volt szükség, mert a hagyomány a közmédia hírszolgáltatásának leállása miatt eltűnt a Kossuth Rádióból.


Hétfőtől a Klubrádión hallható a déli harangszó, miután a közmédia hírszolgáltatásának múlt heti szünetelése miatt a Kossuth Rádióban napok óta nem szólalt meg a hagyományos műsorelem. A harangszó a 12 órási hírek előtt kap helyet a rádió műsorában.

A rádió vezetése belső e-mailben értesítette a munkatársakat a döntésről, amellyel jelezni kívánják, hogy mostantól ők látják el a közszolgálati feladatot.

A váltásra azért volt szükség, mert a déli harangszó eltűnt a Kossuth Rádió frekvenciájáról, ahol a hírszolgáltatás leállítása óta a Bartók Rádió műsora hallható. Bár a hírek szombat óta részlegesen visszatértek, a harangszót nem állították vissza, aminek elmaradását több hallgató is hiányolta.

A közmédia a leállást átmeneti működési döntésként kommunikálta, amely után a megszokott műsorelemek helyreállítása fokozatosan történhet meg.

Múlt kedden az MTVA bejelentette a közmédia hírszolgáltatásának átmeneti szünetelését. Az M1 elsötétült, a Kossuth Rádió helyén pedig a Bartók Rádió műsora kezdett szólni. A hírszolgáltatást szombaton részlegesen újraindították, de a déli harangszó továbbra sem hallható az állami rádióban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk