ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Már 10 éve velünk van az OTP Mobil

Az idén megújult Simple alkalmazás további funkciókkal bővül, így a jövőben még több mindent intézhetünk a mobiltelefonunk segítségével.


Az OTP Mobil története éppen 10 évvel ezelőtt, a tervezéskor még Smile projektnéven futó, mára Simple néven ismert mobilfizetési applikáció előkészítésével indult. Az azóta eltelt évek alatta Simple megoldások folyamatosan bővültek és az elektronikus fizetési megoldásokat kínáló SimplePay, valamint a fizikai kártyaelfogadási lehetőségeket biztosító SimpleBusiness-nek köszönhetően, már fizetési ökoszisztémaként teszi egyszerűbbé többmillió hazai ügyfél és számos vállalat pénzügyeit.

„Az OTP Csoport digitális törekvései áthatották az elmúlt évtizedeket, elég csak a kontroll sms-ek fejlesztésére, az ATM hálózat kiterjesztésére vagy éppen az Apple Pay magyarországi bevezetésére gondolni. Kiemelt célunk volt a hatékony, egyszerű és ügyfélközpontú fejlesztések leszállítása. Az OTP Mobilnak, mint a Csoport első startupjának jelentős szerepe volt a digitalizációs törekvéseink támogatásában. Ezzel a működési formával képes volt olyan hiánypótló megoldásokat fejleszteni és széles körben elérhetővé tenni, amelyek hozzájárultak a magyar pénzügyi innovációk és azokon keresztül a pénzügyi kultúra fejlesztéséhez” – mondta Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

A Simple életében 2022 rekordév volt. A fiókregisztrációk száma 490 000-el bővült, az InApp tranzakciók száma pedig meghaladta a 31 milliót, ami 48 százalékkal haladja meg a 2021-es eredményeket.

Az applikáción keresztüli forgalom a 2018-as 4 milliárd forint több mint tízszeresére duzzadt, elérte a 41,4 milliárd forintot.

A bővülés idén is folytatódott, 2023 első negyedévében az InApp tranzakciók száma 28, az NFC tranzakcióké 42 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának (2022 Q1) adatait. Az InApp vásárlásokon belül a parkolójegyek 37, a közlekedési mobiljegyek 59 százalékkal nőttek az előző évhez képest. Az NFC vásárlások volumene közel 10 milliárd forinttal nőtt ugyanezen időtávon, ami 50 százalékos növekedést mutat. Az InApp vásárlások volumene közel 20 százalékkal nőtt, ezáltal 14 milliárdos forgalmat bonyolítottak a Simple app natív szolgáltatásai 2023 első negyedévében. Az év első öt hónapjában pedig már több mint 240 000 fiókregisztráció történt.

Újabb folyamatok és fejlesztések

„Kényelmes és biztonságos megoldásainknak köszönhetően már többszázmillió tranzakció valósult meg az elmúlt évtizedben. Természetesen itt nem szeretnénk megállni. Idén megújítottuk a több mint 2,7 millió regisztrált ügyféllel rendelkező Simple alkalmazást, illetve folyamatosan bővítjük az elérhető funkciókat, egyszerűbbé téve a mindennapokat – értékelte az elmúlt évtizedet Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezetője. „Azonban itt nem szeretnénk megállni. Fejlesztéseink folytatódnak. Ezért újítottuk meg idén a Simple alkalmazást, illetve bővítettük a funkciókat a májustól elérhető, ételrendelési lehetőséggel a Falatozz.hu kínálatából, valamint a hamarosan elérhetővé váló SuperShop fejlesztésekkel”.

A Simple Megoldások

Az OTP Mobil 2016-ban indította el a SimplePay online fizetési felületet, amely mára több mint 20 000 elfogadóhellyel rendelkezik. A legnagyobb, országos szolgáltatóktól, az induló kisvállalkozásokig, a hazai gazdaság szinte valamennyi szegmensében használják a megoldást.

A tranzakciók száma tavaly meghaladta a 89 milliót, ami azt jelenti, hogy a SimplePay-en keresztül végrehajtott műveletek száma a piaci növekedést jelentősen meghaladó mértékben, 2018 óta közel kilencszeresére bővült.

A forgalom értéke 2022-ben meghaladta az 1416 milliárd forintot, ami 42 százalékos növekedésnek felel meg alig egy év alatt, 2018-hoz képest pedig több mint tizenháromszoros. Az indulás óta a SimplePay-en keresztül több 2022-ig bezárólag 3451 milliárd forintnyi bevételre tettek szert a hazai vállalatok.

„Az induláskor négy, a felhasználók számára fontos célterületet, felhasználó igényt azonosítottunk: fejlesztési támogatás, egyszerű csatlakozás, eladási jelentések és statisztikák, folyamatos innováció. A SimplePay rendszerét úgy alakítottuk ki, hogy ezekre a területekre megfelelő választ tudjon adni. Fejlesztéseinkben mindig ügyelünk arra, hogy olyan megoldásokat alakítsunk ki, amelyek mind a felhasználók, mind a partnereink számára előnyöket biztosítanak” – mondta dr. Al-Absi Gáber Seif, az OTP Mobil Kft. üzletfejlesztési és értékesítési vezetője, ügyvezető-helyettese.

Az OTP Mobil a fokozódó igényekre és a jogszabályi változásokra (kötelezővé vált az online kasszát használó vállalkozásoknak az elektronikus fizetés biztosítását) reagálva teremtette meg 2020-ban a QR kódos, azonnali fizetés lehetőségét, és indította el a SimpleBusiness-t, amelyhez azóta több mint 3000 partner csatlakozott. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően (érintéses fizetés, SoftPOS szolgáltatás bevezetése) az évi 30 millió forint alatti forgalmú vállalkozások is könnyedén el tudják fogadni a kártyás fizetéseket. Az ügyfelek az indulás óta több mint 300 000 tranzakciót hajtottak végre a megoldáson keresztül, mintegy 6 milliárd forint értékben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
20 jel, amiből megtudhatod, hogy megcsal-e a párod
Ha az utóbbi időben többet is tapasztaltál ezek közül, és furcsán kezdett viselkedni, akkor valószínűleg félrelépett a párod.


Korunk egyik népbetegségének tartják sokan a hűtlenséget, és azt, hogy rengeteg pár képtelen tartósan, hosszú éveken át együtt maradni anélkül, hogy kikacsintanának a párkapcsolatból. Éppen ezért van, aki szeretné tudni, megcsalja-e a párja.

Nos, akad néhány olyan jel, amely arra utalhat, hogy a párod hűtlen. Ha az alábbiak közül többet is tapasztalsz egy ideje, és úgy látod, hogy megváltozott a párod viselkedése, a kapcsolatotokhoz való hozzáállása, akkor nagy valószínűséggel félrelépett. Érdemes ezt vele minél előbb tisztázni.

Neked is jobb, ha tudod, hányadán álltok. Ha megcsalt, akkor az már a te döntésed, hogy ezek után mellette maradsz vagy szakítasz.

Azért érdemes kibeszélni magatokból a problémáitokat, még a hűtlenkedést is, mert ha az okokat felderítitek, abból mindketten sokat tanultok.

Nézzük, milyen jelekből tudhatod, hogy megcsalt a kedvesed!

1. Célozgat a szakításra

Ahol a kapcsolat rendben van, ola ilyesmi fel sem merül. Ha azonban a párod elejt egy-egy célzást arról hogy külön is folytathatnátok az életeteket, akkor az minden, csak nem bizalomgerjesztő. Talán már jó ideje fontolgatja a szakítást és már van is valakije.

2. Szótlanabb lesz, és nem lehet belőle kihúzni, mi baja

Amikor a kapcsolatban korábban ilyesmi nem fordult elő, nem volt látványos összeveszés, nem történt bántalmazás (verbálisan sem), ám az egyik fél megszakítja a kommunikációt, akkor az a távolodás jele. A titkolózás pedig sajnos azt jelzi, hogy van mit titkolni.

3. Féltékenykedni kezd

Hűtlenkedőknél elég gyakran előfordul, hogy szimatolni kezdenek a párjuk után. Az esetek egy részében azért, mert magukból indulnak ki, és azt hiszik, hogy te is félreléptél. Az esetek többi részében azonban a saját csapodárságukat akarják leplezni azzal, hogy a másikra terelika figyelmet és őt gyanúsítgatják.

Ez egy idegőrlő játszma, amely egyre durvábbá válik, ahogy egyre jobban bepörög a megcsaló fél, tapasztalt emberekként nem tudunk jobbat javasolni: a saját érdeketekben érdemes inkább szakítani.

4. Váratlanul kedvesebben viselkedik, mint azelőtt

Ha minden előzmény nélkül negédessé válik, figyelmesebbé, bókolni kezd és megpróbál a kedvedben járni, annak a jele lehet, hogy lelkiismeretfurdalás gyötri a hűtlenség miatt.

A félrelépés gyakran azt jelzi, hogy valami nem működik egy kapcsolatban. Talán a szexuális együttlétek maradtak el, talán nem tudta veled tisztázni a problémáitokat, nem figyeltetek eléggé egymásra.

Előfordul, hogy együtt élő/házas párok esetében azért keveredik kaladba az egyik fél, mert a másik nem hajlandó tudomásul venni, hogy a kapcsolatnak vége, nem akar szakítani, és nem hajlandó elköltözni sem.

Sajnos az sem ritka, hogy van, aki nem tud felelősségteljesen, felnőtt módjára viselkedni egy kapcsolatban, képtelen tartósan kötődni bárkihez, ezért válik hűtlenné.

5. Egyre kevesebb időt tölt otthon

És az együtt töltött idő sem kellemes.

6. Újabban elvonul, ha telefonál,

soha nem hallod kivel és mit beszél. Korábban ezt nem csinálta? Előtted beszélt a családjával, barátaival? Hm...

7. Megijed, ha utána viszed a telefonját,

és onnantól fogva még a vécére sem megy nélküle.

Mi a probléma a hűtlenséggel?

A megcsaláskor a bizalom súlyosan sérül a kapcsolatban, újraépítése pedig hosszú és fájdalmas folyamat, vagy egyenesen lehetetlen. A megcsalt fél intenzív lelki fájdalmat él át.

A hűtlenség gyakran a kapcsolat végét jelenti, vagy tartós feszültséget okoz. Sokan erkölcsi vétségnek tartják, és megbocsáthatatlan tettnek.

Egy biztos: nem építi, hanem súlyosan rombolja a párkapcsolatokat.

8. Megváltoznak a szokásai

Mintha nem is ugyanaz az ember volna, mint akivel összejöttél.

9. Ingerülten reagál a kérdésekre

Visszakérdez, idegesen rákérdez, miért faggatod, azzal gyanúsít téged, hogy vallatod? Pedig csak azt kérdezted tőle, mikor ér haza? Amennyiben tényleg nem rossz szándékkal, nem szemrehányón kérdezted, és nem a piszkálódás volt a célod, akkor nem kellene így reagálnia.

10. Azon kapod, hogy magyarázkodik és hülye történeteket talál ki

Ha idétlen sztorikba bonyolódik arról, miért ért haza későn, miért nem jött el egy találkozóra, ne legyenek vele kapcsolatban illúzióid.

11. Már nem először kapod hazugságon

A normálisan működő harmonikus kacsolatok alapja a bizalom és az őszinteség. Nem kell minden gondolatotokat megosztani egymással, lehetnek külön programjaitok, de amikor hazudozni kezd valaki, és átveri a másikat, az nem korrekt. A hazudozás meglehetősen gyakran és pontosan jelzi a hűtlenséget.

12. Nem kérdezhetsz rá, mit csinál egész nap, de ő a 24 órád minden percével elszámoltat téged

13. Bár korábban nem volt jellemző rá, úgy viselkedik, mintha depressziós volna

Morcos, nyúzott, kedvetlen erőtlen.

14. Egy ideje már nem szexeltek, a közeledésedet elutasítja

Annak mindig oka van, ha egy férfi vagy egy nő hónapokig, fél évekig vagy akár évekig (!) megfosztja a párját a gyönyörtől. Előtte jól működött a szex? Imádtatok szerelmeskedni? Akkor derítsd ki, miért fújt visszavonulót.

15. Húzza, halasztja az elköteleződést: összeköltözést, eljegyzést, házasságkötést, gyermekvállalást

16. Sok időt tölt a munkatársaival, túl sok a "céges rendezvény, meg a "túlóra"

Ha egyáltalán nem volt jellemző a munkahelyére, hogy sokáig kell dolgozni, és semmilyen változásról nincsen tudomásod a céggel kapcsolatban, akkor ez sajnos gyanús jel. Különösen akkor, ha extrém későn ér haza, és sűrűn fordul elő, hogy ittasan álít haza, azzal a szöveggel, hogy egy kicsit még beszélgettek és iszogattak a kollégákkal.

17. Már nem beszél a közös tervekről,

és igyekszik kicsúszni ezekből.

18. Egyre kevesebb közös programot szervez az ő barátaival

Mintha nem akarná, hogy találkozz velük. Talán titkol valamit?

19. Költekezni kezd, és egyre kevésbé látsz bele a pénzügyeibe

Ha közös kasszán vagytok, közös számlátok van, és hónapról hónapra nem tud elszámolni a költekezéssel, az elég rossz jel. Az sem biztató, ha az addig nagyvonalú párod hirtelen a fogához veri a garast, és rajtad kezd spórolni. Ezt azt jelenti, máshol, másra költ.

20. Újabban rád hagyja a háztartás gondját

Egyre kevesebbszer veszi ki a részét a takarításból? Már arra is lusta, hogy a szennyesét a mosogépbe dobja és elindítson egy programot? Fél éve nem láttál a kezében porszívót, és hegyekben áll nap mint nap a mosatlan, amit ő hagy a konyhában? Az érdektelenség jelezheti, hogy érzelmileg már kiszállt a kapcsolatból.

Te mit tennél még a listára? Miből lehet tudni, hogy hűtlenkedik a másik?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a nyár szenzációja: máris póló készült Mészáros Lőrinc „Gondolom, nem gyalog" mondatával - mutatjuk, hogy néz ki a trendi ruhadarab
Arról egyelőre nincs hír, hogy a fekete felirattal ellátott, valóban egyedi póló kereskedelmi forgalomba kerül vagy nem, de a magyar cég egy játék erejéig kihasználja a milliárdos vállalkozó immár legendás aranyköpését.


A Dorko villámgyorsan lecsapott Mészáros Lőrinc két héttel ezelőtt, Münchenben elhangzott „Gondolom, nem gyalog" aranyköpésére, és már meg is alkotta a nyár várhatóan egyik legtrendibb pólóját, adta hírül a Blikk.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a fekete felirattal ellátott, valóban egyedi póló kereskedelmi forgalomba kerül vagy nem,

de a magyar cég egy játék erejéig kihasználja a milliárdos vállalkozó mondatát. „Kommenteld, te kivel gyalogolnál egy jót, és nyerjetek ma egy-egy pár új Dorko cipőt!” – olvasható a Dorko játékfelhívásában. A történethez hozzá tartozik, hogy a sportos vállalkozás a "nem" szót áthúzta a pólón.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Mészáros Lőrinc barátai társaságában tekintette meg Münchenben a Paris Saint-Germain - Internazionale labdarúgó Bajnokok Ligája döntőt. Magyarország leggazdagabb embere az utat előbb a Liszt Ferenc Repülőtérig magánhelikopterrel, majd onnan magángéppel tette meg, ráadásul a francia csapattal egy szállodában szállt meg.

A 444 stábja itt próbálta megszólaltatni Mészárost, és feltették neki azt a kérdést is, hogy mivel érkezett Münchenbe. Az üzletember száját pedig ekkor hagyta el az azóta klasszikus magasságokba emelkedett „Hát, ööö, gondolom, nem gyalog” mondat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Véletlenül egy orgiaházban szállásolták el a British Airways személyzetét – 24 órán át nem tudtak aludni
A repülőtársaság személyzetének tagjai alig tudtak pihenni, mert egész éjjel nyögések, drogüzletek és prostituáltak zavarták őket. Egy 24 órás orgia is zajlott a motelben.


Legalább 12 munkatársnak foglaltak szállást a British Airways-nél egy milánói szexhotelben, miután tévedésből összekeverték a MO.OM Hotelt a közelben található Motel MO.OM-mal – számolt be róla a Daily Star. Az óránként fizetős szálláshelyen olyan felszerelések voltak, mint vagina alakú kád, tükrös mennyezet, kötözőkészletek, bőr hámok és emberi kutyaketrecek.

Egy névtelen forrás szerint „nyilvánvaló volt, hogy a stábnak nem ezen a helyen kellett volna lennie”.

A beszámoló szerint a személyzet tagjai alig tudtak aludni, mivel egész éjjel nyögéseket hallottak, és tanúi voltak egy 24 órás orgiának,

valamint drogügyleteknek és prostitúciónak is.

A forrás szerint az eset egy komikus, de komoly következményekkel járó hiba volt.

A kialvatlanság miatt a dolgozók másnap nem tudtak munkába állni,

ugyanakkor késésekről vagy járatkimaradásokról nem érkezett hír.

A British Airways a történtek után közleményt adott ki:

„A személyzet egy kis részét nem jóváhagyott hotelszobákban helyezték el a tudtunk nélkül, miután a szokásos szolgáltatónknál elérhetőségi problémák merültek fel. Sürgősen kivizsgáljuk az esetet, hogy többször ne fordulhasson elő ilyen.”

A Daily Star cikke emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt hónapokban több hasonló eset is történt a légitársaság dolgozóival. Egy légiutas-kísérőt letartóztattak, miután meztelenül táncolt az egyik járaton, míg egy korábbi pilótájukat 2023-ban azért bocsátották el, mert felszállás előtt kokaint szippantott egy nő melléről. Ő azóta egy másik légitársaságnál újra repülhet.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
Hogyan aludj el ennyire melegben? – hűsítő praktikák a forró, nyári éjszakákra
Egyesek legszívesebben a hűtőben töltenék az éjszakát a kánikulában, de néhány trükk segítségével elviselhetőbbé tehetjük az alvást a mostanihoz hasonló nagy melegben. Még akkor is, ha nincs otthon légkondi.


A kánikulai hőség és a tikkasztó éjszakák jelentősen megnehezítik a pihentető alvást. Szakértők szerint az alváshoz ideális hálószobai hőmérséklet 16–21 °C körül lenne, ami légkondicionáló nélkül szinte elérhetetlen a nyári forróságban. Ilyen melegben gyakran álmatlanul forgolódunk éjszaka, ami nappalra fáradtsághoz és nyűgösséghez vezethet. Az alábbiakban összegyűjtöttünk több bevált tippet és trükköt, amelyekkel enyhítheted a hőség alvásra gyakorolt negatív hatásait, és könnyebben álomba szenderülhetsz a legmelegebb éjszakákon is.

Hűtsd le a hálószobát

Használd a légkondit, ha van. A hálószoba mesterséges hűtése a legegyszerűbb megoldás. Ha van otthon klímaberendezésed, nyugodtan használd – a hűvösebb szoba elősegíti a mély, pihentető alvást. Ne állítsd azonban túl alacsony hőfokra, 24–26 °C is elegendő lehet, hogy komfortosabb legyen a levegő hőmérséklete (és kerüld, hogy a hideg levegő közvetlenül rád fújjon éjszaka).

Tartsd kint a nappali forróságot

Napközben zárva kell tartani az ablakokat, és sötétíteni a szobát (behúzott függönyökkel, leeresztett redőnnyel), hogy a hőség ne jusson be. Hiába csábító a szellőztetés, a nagy melegben a nyitott ablak nem hűti, hanem inkább felforrósítja a lakást, ezért jobban járunk, ha nappal minden nyílászárót és árnyékolót zárva tartunk.

Éjszakai szellőztetés és kereszthuzat

Amint a kinti hőmérséklet estére mérséklődik, szellőztesd ki a lakást! Lefekvéskor vagy éjjel érdemes szélesre tárni az ablakokat – különösen, ha kint már hűvösebb van, mint bent –, hogy friss levegő áramolhasson be. Egy ventilátorral fokozhatod a légmozgást, ha a nyitott ablakkal szemben helyezed el, így kellemes kereszthuzatot generálhatsz. A légmozgás segít elvezetni a test hőjét, és hűvösebb érzetet teremt a szobában.

Ventilátor + jég kombináció

Ha nincs légkondi, egy ventilátor önmagában is sokat segít, de a levegőt még jobban lehűtheted egy egyszerű trükkel. Mielőtt bekapcsolod a ventilátort, helyezz elé egy nagy tál jeget vagy fagyasztott palackokat – ahogy a levegőt átforgatja a ventilátor, a jég hűvösségét szétteríti a szobában. Ezzel házi „légkondicionálót” készíthetsz, ami átmenetileg enyhíti a szoba fülledtségét. Ügyelj arra is, hogy lefekvés előtt minden hőforrást kapcsolj ki a hálóban: az izzó lámpák, elektronikus eszközök (tévé, számítógép, töltőn hagyott telefon stb.) mind plusz hőt bocsátanak ki, feleslegesen melegítve a szobát.

„Tropikus” hálószoba-mentő trükkök

Ha a lakás egész nap átforrósodott, szélsőséges megoldásokhoz is folyamodhatsz a hálóhely lehűtésére. Például furcsán hangzik, de bevált módszer az ágynemű előhűtése: lefekvés előtt csomagold be a párnádat, lepedődet egy tiszta műanyag zsákba, és tedd a hűtőszekrénybe vagy mélyhűtőbe egy órára (ha máshova nem, a fagyasztó fiókjába). Ha nincs ennyi hely a hűtőben, már az is segít, ha csak a kispárnát vagy a pizsamádat teszed be rövid időre a hidegre. Amikor kiveszed, az ágynemű kellemesen hűs lesz – ez azonban nem tart egész éjszaka, de segít elálmosodni az első órában. (Megjegyzés: Nedvesítsd be kicsit a párnahuzatot vagy lepedőt a fagyasztás előtt a hosszabb hatásért.) Emellett fontos, hogy a hálószobai páratartalom se legyen túl magas: a párologtatást, teregetést a hálóban a hőség idején mellőzd, mert a párás levegőben nehezebben párolog a verejtékünk, így melegebbnek érezzük a klímát.

Langyos zuhany, ne jeges

Egy frissítő esti zuhany nagyon hasznos alvás előtt, de ügyelj a víz hőfokára. Ne fürödj vagy zuhanyozz jéghideg vízben! A túl hideg víz hatására a tested hőmérséklet-szabályozása „bekapcsol” és reakcióként még több hőt termel, vagyis az ellenkezőjét éred el a kívántnak. Zuhanyozz inkább langyos vízzel – ezzel elkerülöd a sokkoló hőingadozás miatti utóizzadást, és kellemesen lehűlve bújhatsz ágyba. Lefekvés előtt egy hűvös fürdő (nem jeges, csak tepid, kb. lukewarm) is hasonlóképp segíthet ellazítani és lehűteni a testedet.

Jeges borogatás és hűsítő pontok

A test bizonyos pontjain különösen hatékony a hűtés. Alvás előtt helyezz hideg vizes borogatást vagy jégakkut a pulzuspontokra – például a csuklókra, bokákra, nyakra, térdhajlatra vagy akár az ágyék tájékára – ezekről a helyekről tudod a véráramon keresztül az egész testedet hűteni. Már egy pár perces hűtés is csodát tehet: ahogy a vér átáramlik ezeken a lehűtött testrészeken, szétviszi a hideget és csökkenti a maghőmérsékletet. Tarts készenlétben hideg vizes kis törölközőket vagy zselés jégzacskót erre a célra. Extra tipp: áztasd be a lábfejedet hűvös vízbe lefekvés előtt pár percre – a talpon és lábfejen sok hő leadására képes a test.

Hűsítő testápoló

Érdemes a nyári melegben vízbázisú, könnyű testápolót használni (a zsíros krémek helyett), és tartsd a hűtőszekrényben. Lefekvés előtt kend be vele magad: a hideg krém azonnal lehűti a bőrödet és komfortérzetet ad. Különösen a karokra, lábakra és a tarkóra kenve érezheted a jótékony hatását. Mentolos hintőporral is óvatosan bepúderezheted a bőröd (talpadat, hajlatokat) este – a hintőpor felszívja az izzadtságot és hűsítő érzést nyújt.

„Egyiptomi módszer” – nedves lepedő

Ha semmi nem segít és elviselhetetlen a forróság, próbáld ki az úgynevezett egyiptomi módszert: márts be hideg vízbe egy vékony pamutlepedőt, csavard ki, hogy ne csöpögjön, és takarózz azzal! A nedves textil párolgása során hőt von el a testedtől, így hűtve azt. Még hatásosabb a módszer, ha ventilátor vagy kereszthuzat is van a szobában, ami gyorsítja a párolgást. (Arra ügyelj, hogy ne fázz meg – ha már kellemesen lehűltél, vedd le a nedves lepedőt magadról.)

Tartsd a lábad hűvösen

A lábfej az emberi test egyik „hűtőbordája” – sok hőt képes leadni. Ezért alvás közben segít, ha szabadon hagyod vagy hűtöd a lábfejed. Ne bugyoláld be a lábad vastag takaróba: inkább lógasd ki a takaró alól, hogy szellőzzön, vagy tegyél rá időnként egy hideg vizes kendőt. Ha a lábunk nincs túlhevülve, az egész testünk komfortosabban érzi magát, és könnyebben elalszunk. (Hasonló okból érdemes lefekvés előtt egy kis ideig hűvös padlón vagy csempén álldogálni mezítláb – a talpadon keresztül is sok hőt leadsz.)

Megfelelő ágynemű és hálóruházat

Könnyű, „lélegző” anyagok: Meleg éjszakákon válassz könnyű, légáteresztő anyagú ágyneműt és hálóruhát, amelyek nem füllednek be. A legjobb a jó minőségű pamut vagy a lenvászon – ezek természetes anyagok, amelyek jól szellőznek és felszívják az izzadtságot. A szatén és a selyem hűvös tapintású ugyan, de nem szívja fel a nedvességet; a műszálas poliészter anyagokat pedig érdemes ilyenkor mellőzni, mert azok alatt jobban izzad a bőr. Ha hajlamos vagy izzadni, teríts frottír törölközőt a lepedőre vagy párnára – ez magába szívja a verejtéket, és megóv attól az érzéstől, hogy csuromvizesen ébredj.

Csak lazán, rétegek nélkül

Ilyenkor nyugodtan hagyj el minden vastag takarót, paplant. Elég lehet egy vékony pamut lepedővel betakarózni – vagy aki bátor, akár takaró nélkül is alhat. Minél kevesebb réteg, annál jobb. A pizsamád is legyen bő szabású és könnyű; sőt sokan esküsznek rá, hogy ruha nélkül alszanak a legjobban hőség idején. (Ha egy könnyű pamutpólóban jobban érzed magad, az is rendben van – a textil felszívja az izzadtságot a bőrödről.) A lényeg, hogy ne melegítsd magad feleslegesen vastag ruhákkal vagy ágyneművel éjszakára.

Az ágynemű és pizsama előhűtése

Ahogy már említettük, lefekvés előtt lehűtheted az ágyneműdet. Tedd a párnát és a lepedőt (vagy a pizsamádat) egy műanyag zacskóba és a hűtőbe/mélyhűtőbe egy rövid időre, hogy kellemesen hideg legyen, mikor ágyba bújsz. Bár a hatás nem tart túl sokáig, segít álomba merülni. Egy „jeges forróvizes palackot” is bevethetsz: tölts meg egy gumimelegítő palackot (vagy jól záródó műanyag palackot) hideg vízzel, és fekvéskor tedd az ágyba a lábadhoz vagy öleld magadhoz – átveszi a tested melegét és hűt. Fontos: Lefekvéskor legyen száraz váltó ágyneműd kéznél. Ha éjjel nagyon beleizzadnál a lepedőbe vagy pólóba, jobb lecserélni szárazra, különben dideregni kezdesz a nedves textil miatt hajnalra.

Étkezés és hidratálás a kánikulában

Igyál sok folyadékot napközben: A hidratáltság javítja a hőérzetet és a közérzetet. Már napközben is figyelj a megfelelő folyadékbevitelre – forróságban 2,5-3 litert is igényelhet a szervezet. Elsősorban vizet vagy cukrozatlan teát fogyassz, kerüld a cukros üdítőket és az alkoholt, mert ezek ronthatják a hidratáltságod és akár meg is terhelhetik a szervezeted a melegben. Az alkohol ráadásul rontja az alvás minőségét is, így esti italnak sem jó választás hőség idején.

Óvatosan az éjjeli ivással

Lefekvés előtt közvetlenül már ne igyál meg egyszerre nagy mennyiségű folyadékot. Hiába vagy szomjas, ha tele a hólyagod, az éjszaka közepén többször is fel fogsz ébredni miatta. Készíts az ágy mellé egy palack vizet, hogy ha szomjasan riadsz fel éjjel, pár korttyal olthasd a szomjad. De ne vidd túlzásba az ivást éjszaka, mert az állandó mosdóba járkálás széttöri az alvást. (Tipp: napközben is kortyolgass rendszeresen, ne egyszerre dönts magadba sok vizet. Így elkerülheted, hogy este pótcselekvésként igyál meg egy liter folyadékot lefekvés előtt.)

Könnyű vacsorát válassz

A melegben a szervezet amúgy is leterheltebb, ezért kerüld a nehéz, zsíros és különösen a fehérjében gazdag ételeket késő este. Az ilyen ételek emésztése közben felgyorsul az anyagcseréd, hőt termelsz, és megemelkedik a testhőmérsékleted – ami biztosan nem segíti az elalvást. Inkább könnyű fogásokat (saláta, gyümölcs, zöldségek, joghurt, könnyű szendvics) fogyassz vacsorára a hőség napjaiban, lehetőleg legalább 2-3 órával lefekvés előtt fejezd be az evést. Teli gyomorral sokkal rosszabb aludni melegben (is).

Csípős ételek trükkje

Meglepő módon a csípős fűszerek segíthetnek a lehűlésben, mivel fogyasztásuk hatására beindul az izzadás – ez a test természetes hűtőmechanizmusa. Természetesen ilyenkor is inni kell az elvesztett folyadék pótlására, de az izzadással járó hőleadás összességében hűtő hatású lehet. Fontos ugyanakkor, hogy az erősen fűszeres, csípős ételeket se közvetlenül lefekvés előtt edd: legalább három órával elalvás előtt fogyaszd el ezeket, különben az emésztés még javában zajlik, amikor ágyba kerülsz. Ha nem szereted a csípőset, természetesen nem kell erőltetni – de egy könnyű, fűszeres vacsora (pl. gyömbéres-csilis stir-fry zöldségek) hőségben jól eshet.

Mozgás: inkább reggel, mint késő este

A nyári melegben a sportolást is érdemes a hűvösebb reggeli órákra időzíteni, nem pedig estére hagyni. Az intenzív testmozgás megemeli a testhőmérsékletet és pörgeti az anyagcserét, ami egy forró nap után tovább fűtheti a testedet. Ha késő este edzel, utána nehezebben hűlsz le és nehezebben alszol el – inkább kelj fel kicsit korábban, és reggel végezd el az edzést vagy sétát a friss levegőn. Ugyanez vonatkozik bármilyen megterhelő házimunkára: a lakás takarítását, főzést próbáld a kora reggeli vagy késő esti (lehűlt) időszakra ütemezni, hogy ne hevülj fel túlzottan lefekvés előtt.

Alvási rutin és relaxáció

Tartsd magad egy fix alvási rendhez: Nagy melegben is igyekezz következetes alvási ütemtervet tartani – lehetőleg mindennap körülbelül ugyanabban az időben feküdj le és kelj fel. A testünk belső órája szereti a rendszerességet. Ha néha becsúszik egy-egy késő esti program vagy épp hajnalig nem tudsz elaludni, az természetes; de másnap próbálj visszatérni a megszokott rutinodhoz. A kialvatlanságot lehet egy rövid nappali szundítással kompenzálni, de a legjobb, ha a cirkadián ritmusodat (napi bioritmusodat) nem zökkented ki.

Lazíts le lefekvés előtt

Fontos, hogy ne pörögj túl az ágyba bújás idejére. Vezess be egy megnyugtató esti rutint, ami segít lecsendesíteni az elméd és tested. Például kapcsold ki a kütyüket (telefon, laptop, tévé) legalább egy órával lefekvés előtt, és válts nyugis tevékenységekre: vegyél egy langyos fürdőt, olvass pár fejezetet egy könyvből, hallgass relaxáló zenét vagy végezz nyújtó-lazító gyakorlatokat. Az ilyen szertartások jelzik a szervezetednek, hogy közeledik az alvás ideje. Relaxációs technikákat is bevethetsz: néhány perc mélylégzés, meditáció vagy progresszív izomlazítás elalvás előtt csodákat tehet. Akár ágyban fekve is gyakorolhatod a lassú, egyenletes hasi légzést, ami lelassítja a pulzust. Az aromaterápia is segíthet: párologtass nyugtató illóolajokat (pl. levendula, kamilla) a hálóban, vagy cseppents pár cseppet a párnádra – ezek elősegítik a relaxált állapotot és az álmosságot.

Ne aggódj túlzottan a nemalvás miatt

Paradox módon minél jobban rágörcsölsz arra, hogy „jaj, nem tudok elaludni”, annál nehezebben fog menni. Próbálj meg nem stresszelni az elalvás miatt – fogadd el, hogy meleg van és kicsit tovább tart, míg álomba merülsz. Az aggodalom és feszült idegállapot csak tovább nehezíti, hogy ellazulj. Helyette alkalmazd a fenti praktikákat, és gondolj valami kellemes, megnyugtató dologra elalvás előtt. Ha nagyon nem megy az alvás 20-30 percen belül, kelj fel, igyál pár korty vizet, sétálj egy kicsit a lakásban vagy olvass pár oldalt halvány fény mellett, míg újra el nem álmosodsz – a lényeg, hogy ne kezdj el idegeskedni az ébrenlét miatt.

Biztosíts megfelelő sötétséget és csendet

Ne feledd, hogy nyáron a hosszabb nappalok és a késői naplemente önmagukban is nehezíthetik az elalvást, függetlenül a hőségtől. A természetes fény a cirkadián ritmusunk fő külső szabályozója, és ha este 9-kor még világos van, a szervezet nehezebben kezdi el kibocsátani az alváshormont, a melatonint. Ezért tegyél róla, hogy a hálószoba legyen minél sötétebb estére: húzd be a sötétítő függönyt vagy redőnyt időben, kapcsold le a felesleges lámpákat, és kerüld az erős kijelzők (tévé, telefon) fényét. Ha a szobádba beszűrődnek a városi fények vagy nincs redőny, érdemes beszerezni egy kényelmes alvómaszkot – ezzel biztosíthatod a teljes sötétséget a szemednek. Ugyanez igaz a zajokra is: ha éjjel nyitott ablaknál alszol, használhatsz füldugót, hogy a külső zajok (forgalom, szomszédok, kutyaugatás) ne zavarhassanak meg. Minden apró zavaró tényezőt minimalizálj, így a hőség mellett már nem fognak egyéb körülmények ébren tartani.

Összefoglalva: A kánikulai éjszakák kihívást jelenthetnek, de a fenti tippek kombinálásával jelentősen javíthatsz az alvásod minőségén. Hűtsd a környezeted és a tested, válassz megfelelő ágyneműt és esti rutint, figyelj az étkezésre és folyadékpótlásra – így még extrém melegben is jobb eséllyel fogsz tudni nyugodtan álomba merülni. Alkalmazd a számodra bevált trükköket, és hamarosan tapasztalni fogod, hogy a hőség ellenére is lehet pihentetően aludni!


Link másolása
KÖVESS MINKET: