ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

„Van, hogy nem kapunk levegőt, és fuldoklunk”– valóban mindenkinek arra van ideje, amire akarja?

Az időhöz mindennek és mindenkinek köze van. Hol lassan telik, hol gyorsan, hol sok van belőle, hol meg kevés. A beosztásáért mindenki önmaga felel a körülményei ismeretében.


A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Biztosan neked is megvan az a vicces mondás, hogy mielőtt anya lettem, soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan egyszerű mondattal, mint a “Vedd fel a zoknidat!”, az őrületbe lehet kergetni valakit. Tényleg nem gondoltam. És de… tényleg lehet.

De most nem erről akarok beszélni. Hanem arról, hogy ilyen típusú mondatok az anyasággal kapcsolatosan is vannak. Nem is egy. De én most mégis csak egyről szeretnék értekezni. Egészen pontosan arról, amely hatalmas indulatokat tud kiváltani anyai körökben, komment-cunamit ránt maga után, ha valahol megjelenik vagy valaki kimondja, és hát a mennyiség mellett indulatból sincs kevés ezekben a hozzászólásokban.

Mi ez mondat?

Mindenkinek arra van ideje, amire csak akarja.

Ugye, hogy ismerős? Naná!

És ugye, hogy kinyílik az embernek tőle a bicska a zsebében? Mert mi az, hogy mindenkinek arra van ideje, amire csak akarja? Szülőként? Anyaként? Na nehogy már! Ez egyszerűen nem igaz! Ezt csak olyanok tudják mondani, akiknek legalábbis egy egész hadsereg segít a háztartásban, a gyerek(ek) körül stb. De minimum van takarítónőjük/bejárónőjük, bébiszitterük és a nagyszülők is hadrendben állnak, ha úgy szükséges. És persze az ilyen embereknél úgy szükséges.

Na.

Ha elég régóta olvasod már a blogot, akkor talán már kiérezted az iróniát az előző bekezdésekből. Ezzel csak nem azt akarom mondani, hogy egyetértek a címbeli mondattal?!

Háááát…. Azt kell, hogy mondjam: de, igen, egyetértek. Mert most már látom az igazságtartalmát. Még mielőtt itthagyod a blogot és engem is, hogy na ennek a nőnek is elment az esze, agyára ment a sok gyerek – ami amúgy igaz -, engedd meg, hogy elmondjam, hogyan jutottam odáig, hogy lássam ebben a mondatban, ami ténylegesen benne van. És persze nem azt, amit a nagy hevületben és indulattal sokan, sokszor belemagyaráznak.

Induljunk onnan, hogy pár évvel ezelőtt még én is felháborodtam ezen a mondaton. Pont úgy, ahogy ma is sokan. Nagyon. Mondhatni úgy is, hogy rendesen kiakadtam. És ki is fakadtam. Úgy rendesen. Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek?!

Hogy mindenkinek arra van ideje, amire csak akarja? Komolyan? Na ne tessék már viccelni! Itt az öt gyerek, a háztartás, a mindennapok, a logisztika, A MINDEN. Örülök, ha ez belefér a napomba, nemhogy még másra is gondoljak ezeken kívül. Meghalni sincs időm. Mondogattam. Mondogattam. És közben baromian irigy voltam azokra, akik azt mondták, hogy nekik bizony van. Az hogy lehet? Mert ők gazdagok, pénzesek, celebek meg… meg… meg…

De hogy az tutira nincs úgy, hogy az embernek arra van ideje, amire csak akarja, az hétszentség.

Aztán eltelt pár év. És rájöttem, hogy de, az embernek tényleg arra van ideje, amire akarja. A csak szócskát nem véletlenül hagytam ki belőle. Mert annak van egy olyan kicsit lenézős fílingje. Ha kimondod, biztosan te is érzed. És ez az egész nem erről szól. Hanem arról, hogy

egy szülőnek igenis kell magára időt szánni. Különben honnan tud töltődni, hogy ő is adjon, adhasson?!

De ugorjunk csak vissza egy kicsit az időben! Mert korábban én sem ezt az álláspontot képviseltem.

Sőt, ha pár évvel ezelőtt megkérdeztél volna, hogy rendelkezem-e én-idővel – mert gondolom már rájöttél, hogy erről beszélek – valószínűleg csípőből visszakérdeztem volna, hogy az meg mi? És hogy eszik-e vagy isszák? És mellette még sárgultam is volna rendesen az irigységtől, hogy neked van. Mert biztosan van, hiszen beszélsz róla. Persze valahol mélyen belül értettem az értelmét és én is akartam, hogy legyen, csak mindezeket még magamnak se mertem bevallani. Mert az milyen már? Én-idő? Én? Idő?

És akkor a megteremtéséről még nem is beszéltem…

És most jöjjön a következő nagy vallomás. Sok időmbe tellett, amíg elfogadtam azt a tényt, hogy

az én-idő – amely az anyaság területével ellentétben sok más szituációban megkerülhetetlen fogalommá vált mai rohanó világunkban – a degradáló véleményekkel szemben egyáltalán nem haszontalan időtöltés, hanem sokkal inkább töltekezés, megújulás, felkészülés az előttünk álló feladatokra.

De végül sikerült. Mármint az elfogadás. Akkor viszont még nem tudtam: csak ezután jön majd az igazi kihívás, nevezetesen, hogy ezt a felismerést önmagamon is gyakorolni kell: muszáj időt fordítanom önmagamra is, ha jól akarom csinálni a nekem szánt életfeladatot, ami – tekintetbe véve a gyerekeim számát – elég nagy.

Free-Photos képe a Pixabay -en.

Na, de kezdjük az elején. Hogyan jutottam el odáig édesanyaként, hogy nem gondoltam önmagamra, nem szántam önmagamra időt, ami gyermektelen állapotomban amúgy teljesen természetesnek és normálisnak tűnt? Ha ki akarnék bújni az igazi magyarázat alól, akkor mondhatnám azt, hogy az öt gyerek mellett azért ezt elég egyszerű volt megvalósítanom: minél többen lettek, annál kevesebb idő jutott magamra, néha már-már úgy éreztem, megoldottam az örök élet titkát, hiszen meghalni sincs időm.

De az igazság az, hogy ha csak erre fognám a dolgot, akkor hazudnék.

Az eltévelyedésemben ugyanis igen nagy szerepe volt annak, hogy meg akartam felelni a külvilág elvárásainak. Konkrétan annak az elvárásnak, hogy ha gyereket szül az ember, akkor onnantól kezdve minden pillanatban, minden helyzetben édesanya. És slussz. Nincs más.

Ha úgy vesszük, ez egyrészt teljesen természetes. Hiszen az anyaság egy élethosszig tartó állapot, amelybe csak belépés van, kilépés nincs. Másrészt meg nem az.

Mert az önfeladás egyáltalán nem természetes. Semmilyen körülmények között. Egyszerű belátni: ahhoz, hogy az életünk egy új, megváltozott felállásban továbbra is működőképes legyen, szükségünk van önmagunkra. Talán még jobban, mint korábban.

Ráadásul azért, mert egy új szereppel bővül az életünk, még nem szűnik meg a többi. Na igen – mondhatnád -, más helyzetben lehet, hogy így van, de itt mégiscsak az édesanyaságról van szó. Ami épp olyan szerep, mint a többi. Nehéz ezt elhinni, tudom, de így van. Anyává válni misztikum, de

maga az anyaság nem szentségi állapot, viszont rengeteg energiát emészt fel. Ez az energia pedig belőlünk táplálkozik. Ha van honnan.

Erre szolgál az én-idő. Hogy legyen honnan.

A másik hiba, amit elkövettem az én-idővel kapcsolatban – és ahogy a környezetemet figyelem és látom, sokan vannak hasonló cipőben -, hogy mértéket, időmértéket szabtam neki. Hogy ha nem volt órákban (napban, napokban) mérhető, akkor az már nem is ért semmit. Pedig néha két perc magány a fürdőszobában, miközben valaki lekötötte a szeparációs szorongástól szenvedő matrica-gyerekemet, többet ért az adott pillanatban, mint pár év múlva néhány óra távol a családtól. És ez is én-idő volt. Csepp a tengerben, de az én cseppem. Csak tudatosítani kellett magamban. Ahogy azt is, hogy vannak olyan időszakok, amikor csak ennyire futja. De akkor ezt kell kihasználni, jól használni. És nem panaszkodásra, hogy bezzeg másoknak ennyi meg annyi jut, hanem töltekezésre. Ha két perc, hát két perc. Holnap már három lesz…

Amikor ezt végre megértettem, akkor beláttam, hogy igenis igaz a mondás: mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Csak sokan nem akarjuk, hogy legyen. Elfedjük,

ellátjuk magunkat annyi, de annyi feladattal, amelyektől nem kapunk levegőt és fuldoklunk szó szerint. Mert még mindig él bennünk a vágy a megfelelésre. Mert egy jó szülő, egy jó anya ANYA és nem más. Egy anyának pedig nem kell külön idő. Egy anya mindent meg tud csinálni, mindent ő tud a legjobban megcsinálni. Semmit nem ad ki a kezéből. Mert ezt várják el tőle.

Ezt várják el tőle? Ezt. Na és? Ki várja el? A külvilág? Tényleg ennyit számít?

Pexels képe a Pixabay -en.

Persze, továbbra is lehet azt mondani, hogy nincs időm magamra. De ez valójában azt jelenti, hogy mást fontosabbnak tartok, mint hogy időt szánjak magamra. Vagyis hazudhatok magamnak. Elrejthetem önmagamat önmagam elől a szükségleteimet. És innentől kezdve ez egy ördögi kör és veszélyes játék. És egy lehetőség, hogy másokat leszóljunk. Pedig

csak elég lenne magunkban nézni, hogy biztosan arról van-e szó, mások bántani akarnak-e minket, vagy arról, hogy saját magunkhoz sem vagyunk elég őszinték ebben a kérdésben.

Abban a tekintetben sem, hogy ami idő jut magunkra – akár észrevétlenül is -, azt meg nem tartjuk elég értékesnek. Mert többre és másra vágyunk. És lehet, hogy itt van a kutya elásva. Jó mélyre. Az önmagunkkal való őszinte szembenézéssel együtt.

Ideje lenne kiásni. Azt hiszem. Vagyis inkább mondom.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevélre, vagy csatlakozz a Facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hány éves korukban bírják legtovább a férfiak az ágyban
Friss kutatásban vizsgálták meg, hány percig tartanak az együttlétek különböző korosztályokban.


Nem titok, hogy a férfiaknál nagyban függ az életkortól az, hogy mennyi ideig tart nekik eljutni az orgazmusig. A szexjátékok eladásával foglalkozó Lovehoney most kiderítette, hogy különböző korosztályokban meddig bírják a férfiak az ágyban – számolt be róla a Metro.

2025-ben készített felmérésük szerint – amelyben az előjátékot nem vették bele a számításba –

a 18–24 éveseknél átlagosan 16,14 percig tartanak az együttlétek.

Az ebben a korosztályban megkérdezettek 5 százaléka azt mondta, 1-2 percig tart csak ki, de szintén 5 százalék vallotta azt, hogy minden aktusnál akár több mint egy órán keresztül is bírja.

A 25–34 éves férfiaknál az átlag 18,29 perc. Itt 21 százalék 11–15 perces átlagos időt mondott, 15% pedig 21–30 perc alatt jut el az orgazmusig.

„A kutatások azt mutatják, hogy az aktusok hossza a húszas évek végén–harmincas évek elején tetőzik, és ahogy a férfiak idősebbek lesznek, ez fokozatosan rövidül”

– mondja Sarah Mulindwa, a Lovehoney szakértője.

A 35-44 éveseknél enyhe csökkenés látszik: az átlag alig több mint egy perccel rövidül az előző évtizedhez képest. Erre a szakértő szerint az a magyarázat, hogy ebben a korban a férfiak már tapasztaltabbak, jobban kommunikálnak, ez pedig gördülékenyebbé teszi a szexet. A hátráltató tényező a stressz vagy a rendelkezésre álló idő rövidsége lehet, ezért érdemes az együttléteket akkorra időzíteni, amikor a legtöbb energia jut rá.

A 45–54 éves korosztályban nagyobb a visszaesés: az átlag 14,15 perc.

A megkérdezettek 25 százaléka 6–10 perc alatt ér a csúcsra, 18 százalék pedig 11–15 perc között jut el az orgazmusig. A szakértő elmondása szerint ennek legfőbb oka, hogy az ötvenes évekre a merevedés kevésbé kiszámíthatóvá válhat.

Az 55–64 éves férfiaknál már csak 11,3 perc az átlagos idő. Hatvan év felett már az egészségi állapot és a rendszeresen szedett gyógyszerek hatása is közrejátszhat abban, hogy nehezebb elérni az izgalmi állapotot, majd az orgazmust.

A 65 év felettiek már csupán átlagosan 8,15 percig bírják az ágyban.

A leggyakoribb tartomány a 6–10 perc (28%), a megkérdezettek 26 százaléka alig 3–5 percet mondott, 1 százalék viszont azt állította, hogy egy óránál tovább is tart eljutni a csúcsra.

A Lovehoney szakértője felhívta a figyelmet, hogy mindegyik életkorban a kommunkáció, a technika és az élvezet a legfontosabb, nem az, hogy mennyi ideig tart az együttlét.

Egy 2024-es felmérés szerint egyébként a heteroszexuális férfiak 95%-a azt mondja, hogy mindig vagy általában eljut az orgazmusig, míg a nőknél ez az arány 65%. A férfiaknál több tényező befolyásolja az orgazmusig tartó időt: számít, mennyi alkoholt iszik valaki, mikor szexelt legutóbb, és az életkor is.

„Összességében az adatok azt mutatják, hogy a nagyjából 10–15 perces szeretkezések a leggyakoribbak minden életkorban, a nagyon hosszú együttlétek pedig ritkák. De a legfontosabb tényezők a hozzáállás, a technika és a kommunikáció”

– hangsúlyozza a szakértő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tényleg nem viszik el kukát október 1-től, ha papír, vagy műanyag van benne? Mutatjuk az új szabály részleteit
Több ponton is fontos változások jönnek: nem mindegy, hogy hova dobjuk a papírt és a műanyagot, 2026 januárjától pedig a túlcsordult kukáért külön díjat kell fizetni.


Október 1-jétől módosul a kommunális hulladék gyűjtésének szabálya. A MOHU az általános szerződési feltételeiben rögzítette: „A Vegyes Gyűjtőedénybe papír-, üveg-, műanyag-, és fémhulladék nem helyezhető el kivéve, ha az

(a) folyadékot és Biológiailag Lebomló Hulladékot tartalmaz; vagy

(b) Vegyes Hulladékkal vagy más Hulladékkal összetapadt vagy összeragadt.”

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tiszta csomagolási karton, az újságpapír vagy a műanyag zacskó nem mehet a vegyes kukába.

De például a felvágottak csomagolópapírját vagy a tömlős sajt műanyag héját nem kell elmosni attól tartva, majd nem viszik el a kukát. És a tejfölös doboz miatt sem marad a ház előtt a teli kuka, ugyanis az ezekben lévő ételmaradék biológiailag lebomló hulladéknak számít.

A változás az „ÁSZF Közszolgáltatási résztevékenység (hatályos 2025.10.01-től)” pontban szerepel, és 2025. október 1-jétől lép életbe.

Emellett pedig vannak olyan változások, amelyek jóval súlyosabban érintik a lakosságot.

2026 januárjától ugyanis a túlcsordult kukák többlettartalmáért külön díjat kell fizetni,

és a háztartási mennyiségű sitt hulladékudvari lerakása fizetős lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kipróbáltam a latex vákuumágyat és a korbácsolást – Az ország legnagyobb fetish rendezvényén jártam (+18)
Sosem éreztem magam nagyobb biztonságban, mint a Freedom Fetish 800 fős, felszabadítóan szexpozitív partiján. Íme a perverziót nem csak nyomokban tartalmazó, edukatív beszámolóm – fotógalériával.


Rendkívül izgatottan készültem hazánk leggrandiózusabb fetish bulijába a Freedom Fetish szervezésében, amelyet nem a szokásos klubjukban tartottak – mivel ezen négyszer annyian vettek részt, mint amennyit a törzshely elbír –, hanem ezúttal egy Pest külterületén található rendezvényhelyszínen. Már előre elolvastam a részletes, öltözködésre és kulturált viselkedésre kiterjedő szabályzatot, illetve a programlistát, úgyhogy nem ért váratlanul, amikor a bejáratnál leragasztották a mobilom kameráját egy matricával, valamint egy szívélyes transzvesztita ellenőrizte (sőt, meg is dicsérte) a dresscode-omat. Utcai ruhában tilos a belépés, úgyhogy aki nem kocsival érkezett, nem feltétlenül találta komfortosnak, hogy az utcán például szegecses testhámban és platformtalpú, lakk combcsizmában flangáljon – ezért az alsó szinten található öltözőt sokan igénybe is vették.

Alapvetően magas az ingerküszöböm, de belépve a rendezvényre elfelejtettem pislogni egy ideig, és a pupillám akkora lett, mint az a részletesen megmunkált szájpecek, amelyet az egyik bőrdíszműves kínált a vásártéren. Már a ruhatárosokon sem volt túl sok ruha, de a közönség nagy része csupán egy-egy falatnyi kiegészítőt viselt, például bimbótapaszt, rafinált tangát vagy bőrszíjakat. Ami pedig más eseményeken a welcome drink szerepét tölti be, az itt egy dupla élőtál volt, azaz többféle bonbon és macaron meztelenül fekvő emberekre felszolgálva, komoly gasztronómiai igényességgel.

– Tiéd itt a legszebb farok! – nevettem fel hangosan, miután megláttam egy tetőtől-talpig rókajelmezes férfit, akinek realisztikusan mozgott hátul a méteres rókafarka. Mint kiderült, applikációval vezérelte a farok mozgását.

Akadt Borat-tangás férfi is békatalpakkal, ugyanakkor frakkot viselő úriember is, sőt, péniszketrecet, valamint heresúlyt vagy análdugót viselő fazonok is felbukkantak.

De a személyes kedvencem hatalmas ördögpatát, szőrős lábvédőt, mellkas-hámot és busómaszk-szerű álarcot viselt. Egy gazellavékony, szép lány áttetsző fűzőt viselt, és láttam egy vagány, idős hölgyet is nevetni egy sarokban ülve (végre valaki, aki nem az SZTK-ban ücsörög panaszkodva, éljenek az ilyen nyugdíjasok!). Minden látogató végtelenül békés, kedves és udvarias volt, mintha egy szupermarketben sétálgatnánk a polcok közt. Fontos tudni, hogy a fetish partikon a szokásosnál szigorúbban veszik, hogy minden közeledéshez szóbeli jóváhagyást kell kérni és kapni.

Kifejezetten érdekes látnivalónak bizonyult a felnőtt játszótér, ahol kipróbálható szexbútorok voltak kihelyezve szép számban, például ketrecek, paskolók, András-keresztek és tantra-fotelek. Izgalmasnak tűnt továbbá a bondage helyiség is, ahol egymást kötözgethették az emberek kényükre-kedvükre, akár profi segítséggel.

Erre a tematikára egyébként felfűztek egy önkötöző performance-t is, amelyben egy mosolygós hölgy hajóinasokat megszégyenítő módon függesztette fel magát japán shibari kötelekkel.

További előadások is követték egymást BDSM, erotikus légtornászat és korbácsolás fókusszal a színpadon.

Kíváncsivá tett a kihelyezett „touch box”, amelybe beleállhattál inkognitóban, vagy bele is nyúlhattál a szűk, semmit nem láttató lyukakon keresztül. Itt is élt a szabály, miszerint ha valaki bent eltakarja magát egy testrészén, azt kerüld el. Az egyik legfurcsább programnak az állatsimogatót találtam, amely gyakorlatilag egy állatjelmezes embersimogató: egy boci-maskarás hölgy láhatóan élvezte, hogy fedetlen kebleit cirógatják az arra járó fetisiszták. A tánctéren pedig végig kiváló hangulat uralkodott a profi DJ-knek és az UV-fénytől látványos neonfüggönyöknek köszönhetően.

A személyzet folyamatosan rendelkezésre állt, ha kérdésed vagy problémád akadt volna, de mindenhol ki is volt függesztve a házirend, például hogy nem érhetsz hozzá másokhoz engedély nélkül. Tanúsítom, hogy valóban senki nem zaklatott, szólt be vagy tapogatott az este folyamán – nem úgy, mint sajnos egyéb divatos szórakozóhelyeken –, mindössze egyetlen tisztelettudóan feltett kérdést kaptam egy karika-nyakörves férfitól: „te sub vagy, vagy dom?”

Az egyik ott dolgozó, Ádám nevű srác elmesélte nekem, hogy az évek alatt mindössze párszor kellett kikísérnie valakit hasonló rendezvényről, például tiltott fotózás vagy félreértés miatt.

Dicsérendő, hogy volt HIV- és szifilisz-gyorsszűrés a helyszínen, valamint a kizárólag pároknak fenntartott szex-szeparé elé egy kosár óvszer volt kihelyezve. De az egyedül érkezők számára is akadt lehetőség huncutkodni a dark roomban, ahol nevéhez híven tényleg nagyon sötét volt.

És hogy mi a különbség egy swingerbuli és egy fetish parti között? Erre az egyik főszervező, Molli válaszolt nekem:

„Míg a swinger klubba a direkt szexért mennek az emberek, a fetish bulikban a szabad partizás a cél, és a szex csak egy lehetőség. Mi szexpozitív partinak hívjuk ezt: a szexualitás megjelenése teljesen elfogadott, itt is van, aki szexel, van, aki más erotikus játékot játszik, de legtöbben csak azért jönnek hozzánk, hogy táncoljanak, ismerkedjenek, beszélgessenek egy izgalmas, nyitott és elfogadó közösségben.

Olyan ez, mint a nachos a moziban. Moziba elsősorban a filmélményért mennek az emberek, és az, hogy lehet nachost is venni, az csak egy lehetőség, és így is a legtöbben simán a popcornt (a mi esetünkben a szabadon bulizást) választják, és köszönik, nem kérnek mást, hiába a lehetőség.”

Ami a saját élményeimet illeti, elsőként az álló vákuumágyat próbáltam ki, amelyhez két kifeszített latexponyva közé kellett bemásznom – cipő és hegyes kiegészítők nélkül –, és megfognom belül kétoldalt az oszlopokat. Egy kis köralakú nyíláson bújtattam ki a fejem, hogy kapjak levegőt. A segítő kollegina rendkívül empatikusan érdeklődött a hogylétem felől, és hogy indíthatja-e a vákuumozást, valamint jelezte, hogy bármikor leállíthatja, és kiszállhatok. Aláírtam egy nyilatkozatot is arról, hogy a hivatalos fotós lefotózhat ebben egy belső használatra készülő galériához.

Amikor rácuppant a testemre elöl-hátul a latex, de úgy, hogy a kisujjam végét se tudtam volna megmozdítani benne, egyszerre volt kiszolgáltatott és felszabadító: a kontrollvesztésnek ezt a fajtáját még nem éltem át, de kifejezetten extatikus volt, ahogyan a kiengedés is, ahogy hirtelen visszakaptam a testem.

Ám itt nem értek véget a kalandjaim aznapra: a saját dark zenei szubkultúrámból már ismertem pár arcot a közönség soraiban, és az egyikőjük – immár kétgyerekes édesanya – elárulta, hogy azért jött ide, hogy megkorbácsolják a fenekét. Én pedig „miért ne” alapon fogtam magam, és neki is láttam az elnáspángolásnak, hiszen egy jó úttörő ott segít, ahol tud. A háttérben szóló elektronikus zene ritmusára korbácsolás meglepően szórakoztatott, közben néha megkérdeztem, hogy ilyenre gondolt-e, illetve gyengébben vagy erősebben szeretné.

Miután végeztem a bravúrral, rájöttem, hogy vannak itt igazi feketeövesek is: egy ötvenes éveikben járó pár hölgytagja olyan intenzíven fenekelte el a párját, ráadásul egy büntetőbíró szigorával az arcán, egy pillanatra sem esve ki a szerepből, hogy már nekem fájt a látvány.

„Általában a vendégeink fele a párjával vesz részt egy ilyen buliban – foglalta össze Molli a statisztikákat –, most a legutóbbi Freedom Fetish után kiküldött kérdőívünk alapján ez 52% volt, 20% jött egyedül, a többiek pedig barátokkal. A közösség összetételéről elmondható, hogy nagyon vegyes, 18-tól a 60-asokig minden korosztály képviselteti magát, ezen belül legnagyobb számban a 30-asok vannak, alatta és felette pedig nagyjából egyenlően oszlanak el az emberek.

A nemi arányokat tekintve szinte fele-fele a fiú és lány megoszlás, épp csak egy kicsit billen a mérleg a fiúk javára, de szép számban vannak a magukat be nem soroló, queer emberek is. A szexuális irányultsági skáláknak is minden tagja jelen van, sőt, az aszexuális vendégeink körében is kifejezetten kedveltek a fetish események.

Mindig vannak külföldi vendégeink is, a Freedom Fetish 2019-es indulása óta elég jó hírrel van benne az európai kinky köztudatban, sokan kifejezetten emiatt az esemény miatt látogatnak el Magyarországra.”

Egyszóval hiába szólt minden az erotikáról, kicsit sem éreztem magam kellemetlenül vagy feszélyezve ezen a bulin, ami a szervezésnek, valamint az intelligensen viselkedő közönségnek egyaránt köszönhető. Technikailag senkihez nem értem hozzá, és más sem ért hozzám, mégis rengeteg ingerrel és önreflexióval gazdagodtam. A Freedom Fetish tehát egy olyan partisorozat, ahol bárki szabadon, korlátok nélkül jól érezheti magát, méghozzá ítélkezés és zavaró tényezők nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hogy mennyiért ebédelhetnek a debreceni BMW-gyár dolgozói
A konyha nyitott, a pultnál lehet sorban állni, és nem kötelező helyben enni: saját étel is hozható, melegítéshez több mikró és hűtő áll a dolgozók rendelkezésére.


A Vezess.hu is ott volt a debreceni BMW-gyár megnyitóján, és útközben benézett az üzemi étkezdébe is. Megnézték, milyen fogások közül választhatnak a dolgozók, és mennyit kell fizetni értük. Fotót is közöltek, melyről kiderül, hogy több ételnél két ár látható: a látogatóknak szóló normál és a dolgozói kedvezményes.

A kiemelt fogások és áraik:

  • Budapest sertésszelet petrezselymes burgonyával: 3 450 / 1 545 forint;
  • Rántott gomba rizzsel, tartárral: 2 915 / 1 010 forint;
  • Cigánypecsenye tepsis sültburgonyával: 3 450 / 1 545 forint.

A lap megjegyzi, hogy a

normál ár nem olcsó, dolgozói kedvezménnyel viszont már az.

A konyha nyitott, az alkalmazottak és a vendégek a kiszolgálópultnál állhatnak sorba.

Nem kötelező itt ebédelni: aki szeretne, hozhat otthonról ételt. Ehhez több mikrohullámú sütő és több hűtő is rendelkezésre áll, ezeket a dolgozók szabadon használhatják.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: